ribike néni

mindig megmondja a tuti. és mindig pontosan úgy van, ahogy ő mondja.

nekem is hiányzik az a szabadság, amit a vendéglátás mellett éreztem. pont a hétvégén gondoltam erre - mikor eljöttem orsitól, aki remek vacsorával lepett meg. ez az egyetlen jó tulajdonság viszont simán lenyomja a többi rosszat. jó volt szabadnak lenni. persze most is kurvára szabadok vagyunk, ez mondjuk igaz. most valahogy pici kicsi időszakonként kontroll pontok lettek az életemben. nem tudom, te hogy vagy ezzel. azt érzem, hogy 20 méterenként csekkolni kell, jelenteni - ucsítyelnyica - hogy valami mindig van, ami megrekeszti, megtöri az ívét a dolgaimnak. akkor meg nem volt felelősség, csak annyi, hogy kedves legyél, sok poharat tudj kivinni egyszerre és finom kávét, meg koktélt csinálj. magadért valahogy most jobban kell, hogy vállald a felelősséget. persze ez jó is, nyílván. nem azt mondom, hogy lennék megint úgy, csak azt, hogy hiányzik néha az érzés. mint mikor arról álmodozom, mikor még anyám babakocsiban tolt az avason és én a szép kék égen kívül csak néha mamám arcát láttam, aki mosolygott, beterített fénylő törődésével. kell ennél jobb képi világ?

pontok, pontok, szakaszok, görbék. rajzolható élet. szerkeszthető élet.