szombat, szeptember 30, 2006

béna

sikerült leöntenem magam forró húslevessel. szép, családi ebédidő.

wish

beképzelt, önelégült egoista fasz akarok lenni. ha sikerült elérnem ezt, akkor meg üssön meg valaki, hogy hagyjam abba.

ébredés

hüjén ébredtem, nem voltam egészen magamnál, de itt volt bea, meg botond, és az nagyon jó volt. boti pl írt egy dalt, az a címe, hogy béla, és ez egyben a szövege is. egész reggel énekelte, hogy bééééla, bélabéla bééééla.. édes volt.

péntek, szeptember 29, 2006

j.j.

akárhányszor újra látom az éjszaka a földönt, mindig rájövök, hogy ez az egyetlen film, amiben jól játszott winona. és ő a legszarabb az egészben természetesen.
kiváncsi lennék, hogy a film bemutatása után mennyivel nőtt a taxis szakma népszerűsége. viszont benigni zseniális.
egész délután és este tompán fáj a fejem. asszem iszom egy korty viszkit, vagy valamit, lehet, akkor elmúlik.

cant

szóval nem bírok kikelni az ágyamból, miközben iszonyatosan vágyom egy sétára discmannel a fülemen. ma délben a virágóránál olvastam népszabit a padon, nelly énekelt, try, picture perfect és maneater, elég jó volt. az valami másik dimenzió. amikor sétálsz, és csak te vagy, meg a zene. meg a fejedben, veled valaki. azt szeretem nagyon.

olaj

az egész házban sült oldalas szaga terjeng. ami azt jelenti, hogy a ruháimban is. nem baj, majd ha éhes leszek, csak meg kell szagolnom magamat.
most nagyon nyugodt anya, nem is baszogat. meg én is nagyon nyugodt vagyok. végülis lehetne minden úgy, ahogy én szeretném, de nem dől össze a világ, ha nincs úgy. minden apróságnak örülni tudok.
tiszta hüjeségeket írok, le kellene állnom. nincs semmi érdekes bennem most, mondjuk máskor sem, csak máskor jobban meg tudom írni. vagy nem. mindegy is, tulajdonképpen.

ébredés utáni

úúúú, air top ten van az mtv-n. éjjel meg elaludtam a lap top mellett, a tévét sem kapcsoltam ki, és álmodtam is, csak arra már nem emlékszem, hogy mit. nem mintha fontos lenne. egyik legnagyobb bánatom, hogy itthon a fenti tévén nincs sem viasat, sem cool, így nem tudok éjjel helyszínelőket és south parkot nézni.

csütörtök, szeptember 28, 2006

b&b

beavis és butthead az vh1-on. két ember jut eszembe beavis és buttheadről. andi és ribi. ribi régről, úgy értem, még a film, amit együtt néztünk a hevesyben. andi meg kint nála. fúúú, de jó volt tévézni, kávézni, cigizni, macskázni, és tévézni, cigizni, macskázni, kávézni, meg zenéket húzni a winampba. meg dolgozni menni a kicsikocsival, justint ordítva. fú. jó volt nagyon.

---

tulajdonképpen már elindulhatnék simán haza, de ehhez még nincs pofám. viszont mindenképp hamarabb lépek le, mint eredetileg terveztem. van munkám, de hétfőre kell, úgyhogy majd éjjel, otthon, a rágcsáló neszeit hallgatva nyomom. na igen.

felháborodásos dolgok vannak itten amúgy, ez is érdekes. meg minden érdekes. szemlélődve nézem, egyáltalán nem itt vagyok.

task

reggel nyolckor kőbányán, fogmosás és kávé nélkül, morgolódó gyomorral, köhögve és álmosan egy bontóban álldigálni, hogy akkor most mi lesz.. na, az nem annyira jó. még szerencse, hogy eljött velem eszter, és menedzselte ezt az egészet. és még szerencse, hogy vannak ilyen tipusú kapcsolatai, mert így másfél óra alatt megúsztam hatból. és a kicsikocsi újra száguld.
(elaludtam egyébként, nem volt már időm fogat mosni. de aztán hazamentem a bontó után, és pótoltam.)

pure

azt azért még hozzátenném, hogy:

i love you when you dance when you freestyle in trance
so pure such an expression.


és zozsesz, szar ügy, vagy nem, én tényleg nem szervezek szerdára programot. tudatosan. hetek óta. sorozatokat nézek. az van. ettől még tudod úgyis. remélem.

job ends

kész is van. tudtam, hogy ha elkezdem, akkor már gyorsan megy. és persze reflektor magazin, azt is tudom, bár tökmindegy. na, pár cigi még, és alvás. reggel kicsikocsi to the szervíz.

job

nem bírom elkezdeni. illetve már elkezdtem, de minden lehetőséget megragadok, hogy elmeneküljek a munka elől. találkozások magazin pl. vagy mi a neve már ennek. mindegy is.

fura egyébként, hogy ilyen dolgokat kell írnom. mittomén, mondjuk 5 évvel ezelőtt, ja igen, akkor meg a híreket kellett összefoglalnom politikusoknak.

lovely 2 see u

a wonderful place to be
the birds are singing
the dreams that are sent to me
everyones waving

but theres no noises
the smell of your skin
the glittering lights of Hell
im missing sin

la lovely 2 see u
la lovely 2 see u

i wanna get out of here
inhale your sky
a beautiful place to be

so i dont know why
theyre selling us something
i dont need
theyre selling us something, babe
you shouldnt believe

faq

ú baszki, a faszért nem csináltam meg bent ezt a szaros munkát, aminek csak most kezdek neki?

szerda, szeptember 27, 2006

pedagógia - filozófia

ok, melyik a jobb pedagógia, ha kimegyek, és leordítom godzit, hogy hagyja abba, vagy ha nem megyek ki, és megvárom, míg magától abbahagyja?

egyébként az van, hogy egyáltalán nem tudom - hogy egy másik pedagógia példát húzzak elő a varázskalapomból -, hogy leegyszerűsíteni jobb az életet, vagy gyönyörködni a burjándzó szépségében.

harmadrészt pedig - és ígérem, hogy ez lesz az utolsó pedagógiai jellegű kérdésem (és igazából csak az első kérdés volt pedagógiai, a többi inkább lájfsztájl, hogy úgymondjam) -, kimondjam-e azt, aminek normál esetben a másik örül, viszont ebben az esetben csak még egy zsák a hátra a többi mellé, még ha örül is neki.

egyébként mikortól lesz a szeretet egoizmus? és mikortól lesz az egoizmus szeretet? főképp, hogy egyáltalán nem tartom egoistának magamat. hm?

ugh

na, azért, hogy xantus barbara szerepel a barátok köztben, az nagyon durva. ibike. hihetetlen.
viszont a kicsikocsinak nincs baja, de mégis ég az a kurva lámpa. csak nem robbanok majd le hatvannál. csak nem.

felvenném

na. hogy örültem, hogy én is meg tudom csinálni. istenem, hülye twin peaks.

elég jó volt. nemcsak mert közel van, vagy mert kurvajó a kilátás onnan. jófej volt az igazgató is. sokat beszélgettünk. na. aztán nem tudom.

faq

hogy fér meg egy playlistben a white stripes, a deep dish, 50 cent és devandra bernhart? hm...

brrr

pont akkor kell írnom egy levelet, amit hárommillió nyolcszázezer ember fog elolvasni, amikor fél 1-kor találkozóm van? nem tudok koncentrálni, az van.
mindegy, összeállítottam egy playlistet, az segít (ribikém, a reakciót a kommentbe kérem).
ja, és ma megint discman volt, nem is vettem fel a telefont a jogánál.

este

nagyon sokat kacagtunk a ribivel az eklektikában, meg az úton, oda és vissza. bementünk a boltba, vettem egy csomó édességet, mert kívánós vagyok még mindig.
meg anyám hosszú idő óta nem azért hívott fel éjjel, hogy ne menjek ki az utcára, hanem azért, hogy nézem-e a megatáncot. azért azt megjegyezte, mielőtt letettük, hogy vigyázzak hazafelé, és hogy ne keveredjek bele semmibe. az a legérdekesebb, hogy még otthon, miskolcon is hívott, meg küldött smst éjfélkor, hogy ne keveredjek balhéba. mintha olyan balhés leány lennék. elmúltak már azok az idők. biztos azért izgult annyira, mert a kossuth tér utáni gyomrost véletlenül elmondtam neki, azt hittem, hogy már tudta. mindegy.

egyébként benny hill showt nézek a viasaton.

holnap meg megyek interjúra.

a ribit meg nekilöktem az úton egy lánynak, aki tetszik neki. de nem voltunk részegek, úgyhogy a kezdeményezés itt véget is ért. pedig ha lett volna benne két-három bacardi kóla, tutira megfogta volna valamijét. mostmár persze mindegy.

kedd, szeptember 26, 2006

kijött

a parfüm.
menni kell tesztelni, hogy akkor jó-e, nem jó-e. biztos nem lesz olyan, mint a könyv, de azért jó lesz. na. akkor is. na.

gitár

de jó volt, mikor gitározni jártunk a fedor vilihez. mondjuk kurvára untam, hogy mindig csak zorán, meg a sárga rózsa, de nagyon szerettem akkor is. a fellépésektől féltem, de legalább sokan voltunk, bár néha szólóznom kellett a vilivel. folyton gitároztam. éjjel-nappal. görkorival mentem iskolába, gitárral a hátamon. szerettem azt a gitárt. egy egyszerű cremona volt, ami aztán a görögországi úton megadta magát. odafele még nem volt gond, csomót játszottunk csinékkel a tengerparton. de visszafele megolvadt a húrok ragasztása, és meghalt szegény hangszer. egy korszaknak lett vége. ilyenek.

m-mail

megint akkora playlistet nyomok, hogy ha nem menstruálnék, akkor táncolnék az asztalon, az van. kurva jó ez a videóklip küldözgetés a gmailen, röhögök is, meg örülök is egy csomó dalnak.
bassz, mi a szar lenne, ha nem lenne zene, nem is tudom. ja, és azonnal szereznem kell egy fülhallgatót, talán még működik a discmanem. egyszerűen nem lehet zene nélkül, az van.

sms

azt történt, hogy majdnem pontosan egy évvel az elvégzett munkám után, ma hajnalban megérkezett az átutalás a számlámra az origótól. erkölcsi elégtételt érzek magamban, nem nagy összegről van szó, de ezt muszáj volt nem annyiban hagyni, na.
egyébként kurva jó 6 órakor egy smsre kelni, hogy pénzed érkezett. főleg úgy, hogy tegnap éjjel azon gondolkoztam, hogy lesz, hogy nincs betétem, és akkor még a cigitlenségről nem is beszélek. de mostmár jó.
egyébként van másfajta sms, amire jobb ébredni reggel - nyilván.

olvastam a ribi blogját, hogy lázadna, és pont ezt érzem én is vagy egy-két hete, persze össze vagyunk hangolva teljesen, nem csodálkozom semmin sem.

nájt

folyton éhes vagyok, én nem tudom, hogy van ez. aztán nem volt cigim, és mikor már majdnem kétségbe estem, találtam egy csomaggal az egyik dobozomban. mik vannak, nem?
ja, meg szeretnék teleportot. és csokit is.

hétfő, szeptember 25, 2006

mozi ma.

hűha.

mennék, na.

most meg filmet forgatnak rólunk. vagyis filmet forgatunk rólunk. jó szar lesz mellesleg. már volt az én jelenetem, úgyhogy lassan kiszivárgok innen, mint a rémhírek.

thické

ugh, letöltöttem az új robin thické albumot, és beszarok, olyan jó. eleve, az első, a nyitó dal egy duett faith evans-szel, na már azon összepisiltem magamat. aztakurva, de gecijó ez a csávó. az első albuma is szétütött, de most meg ez. ugh.

kéne kataflám.

egyébként jó kis buli van itt a szobában, csak a házigazda, és egyben vendég (én) nem érzi jól magát. de a kiszűrődő hangok csodálatosak lehetnek, és a kávéillat is inspiráló.

egyébként olyan kurva okos mindenki, észrevetted? én először magamon, hogy folyton csak okoskodom, fasznak, nem? a fontos dolgokhoz nem ész kell, hanem szív. picsafasz.

klip

szóval azt találtam ki, hogy ha sztár lennék, és kiadnék egy lemezt, amiről kellene sok maxiból klipet forgatnom, akkor készítenék egy klipet, animáltat, vagy nem animáltat, az most tök mindegy, és utána az összes többi maxihoz ugyanazt a klipet csinálnám meg, csak mondjuk a másodikhoz piros lenne, a harmadikhoz kék, a negyedikhez sárga.. és akkor lehetne mondani, hogy úúú, láttad a villa új klipjét? melyiket, a sárgát? és akkor izgulhatnának, hogy a következő klip milyen színű lesz, meg ilyenek.

hétfőcske

nah, kezdem megutálni a vonatokat, mert mindig késnek, persze mindig csak épp annyit, hogy jól felbasszanak, mert még késni sem tudnak. legalább késnénk egy órát vagy valami, hogy izgalmas legyen a dolog, de nem.

a vonaton jött meg, klasszul összegömbölyödtem a székben, de aztán a ribinél igen jó volt, annak ellenére, hogy nem örültem budapest viszontlátásának.
most meg, úgy értem, hogy ezen a héten, szóval szabin van a grafikusom, meg az operátorom is, vagyis nem lesz szinte semmi melóm, gondolkozom is, hogy szabadságot vegyek ki, legalább csüt-péntekre. ilyenek. meg bömböl a juliette and the licks.

vasárnap, szeptember 24, 2006

fúúúúú

i can fly
but i want his wings
i can shine even in the darkness
but i crave the light that he brings
revel in the songs that he sings
my angel gabriel

és

ahhoz kell a bátorság, hogy magunknak bevalljuk. a többi már semmiség.

bk

az is érdekes, amikor fekszem az ágyon, és jönnek megnézni a lakást. sétálnak körben, nézegetik az életemet, és kommentezik, hogy milyen. és szívesen mondanám, milyen jó volt itt, elmesélném, hogy volt, amikor... de tudom, hogy nem lehet. tudom, hogy nem fogja látni. érezni. el sem tudom, képzelni, milyen lehet idegen szemmel az otthonom..

talk.

oh brother i cant, i cant get through
ive been trying hard to reach you
cos i dont know what to do
oh brother i cant believe its true
im so scared about the future and
i want to talk to you
oh i want to talk to you

you can take a picture of something you see
in the future where will i be?
you can climb a ladder up to the sun
or write a song nobody has sung, or do
something thats never been done

are you lost or incomplete?
do you feel like a puzzle?
you cant find your missing piece
tell me how do you feel?
well i feel like theyre talking in a language i dont speak
and theyre talking it to me

so you take a picture of something you see
in the future where will i be?
you can climb a ladder up to the sun
or write a song nobody has sung, or do
something thats never been done, or do
something thats never been done

so you dont know where youre going
but you want to talk
and you feel like youre going where youve been before
youll tell anyone who will listen but you feel ignored
nothings really making any sense at all

lets talk

szieszta

anyámmal most valahogy nem vagyunk összhangban. de remélem a jövőhéten más lesz. csak akkor tudunk normálisan beszélni, ha a politikáról van szó. hihetetlen.

egy kellemes délután kellene. mikor még ereje van a napnak, autózni a dombokon, finom illatban, egészként.

-

faszkivan.
csodálatosan kék az ég.
egyszer hihetetlenül rendben van minden, aztán csak nézek, mint egy ijedt makka.

most üzent a ribi, hogy meghalt pege aladár. emlékszem, mikor fellépett nálunk, és a koncert után beszélgettünk nagyokat. mindegy persze. mindenki meghal. meg.

szombat, szeptember 23, 2006

én és a varázsló

basszus, az ungár anikó ráncos és öreg. miért nem varázsolja el a ráncait? na jó, jó, tudom, csak annyira meglepődtem, mert mikor utóljára láttam, még nem ilyen volt..

nagyon furcsa kocsi nélkül itthon. utazni a buszon, amivel mindig utaztam. látni azokat az embereket, akiket mindig láttam. a buszon. nem tudom. nem.

áj hét

dö tehetetlenségi nyomaték.
viszont a teljességet szeretem. szerettem. például tegnap este.

hiszti

hihetetlen, micsoda hisztit vágott le az anyám. nem szabad a szülőket elkapatni.

review

azért jó régi klipeket nézni, mert az ember csak kacag folyton. most pl azon, hogy a brandy és monica boy is mine-jában a csalfa srác a fekete doktor a vészhelyzetből. nem a benton, hanem az, aki a kínai csajszival járt.

összhang

súlyos, hogy a ribivel beszélek telefonon, és azzal kezdi, hogy egész nap a ce ce peniston dalt dúdolta. össze vagyunk hangolva, basszameg.
folyik a nyálam a smells like 90's hétvége miatt. nem bírok lemenni anyámhoz, pedig többször is kiabált már, és az előbb szomorúan mondta, hogy milyen rossz, hogy egyedül kell lent lennie. de nem lehet, amikor army of me megy, meg blur, meg mittomén.
and if you complain once more youll meet an army of me.

90's

a nádas is tök jó, hogy megszólalt, és az esterházy is tök jó ma a nol-on.
az mtv-n meg smells like 90's weekend, a gyerekkorom.

She told me that her Dad was loaded
I said "In that case I'll have rum and coca-cola
She said "fine"
And then in 30 seconds time she said
"I want to live like common people
I want to do whatever common people do
I want to sleep with common people
I want to sleep with common people like you"
Well what else could I do?

de már ce ce finally-je szól.

otthon

amint kicsit hűvösebb van, beköltözik a padlásra itthon valami állat, mondjuk menyét. éjjelente kapirgál. tavaly nagyon megijedtem ettől, elképzeltem, ahogy átlukasztja az állmennyezetet, a fejemre esik, és én szívinfit kapok.
idén azonban kifejezetten aranyosnak találom a dolgot. változnak az idők, jaja.
még nincs dél, de itt járt már 7 rokon, és anyám már vagy hatféle fogást elkészített. ha megszagolnál, hármat el tudnál mondani. mindennek kaja szaga van. még a kutyáknak is, pedig ők kint élnek.
szeretem ezeket a lassú hétvégéket. politizálnuk anyámmal a konyhában, elszívja az utolsó szál cigimet. ilyenek vannak.

péntek, szeptember 22, 2006

jelentkezés

na, eddig csak ő jelentkezett a hirdetésedre nálam, lefordítom, mert angolul írt. aszongya:

"kedves ribi, én jól bírom a nyalást és a nyalatást is, és nagyon szimpatikusnak talállak. a volt pasim talált rá a blogodra, ő fordított nekem anno, de már nem tudlak olvasni sajnos, mert szakitottunk. most volt itt a cuccaiért, micsoda szerencse, hogy le tudta forditani nekem a villa píár postját!! remélem, tudsz angolul, és szimpatikus vagyok neked. itt van három kép, ne haragudj, most csak beállítottakat találtam hirtelen, de majd küldök neked a yonimról is, ha akarod.
uma."


-

egyébként éjjel az utcánkban votlak tüntetők, de a kicsi kocsinak nem lett baja.
meg fent voltam kurva sokáig, mert valamiért nem éreztem, hogy fáradt vagyok.
meg kurvára nem értek semmit, miközben mindent tudok. ez is tök idegesítő, illetve nem, csak most mindenre az idegesítő szót használom, mert az is baszottul idegesítő.

tombolda

amúgy faszkivan ezzel a mostani élettel, amiben kurvára nem csinálhatom azt, amit akarok, és kurvára nem értékelnek úgy, amennyit érek, és kurvára nem érzem jól magam. mert legyünk őszinték, így van.
persze, persze, vannak jó órák, meg pillanatok, meg mittomén, de basszemeg, hogy olyan csipcsup szaros ügyekkel kell foglalkozni, amivel így kurvára nem akarok, és nem tudom azt sem, hogy ha tudom, mit szeretnék, akkor a faszomért nem lehet az.
ideges vagyok, most hisztis, de csak egy-két perc az egész, mert majd kisétálom, csak ez a kurva feszültség, és ilyenkor fogalmazni sem tudok korrekten, meg amúgy is mindenki kapja be a faszom. jó, persze, ne. mindegy.

píár

a ribi egyébként jól főz, jók a csöcsei, meg amúgy rendes is, meg szép, bár néha árpi(á)s a haja.
a címét tőlem magkaphatod. de először küldj képet.

pozor!

ecsém, ha a ribihez mész kajálni, úgy készülj, hogy plusz két óra, amíg annyira meg tudod majd emészteni, hogy egyáltalán felülj az ágyon:)

éjdzsájár tíví

"Rendkívüli hírek: Nincs zavargás a fővárosban".

csütörtök, szeptember 21, 2006

whats her name?

a ribinek egy árpa nőtt a bal szeme alatt. ezért most ő a zámbó árpa.

garden

bejött az ági, kávéztunk, meg minden, és egy darázs sétált a haján, egy hangya meg a hasán. ez minden, amit mondhatok.

nájsz

csináltam egy faintos playlistet, olyan "lázadóan" szomorú (mostanában gyakran használom ezt a szót).
most az i alone szól, tök jó, mert a mogyi prezin van, és akkor énekelhetek is akár. megírtam este a cv-met, de addigra már nem volt net, és mivel nincs pendrive-om, ezért nem tudok most küldözgetni sehova. ilyenek vannak, meg a kert, amit nézek folyton. már csak egy munka vár rám, meg kávézom a dívában mindjárt.

írjad alá

na, oldalt van a pace link, tessen aláírni, ha épp úgy.

szerda, szeptember 20, 2006

este

ribivel röhögtünk. jó volt. jó vele. olyan, hogy így otthon vagy. az a régi otthon, biztos tudod, miről beszélek. nem az új, a saját, az máshogy jó. de azt ritkán érzem.
most vodkát iszom. maradt a hétvégéről. gondoltam, jól esne. és jól esik, valóban.
lassan kész a cv-m, és úgy döntöttem, hogy pulikutyát mindenképpen rakok bele.

femili

szóval ezt oviban rajzoltam a családról. régebben írtam róla asszem. csak apám színes, meg én, az anyám iszonyú nagy, és apámnak van cipője. nagyjából értem a dolgot, csak a cipőt nem.
a rajztudásom asszem ezen a szinten megállt.

cv

kurvára nem tudok cv-t írni amúgy. gondoltam rajzolok bele egy pulikutyát, szerinted milyen ötlet?

vonat

egyébként nem értem, egyre népszerűbb a máv, vagy mi? hihetetlen, hogy szerda délben már nem tudok helyjegyet venni a vasárnapi intercity-re. úgy, hogy miskolcra és miskolcról óránként járnak az intercity-k. nem értem. mindegy is persze.

apámmal levelezem épp. kérdezte, hogy jó buli-e a tüntetés. mondtam, hogy nem.

ennyi

true colors
running up that hill

-

maybe i'm crazy.

update 1.: maybe you're crazy.

update 2.: maybe we're crazy.

anyus

anyucival beszéltem, miskolcon is bebaszták az mszp iroda ajtaját, ami csak azért érdekes, mert az elmúlt négy évben a város egyszerűen csodálatos lett. persze a vandáloknak ez mindegy.
anyuci egyébként cukorfalat, mindig mondja, hogy ne menjek sehova, kivéve tegnap, mert tegnap elaludt.
tegnap este csak a south park mentett meg, mert az a rész volt, amikor a yoko ono által vezérelt gyerekfurulya kar stanéknek köszönhetően beszaratja az egész világot, mikor megszólal a kotta végére biggyesztett barna hang.

kedd, szeptember 19, 2006

taking me over

cscs

azért a csocsó még mindig tök jól levezeti a feszültséget. csocsókat kellene kivinni a terekre is. na.

download

letöltöttem a beatles tribute újabb epizódját, a regae-set. és szar. persze ezt a műfajt sosem szerettem (van azért kivétel), de reméltem, hogy jó lesz.

14:14

szeretem a kávét.
és megkívántam a csokoládét már megint, tisztára, mintha terhes lennék, vagy nem tudom, mert nem tudom, milyen terhesnek lenni. ribikém, átjössz ma hozzám a bacardiddal? nekem van vodkám, hm?

faszkivan

azért baszódtam most fel ennyire egyébként, mert tele lett a tököm. gyerekkorom óta folyamatosan valahogy megtalál ez a rohadt politika. amikor először indult anyám a választásokon, akkor emlékszem, kisgyerekként, iszonyatosan rosszul esett a sok rajzolt bajusz, a köpések a plakátokon, az éjjeli telefonok és a levelek, amelyekben anyám feje egy akasztófára volt felkötve.
aztán a következő választásokkor az utcán, fényes nappal esett nekem valaki, hogy rohadt komcsi az anyám is, meg én is, és ki kell írtani minket.
aztán volt olyan, hogy egy kedves barátom azért nem szólt hozzám évekig az iskolában, mert a szülei eltiltották tőlem, hiszen komcsi az anyám.
és persze a 4 évvel ezelőtti gyomros a cccp-s melegítőért.
egyébként nem vagyok párttag, nem szoktam politizálni, véleményem van, amit nem viszek ki az utcára, és nem kötök mások orrára. ha nagyon kell valahova sorolni magamat, akkor liberális vagyok.

nem tudom, egyszerűen nyugalmat szeretnék, szerintem ez nem olyan nagy dolog. ne verjenek rendőröket, ne gyújtsanak fel épületeket, ne kelljen már azon gondolkoznom, hogy veszélyes-e éjszaka kimennem az utcára. faszkivan. kussolok mostmár, tényleg. de faszkivan.

mese

olyan ez, mintha lenne egy allergiás ember, aki előtt nő egy repce. és mondanád neki, hogy az nem repce. ő is tudja, hogy repce, te is tudod, hogy az. de azt hazudod, hogy nem az, mert azt gondolod, hogy placeboként működik a dolog, addig legalábbis, amíg megtalálod a hatékony gyógyszert az allergia ellen.

uff

és a legrosszabb ebben az egész tegnapi szarban, hogy most mindenkinek, de legalábbis nekem, olyan elbaszott kedve van, hogy még. pedig épp elég a hétköznapi szaroktól elbaszott kedvűnek lennem.

hja

ecsém, annyira szerettem volna, ha ma valahogy sikerül elkerülni a munkahelyen a politizálást, de nyílván nem sikerült.

beszéd

az van, hogy tegnap is elolvastam a gyurcsány beszédét a neten, meg most is, reggel a népszabiban. nem vagyok vérmszp-s, nem vagyok egyáltalán mszp-s, de ez a beszéd tök rendben van. úgyhogy én nem is értem ezt az egészet, mert én kifejezetten örülök, hogy egy ilyen ember a miniszterelnök. és kifejezetten szimpatikus, hogy zárt ajtók mögött pofozgatja a pártját, hogy egy-kettő, csinálni kell a dolgokat. és hogy szarul érzi magát, ha nem csinálhat.
mindegy, befejezem, nem akarok erről többet beszélni, épp elég lesz az embereket hallgatni a buszon, a köcsög szijjártó fejét nézni még hetekig, meg majd orbán szent vigyorát, mintha ő nem emberből, nem politikusból lenne, mintha csak most dobták volna le az ufók, mint kiválasztott kiskirály.

hadd

idézzek egy kurva jó óriásplakátról:

"Ha forradalom lenne, Ön melyik tévét foglalná el?"

hát, ezt komolyan vették.

end

na, úgy tűnik a tévé adásnak is lassan vége. egy béna petíciót olvastak fel, gondolom a nagy osrtom alatt nem lehetett ennél jobbat írni. faszkivan.
egyébként láttam offspring, nirvana és marilyn manson feliratú pólót is. vicc ez. rossz vicc.

insomnia

nincs kedvem aludni. olyan üres az ágy. meg felébresztett ez a hülye tüntetés. jól felbasztam magamat, a korim küldött egy smst még este, amire válaszoltam, hogy balhé van a szabadság téren, erre ő ellátogatott oda, és kétszer is tudósított. mert hülye. azért is gondolkoztam el, hogy kimegyek én is, de csak még jobban felbasznám magamat, tudom.
szóval itthon, megittam a maradék fehérbort, és sokáig szemeztem a vodkával is, de azért az már túlzás. helyette kakaót kortyolgatok, meg cigizek.
persze nem dolgoztam, de ez mindegy is. ez a legkevesebb. ha lenne dvd-m, most dvd-znék. a laptopon nem szeretek dvd-zni, mert nagyon halk. ilyenek vannak.
olyan hülyeségekkel képesek foglalkozni emberek. tüntetni. verekedni. gyújtogatni. nem értem. ahelyett, hogy otthon lenne a szerelmével. vagy üldögélne egy kávézóban a barátaival. nem értem.

hát ez?

úgy értem.. egy májusi beszélgetés miatt? írtam egy hosszú postot éjjel, indulatosat, kiábrándultat, tele indulatszóval és káromkodással. persze pont elment a net. most már kicsit lenyugodtam. de ez félelmetes. ez nem forradalom, hanem vandalizmus. paraszt fradisták és miépesek. iszonyat. mi köze a tévének .. nem is, mi köze ennek az egésznek.. mondatokra ilyen reakció? májusi mondatokra? ide jutott ez az egész. ezt sikerült elérnie a fidesz agresszió kampányának. fasza.

mindegy, eltelt már egy csomó idő. most gyurcsány beszél, segítenek tüzet oltani a tüntetők. lassan alszom is. faszkivan.

hétfő, szeptember 18, 2006

otthon

hazahoztam munkát, utálom ezt. meg egyáltalán, ez a körülmény.. mindegy, úgysem akarok ilyesmiről beszélni itt.
anyám felhívott a feri miatt. persze úgy fejeztük be, hogy ne menjek ki este az utcára, nehogy megverjenek. édes, hogy aggódik. és persze nevetek, de azért nem felejtem el a négy évvel ezelőtti kossuth teres szar utáni gyomrost.

fejfáj

na, most vagy az esőtől, vagy a sok szartól fáj a fejem, amit itten ma dobálgattak fölöttem.
mindegy, mert már csak fél óra, és lehet menni haza, kuporodni ágyra, és nézni a sorozatokat.
mindig akarok mesélni valamit, aztán mire ideülök, elfelejtem. kinek jó ez?

gyilok

szóval mikor a mogyi már 5 perce ordított, akkor inkább kimentem cigizni. ahol meg a két csajszi épp próbált megölni egy nagy szúnyogot. kérdezem tőlük: miért akarjátok megölni szegényt? nem bánt, csak itt repdes a falon. azt mondja az egyik, mert fél tőle. mondom neki, miért nem mész arrébb vagy 5 méterrel, urambocsá, mehetnél a kert másik végébe is, vagy 150 méterrel arrébb. azt mondja nem megy, inkább megöli. mondom neki, hogy ez a szúnyog lakhelye, a tied az bent van, te jöttél oda, ahol ő él, hagyjad, hadd repkedjen. erre leveszi a cipőjét, és megöli. nem is tudom, mit mondjak.

nó vörk

az van, hogy lemaradtam valahol. itt az offiszban teljesen követhetetlenné vált minden. milyen munka van, mikorra, melyik a fontosabb... semmit sem tudok. és mivel a trafik nem segít, ezért egyszerűen beleszarok. nem csinálok semmit. nem érdekel. ráadásul most ettem, és ilyenkor összekucorodnék egy kanapén vagy valami - életképtelen vagyok, illetve mozgásképtelen, beleértve az agyam mozgásait is.

na,

ma valahogy gyilkos vagyok.

The X Woman

"Bocs h mostirok üresvolt a karim.köxi a köxöntést.jöx ma bulizni?puxi"

1.

nem tudom, biztosan a hirtelen jött szeretethiány miatt, de tegnap megettem egy kókuszrudat, 3 bociszendvicset és 4 napolinit is (kettő ét - kettő tej). mindezt persze olyan 2-3 óra alatt. pedig én nem szoktam ám csokit.
aztán meg néztem a stigmatát ezredszer, utána meg az 5-ös számú vágóhidat, és nem tudom túltenni magamat azon, hogy a színész, aki billy pilgrimet játssza ellenszenves nekem, miközben tudom, hogy tökéletes. épp ezért tökéletes. mert a könyvben is valahogy egyszerre volt ellenszenves, meg kicsit rokonszenves is. vagy nem tudom. egyébként meg akárki, akármit mond, egy vonnegut könyvet nem lehet jól megcsinálni mozgóképen. nem azt mondom, hogy pl az 5-ös számú az rossz. csak hogy nem olyan.

vasárnap, szeptember 17, 2006

vasárnap

a cukor és tej nélküli kávé íze a szájamban.
inkább csöndben maradok.

péntek, szeptember 15, 2006

sztill wörk

most már a lacival együtt szopjuk a faszt.
mi a picsáért van agya valakinek, ha nem bírja használni? faszom a multinacionális kurvaistenfaszákba. mondjad a száddal, hogy mit akarsz, és hogy amit látsz tetszik-e. nem kell hozzá telefonos segítség. ha meg kell, akkor menj bazd meg boltieladónak. az is kurva jó állás, és majdnem ennyit fizentnek érte.

mailz

ja, meg írtam a bódi sylvinek levelet, hogy a ribivel kiraktuk a budiba a naptárát, ami csodálatos, és együtt szoktunk lapozni, külön nem lehet, hiszen azért fenyítés jár. biztos nem fog válaszolni.

question

azt pl miért kell először mindig viccnek venni, aztán meg megijedni, hogy mégis komoly, ha azt mondom, hogy nem érdekel egy picit sem, hogy milyen ember vagy, és mit akarsz nekem mesélni. hogy menj ki, mert egyáltalán nem szeretnék barátkozni veled.

Jókívánság

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.

wörk

na, most meg kell még várnom, amíg visszajön a laci az ebédről. egyébként elmondanám, hogy arra várok csak, hogy kinyomtassa a levelemet, átnézze, és annyit mondjon, hogy ühüm, meg ez inkább ne, meg ühüm, ami, ha jó fej lenne, lezajlódhatna úgy is, hogy megnyomja a forward gombot a monitoron, kihúzza, ami nem, beírja a címzettet, és nyom egy szendet. egyébként semmi bajom vele ilyen téren, mert ha kell, akkor még szaros e-dm szöveget is ír, de most ez pont rosszkor, rossz hangulatban kapott el, és egyáltalán nem értem, hogy most miért nem segítőkész. na, ezek vannak, meg a geri, aki leült szemben velem, és folyamatosan beszél.

re: 42

olyan okos dologra jöttem rá tegnap, de mára elfelejtettem. végülis ez az értelme az egésznek, nem? mindig legyen valami megfejtenivaló. 42. na igen.

vers - zene

istenem, micsoda seggfejek vannak, jól felhúztam magam. megnéztem a youtube-on megint az ohszívnyugodjot, és nézegettem a kommenteket. és valami hülyefasz mondja, hogy persze, egy ilyen versből nem nehéz, meg mittomén, és akartam kommetnezni, de hatszázszor kell confirm-ot nyomni, meg minden szart, úgyhogy elúntam.
a gyereknek tuti az óda a kedvenc józsef attila verse, és a kedvenc könyve a százévmagány vagy a mester és margaréta, úgyse értené meg az egészet.
az ágnesben az a klassz, hogy egyrészt ez pont nem egy kurvaisten, mekkoravagy vers, másrészt a verstani ritmikája is bazinehéz. és akkor nem azt csinálja, amiből a kaláka 26 éve megél, hogy a jól bevált négy akkor meg lalalala, ami egyébként tök jó, hanem csinál egy igazi, mai pop dalt bazd meg, és kérem szépen, hogy akkor csinálja utána valaki. csinálja valaki utána így.
azistenbasszameg. hogy felhúztam magam egy ilyen szar semmin, hihetetlen.

i like the way you work it

If you're a fly gal, get your nails done
Get a pedicure, get your hair did
Boy lift it up, lets make a toast-ah
Lets get drunk, its gon bring us clos-ah
Don't I look like a Halle Berry post-ah?

micsoda gecijó ez a missy, hogy basszameg.

baby dont put it on

szóval a tizenvalahány roxána közül, akiket felköszöntöttem, egyetlen egy nem olvasta még el a névnapi üdvözletemet. a többi elolvasta, és kedvesen válaszolt, hogy igazán köszöni, meg némelyik még azt is taglalta, hogy mennyire kedves vagyok.
egyik sem kérdezte meg, hogy ki a fasz vagyok. így megy ez.

invisible

tök vicces úgy postolni, hogy tudom, hogy nem látszódik, mert bassza a rezet a blogspot. az van, hogy rákattantam a klipekre, és inkább nem megyek bele jobban, mert akkor minden postom csak egy link lesz és kész.
egyébként meg van egy pink szám, ami nagyonszép, és hát vállalom, de üvöltöm itt a szobában, na.

és most ribikém szopj le légyszi

ezért.

hit

ááááááááááááááááá!

délelőtti

pinket hallgatok, ez is vicces. why was i the last to know. elég jó. senki nem lesz ebben a szobában egész nap. szerintem a traffic is megfeledkezik rólam. haza is megyek négykor.

egyébként meg subway reggeli, kávéval, acc ébredés után, szép lassan rendes ember válik belőlem bizonyára.

mi lenne, ha rágyújtanék a szobában? na jó, azt nem merem.

csütörtök, szeptember 14, 2006

esti

ha hinnék az ilyen hülyeségekben, akkor most be lennék parázva, hogy előidéztem egy drámát, de nem is hiszek bennük, meg tudom is, hogy nem idézhettem elő.

egyébként kurva régen láttam helyszínelőket, utóljára apámnál, a fotelban. mindegy, most épp nézem. nem volt kedvem semmihez, egy pillanatra gondolkodtam, hogy a ribivel kellene mennem sétálni, de csak a subwaybe mentünk, meginvitáltam egy fasza szendvicsre, és vissza az ágyba. itt jó.

holnap egyedül leszek a szobában, és nem lesz semmi munkám. hogy miért kell akkor bent lennem? hát ja.

na.

lm

szeretném tudni, hány százalékkal esett az lm forgalma, amióta szappanos dobozban árulják a terméket. és szeretném tudni, hogy tanul-e belőle a pm, és visszaáll-e majd a régi, zsebre tehetős doboz.

mekkora

ennyi szöveggel egy ennyire klassz számot csinálni, úgy, hogy ne und meg..

shes crazy like a fool
what about it daddy cool

na

még mindig tricky

szóval az a jó a trickyben, hogy ha nem ismered a szöveget, akkor is pontosan tudod, hogy miről szól.

ági, nekem ez a kedvenc tricky szövegem

fuck you in, tuck you in, suck you in

"can you fly? you fly as fast as you can to baby jesus!"

i am she
mistakes of men
gritty teeth, fists are clutching,
breast stroke, thoughts of touching
see you in the sun
therell be big fun, ah, at my
hotel, motel, hotel, motel

ill fuck you in the ass, just for a laugh
with the quickspeed ill make your nose-bleed
i ride the premenstral cycle
forget about our michael
now heres the big blast, i like the big cash
i sing on bass loops
i scream 'vauge truths'

ensure myself, within myself, encouraging pain
tv smile for tv is god ... (TRICKY:ugly noise this is) strange ways by the tube
rays

i roll up the blue bills
i snort the cheap thrills

roxána

> szia:-)
> köszi szépen:-)

treff

olyan szívesen írnám, hogy minden roxána ismerősömnek boldog névnapot, de szomorúan fedezem fel, hogy egyetlen roxána elnevezésű ismerősöm sincsen!!! ez tarthatatlan. megyek, és nézek a wiwen egy roxánát, és küldök neki névnapi üdvözletet. azonnal.

a ribivel verset elemzünk. tök jó. bár fura volt így, chaten. meg hirtelen. amit az eslő 5 percben írtam, azt simán lehet, hogy az utolsó 5-ben megcáfoltam. ilyenek.

bassz, 136 roxána van a wiwen. sose gondoltam volna. mindegy, asszem egy horváth roxánának írtam végül, találomra, a 3. oldalról. nincs vele közös ismerősöm.
ja, és a legtöbb roxána győri, gondoltad volna? fura, biztos ilyen nyugati névadó hatás..

conf

valamiért ma csodálatosnak érzek mindent, valahogy ma gyönyörű a nap, és csak a fű szépséges zöldjét látom, meg az ég fenséges kékjét, és tudod, mit? ez így szép és jó, és nem is akarok mást, csak hogy néha elfújja a szemem elől a hétköznapi szarokat valami szellő, hogy lássam ezt, amit most, és realizáljam, hogy az élet szép, mert bizony az.

next

tegnap végül elmentem a vacsira, és végül jó volt. de ezt tudtam akkor is, amikor nem akartam elmenni, hogy jó lesz, ha mégis. mindegy. a sétával, a 4-6ossal, mindennel együtt volt jó. de tény, hogy hazafele volt a legjobb.
nem tudom, fura ez az egész, tényleg. valahogy biztonság van, nem csak a felhőtakaró, vagy a földes, füves ágy miatt.

szerda, szeptember 13, 2006

levele

görcsöl a vállam. tuti azért, mert befeszültem ettől a kurva vacsorától. a vállamon hordom ezt a zsákot is.

dilemma mindig.

na, az van, hogy mennem kellene erre az átkozott vacsorára, ami ráadásul, ha már ott lennék, tudom, hogy tök jó lenne, de egyszerűen nem megy, nem visz rá a lélek. pedig nincs otthon net, ez az egy érvem volt, hogy otthon maradok, hogy majd a laptoppal az ölemben nézem a sorozatokat, de ez sem véd meg attól, hogy elmenjek oda. szóval most a netcafé után vagy elbattyogok, ami csak azért rossz, mert bkv pont annyira nem megy innen oda, hogy elvegye a kedvemet, vagy hazamegyek, és akkor kurva ciki, hogy negyedszer mondom le.
eltelhetne hirtelen másfél nap.

-

szép most ez. a chat. sznúp.
egyébként meg azon a teniszlabdás játékon nem tudok 71-nél feljebb jutni.

tudúornáttudú

most már lenne munkám, csak kedvem nincs belekezdeni, mert olyan ez, hogy elkezdem, és kurva nagy kupi lesz a fejemben, és azt most nem akarom hazavinni.
kellene egy nagy autó péntekig, hogy elhozzam a gecinagy szivacsot a ribitől, de ezt sincs kedvem intézni.
még van gumicukor, azt rágcsálom. 1:12 perc, és léphetek.

björk szavazás

na, fasza, természetesen a legpopulárisabb dalok jutottak tovább.
szavazz akkor. na.

mereng

érdekesek a nézőpontok, és egyébként is, a francért nem képes önmagától elszakadni egy kicsit is az ember. rémesen unalmas, és frusztráló elfoglultnak lenni magammal szemben. aztán meg a ló másik oldalára esik az ember, ha igyekszik úgy végezni a dolgát, hogy egy picit se legyen előrébb maga.

apránként vesszük,
mit másnak csak egyszerre
adhatunk oda

mondja f.á., aki annyira, de annyira sok igazságot mondott, hogy ma megint teljesen belefeledkeztem. nem tudom. csak azt tudom, hogy kibaszás az agy, meg a gondolkodás is, kibaszás, mert olyan szépségek tárháza és indukátora, amelyeket megismerve fáj, ha újra nem tapasztalhatunk.

remember

az van, hogy a tricky meg a goldie is visszabasz abba az időbe, amikor a bekekatával haverkodtunk. és az ezüst walkmanemmel a fülemen sétálok a főutcán, meg a bükkben, és kurvára be vagyok tépve, a beke meg a nagy hajával mosolyog, hogy hát akkor végülis kantnak is igaza volt, én meg mondom, hogy áj dont lájk kant, és beülök a kocsijába, mert ő már unikumot ivott.
aztán a bükk, amikor a csongor kurvára azt hitte, hogy tud vezetni, és majdnem levezette a micsubicsit a hegyoldalon, még szerencse, hogy elővigyázatosan kiszálltam, mikor átvette a kormányt.
aztán meg, mikor festettünk a bekének szülinapjára képet, én vittem lepedőt, csongor összerakta a keretet, és nagyon vicces kép lett, de a kata annyira szeretett minket, hogy kirakta a falra.
meg volt az is, hogy mindig, mikor az első két óra volt vele, akkor előtte éjjel nála aludtunk és vagy trickyre, vagy pink floydra, vagy supergrassre aludtunk el.

észkerék

egy kurva mondaton töröm a fejem egy napja. 7 szó a brief, de max három fér rá az anyagra. nem forog a kerék, az észkerék. beleakadtak képek. az van.

villanella pakkot kapott

haribo mackót rágok, az van. és olyan illatok vesznek körül, hogy mindjárt meghalok.
és jön egy kurva meeting, annyira nem érdekel, még egy ukrán-kazahsztáni némafilmet is szívesebben most...

most még rossz ez a reggel, de mindjárt felébredek.
este volt a kedvenc south park részem. az, amikor stan és kyle apja a jacuzziban kiverik egymásnak a meteoreső bulin. ebben van az is, amikor cicus megtalálja a kövér, részeg macskát, és kinéz a kamerába, hogy mi van? beszartam, olyan jó volt.

kedd, szeptember 12, 2006

az volt, hogy elvittem szotyit egy térre, mert a ribihez ment a főbérlő, és kiültünk egy padra, és néztük az embereket, a madarakat, meg a fényeket. nem mozdult, nem is akart menni semerre, tündéri egy macska ez, tényleg.
meg lemondtam két programot, mert nem volt kedvem semmihez, mert amihez kedvem lenne, azt nem lehet, és egyébként is.
elfelejtettem a nevét, de azt hiszem dena, szóval dena budapesti, ribi drága?;)

wish megint

jó lenne, ha lenne hozzáférésem ehhez a gecinagy stopperhez, és megállíthatnám néha picit az időt.

achtung

asszem az ember kivétel nélkül mindig ott tolja el, hogy elkezd gondolkozni azon, hogy mi lesz. ne tessék gondolkozni. a jövőn legalábbis kibaszottul ne. és a múlton se. bassz, hányzor írtam ezt már le ezen a blogon? mindegy, az ember írja csak ki, ami a fejét ütvefúrózza.

use to call me tricky kid

letöltöttem az összes tricky albumot, és most nem tudom, hogy beszívottasat hallgassak, hogy izé, black steel, meg ilyenek, vagy agresszívosat, hogy money greedy, vagy inkább kellemesebbet, mint az evolution revolution love, vagy szottyogósat inkább, mint a boom boom diggy? picsába.

wish

szán iz sájnin -
kisjány akarok lenni, babakocsiban, anyám arcát behajolva látni néha a nagy kék eget nézve.

-

jóvan, mostmár nem érdekel semmi, mert már kedd van, innentől úgyis rohan az idő. megyek cigizni, igazán csatlakozhatna valaki, mit szólsz? faszkivan. jó, most nem.

hétfő, szeptember 11, 2006

szóval

jaj.

találka

elkezdtem ma szervezni a 10 éves osztálytalálkozót. illetve megtettem az első lépést. indul a cím és/vagy telefonszám beszerzés. még a földes honlapján az öregdirákok kategóriába is benéztem. haha. kénytelen voltam valahogy lefoglalni magamat, hiszen semmi dolgom nem volt egész délután. és most asszem lassan elszököm innen.

szavazós

na, levettem a szavazásokat, majd később még visszatérnek másképp. most csak egy van, és ebben is csak három dalt raktam ki, mert úgy találtam jónak. hehe. szóval még ebből egyet tessenek választani, és akkor lesz egy nagy, végső, ha addig meg nem unom.
és most megyek cigizni, mert cigizni jó.

things ive seen

mint a filmekben, mikor meghal valaki, és kilép belőle a lelke, vagy fasz tudja. a ghostban pl, istenem, de régen láttam, és milyen szar az a film, mégis eszembe jut. a világon a legdurvább műkönnyei demi moore-nak vannak. szerintem legalább egy tucat filmbe csak azért került..
mindegy, szóval látom magamat, ahogy benézek az ablakon. látom, hogy gépelem ezt most. aztán meg elindulok, látom az autókat, a forgalmi dugót. látom az iskolásokat, hogy rohannak szerteszét a világba.. látom a boltokat, látom, ahogy elveszi a pénztárosnő a bankkártyát.. látom anyám, ahogy az atv-t nézi otthon.. látom apámat, ahogy az egyetemen bénázik, olyan esetlen. mindig. látlak téged is, csak mondom. vacsáut.

íme, a szerelmem

home

anyám meg nagyon rákattant megint a lakásvásárlós dologra, és most először érzem kicsit is valóságosnak a dolgot, pedig még mindig nincs pénz. szóval feljön két hét múlva, és akkor nézünk újjépítésű lakásokat. igaz, én a magas, régi lakások szerelmese vagyok, de meg kell alkudnom, végülis nem vagyok paris hilton. muhahhaha. vicces lenne, ha az lennék azért.

geciszép az idő, és baromira idegesít, hogy nem mehetek ki, holott egyetlen betűt sem kellett ma még lepötyögnöm, és még csak munkatársak sem érkeztek a szobámba, szóval akár otthon aludhatnék ilyen erővel, vagy vihetném át ribitől a cuccaimat, vagy maradhattam volna miskolcon. huh.

szx

most mesélte a főnököm a hétvégi szexuláis kalandozásait, drog és szex - ketamin, gbh, eki és fű - sessions.. azt mondta olyan volt, mintha a mennyországhoz közelítene, és láttam az arcán, hogy egy pillanatra újra átéli.
furcsa, hogy milyen életminőségek vannak, úgy értem, nyílván nem tudnám megengedni magamnak, hogy minden hétvégén 50-60 ezreket csak drogokra költsek. na nem, mintha akarnám, de nem tehetném meg. neki meg semmiség.

energy

na az van, hogy minden kibaszott hétfő reggel christinát kell hallgatni, ez van és kész, ne vitatkozz velem, tudod, hogy verbálisan baromira agresszív vagyok, ne akard, hogy előjöjjön belőlem az állat.
makes me wanna pray, visít, hogy get down and pray és készen vagyok, feltöltődtem, nem bírok a seggemen ülni, ki kell menni elszívni egy doboz cigit, és átugrani a formára nyírt sövényt.

hétfőmorning

na jóvan, a bükk, az a bükk, és több szót nem is ejtek erről, mert nem lehet. a ribinek írtam smsben, hogy ott akarok meghalni majd, erre persze csak annyit válaszolt, hogy megoldjuk, ezért szeretem.

tegnap meg már viktornál aludtam, tök jó volt, remélem most tényleg klassz lesz.

és lehet, hogy nem a tervek szerint alakul a hétvége, ami szomorú ugyan, de nem baj, úgy értem, nem hatalmas baj, mert szerencsére idő van, mint a tenger, csak nehéz várni, ahogy múlik. ez nem annyira értelmes, de sosem érdekelt az ilyesmi bagatel probléma, mint pl értelem.

a ribivel meg tegnap éjjel mi voltunk jay és néma bob, és annyit röhögtem, hogy na. komolyan mondom, hogy az ilyen filmek igenis fontosak. kellenek. és el is határoztam, hogy kikölcsönzök ezer ilyet a tékából, és szénné röhögöm magamat valamelyik este.

szombat, szeptember 09, 2006

séta

szóval ma elindultam apámtól, sétáltam a villamossín mellett, aztán a hermann magasságában elkezdett zavarni a villamos hangja, meg az autóké, és a zrinyinél, illetve a templomnál elkanyarodtam jobbra fel a dombra, megnézni a traubit, amit végül nem néztem meg, mert elindultam egy nagyon kedves lépcsőn. volt ott sok tölgyfa, szedtem makkot, meg gesztenyefa, de gesztenyét nem találtam, viszont klassz botok voltak, farigcsáltam is ezt azt.. aztán jött a temető, ami szép volt, főképp azért, mert mindez abban az őszi lemenő napban, ami kellemesen meleg, pulcsiban pont jó, és gyönyörű színt ad a lomboknak, az arcoknak.. és a bükk a háttérben.. szóval a temetőben mentem, és gondolkoztam, hogy este miért félnek itt az emberek, és aztán csudaszép házak voltak, meg buszmegálló, és én hirtelen lementem egy völgybe, ahol leveleket égettek. emlékszem anno a bekekatához mentünk mindig arrafelé gyalogosan, át a dombokon, sosem tudtam, hány domb van még, úgy be voltam tépve, de valahogy mindig odataláltam, és akkor már nagyon messze jártam, mikor a bekekatára gondoltam. felmentem a következő dombra, és napfürdő utca volt, ahol ettem a szilvából, és csipkebogyót is szedtem, mert azt mindig is nagyon szerettem. besötétedett, és visszafordultam, és akkor találtam egy fél kindertojás héjat, hihetetlen, de hupikék színűt, amit elkezdtem rugdosni, egész sokáig ment a dolog, mert csak valahol a benzinkútnál hagytam el, akkor is csak azért, mert véletlenül a csatornarács felé rugtam, és pont beleesett. aztán a kúton vettem cigit, meg egy redbullt, és elindultam vissza a civilizációba, és találkoztam egy picike macskával, akinek nekiadtam a makkot, amit korábban elraktam. nem tudom, játszott-e vele, de nem is számít.

most itthon vagyok. tudok más helyet, ahol sokkal jobb lenne, de a lehetőségekhez mérten itt most nagyon jó.

blőd

igazából jobb is az, ha az ember kívánságai nem teljesülnek. mi a szart kezdenék, annyi kellemes, kedves és jó dologgal hirtelen. az ember úgyis akkor a "legtermékenyebb", ha szenved.
mekkora hülyeséget beszélek - mindettől függetlenül. folyton, mindig hülyeségeket beszélek, írok. mindegy is persze, az a hülye, aki egy pillanatra is hisz a szavakban. a szavaknak. szavak. betűk. cserélhetők. fel. össze. ki. meg. le.
mindjárt jön apám, megyünk autókázni. csak azért mondom, hogy hátha ezek lesznek az utolsó mondataim, ahogy apámat ismerem. faszkivan.

tévé

nahát, most hallom, hogy egy 63 éves holland pap bombamerénylettel fenyegette az amszterdami madonna koncertet. hihetetlen, mik vannak:)
egyébként faterom szülanpja miatt jöttem haza (is), és a faterom eltünt. nem annyira vicces ez, de mégis.

ébredés

anyám már reggel kiabált, hogy nem kell-e mennem fateromhoz. nem értem, miért gondolja mindig, hogy a reggeli kiabálásai nélkül lekésnék az életről, de ez van, úgy tűnik.
még félig alszom. klassz illatok osonnak be a résnyire nyitva hagyott ajtón.

kurvaélet.

péntek, szeptember 08, 2006

go home.

na jóvan, a sok munkánál már csak a semmi munka rosszabb, és én meguntam a semmittevést, a marilyn monroe összest, a frank sinatra-t és a deladap-ot, úgyhogy hazamegyek.
juppi és je.

beck to the basics

got a devil's haircut in my mind
got a devil's haircut in my mind
got a devil's haircut in my mind
got a devil's haircut in my mind

i.

akarok egy tengert, meg négy lovat és egy kártyát.
aztán egy rollert, meg kreppapírt és egy gumicsizmát is.

cziki

there aint gonna rain anymore..
úgy érzem magamat, mintha nick cave hangja lennék.

reggel

szóval reggel vagy hatszor ébresztett a ribi telefonja minket, úúú, nagyon rossz volt. aztán ő felkelt, és végülis lemásztam én is a kanapéra. kávéztunk, meg minden, mondta, hogy ő nem indul még el, mondtam, hogy én sem. aztán én befordultam aludni még, vártam, hogy hasson a kataflám - ő meg betakart, mert ilyen gondos. a szotyi hol nála, hogy nálam dorombolt, és ment a mokka, meg a jó reggelt, meg mittomén. aztán felkeltem, és csináltunk még egy kávét, és dumiztunk, meg rihiröhiztünk, és már 10 óra volt, úgyhogy el kellett indulni, a lázárék is főzni kezdtek már, tudtuk, hogy itt az idő.

csütörtök, szeptember 07, 2006

42

so bjork

this is sex without touching
im going to explore
im only into this to
enjoy, enjoy, enjoy, enjoy.

ilyenkor a legjobb itt egyébként, úgy értem, amikor üresség van, illetve embertelenség, illetve emberek nélküliség - hogy mennyire nem találom a szavakat.
bennem apró léptekkel oson valami egészen furcsa érzés, egyenlőre csak körbe körbe, de tudom, szép lassan célba vesz valamit, és akkor végem. nem bánom egyébként, mert vannak jó dolgok, amik, még ha a végén rosszak is, érdemessé teszik azt a rövidke időt arra, hogy megéljem azt.
hűdegecibonyi mondat ez.

juhéj

te szvetter, a kiroban minden ex és jelenlegi kolleganődnek vannak, voltak hajlamai? faszkivan.
berúgtam amúgy, megittam hirtelen vagy két deci jégert, és nincs is kedvem a sok emberhez, főképp, hogy kellemetlen ez a dolog. kicsit iszok még, és osztom majd az igét, és akkor vagy megver már végre valaki, vagy nevetnek, hogy milyen jó fej vagyok.
sokáig azt hittem, hogy szúnyogok csípkednek, de egyre inkább úgy néz ki, hogy valamire allergiás vagyok.
ja, és nagyon nem itt akarok lenni. nagyon.

ticket

nah, déli letudva. akartam korábban menni, meg is beszéltem itt bent, de már csak a hetes vonatra volt jegy, kurvaélet.
nagyon lassan sétáltam, de végülis nem volt baj. és még szerencse, hogy vettem fel atlétát is, mert rohadt meleg van.

plans

na, most azt kellene kitalálnom, hogy a délihez elbicegni elég-e 20 perc, vagy számoljak rá fél órát. szerintem elég lesz 20 perc.

máma egyébként irtózatosan be fogok baszni. csak mondom, hogy előre is jelezzem a várható kéretlen smseket. hehe.

l word

basszameg, megnéztem ezt, én hülye, a faszért, a faszért.
na.

pléj

parole, parole, parole... encore une fois..
gecihangosan, az van.

zene

az új kid loco album (kill your darlings) kicsit olyan, mintha lou reed modernizálta volna magát.

biceg

szóval tegnap örömködve-menekülve térdreestem a lépcsőn. így elmaradt a viktorhoz költözés, és egész este feküdtem az ágyon felpolcolt lábbal. a térdemet ribike párszor megcsapkodta, de kedvességből, olyankor kacagtunk.

klassz este volt, mostanában mindig bacardi-kólázunk és kacagunk, de a legjobb lámpaoltás után, mintha úttörőtábor lenne.

aztán meg a kálvin téri halállépcsőn reggel lefele 10 perc alatt mentem le, fel azonban kamikazee szerűen "felrohantam", és a szép teljesítményért megjutalmaztam magamat egy coffeeshopos tejeskávéval.

szerda, szeptember 06, 2006

szörprájz

nesze ribanc!

filosz

szerintem nem azzal van a baj ribikém, hogy buzi vagy, buzi vagyok, buzik vagyunk.
ugyanannyi esély van arra, hogy találsz valakit, mintha nem. vagy igen, vagy nem. nemde?

csak rendbe kellene jönni. egy csomó fontos dolgot el kellene intézni. nehéz úgy figyelni valakire, hogy szanaszét forgácsolódik az ember energiája egész nap. szétcseszik az agyunkat, a testünket, a lelkünket is. pedig ennek a háromnak valahogy egészben kell lennie, legalább ahhoz, hogy tudjuk mit, kit akarunk. akarunk-e bárkit is.

egyébként lehet, hogy tök hülyeségeket mondok, mert az van, hogy teljesen meghasadt a tudatom itt az offiszban. nem tudom, hova lettem, de kétségtelenül nem vagyok itt, sőt, még csak hálni sem jár belém a lélek. feltűrt nadrággal mászkálok a folyosón, meg a kertben, és a bokorról szedegetem a termést, amivel megpróbálok jó messziről beletalálni mások kávésbögréjébe. szerinted?

nyugi

semmilyen érzet nincs bennem, illetve van, csak azok távolba mutatnak. apatikussá váltam a munka, a hétköznapi szarságok iránt. mintha sanaxot szednék, szerintem az lehet ilyen. nem emlékszem sajnos, mert csak egyszer szedtünk sanaxot a lórival - illetve én egyszer, a lóri akkoriban azon élt - valamelyik nyelvészeti előadás előtt. jó nyugodt másfél óra volt, annyi szent.

nekem meg ez a kedvenc fám

mert csodálatos a kérge. alatt. kígyófának hívom. meg néha krokodilfának. meg néha nem hívom sehogy.

katona dolog

--

semmi sem veszi el a kedvem. ez van, nem érdekel semmi sem.
kurva szép ez a nap, ez a hét, ez a bármi. na.

a ribi minden bizonnyal erre gondolt

kedd, szeptember 05, 2006

17:15

kell nekem egy csomó minden amúgy. most itt nem jó. máshol jobb lenne.
mindegy.

egyébként meg a björk szavazás első forulója hétfő reggelig tart, jó? nem, mintha tömeges szavazások lennének, de nem is ez a lényeg. jól érzem magam a szavazóbiztos szerepében, na.

prinz

andi, figyi, most akkor erősen arra gondoltál, hogy ájvisjúhevön? erről csak te tehetsz, én tudom. még hasonlóképpen is mozgok a széken, mint a klipben a herceg.

kedves

ma ezt küldte egy kollegám csak úgy. fura, nem?

hide

be kéne rúgni. akkor biztosan gyorsabban telik az idő. vagy nem tudom. valaki bújkál bennem, kopogtat, ki szeretne jönni.
az a furcsa a felnőtt életben, hogy folyton kell kontroll. kontrollálni. magamat főképp.

explode

a mogyi adott robbanós cukorkát, ami kiabszás, mert egy vékony műanyag cuccban van, amiből eleve nem akart kijönni, és akkor a nyáltól most még kevésbé akar. és akkor egy ecset végével túrom, hogy fellazuljon, aztán ütögetem a számhoz tartva, mire az egész cukorka az orromba, meg mindenhova megy, és robbangat. de legalább szórakoztat a dolog.

in vino veri taszk

mostmár borozunk a lenti csajokkal, akikkel azért is jó jóban lenni, mert havonta legalább egyszer boroznak, és meginvitálnak, meg ők adták a barackos sütit is.

most egyébként megint annyi szar van, hogy elkezdem a nemérdekel projectet, és akkor hátha hirtelen megint minden megjavul.

booking

szóval reggel elmentem a könyvelőmhöz, ahogy megbeszéltük, de nem jött. ezért keltem fel fél 7-kor, és robogtam át a városon a kurva 7esbusszal, de nem baj. egyébként sem értem, hogy miért van ennyi dolgom a könyveléssel, azt hittem, ha könyvelőm van, akkor csak aláírnom kell, nem pedig az apehba járkálnom a hibákat kijavítani.. mindegy, a lényeg, hogy most emgyek vissza, és pofátlanul taxicsekkel, mert ez a minimum, hogy ha már ez a geci cég nem fizet időben, és akkor is csak keveset.. faszkivan.

viszont láttam egy zseniális spotot a torontoi gay festivalról, de ezt már nincs kedvem leírni.

ehh

nem elég, hogy csökkentették a fizetésemet, de ha most nem kérdezem meg a gálzsuzsit, hogy mikor jön már az utalás, akkor meg sem tudom, hogy a rohadtak nem utaltak. mert valami szaros timesheetet nem töltöttem ki a betegségem ideje alatt. picsafasz.

update: na, most a köcsög nemutalás miatt a diákhitelt nem tudták levonni, kurvaistenbasszameg.

na

azt hallgattam először, hogy i cant stand the rain, ami feldobott, de a nordic lounge weekend kicsit megúsztat, vagy hogy mondják ezt, amikor hullámok borulnak rám. megyek is.

hétfő, szeptember 04, 2006

akvárium

meg az van, hogy a cégnél, a folyosón szerintem csinálni kellene egy akváriumot. mindkét oldalon a leülős részig lehetne az üveg, és feltöltve vízzel, meg növényekkel, meg halakkal, és akkor olyan jó lenne ott sétálgatni, vagy kintről nézni.

fura, de

már most hiányzik prince. még ha mindig meg akarja enni madonnát, akkor is.

p.p.

this time im gonna keep me to myself.

nagy szavazás

szóval jobb oldalt szavazás. több körös. első körben björk összes albuma, mindegyikről szavazni kell a kedvencre. a következő körben az elsők versenyeznek majd. az utolsó poll pedig azt szavaztatja meg, hogy érdemes-e azokat a dalokat megszavaztatni, amelyek az albumokon kívül születtek. mint a play dead, my spine, ilyesmik. mert az egy másfeledik kör lesz akkor. na.

hm.

hm.

-

kellene egy köhögős számot írnom. lassan ritmusra is megy, fulladozva.
olyan idő van, amit érezni kell a bőrödön. kegyetlenség, hogy ilyenkor nem mehet ki az ember.

klip, de mégsem.

pont jó, hogy a ribi épp írt a björkről, mert azzal akartam kezdeni, hogy nekem a videóklipek királynője björk. gondry természetesen, de most csak elődaókat mondok, mert úgy egyszerűbb.
szóval a björk klipek sztorival bírnak, csodálatos képiviláguk van, fantasztikus ötletekkel vannak tele és egyszerűen olyanok, amiket bármikor, bármennyiszer.. szóval na. tegnap pl a ribinél a pagan poetry-t néztem meg, és ki kellett kapcsolnom mindent, hogy csend legyen.. nem tudom megmagyarázni, na.

mostanában minden klip arról szól, hogy táncolok kicsit, meg táncolnak velem a lányok, és akkor kész is van.
egy videóklipben ne táncoljanak. vagy max úgy, mint az oh its so quietben. vagy a vogue-ban.

nem tudom, inkább mégsem írom meg ezt most arról, hogy hogyan is vagyok a videóklippekkel, mert nagyon hosszú lenne, és jelenlegi állapotomból megítélve - követhetetlen.

travelling

olyan volt a vonatúton, mintha a földön heverészett volna a nap. nem tudom, talán repce az a sárgavirágos növény, ami mindenütt csomókban, földrészekben virágzik, és alulról világítja meg az arcokat.

cicc

szóval hetek óta vártuk, hogy elmenjen a róka. nem mert nem szerettük rókát, hanem mert akartunk macskahúgyszag mentes levegőt, és alvást. tegnap elvitték végül vidékre. szomorkodtunk este, mikor visszaértem, de jó volt, hogy nem kell bezárni, kinyitni, vigyázni etc.
aztán ribi elment a boltba, én meg zuhanyoztam. hazaért, és bekiabált nekem, hogy menjek ki, mert mutatni akar valamit. gondoltam, legrosszabb esetben virágott lopott a kálvinon. kimentem, és egy fekete gyöngyszem, egy apró, hosszúkás arcú égősárga szemű cicagyermek ült az ölében, akinek olyan selymes szőre volt, hogy simogatni olyan volt, mintha nem is érnél hozzá..
szóval ott a cica most nálunk, ribinél lesz névszavazás is, mert egész éjjel gyártottuk a jobbnál jobb lehetőségeket.

vasárnap, szeptember 03, 2006

csak az

ívek, illatok.
és tartozom egy posttal még, csak most nem tudok értelmesen írni. na igen.

taxi miskolc

tegnap éjjel jöttünk taxival hazafelé. egyszercsak martintelepre érve (elnézést, kertváros) lassít a sofőr és kérdi: elnézést, megállhatnék egy pillanatra? az ott az én házam, előtte pedig az én kutyám, bogár. csak egy perc, amíg beengedem.
bogár meg egy cuki keverék kutya volt, és annyira életszerű volt az egész, ami azért jó, mert a taxikban valahogy mindig megáll az idő, az évet sem tudom, de a valóságot egyáltalán nem ismerem.. szóval.

szombat, szeptember 02, 2006

decc ö femili

na volt dráma, nagyi elég sokáig bírta, aztán egyszercsak felállt, hogy hazamegy, mert kezdődik a luxor show, ami egy igazán kedves gesztus, úgy értem, hogy nem küldd el mindenki a kurvaanyjába, hanem programot hazudik. mondta bea, hogy hazaviszlek, mire nagyi közölte, hogy hazudsz. kacagás és móka ez amúgy. azért nem hagyták nagyit elindulni vakon, mert a kicsi által ásott legutolsó gödörben elakadt volna a nagy vehemenciája, szóval a bea férje hazavitte, aki az útról csak annyit volt hajlandó megosztani velünk, hogy nagyi szerint mind három lánya aranyos, és imádja őket külön-külön, de együtt...
szóval ilyenek voltak, míg én próbáltam egy órácskát aludni az emeleten, de anyám élces hangja épp a nyáleresztés pillanatában felriasztott.

nem meleg?

nem értem, hogy michael boltonnak hogy lehet egyáltalán csaja, nem még hogy az idi (akit tudom, hogy nem így kell leírni, csak most nincs kedvem megnézni, hogy igazából, hogy is).
a south parkban is megmondták, hogy ő meleg, ő dugja meg az apja helyett mister gerrisont, most akkor, mi van?

hm

strong inside but you dont know it, good little girls they never show it
when you open up your mouth to speak, could you be a little weak.

faludy

szóval a nagy ősz haja akkor már nem lesz többet a tévében? gyuri bácsi. sajnálom.

drama mom

szóval ma nagy kertiparti a családnak. anyám reggel hattól csirkét pucol meg zöldségeket vág, úgy izgul, mint egy elsőbálozó. mindennek tökéletesnek kell lennie. anyám nem ismer tréfát, ha étkezésről van szó. a boltba kenyérért 10-kor el kell menni, igaz, hogy a vendégek dél előtt nem érkeznek meg, jobb, ha 10-kor már van kenyér, na. volt sírás is, hogy ez az egy bulija van, szülinapi bulit sem csinált.. nővérem meg vérkegyetlen ilyenkor.
mindegy, addig szar, amíg nem érkezik meg mindenki, mert onnantól vicces. meg jó, hogy én lehetek itt fent, nem szól senki, hogy na, mert már megszokták.

nincs csönd

hallgatom a loves devine-t. a kutyák őrülten ugatnak közben. pedig borzasztóan vágyom a csöndre. aludnom kellene, tudom.

péntek, szeptember 01, 2006

ending

holnap családi mókakacagás lesz itt a kertben. leosontam az előbb a hűtőhöz, hogy nincs-e valami édesség elrejtve, de tele van csirkehússal az egész hűtő. azt mondja anyám, hogy még nagyi is eljön.
apámat ma leráztam, áttettem holnapra a vezetési gyakorlatot, de holnap még annyira sem lesz kedvem, mint ma. ciki, ha megint lemondom? biztos az.
beavis és butthead megy az mtv-n. mindig imádtam. pont olyanok vagyunk a ribivel, mikor klipeket nézünk, mint ők. egy az egyben. hehhe.

szuper

és most egy lassú szám..

smell

van, hogy az illatok rabja vagy. semmit sem tehetsz. az illatok irányítanak.

tizenkettedik reklámig

j.lo konferálja a video of the yeart. össze vissza beszél. pl masterpeach-et mond masterpiece helyett. na. panic at the disco, shakira, christina, madonna vagy red hot chili? panic at the disco. bassz. tényleg nem értek már semmit sem. de j.lo, bár buta, klasszul néz ki.

axl rose. hűha. miért van neki műfonott haja? ordít. aztakurva. a killers-t prezentálja nékünk, akiket megint csak nem ismerek, hát te? a csávó gyakorlatilag duruzsol. nem énekel. coldplayesre veszik a figurát, csak az jobb. meg eredetibb. meg coldabb.

na. végre vége. megyek pisilni és alszom.

tizenegyedik szünetig

black eyed peas ad át díjat best hiphop.. de közben lett egy akármi és most a jackblack kibékült a barátjával, és örülnek, és elénekelnek egy dalt. most meg jackass prezentál. nem értem. viewers choice award. fall out boy nyert. lemaradtunk a pop bizniszről, az van.

queen latifah. al gore-t konferálja. nem értem, hogy a hülye amerikaiak miért nem őt választották meg, basszus.

tizedik szünetig

christinával nyitnak. üldögél, lassú dal. sok hegedűvel. felkelt, beindult. lelassult. fekszik. szép. a dal.

lou reed és pink jön. best rock video. a.f.i. na, újabb ismeretlen.

minek nézem ezt? mindjárt 5 óra. picsába.

a jack white bandája most egy makk marci sapkás bácsival lép fel, aki akár lehetne egy zz top tag is.

kilencedik szünetig

britney és kevin jelentkeznek be otthonról viccesen. best rnb video. beyonce, mary j. blidge, jamie foxx feat ludacris, mariah carey és chris brown a jelölt. beyonce nyert. jay-z nagyon büszke. csak a hard knock life miatt nem tudnám lelőni.

kanye west érkezik. ezt a csávót nagyon bírom, az van. hype williamsnak ad át díjat, aki egy isten azért, az van. a california love-ot is ő csinálta. vagy a nas hate me-t, meg tlc-t, meg bustát, meg missy-t is, meg ezer dolgot még. na és hirtelen busta rappel a színpadon. feka kongás lányokkal. és persze nem egyedül. a word upot is hype rendezte amúgy. na, missy is a színpadon. a supafly-jal. akkor most minden hype-os zenész kijön? missy geicjó. kisautóval jött. és akkor most kanye behívja jól. tisztelegnek neki rendesen. az összes valamire való reppernek csinált gecijó klippeket. állva ünneplik ám. missyvel meg bustával az élen. ez egy intelligens csávó amúgy. már a hype.

most itt egy csaj, aki nem tudom, ki. parisnek üzent. nem értem. persze vicces volt, csak nem értem a miértet. hogy legyen vékony, mert kövér. és mikor meghallotta a stars are blindot először, azonnal érezte, hogy ezt egy kövér nő énekli. szóval nem értem, bár mosolyogtam. az benne a vicc, hogy a paris vékony nagyon?

nyolcadik szünetig

rhianna meg egy fekete csávó az év csengőhangját hirdeti. elhiszed? ááááááááá.. na mindegy, a lényeg, hogy az év csengőhangja .. na, ezt nem is értettem és nem is ismerem. ja, fort minor. de akkor is. és a csávó köszönőlevelet írt. el sem hiszem. vagy 100 nevet felolvas, gec.

fall out boy? ezek kik? mindegy. ők konferálják a panic at the disco elnevezésű zenekart. ezeket sem ismerem. ajaj, megöregedtünk és nincs kábeltévénk. jójó, most, hogy énekelnek, a dalt ismerem.

fergie jön. misszpicsa. best new artist. na jó, ezeket nem is ismerem, és ki sem tudom mondani a nevüket. avenged sevenfold bat country. most ez volt kiírva asszem.

hetedik szünetig

legjobb rendezés: gnarls barkley
best choreography: shakira
best special effect: missy

és most diddy érkezik, aki tényleg azt hiszi magáról, hogy király. ezt tényleg nem értem. miért hiszi azt? mi a fasz van? lemaradtunk valamiről? volt egy jó száma, az is jimmy page nevére jegyzendő. mindegy. jön valami t.i., őt konferálta. előad. ezt sem ismerem. ez is valakivel együtt lép fel. ezek a repperek félnek egyedül amúgy?

jarred leto (így kell?) és amy lee. ők hirdetik a best group video nyertesét. all-american rejects nyert. mik vannak.

hatodik reklámig

na, végre snoop. díjat ad át, minden valószínűleg vodkanarancs, vagy gin n juice van a kezében. best rap video. cammillionaire nyert. erről sem hallottam még. le vagyunk maradva, anya. csúnyán. ice t a közönségben. haha.

beyoncét már be sem konferálják, hiszen minden kibaszott mtv-s szaron fellép. meg hát akkora sztár. most élőben fogja előadni a deja vu-t, szerintem szívinfit kap majd a végére, vagy legalábbis ilyesmi. nembaj, legalább fogy egy kicsit. jóvan, gecijó hangja van, az tény, de nagyon iparkodik. ez nem a deja-vu, valami újabb szám, de mivel divat a 2in1, ezért gondolom majd mindjárt átvált a deja-vu-re, meg mert látom, a ballon kabát alatt valami szexi ruha van. a kabátok meg általában lekerülnek. na, mondom, ez már másik szám, a kabát lekerült. nem, bocs, ugyanaz a szám, de a kabát lekerült. na, nem volt rossz amúgy.

ötödik szünetig

paris jön. fehér ruci, fekete masnival a cici alatt. all american rejects-et konferálja fel. ezeket sem ismerem. klassz.

valami énekes csávó jön meg nicole ricci, ha van ilyen. best pop video. a jelöltek: madonna, nelly furtado (ez minde a promiscous girl timbalanddel), pink, shakira, christina. pink nyert. elől hosszabb, szőke loknis haja van, hátul meg tüsi. vicces.
a vicces szót is sokat használom ma. érddekes.

negyedik reklámig

ja, ez a white stripes-os csávó összeállt valami bandával, és ők a szünetekben játszanak. nem is értem.

jessica simpson érkezik. ezt hogy utálom. ilyen névvel basszus olyan, mint a blikk kiscikkekben az életkorral ellátott hírekben a szereplők. mindegy, konferál. best dance video. sean paul, madonna, shakira, pussycat dolls snooppal és nelly furtado a választék. na ki nyer máma? jessica sais: pussycat dolls snooppal. nyert. semmit sem értek mostmár. de legalább kiderül most, hogy az imént jól tippeltem, mert a pussycat lányok voltak a ludacrisékkel a szinpadon (ennyiszer még sosem írtam le azt, hogy pussycat). baszki, ezek hatan vannak, tudtad? snoop nem ment ki, de mutatták, olyan napszemcsi van rajta, amilyet szeretnék, ha egyszer elhozod nekem végre apádtól az autóstáskát.

chris brown konferálja fel a következő előadót. ki a fasz ez. volt egy száma, emlékszem. mindegy, a lényeg, hogy itt egy együttes, akit ez a csákó konferált föl, és akikről fogalmam sincs, hogy kik. talán az a nevük, hogy go. idétlenek, de ez jó. négyen vannak, mindnek van két futópadja, amin táncolnak. playback, nem is tátognak, csak ez a "tánc" van. vicces.

harmadik reklámig

50 cent és ll cool j jön be ippeg. best female video. nelly furtado, christina, shakira, madonna meg kelly clarkson a jelöltek. na tippelj, buzikám. kelly clarkson bazd meg. elhiszed?

lil john. az meg ki? le vagyok maradva asszem. ludacrist konferálja, aki valami másik csávóval ad elő valami iszonyat látványosat. ja, ez pharell. jól reppel. végre. kije volt japán a pharellnek? mindegy is. a szám szar, csak a zene jól van alárakva, ha pharell, akkor gondolom a neptunes. vicces, a ludacris iszonyat komolyan veszi a reppelést, a pharell meg nézi a táncoscsajokat közben. jönnek valami csajok most énekelni velük. nem tom, lehet, hogy a pussycat dolls.

második szünetig

best hiphop video díjat andré 3000 és ciara adja. andrén térdig érő vörös csizi van. meg lovaglónadrág. szexi.
black eyed peas bassz, pedig jamie fox és kanye west gold diggerje is indult, ami csúcsszuper. de ha azt díjazzák, amelyiket a legtöbbet játszotta az mtv, akkor értem. és akkor shakira mindent nyerni fog.

közben sokszor mutatják parist, aki nagyon visszafogottan és jólnevelten tapsol.

the rock konferál. ez a csávó is a faszért népszerű. vannak dolgok, amiket nem értek. shakira lép fel wycleffel, azt mondja. shakira gecicsinos. a wyclef ének playback, ő csak reppel. a shakira meg kissé hamis. bassz, a rap rész is "ráénekli" wyclef. ciki. de a hastáncoslányok jók.

első szünetig

na eddig volt a redkáprit, és most jön a só, mondom is.
jay-z nyitja meg, aki hiába öregszik, ugyanolyan csúf szegény. az első előadó meg dzsásztin. szexy back. intllektuális digiszexifiúsan nyomja. hamis. magassabban énekel vagy fél hanggal. persze mindig.
most kezdődött el az igazi sexy back, de van valami effekt a hangján, mint a maxin, és így nem hamis. lehet, hogy playback. timbaland meg vicces, mert dagi.

jack black a műsorvezető. elég vicces. elvis cuccban van.

white stripes lép fel lou reeddel épp. hátööö..
illetve nem a white stripes, hanem valami együttes a white stripesból a csávóval. de rövid volt, hál istennek.

lil kim, gec. rendőrök hozzák, mintha rab lenne. na azért, levette végül a rabruhát. te, ez a nő vagy 50 centis. ő mondja a best male videót. (you cant keep a good bitch down - mondja), james blunt nyer.

stars are blind?

pharell meg úgy néz ki, mintha egy 15 éves suhanc lenne. de fellép ám.
paris meg extra csini. akárcsak chrisitna. aki versace-t visel.
j.lo meg gecielegáns.

ezeket amúgy neked írom, pirikém, jó? csak hogy tudd, mi volt:)

beyoncé geci unalmas. shakirának drukkol.
paris meg lenézően beszélget. csúcs.
diddy meg már egyszerűen ciki. nem nyilatkozik, csak áll, bólogat, és valami tacskója beszél helyette. huh. és ő is shakirának drukkol a legjobb klip kategóriában (ott indul madonna, meg christina is).

ssznúúúúúúúúúúp is ott van! tiszta zsófi. hahaha. szerintem bárkiről lebeszéli a bugyit.

debut

a fergie-nek meg ez az első szóló cucca olyan, mintha gwent eminemmel keverte volna, de sokkal inkább gwen. a klip is. csak londonban, nem focipályán. londonbackgirl. lopóskurva. az van.

m.á.k.

basszus, mekkora mákom van, most kezdődik a vma. lesz madonna is, meg christina is, meg minden. na, ma éjjel sem alszom..

sexy back

áááááá, kezdődik az all eyes on justin.

website statistics
hit counters