kedd, augusztus 31, 2004

szúzán

suzanne takes you down to her place near the river
you can hear the boats go by
you can spend the night beside her
snd you know that she's half crazy
but that's why you want to be there
and she feeds you tea and oranges
that come all the way from china
and just when you mean to tell her
that you have no love to give her
then she gets you on her wavelength
and she lets the river answer
that you've always been her lover
and you want to travel with her
and you want to travel blind
and you know that she will trust you
for you've touched her perfect body with your mind.

módszeresen

kidolgoztam, hogy fogok háromkor elmenni innen.
az első lépést 20 perc múlva kell megtennem.

az még tegnap

történt, hogy anyus a barátok köztből jött szembe velem a deákon hatalmas napszemüvegben, igazi sztárként. nem tudom. egészen más volt, mint mikor basta jött velem szemben a szigeten, aki igazi sztár.

egyébként furcsaságokat álmodtam. autóval vittem a családot, ami közben bicikli meghajtásúvá vált, valamint mama, aki már nem is tudom, hogyan rokonom (de, mert a nagyim unokatesója), szóval mama egyszer csak pálingerré változott a kézicsapatból. ezen kívül nem sokra emlékszem, de az is csoda, hogy erre, mert nem szoktam ennyire sem.

ja és reggel a szemközti parkolóban egy markológép 6kor elkezdte azt csinálni, hogy a markolóját szorosan a földhöz tapasztva szedte össze a sódert, aminek próbáld meg elképzelni a hangját kérlek. mindkét ablakom nyitva volt, olybá tűnt, mintha betonlapokat, meg acélrudakat dobálnának le a sokadik emeletről. mindez 20 percig, aztán elment, mint aki jól végezte a dolgát. 6kor, érted, 6kor. borzasztó.

pontosan szeli át az arcomat
a lámpából felém szúró
fénysugár.
füst próbál körbeölelni
- ez sem sikerül.
benned szárnysuhogás
- nem hallom, mit mondasz.
nem kellene elbújnod viszont
angyalom.

mindig így

van egyébként.

a vajkkal beszélgettem egész este, és ez mindig nagyon jó. értelmes, nyugodt ember, tiszta gondolatok, tiszta tekintetek, befogadó és őszintén adó. kétség nem fér hozzá.

hétfő, augusztus 30, 2004

vésd az eszembe

tekinteted.
soha sem szeretném elfelejteni.
hogyan beszél,
hogyan olvas,
hogyan hallgat.

drágáim,

ne ítéljetek.

mennék előre. lépnék, nem megy. aztán kilépek, megállok, szétnézek, lelépek, megállok, szétnézek, lépek, fordulok, lelépek, megállok. várok, belépek, állok, kilépek, fordulok, fellépek. állok, lelépek, fordulok, lépek, forulok, lépek, fordulok, fellépek, kiérek, lépek.

csupa igekötő az életem. az életünk.

akár

három szó elég.
vagy kettő.
egy.

tegnap kerestem

a személyimet és ennek okán az összes holmim között nagyjából rendet tettem. így bukkantam régi levelekre, írásokra, betűkre, szavakra. érdekes, hogy egyesek milyen felelőtlenül használják a szavakat. pedig nem lenne szabad. legalább, ha testet öltünk a szónak, akkor gondoljuk át, hogy az a test az idők folyamán bírja-e, megállja-e a helyét. vagy nem is tudom.

mindenesetre érdekes volt ez a tegnapi élmény, és tulajdonképpen felesleges, mert a személyim mindvégig a kisasztalon hevert a hócipő alatt.

vasárnap, augusztus 29, 2004

ridüm end blúz

csak amennyire bennem lüktet a vér, csak annyira.

amikor ablakokat látok, életeket. világokat.

az én ablakomat is látják. az én életemet.

orsival

megbeszéltük, hogy a galapagos szigetekre költözünk. azt mondta ő legkésőbb két év múlva szeretne menni, mondtam, az nekem is jó, az a határidő. lesznek varánuszaink, jenő, bodza és sanyi. és az állatok lesznek csak, meg a természet. és ez nagyon jó. nagyon, nagyon jó.

szombat, augusztus 28, 2004

elutazott

a viktor és ezt mindig nagyon szeretem. csak holnap jön, úgyhogy gondolom sokat fogok itt a gép előtt lógni.

néztem ma a kajakos lányokat. elég jó volt.

egyébként mindig elrontom. az ember ne legyen kedves. ez a vége.

a szimplában

találkoztam ma egy régi haverral, aki elújságolta nagy hévvel, hogy megismert egy fiút, aki ugyanúgy néz ki, mint én (ugyanolyan szép, így mondta - nevettem), csak talán kicsit nőiesebb nálam. haha. szóval ezzel kezdte, s addig nem nyugodott meg, míg át nem mentem vele a kis szimplába, ahol ez a fiú volt.
azt kell mondjam, ilyet én még nem láttam. gyönyörű fiú volt. persze egyáltalán nem hasonlított rám:) ha valakihez hasonlítani kell, talán a varga zsuzsát mondanám. iszonyú nőies az arccsontja, de még a keze is. mikor kezet fogott, féltem, hogy túl erősen szorítom. hihetetlen volt. légies és szép. és nem meleg. ez a legérdekesebb. na mindegy, csak ezt le akartam írni.

ja és höcsi meg szerintem haragszik rám, ami nem jó. de az is lehet, hogy nem, ami jó. mindegy. idővel minden kiderül. meg elmúlik. meg átértékelődik. és megöregszik.

és most kis honfoglaló után lefekszem.

ja, és viktorka cum laudéval ledoktorált. mondjuk a cum és a -val együtt kicsit sok, de most nem akarok nyelvészkedni, na. egy orvossal élek együtt. elég megnyugtató érzés.

péntek, augusztus 27, 2004

fura ma minden

tényleg. talán velem van a baj.

elmentem ebédelni

tömöm befele a levest jóízűen, mire telefonálnak. ez nem jó, azt gyorsan, mikor érek vissza. mondom nekik mikor. mondják, az késő. mondom neki, akkor mikor? azt mondja ekkor. mondom jó.
benyomom a levest. sietek vissza. elolvasom a mailt. válaszul elküldöm a feladót a kurvaanyjába. úgy, mint még soha. felmegyek dolgozni. nem érnek rá. lentről felhívnak mikor lesz kész. mondom nem érnek rá. mondják őket ez nem érdekli. mondom bazd meg, gyere fel és intézd el te. cigizek. kurvaanyázok. 4szó/másodperc.
aztán elkészül. jó lesz. időben. rendben van. nincs elnézést. nincs semmi. kurvaanyjukat.

most írok, itt jó.

alain delon

suttogja épp a parole, parole, parole - ha úgy tetszik - rap részét. és ez elég jó.

a fejem tetejére állok. más nézőpontot kell találni. váltani kell. váltani.

vicces

fél 10kor a munkahelyen kiabálva örülni az újabb ararnynak. egészen mókás.

a konyhából

tejszag árad, de ilyen savanyú. az orrom előtt kávé gőzölög. a folyosóról valakinek a reggelije illatát érzem beszivárogni. kintről az építkezés pora szállingózik. szépen lassan felkavarodik a gyomrom.

annyira jó, hogy elidult a viasat-on a will és grace. nagyon örülök ennek, mert remek jó sorozat. karen a kedvencem. nemcsak a neve miatt.

olyan simán

elment a tegnapi estém, és tulajdonképpen olyan jól.
először is főztem levest. iszonyú jól sikerült, és hál istennek még maradt is belőle, úgyhogy alig várom, hogy hazamenjek.
másodszor tévéztünk a matiéknál. az is remek volt.
utána pedig nyugalom, fészek.

most korábban jöttem dolgozni, ami nem a szorgalmamnak köszönhető, hanem a segítőkézségemnek.

és jelentkeztem kenyába önkéntesnek. de ez még nagyon messze van attól, hogy megvalósuljon. csak nem akarom a lehetőséget sem megadni magamnak. vagy hogy mondják ezt rendesen. na.

csütörtök, augusztus 26, 2004

vato loco

nézz ki az ablakon. te ezt elhiszed? és nem is azzal van a baj, hogy ilyen az idő, hanem, hogy ezt itt kell megélnem. nem baj, ha kint nincsenek színek, ha bent vannak. de itt nincs semmi, itt csak monitor van, meg neon, meg sürgősen, kurva gyorsan, nem várhat van.

kellene rét, meg házikó, meg kutya, meg kellene még egy csomó minden.

nem lettem

beteg, itt rohadok még mindig. fojtogatnak a betűk. a nyomtatottak. ezek is.

na jó

kicsit talán komolyabbnak kellene lennünk, de lehet az, hogy nem.

oviban volt egy vanda nevű csoporttársam, akinek a mamája fodrász volt, ezért mindig fodrászosat játszottunk. hozott be üres flakonokat, meg ilyeneket, és akkor a kis széken, a kis tükör előtt, a kis fejünket, a kis kezünkkel fodrászkodtuk. oviba minden olyan kicsi volt. szerintem ez tök destruktív egyébként. még a végén azt hiszi a gyerek, hogy az a normális. igenis másszon fel a gyerek a székre, és ne érjen le a földre a lába. szokja.
aztán iskolában villamossörfőr anyuka volt a kedvenc, mert lehetett vele menni villamosozni. azt nem tudom mi lett volna, ha valakinek prosti a mamája. akkor óvszereket hozott volna be, meg vibrátort? és elmehettünk volna vele dógozni? na jó, igen. hülyeség. de akkor is érdekes, hogy a gyerekek mennyire az anyuka-apuka körből váasztanak mintát maguknak. illetve ez sem jó kifejezés, mert nem mintát. inkább azt mondanám, hogy játékot. mert hiszen, soha egy percig sem akartam fodrász, vagy villamosvezető lenni. soha nem is törekedtem erre. viszont játszani, hogy az vagyok, az vicces volt.

vicces

hogy épp az emilezésünket akarom idézni ribanccal, mikor látom, hogy ő ezt már megtette. idézném azért én is a következő, közvetlenül a ribi által idézett utáni részt:

r:
azért nem, mert nem volt alkalma megismerni. ha lenne rá alkalma, akkor sem téged szeretne, mert a színesebb bőrűeket szereti. Ő fehér. Hozzá illik a csoki. Meg a tejeskávé.

v:
és akkor miért volt stellával meg gwyneth-tel? akik tök fehérek?

r:
KikkeL???????? Én erről nem tudok. Na.. már megint megcsalt az a kurva...mesélj csak, majd jól elfenekelem, ha hazamegyek. Csak úgy mosogat majd, a kis házitündér.

készítettem

limonádét. direkt, mert hideg van. lázadok az ősz közeledte ellen.

bambaságom felháborító egyébként. kezdjen már velem valaki valamit.

az eleven húst

néztem meg tegnap, aztán pedig húsbavágó beszélgetés után éreztem nagyon jól magam.

tudtad, hogy a nyugalom ennyire finom? nem győzöm ízlelgetni.

ma végképp nincs kedvem dolgozni, borzasztó érzés ez. lassan valami betegség tüneteit kell produkálnom, hogy elhagyhassam ezt a helyet egy kis időre. kiskoromban ez sokszor sikerült. és a doktor néni, mivel jó tanuló voltam, mindig elhitte, hogy beteg vagyok, mert nem feltételezte, hogy egy jó tanuló nem akar iskolába menni. pedig..

szerda, augusztus 25, 2004

a ribancka

épp most írt egy emailt, amiben a könyvtárról beszél, de most ez nem fontos. csak az, hogy eszembe jutatta az ő sajátosságát, miszerint, ha betűt lát, vagy könyv szagot érez, azonnal szarnia kell. ez azért alakult ki benne, mert nagyon nehezen ment neki a salakanyagok ürítése, ezért folyton könyvet vitt be a wcre magával, hogy lapozgathassa, amíg "vajúdik". és olyan pavlovi reflex lett a dologból, hogy bármikor rájön a szarás, mikör sok könyv közé kerül. veszélyes könyvtárba járnia épp ezért. de most, egy következő emailben megnyugtatott, hogy csak a média részlegre jár. még szerencse. el sem merem képzelni mi lenne a könyvek között.

mióta

mezítláb járok a munkahelyemen, sokkal jobban érzem magam. komolyan. az ember hagyja szabadon a lábfejét és a kézfejét. ez fontos. áramoljanak az energiák.
sose hordtam papucsot. emlékszem anyám minden nap "veszekedett" velem emiatt. a mai napig mindig veszekszik velem emiatt.

most az aidsről kell rádióspotot írnom. még nem tudom, hogy dramatikus legyen vagy hétköznapi. de talán a hétköznapi mellett döntök. egy nem vidám dolgot ne tetézzen az ember nem vidám környezettel.

úgy volt

hogy ma találkozom anyámmal, de végül lemondta. ezt most nagyon sajnálom, jól esett volna a karja. a szeme.

tegnap éjjel nagyon berúgtam. volt, ami kicsit fájt és volt, ami nagyon jól esett. mind a kettőt köszönöm egyébként. mert mind a kettő kellett.

cry me a river
go on and just
cry me a river girl

súlyos lépésekkel sétált át rajtam a hajnal.

kedd, augusztus 24, 2004

state of mind

na, hát akkor most kifejtem. az imént, azt hiszem megharagítottam valakit, mellesleg ok nélkül. minden szempontból ok nélkül.
merthogy véleményekről beszélgetünk, ugyebár.

az az ember, aki nem tudja ki ő, meg hogy mit akar, azt gondolom, akkor ér el hosszú távon pozitív fejlődést, ha magából táplálkozik, befelé néz és próbálja megtalálni a kérdéseire a választ. ha mindez megvan, akkor tök jó elmenni és megkérdezni másokat, és megerősíteni magunkat abban, amit eddig is tudtunk, vagy csak finomítani az irányokat, de ha úgy kérdezünk mást, hogy nem vagyunk tisztában az alapokkal, akkor az csak ideig óráig ad megnyugvást, előbb utóbb a probléma újra előjön és ismételten kereshetjük a válaszokat. vagy magunkban, vagy másoknál.

nekem nincs bajom azzal, ha mások segítik az embert az úton. sőt.
csak előbb lépjen rá az ember az útra. hogy ez vagyok én, tudom.
mert az út mentén haladva hiába kapaszkodsz, újra és újra elesel.
nem beszélve arról, hogy útközben a szél lefújja arcodról a megvilágosodott mosolyt. és előbb utóbb elmúlik az érzés, elmúlnak a beszélgetés emlékei, nem emlékszel majd arra mit mondtak, ki vagy.

neked nem emlékezned kell. neked tudnod kell.

mondtam a főnökömnek

te manka, kivenném a pénteket..
szerinted sikerült? azért nem adom fel, futok még egy kört. mondjuk holnap.

medzsikvördz. miért van szükségük az embereknek külső magyarázatra ahhoz, hogy tudják az életüket élni, éldegélni. miért kell, hogy valaki más mondja meg, te ki vagy. a címemre a válaszokat plz.

azért azt még

el kell mondjam, hogy úgy nagyjából tele van a tököm. mindennel és mindenkivel.
persze mosoly az van, meg jófejség is, ahogy az illik. nem tudom. szeretnék egy két méter átmérőjű védőaurát, amin belül nem hatolhat sem fizikai, sem pszichikai minőségben senki, semmi.

state of..

lehetne egyébként

bármi. de most mégis kedd reggel van. és üresség, vagy legalábbis hiányosság.

ha nem tudod ki vagy, az addig nem baj, amíg meg tudod mondani ki nem vagy.

viszont tegnap éjjel már nem volt "zaklatás". ez is valami, ez is semmi.

viktorka ma államvizsgázik első körben, szurkolj neki te is. én valamennyire biztos vagyok benne.

tegnap a kettes csatornán egy lengyel tévéfilm kezdődött, ami a mester és margaritát hivatott megszólaltatni. kacagtam a szereplőkön, rémesen másképp képzelte az egészet a rendező, mint én. viszont, volt egy elég jó dolog, mégpedig az, hogy tévéfilm és ezen belül sorozat gyanánt, rengeteg idejük van szinte teljesen szöveghűen adni a könyvet. ennek igazán örültem. tényleg. berlioz fejének levágása elég mókásra sikeredett, nem tudom mikor készült a film, de a technikai bravúrok kimerültek a nem mutatom a fontos pillanatot, csak a következőt megoldásban. de hisz tudod, hogy nem is ez a fontos. egyrészt. másrészt viszont azazello annyira szörnyűen lett ábrázolva, pedig ahhoz azt gondolom nem kell nagy technika, de ez most mindegy, nem akarok itt elemzésbe kezdeni, mert nem tisztem. a lényeg, hogy jó volt lefekvés előtt egy kis bulgakov.

csak úgy, mint ébredéskor csonkabandi. na jó. most hazudtam.

hétfő, augusztus 23, 2004

bézzsé fakuló emlékek között
próbálom ecsetemmel színesíteni,
ami maradt.

a kéz dolgozik,
míg szememben a képek
összeforranak.

elindulni sem nehéz
megérkezni sem.
mozgásban lenni sem könnyű
megállni sem.

csak az indulat áll meg végül.
múlik el, mielőtt elindulok.

egy-egy

egy a casablancából:
i remember every detail. the germans wore grey. you wore blue.

és egy a máltai sólyomból:
all we've got is that maybe you love me and maybe i love you.

a többi csönd.

beszélhetnénk bármiről

akár mellé is. csak kinyitod a szád és előbb utóbb kijön rajta valami. jó esetben hang. eleinte furcsa lesz, de aztán rájössz, hogy a hangokat képes vagy alakítani. lehetnek belőle szótagok, sőt, idővel szavak. aztán egyszercsak összekapcsolódnak a szavak a levegőben. az s betű szára a z farkincája után kap... az y indája alulról megközelíti a g-t... két szó közé egy kettőspont kerül - a hangod a kellő helyeken kicsit halkabb, néhol meg erőteljesebb lesz. hirtelen azt érzed, a szemed is változik, ahogy bizonyos részekhez érsz... igen, beszélsz. sőt, csacsogsz.

mielőtt fejjel mennél a falnak, nézz szét ajtóért. ha nincs, akkor szakíts időt arra, hogy megvizsgáld az ablakot. ha pedig végképp nincs más út, keress valamit, ami helyettesíti a fejedet.

ekszkjúz mí

bát ken jú tell mí vacc di míning of lájf?

ó lédi, jór in dö rong véj, ju suldunt hev tu szink öbát szács tingz.

rílli? den szorri for disztörbing jú miszter.

ribike néni

mindig megmondja a tuti. és mindig pontosan úgy van, ahogy ő mondja.

nekem is hiányzik az a szabadság, amit a vendéglátás mellett éreztem. pont a hétvégén gondoltam erre - mikor eljöttem orsitól, aki remek vacsorával lepett meg. ez az egyetlen jó tulajdonság viszont simán lenyomja a többi rosszat. jó volt szabadnak lenni. persze most is kurvára szabadok vagyunk, ez mondjuk igaz. most valahogy pici kicsi időszakonként kontroll pontok lettek az életemben. nem tudom, te hogy vagy ezzel. azt érzem, hogy 20 méterenként csekkolni kell, jelenteni - ucsítyelnyica - hogy valami mindig van, ami megrekeszti, megtöri az ívét a dolgaimnak. akkor meg nem volt felelősség, csak annyi, hogy kedves legyél, sok poharat tudj kivinni egyszerre és finom kávét, meg koktélt csinálj. magadért valahogy most jobban kell, hogy vállald a felelősséget. persze ez jó is, nyílván. nem azt mondom, hogy lennék megint úgy, csak azt, hogy hiányzik néha az érzés. mint mikor arról álmodozom, mikor még anyám babakocsiban tolt az avason és én a szép kék égen kívül csak néha mamám arcát láttam, aki mosolygott, beterített fénylő törődésével. kell ennél jobb képi világ?

pontok, pontok, szakaszok, görbék. rajzolható élet. szerkeszthető élet.

leon takes us outside

fáradj előre. igen, arra. ott, ahol az út vezet. ne aggódj, jövök mögötted. hogy mondod? inkább melletted szeretnéd? rendben, bár az út szűkös kissé. de ne félj, nem fogsz elesni, vigyázok. akkor lépjünk ki. igen, a fénybe. hogy nem fogsz látni? szerintem az nem baj. rövid idő, és megszokja a szemed a fényt. a hangok? igen, most erősnek tűnnek, de ehhez is hozzászoksz majd. az emberek itt túl közel vannak, tudom. hozzádérnek? erre nem tudok mit javasolni. húzódj el, de vigyázz, nehogy leess az útról. itt a karom, ha gondolod. hogy akkor miért? mert menni kell. kifelé. nyitni kell.
leon.

most meg

torpant vagy. megtorpant. olyan érzés, mintha állnék mondjuk egy úton és így sem előre, sem hátra. nem mintha félnék, egyszerűen csak.. egyrészt nincsen indíttatásom erre vagy arra menni, másrészt fárasztanak a lépések, harmadrészt ugyanaz a levegő van 2 méterrel arrébb is.
ez nem jó hozzáállás, ezt tökéletesen tudom.
valahogy úgyis lesz. előbb utóbb elindulok. ha más nem, akkor utóbb.

legyünk okosak.
"ragadozzunk együtt" mondaná lóri.

miközben ön elragadó..
ugye nem baj, ha magával ragadok?
itt ragadok.
ott nem.

arra gondoltam

hogy az is elég vicces, amikor 5 percen belül előbb még annusnak ugrálunk a viktorral, meg befogjuk a szemünket, amikor a japán dob, aztán meg ülünk a tévé előtt meredten és bámuljuk az idióta friderikuszt, amint az ex-miniszterelnökkel beszélget. volt valami a tegnap estében, ami végletektől, végletekig sodort.

ja és körülbelül 20-szor megcsörrent a telefonom és az első csengés után megszakadt. én egy jóindulatú ember vagyok alapvetően, ezért azt feltételezem, valaki próbált elérni, csak mindig az első csöngetés után közbejött némi bonyodalom. mindenesetre magántelefonszám volt, mielőtt azt gondolnád hülye vagyok, hogy nem hívtam vissza.

ráadásul a volt osztályfőnökömtől kaptam egy meglehetősen mulatságos e-mailt, most olvastam, egyszóval talán ez a nap jól indul - talán nem.

és végre reggel olyan idő van, amibe örömmel lép ki az ember.

vasárnap, augusztus 22, 2004

ez az idő

éppen megfelelő egy jó kis sétához. nem tudom észlelted-e. nem baj, ha nem. én most jöttem, mentem a dunának, széllel szemben, szélnek háttal, sőt oldalazva is.
próbáltam elfújatni a gondolatokat, érzéseket, több, de inkább kevesebb sikerrel.
csak annyi, amennyi. nem több, nem kevesebb. pont.

monique

volt tegnap a csernusban, aki egészen jól alakított. mármint monique. már nem él bennem olyan élénken az emlék, de nem egyszer fogta meg azt a szerencsétlent. mennyire szánalmasan hazudta, hogy nem dugná meg, mikor feltette a jány ezt a kérdést. no mindégy, mindégy.

azt hiszem válságban vagyok, több szempontból is.

szombat, augusztus 21, 2004

éjjel

a szódában ültem hátul a padon. néztem az embereket. sört ittam. leült mellém az anna, kicsit beszélgettünk, aztán a dáviddal társalogtam. de a padon jó volt. nézelődni, gondolkozni.

később a mumusba mentem, hogy a prosti barátnőmmel (M) találkozzak. nagyon kedves volt, valamiért szeret engem. és egy régi gimis évfolyamtársammal is találkoztam, meg annak a bátyjával, aki minden áron szeretett volna közelebb kerülni M-hez. nem sikerült neki, mert visszamentünk együtt a szódába.
az az igazság, hogy egy réka nevű lánynak volt a születésnapja, aki szintén velünk jött. a szódában beszélgettem ezzel a rékával, és mit is mondjak, nagyon jó élmény volt. tényleg. jó volt beszélgetni. régen éreztem már ezt ismeretlen emberrel.
aztán a dáviddal trécseltünk megint. nagyon kedvelem. mint egy kisfiú, olyan ő.

mindegy, ez mind nem annyira fontos, tudom. 4 körül értem haza, és a csernust néztem, mert más nem volt. persze megint kiakadtam rajta. nem tudott mit kezdeni a betegével, aki láthatólag sokkal jobban tisztában volt saját helyzetével, mint csernus a magáéval. és valami annyira hülye szöveget nyomott, olyat, aminek köze sem volt az "esethez". én nem értem ilyenkor miért nem lehet azt mondani, hogy nem tud mit tanácsolni. csernus nem vállalta be.

ilyenek vannak. most meg honfoglalózom. aztán megyek egy vacsorára. furcsa napló szerűen írni ezt a naplót. különös.

péntek, augusztus 20, 2004

már most

áramlanak az emberek a buta tüzijáték miatt. engem valahogy most sem érdekel.

mata házibulijára vagyok hivatalos, de hogy őszinte legyek egészen fáradt vagyok kimozdulni. és a fejem is fáj. mert esni fog. előbb vagy utóbb.

szóval semmi lényeges.

ma sokat gondolkoztam a bloggoláson. még nem tudom mire jutottam.

még nagyon régen

megfogadtam, hogy nem politizálok, úgyhogy ezt most sem teszem.

a szóda udvarban ma orsival beszélgettem, akit nagyon szeretek. és nem is gondolná az ember, mennyi mindent köszönhet valakinek, akinek nem is gondolná, hogy mennyi mindent köszönhet. csak így.

nincs krk. pihenés van. itthon.

csütörtök, augusztus 19, 2004

sto ti gyélájes?

"teljesen véletlenül úgy alakult, hogy holnap reggel elszökök a krk-szigetre, ismerősökkel. láblóga, napsüti, csend."
és még galádkával is találkozom. na ezt add össze.



még ki lehet nyitni.
és be lehet zárni.
még föl lehet kötni.
és le lehet vágni.
még meg lehet szülni.
és el lehet ásni.

igaly diána

a második.. hihetetlen üdvrivalgás itt az offiszban..

azt hiszem

ribancka aktuális postja gyakorlatilag rímel arra, amiről szól ez az egész szarakodás. jó lehet annak, akit ennyire szeretnek. nyumi drága, ..nem is tudom.

pörköltet főztem, mert tudom, hogy szereted.

megyek a levesbe.

vannak reggelek

amikor nagyon jó érzés kapcsolgatni a tévét kávéval kezemben az ágyban. ismerős illatok vesznek körül és az éledező hangok. olyankor bánom a legjobban, hogy el kell hagyjam az ismerős szobát.

hegedű szól

azt álmodtam ősz van
és én egy gesztenye vagyok.
álmomban könnycseppként hulltam alá..
valaki, valaki mást
általam siratott.
védett.
könnycsepp.
aztán úgyis rohadás van.
minden élet így ér véget.
mondanivalóm sosem volt
és sosem volt alkalmam,
hogy szóljak.
álmomban gesztenye voltam,
ősszel.
együtt rohadtunk
szótlan a fa alatt.

szerda, augusztus 18, 2004

fyi

a felesleges munkához is idő kell.

szeretek szép kávét csinálni, olyan sokszínű, rétegeset, mert így azt érzem egy kicsit más most, ami történik, nem egy iroda lépcsőfordulójában dohányzom, és nem idegesít senki.

anyukám itt volt szombaton, meglátogatott. sosem ismeri be az ember mennyire erősíti egy ilyen látogatás. mintha gyógyító aurája lenne, megszólalnunk sem kell, máris jobban érzem magam. azóta is tart egyébként a hatás, ezt érzem.

egészen régóta

nem szaladok. ez is nagy öröm. nincsen futás, folyton hátranézve, valami elől. bandukolás van. néha egyhelyben állás. szemlélődés. felfele nézés. a homlokzatok, az eddig észre nem vett szobrok megtekintése. (jut eszembe, a minap hihetetlen vérszomjas szobrokat láttam egy ház homlokzatán, nem is tudom milyenek lehetnek a benne élő emberek.)

szóval ez van.

meg a galambok hangja, amit kellemes délutánon pont behallani az nyitott ablakon át. kati néni rádiót hallgat, az élet a szokásos zajaival reflektál. mindegyiket ismerem, ezért nyugodt vagyok.

és nincsen lehetetlen. tényleg nincs. maximum a szememet nehéz kinyitni.

all is full of love

you'll be given love
you'll be taken care of
you'll be given love
you have to trust it

maybe not from the sources
you have poured yours
maybe not from the directions
you are staring at

twist your head around
it's all around you
all is full of love
all around you

all is full of love
you just aint receiving
all is full of love
your phone is off the hook
all is full of love
your doors are all shut

este

almadovar maraton indult, ami így hülyén hangzik. csak mert a múltkor a mindent anyámról ment a tévében és én annyira rákaptam a dologra, hogy el is határoztam, hogy mindent meg kell néznem újra. tegnap a tűsarkot és a titkom virágát vettem ki, ma az eleven hús lesz és a kika, aztán talán a szenvedélyek labirintusa és a beszélj hozzá. állítólag az odeon decemberben kiadja az asszonyok a teljes idegösszeomlás szélént. nem tudom.

ja és most készül az új mozi, amire megint csak kiváncsi vagyok. szeretem ezeket az érzelmeket. közeliek, valódiak. érthetőek, megélhetőek.

kedd, augusztus 17, 2004

égve maradt

a lámpa bennem, nem kapcsolta le, aki utóljára eltávozott és most már kezd kicsit kiszárítani a dolog. mondjuk előbb-utóbb kiég az izzó úgyis.

barackot én is loptam kedves ribanc, csak én nem a gyula utcából, de ez most mellékes is. egyszer például megtaláltak bennünket a táborban, ahol voltunk, mert a bűnjeleket (barackmagokat) követték, amiket mi dobáltunk el felelőtlenül.

az is jutott most még eszembe, hogy a vasárnapi hang az avason, amikor kicsit pillednek a népek, amikor a tévéből hallod a déli harangszót, illetve a rádióból, és tudod, hogy mindenkinek rántott hússal van tele a hasa és csak ülnek, pontosan, ahogy te és csak az ablakon belopódzó halk, fáradt tányércsörömpölést hallani, mindenki más csöndes, csak az anyák mosogatnak.

hétfő, augusztus 16, 2004

az jutott

eszembe, mikor a ribanccal szotyiztunk a lakótelepi pingpong asztalon, emlékszem nyár volt, s hogy a házuk mellől csak a dombokat lehetett látni. köpködtük a héjat és szótlanul bambiztunk. tyű, de nagyon jó volt az. szerettem az avast. ott nőttem fel. játszottam, orgonát loptam anyámnak, sportoltam, léteztem. betondzsungel, meglehet, de rendkívüli.

az offiszban

ilyenkor a legjobb egyébként, bármennyire is megterhelő, hogy még mindig dolgoznom kell.

she's got a smile that it seems to me
reminds me of childhood memories
where everything
was as fresh as the bright blue sky
now and then when i see her face
she takes me away to that special place
and if i'd stare too long
i'd probably break down and cry

sweet child o' mine
sweet love of mine

she's got eyes of the bluest skies
as if they thought of rain
i hate to look into those eyes
and see an ounce of pain
her hair reminds me of a warm safe place
where as a child i'd hide
and pray for the thunder and the rain
to quietly pass me by

sweet child o' mine
sweet love of mine

where do we go
where do we go now
where do we go
sweet child o' mine

mindenképpen

el kell mennem ide. muszáj. ott van az én energiám. abban a levegőben. azokban a színekben. ott van. minden.
http://www.fototipp.hu/iceland.html

most az van

hogy általában nincsen időm azon gondolkozni, hogy vagyok. ez alapvetően jó, mert ha gondolkoznék pocsékul érezném magam, ugyanakkor minden kert elgazosodik, ha nem kapálják picit. szóval inkább mégiscsak ásnom kellene, meg ültetnem, meg öntöznöm azt hiszem.

komolyzenére vágyom.

régebben úgy volt, hogy mikor körbeszaglászott és felismert a pillanat, az a pillanat, ami veszélyes is lehet, általában nem bántott. általában elengedett. aztán most meg úgy néz ki, hogy érzem, hogy lassan megérkezik, körbeszaglász, de nem ő az, aki vezényel. egyenrangú felek lettünk. nem veszélyességben. mérlegelésben inkább.

rossz, mikor

azok az emberek, akik fontosak, a szemem előtt téblábolnak magukat cincálva. nemcsak azért rossz, mert azt érzem egyáltalán nincsenek tisztában az értékeikkel, hanem azért is, mert tudom, hogy képtelenség ilyenkor segíteni. szeretethálót feszítettem ki alájuk, hogy ha kötéltáncuk alkalmával meginognának, akkor még időben sikerüljön őket elkapni.

vasárnap, augusztus 15, 2004

hát ez gyönyörű

volt.

miközben

pálinger hihetetlen nagyokat véd, én honfoglalózom, kávét iszom és eszem, amit főztem. jelen esetben krumplis tésztát. finom.

becsuktam az ablakokat, így nem érint meg az idő múlása.

szombat, augusztus 14, 2004

és az vajon

elképzelhető-e, hogy csisztu zsuzsa sem az ő szülőföldjén látta meg a napvilágot?

péntek, augusztus 13, 2004

és mindjárt jön

björk!

hihetetlen ez a nő, esküszöm. és kurva jó, hogy a görögök azt mondják: legyen björk.
én nem tudom. elfogultság nélkül kell mondanom, hogy a björk egy zseni. tökéletes. művész.

nézem athént

illetve az adást athénból és hát elég jó buli lehet ez ott, na. olyan szépek az emberek azért. olyan büszkék. csisztu, meg nem is tudom, tán hajdú b, vagy ki lehet ez, szóval ők elég idétlenek.

talán lenézek a szódába mindjárt. pedig érdekel nagyon engem ez az olimpia.
(nem bírok írni egyébként. mostanra idegesítenek a betűk.)

most meg

a cégünk új arculatának terveit kellett végignézni, és van is egy, ami baromira tetszik, de tutifix, hogy a többiek le fogják szavazni, mert ők nem tudják mi a jó:) na mindégy, mindégy.

valamit még kell írnom, illetve kurva sok dolgot kell írnom, ráadásul viccesnek is kell lennem, ami ebben az esetben most már szinte képtelenség, mert elfáradt az agyam.

kiskoromban augusztus végén görkorival jártam mályiba, ahol egy tó van, az unokaöcsémmel, norbival. sokkal jobb volt egész nap úszni, meg cigizni, mint pötyögni a betűket befele a gépbe. ez a helyzet. mindegy mostmár, nem tehetek az ellen, hogy felnőttem.

moszad írta a minap, hogy 'úgy morzsolni az időt, hogy úgy érezzük, nem is éltük át. Minden reggel megerőszakolni magunkat.' és ezen most egy picit gondolkoztam, és azt hiszem nem ez kellene, hogy legyen. kedves moszad, szerintem rendbe lehet hozni a dolgokat. ebben egészen bizonyos vagyok. csak kicsit össze kell barátkozni az idővel. megismerni a másodperceket, az órákat. hagyni, hogy ők is megismerjenek.

aztán meg néha mesterségesen bebábozódik az ember, és akkor napokig nem mozdul benne semmi, csak vár türelmesen (vagy türelmetlenül), de mikor ez az állapot véget ér, akkor csudaszép megújult ember lép elő a bábból, ezt sose feledjük. vagy az egy másik mese? nem, nem, ez a mese kell, hogy legyen.

a táskámban

találtam egy papírt, amit 8 éve kaptam az osztályfőnökömtől ballagásra. hogy hogy került oda, azt nem tudom. umberto eco-tól van rajta egy idézet. írom is:

"tudod a kulcsszót?" hangzott a kérdés. a válasz, a tudás kulcsa pedig az volt, hogy "nem". és ebben nagy igazság rejlett: az ugyanis, hogy varázsszó nincs, és nem is tudunk róla, hogy volna. de aki képes ezt felismerni, az megtudhat valamit, annyit legalábbis, amennyit én megtudhattam.

létezhet az

hogy ha az ember hirtelen krumplistésztát enne, akkor lehetetlen budapesten megoldani, hogy hozzon néki egy élelmezéssel foglalkozó cég a munkahelyére? azt gondolnám nem létezhet. mégis létezik. pedig már annyira éreztem a finom ízt, ahogy a savanyú uborkával párosul a számban..

kénytelen vagyok olasz kaját enni ma is. kurvaistenfasza.

frissesség

tölt el, pont ez az, amire nem számítottam. kifejezetten jól esett korábban bejönni, dolgozgatni, ilyenek.

éjszaka berúgtam egyébként, ami pedig nagyon jót tett. a fáradtságomat levezetten ilymódon.

most pedig a szél, és az alázatosan hajlongó fák adják nekem azt az érzést, amitől tudom, hogy bármit megtehetek. nem mint szuperman, csak mint lélek, test, elme. fene tudja. mindenesetre ugyanolyan hajlongó fa, falevél vagyok én is.

csütörtök, augusztus 12, 2004

rilekszin

vagy minden egyszerre történik, vagy nem történik semmi, ez mindig így van. ez alapvetően így van. akkor most be kellene vállalni. rosszalkodni kellene, komolyan mondom, akkor legalább érzi az ember, hogy él.

amire a cigifüst eljut a plafonig, addigra én már máshol vagyok, és sosem tudom meg ki lett a győztes. legközelebb kivárom a következményeket. meg kell élni a dolgokat az elejétől a végéig.

matinál

tegnap nagyon jó volt. feküdni az ágyon és nézni a tévét, meg szürcsölni a sört.

csak most már aludnom kellene egyszer. mert ez így nem annyira bírható, azt gondolom.

szerda, augusztus 11, 2004

dú dö lá-dö láki mósön

először csak a lábujjaiddal mocorogsz, életre kelnek az asztal alatt és már régen nem irányítod őket. aztán érzed, hogy az agyad kiszáll az ablakon át, és valahol a levegőben, ott szemben a hegyek között kering. aztán egyszercsak nem hallod, hogy a neveden szólítanak és a lábad is valahogy sokkal inkább útrakélne, mint ahogy normális hétköznapokon szokott.
mennem kell. mennem kell. kilépnem. lépnem.

ja és

majd elalszom. mert nem ittam ma még kávét. mert nincs víz. borzalom. borzalom ez.

és csak úgy rakja rám mindenki, nyugodt szívvel a munkákat. de elhatároztam, hogy 5-kor lelépek. ha törik, ha szakad. ha kell, hát hazudok valamit. de elmegyek innen. egészen bizonyos.

höcske

tegnap felhívott, hogy főzött tárkonyos ragulevest, amire még én tanítottam online. és hogy sok lett, és hogy majd holnap (ma) küld nekem futárral a munkahelyemre. kacagtam, mert azt gondoltam vicc ez, úgyse.
erre most az a helyzet, hogy fél óra múlva itten van a futár az én tárkonyos ragulevesemmel és ez baromira izgalmas. tényleg.

bence kollegám ma vidám, ami azért jó, mert ilyenkor folyton kacagunk. dolly kolleganőm meg néha elsírja magát, de már ezt is megszoktam, mert nála ez naponta rendszeresen előjön. a munkahelyen estig nem lesz víz, ami csak azért vicces, mert furán hangzik majd, ha egy tárgyaláson a kedves ügyfél ki akar menni wc-re és azt mondjuk majd: fáradjon át oda a szemközti plázába kedves fiatalasszony.

megyek cigizni. az valahogy fix.

valami

borzasztót álmodtam, emlékszem, de hál istennek - és sajnos is egyben - már nem emlékszem rá.

és nem volt reggeli kávé (rég nem volt jó reggeli kávé), meg sietés volt, meg mittomén, pedig a szüttyögés a tévé előtt, kávéval a kezemben, az eléggé fontos.

nagyon finom zene szól viszont a munkahelyemen és ez némiképp javít a dolgon.

odabent, vagyis bennem pedig egy sima felület van. olybá tűnik, hogy a gondolataim, érzéseim, smirgliként lecsiszolták a durva felületeket. és valójában ez jó. valójában ez nagyon jó.

kimentem

végül a szigetre ma, és nem bántam meg, és megbántam.
aztán azt hiszem nagyon jót beszélgettem.

aztán pedig hazafelé benéztem a szódába, ahol egy régen látott ismerősbe botlottam. aki a szexiparban dolgozik mellesleg. és nagyon érdekeset beszélgettünk. igen, persze, hogy a szexiparról is, nem hiszem, hogy ki lehet azt kerülni. legalábbis nem játszom el, hogy nem érdekel. mindegy, most ebbe nem kezdek bele, mert fáradt vagyok a meséhez, csak mondom. hogy örülök, hogy így alakult. azt figyeltem még meg, hogy egy 50 méteres szakaszon kb 8 pasi tett az illető hölgynek mocskosul pimasz és gusztustalan ajánlatot. ami azért érdekes, mert volt már kurvás kinézetű ismerősöm, velük mégsem történt ilyen sosem. legalábbis én nem tapasztaltam. de ez a nő valahogy ezt hozza ki a férfiakból. elgondolkoztatott.

főképp azért, mert a korábbi beszélgetésem után érdekesebbé tette a gondolataimat. ez a lány azt mondta, hogy az élet végülis igen, végülis nehéz. én nem is tudom. azt fűztem hozzá, hogy ennek ellenére viszonylag egyszerű.

azt is mondta még a mari, hogy akinek az egyik lába rövid, az nem búslakodjon, mert a másik lába hosszabb. ez is egy elég jó szempont.

mindezektől függetlenül azt tanultam meg ma este, hogy az ember azért szeret valakit, mert a legkisebb felületig, kívül-belül csodálja az illetőt. ez a csodálat nem a rajongással hasonlatos. hanem a tisztelgéssel.

kedd, augusztus 10, 2004

nem is tudom

mit mondhatnék.

visszajött az áram. ez kicsit elszomorít most.

furcsa este volt ez a tegnapi. nem tudok mit kezdeni vele. illetve tudok, tudom hova helyezzem, csak.. mindegy. illetve nem, de mégis.

azt hiszem megbántottam az unokaöcsémet, de ma jóvá teszem. ez egészen bizonyos.

hétfő, augusztus 09, 2004

fizikailag

egyre rosszabb

pszichikailag stagnálok

anyagilag meg úgy néz ki megoldódik a para.

és ma, áramszünetet küldött az ég, hogy megszabadítson kínjaimtól. az áramszünet fél kettőkor jöve, egy markológép furcsa markolásától, mellyel átvágta a vezetékeket. az áramszünet hosszú vala, oly hosszú, hogy hazaküldtek 4-kor a felettesek. köszönöm.

a metrón

szinte minden reggel egyszerre utazom egy párocskával, akik ilyen hihetetlenül más világ, mint én. mindig rácsodálkozom erre, meg arra, hogy mennyire szeretik egymást. tényleg hihetetlen. a pasi a lány vállára hajtja a fejét és csukott szemmel, boldogan mosolyog, míg a lány a karját simogatja közben. minden egyes reggel. néha beszélgetnek, mosolyognak nagyokat.. elég jó így utazni egyébként.

aztán még az is történt, hogy beteg vagyok szerintem.
és még este meg is vágtak. csak ezt most vettem észre csupán.

rossz újra dolgozni. jaj.

és a fejem is fáj. és most képtelen vagyok normálisan írni. kurvaélet.

vasárnap, augusztus 08, 2004

3 napja

8:07-et mutat az óra a falon. ez néha jó. néha nem.

szóval megállt az idő.

az imént

véletlenségből majdnem leharaptam az ujjamat. teljesen hülye vagyok.

a vágy villamosa, a meztelen éva és a mindent anyámról. mindenütt nő. nők.
érzelmekkel teli este volt. ez is.

tegnap éjjel meg féltem. régen volt ilyen. és ráadásul nekem jóval kisebb okom volt. szeretnék néha bazi erős lenni, hogy hatástalanítsak embereket, akik rosszat okoznak más embereknek. és szeretnék nem félni is.

és most még játszom egy honfoglalót, aztán megyek aludni.

látja az öregasszony búslakodásukat, megsajnálja őket, s így szól:
- sose búsuljatok! majd csak lesz valahogy! most pedig feküdjetek le, és aludjatok rá egyet nyugodtan.

szombat, augusztus 07, 2004

blame it on the boogie

nem érzem valahogy.

csak azt, mikor az izzadság folyik a halántékomon. és mikor a derekamon megül az idő és a lépések súlyos rétege.

mennem kellene, maradni inkább?

egyértelmű utakon bújkálok és rejtett sikátorokban hangoskodom.

a sziget egyébként még mindig ugyanolyan kiábrándító.

jó itthon.

péntek, augusztus 06, 2004

god gave you smile and gave you grace
i put a smile on your face

tekinteted

sugarai szövik rám ünneplőruhám.
ha úgy tetszik kényelmesen viselem.
benned válik érthetővé az élmény, amit okozol.
mikor arcomhoz érsz, szikra pattan, tűz otthona.
megint te - meg én.

aztán tudom, hogy tévedés.
tudom, hogy csak árnyék.
véletlenem elkerülhetetlen.
valóságom meg nem élhető.

túljutni.
odaérni.
túlélni.

mindenem az enyém.
sosem akartam mást.

csütörtök, augusztus 05, 2004

being boring

now i sit with different faces
in rented rooms and foreign places
all the people i was kissing
some are here and some are missing
in the nineteen-nineties
i never dreamt that i would get to be
the creature that i always meant to be
but i thought in spite of dreams
you'd be sitting somewhere here with me

and we were never being boring
we had too much time to find for ourselves
and we were never being boring
we dressed up and fought, then thought: make amends
and we were never holding back or worried that
time would come to an end
we were always hoping that, looking back
you could always rely on a friend

mindig meglep

egyébként a sziget. tegnap láttam pisilést, hányást, szerelmeskedést, verekedést. a végleteket mind. a verekedésben például szörnyű volt nézni annak az arcát, akinek a kedvesét verték. a tehetetlen, félelemmel telt arcot. nem egyszerű.

egyébként meg tánc hajnalig. és örvendetes dolog, hogy van ez az éjszakai busz, ami a deák térig behoz.

furcsán üres vagyok.

tegnap feküdtem a fűben és láttam hullócsillagot, és tutira megvolt három kívánságom, de csak egy lehet ilyenkor, úgyhogy csak egyet kívántam.

szerda, augusztus 04, 2004

órák óta

el kellett volna indulnom a szigetre.

hát most..

tegnap még

jó ötletnek tűnt, amikor kitaláltam az évszázad bizniszét.
ez pedig a műmoha. képzeljétek el a moha selymes tapintását. csak műben, amivel nincs gond. na most ezt a műmohát ezt teheted a kádadra, a padlódra.. akárhova. zseniális és nem is kell több pr tevékenység hozzá, csupán annyi, hogy a valóvilágban a következő lakók néha elmondják, hogy mennyire jó ez az új műmoha jakuzzi, meg hogy elhintse az ember sznob körökben és az emberek kérdezhessek fennhangon, hogy neked még nincsen műmoha fürdőkádad? onnantól kezdve pedig az üzlet elindul.
a műmoha tisztítószer szabadalmát már nekiadtam moszatnak. ő is meggazdagszik majd ebből az ötletből.

egyébként meg katus rendkívül humoros kismama. olyan kismama, aki nem kertel arról, hogy milyen terhesnek lenni.

ja és a galáddal tegnap a mumusban látván a közönséget azt éreztük, hogy a hely közepére kellene húznunk egy asztalt, amire fel kellene állnunk és egy bazi nagyot szellentenünk, vagy ha a galádnak összejön az is, akkor büfögnünk. és mikor a katusnak meséltük ezt a tervet, akkor mosolyogva mondta, hogy csatlakozna és azzal kecsegtetett, hogy ő manapság bármikor képes hányni például. de a fingás egyáltalán nem probláma. szóval így. vesszen a finomkodás.

kedd, augusztus 03, 2004

egész délután

honfoglalóztunk a viktorral, most meg pj harvey koncertet hallgatok és jól érzem magam.

újra elolvastam az orlandót, és folyton ezen jár az eszem, nem is tudom, valahogy furcsán megindító az a könyv. rattigan glumphoboo. ez minden, amit mondhatok.

hétfő, augusztus 02, 2004

itthon pedig

látom ezt: http://szappho.blogspot.com/ és ez nagyon jó.

mindenki ugyanaz, másképp. csak nem mindenki fogadja ezt el. én sem. te sem.

egyszer, ha elmennék és nem néznék vissza, talán emelkednék pár centit. csak épp hogy igazán egyenes legyen a gerincem. lecc giv it ö csráj. - szólt a treff dáma, milőtt rárakták az piros királyra.

olvastam pár könyvet és mindegyik hatalmas katarzisokat okozott. ismét szembesülnöm kellett azzal, amit mindig is tudtam. márpedig az élet egyszerű. - szólt a piros király, mielőtt ráfeküdt a treff dáma.

vasárnap, augusztus 01, 2004

vasarnap

szinte nincs is itt elet. most sikerult eloszor igazan jot aludnom. mert vegre reggel hattol nem tortent semmi az utcan. nem furtak, nem dolgoztak, nem dudaltak az autok. semmi. tok jo volt.

most a tobbiek varost neznek, amihez nekem mar tenyleg nincs kedvem. valahogy nem hiszem, hogy az lenne a fontos, hogy minel tobb epitmenyt megnezzek. valahogy nekem nem errol szol egy utazas.

es galadkanak is elkuldtem a cuccot, amit meg kellett irni, ugyhogy ez egy jo alkalom volt az internetezesre.

tegnap ejjel a hold felkelt a tengerbol es azt juttatta eszembe, amikor gorogorszagban egyszer meggyozodessel neztem a csudas naplementet, mignem feltunt, hogy feljebb jott a nap, s rajottem, hogy ez bizony a hold felkelese. nos, ilyen volt ez a tegnapi is. hatalmas, narancssargan izzo.

website statistics
hit counters