péntek, február 22, 2013

egyáltalán

egyáltalán, mire fel ez a ragaszkodás? mi a franchoz ragaszkodom? miért akarok valamit, ami már nincs, ami már nem olyan. ami már soha többé nem lehet, nem lesz olyan.

keserű

keserű vagyok, mert nem így kéne csinálni. tudom, érzelemmentesen kellene, és akkor el lehetne kerülni a teljes erőből falnak futást, de én már csak ilyen vagyok. nekifutok, hátha most lesz ajtó, de nincs. nem épített a tulajdonos, marad a kőkemény beton és a keserű íz a számban, amit a hirtelen fájdalomból való magamhoztérés okoz.

minek keresem az ajtót egyáltalán. miért nem fogadom el, hogy nincs, talán soha nem is volt. nem ő zárta be, nem én csuktam be magam után. egyszerűen csak nem volt.

-

azért ezek a hirtelen hidegek és havazások vissza- visszarántanak, hogy basznák meg. és végtelenül fáradt vagyok, ami most már zavaró kissé.

egyelőre még nem látom értelmét egy csomó dolognak, de mint ahogy eddig is mindig kiderült a végén, hogy miért jó, vagy nem jó valami, most is ki fog.

megyek a postára. a hóban. faszomat.

szerda, február 20, 2013

parázs

mert végülis mit is kezdjen az ember azzal az energiával, ami már nem kell senkinek. mi lesz a tūzzel szalonnasütés után. meddig szunnyad a hamu között megbújva egy-egy még mindig izzó parázs.

kedd, február 19, 2013

furcsaság

azért azt mindig nagyon érdekes és furcsa hallani, hogy valaki olvassa ezt a blogot.

egyrészt két olyan eset is volt, hogy találkoztam olyan emberrel, aki régen olvasta, és segített neki, vagy legalábbis jó volt, hogy találkozott vele.

másrészt meg csupán az is érdekes, hogy valaki elolvas valamit, és azon felkúrja magát, mert ugye ismer. hogy így hat rá. érzelmileg. amiben én vagyok. annak ellenére, hogy nem kommunikálunk. csak ez van. hogy olvassa.

szóval furcsa ez.

hétfő, február 18, 2013

erő

arra is mindig rájövök, hogy az erő, az nem egy ilyen konkrét, meg nem is misztikus dolog. és hogy mindig, mindent önmagunkban kell keresnünk, mert az a biztos.

szombat, február 16, 2013

eklektika

évekkel, nagyon sok évvel ezelőtt volt utóljára, hogy reggelig maradtam az eklektikában, hogy felmostunk, zenét hallgattunk, aztán reggelit csináltunk és együtt kávéztunk, miközben kint feljött, majd sütni kezdett a nap.

jó, ma egy fos vagyok, de kurvára kibaszottul jó volt, jól esett. olyan volt, mint akkor. és akkor nagyon jó volt.

péntek, február 15, 2013

bizalom

ja, végülis megszokom, persze. nem szabad bízni senkiben sem, ez az egy, ami biztos, a többi meg olyan, hogy sosem tudhatod, mikor szakad, törik, reped, omlik össze az egész. kiszámíthatatlan, bizonytalan.

most kezdek kicsit befordulni, úgyhogy kurva gyorsan legyen tavasz, hogy kisétáljam magamból a sok szart, mert már tényleg elegem van.

csütörtök, február 14, 2013

kiforduló

meg hát a kedvesség a lényeg. szarok én a játszmákra, ha valaki fontos bazdmeg, akkor kedves vagyok. azért mert más kifordul magából, én még nem fogok.

szerda, február 13, 2013

lázmérõ

csak azt sajnálom, amit nem tettünk, amit nem tehettünk meg. ha az ember tisztában lenne azzal, milyen rövid ideje van, és milyen kurva gyorsan szárnyal az a kevés idõ is... mégis mindig elfeledkezem errõl. a legfontosabbról. hogy mi van, ha holnap már nem tehetem meg.

a bizalom olyan, mint egy lázmérõ, ami ha eltörik, indul a végtelen para, hogy hova került még üveg és higany darab.

kedd, február 12, 2013

elengeded

egyébként meg úgy lehet letenni valamit, és tovább menni nélküle, ha mikor lehajolsz, hogy letedd, elengeded. nem fogod tovább. elengeded.

koreakedd

milyen ironikus, hogy amikor lefekszem korán, akkor órákon át nem tudok elaludni. és mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. azért nem alszom, mert gondolkozom, vagy azért gondolkozom, mert nem alszom. ezen is gondolkoztam többek között, mígnem fél 4-kor átmentem cigizni a szivarszalonba, és néztem egy kicsit a pixeleket.

nem kétséges, hogy gecifáradt vagyok, jó lenne átölelni valakit és úgy aludni el, érezni a test melegét. az illatot. vagy nem tudom. igazából ez is hülyeség, akkor is boldog lennék, ha egyedül tudnék egy klafát aludni az ágyamban, basszameg.

nincsen semmi. koreakedd, itt szopunk az officeban, csupa olyan emberrel körülvéve, akik szöges ellentéteink. ellentéteim. mindegy persze. szarni bele, nyomni kell, menni előre, míg aztán majd egyszer csak meg nem halunk, mert öregek leszünk. éljen, éljen, éljen.

richest man in babylon

minden távolodás közeledés valami felé. milliméterekről beszélünk. lassú, biztos, egyenes mozgásról, egy útról, amire nem akartam tévedni, és egy útról, amelyre régóta rá akartam térni. minden fájdalom tompul szép lassan, épp ez az egyébként, amitől féltem. hogy egyszer csak nem érzem már azt, amitől gazdagnak éreztem magam.

vasárnap, február 10, 2013

hit

minden, mindig az illatok körül forog. és mindenről, mindig az illatok tehetnek.

és hinni kell. mindig az a vége, hogy hinni kell, mert a hit az, ami miatt végül úgy cselekszel, hogy sosem fogod azt érezni, hogy feladtad. feladni olyan könnyű, mint pirítósra kenni a napon felejtett vajat.

szombat, február 09, 2013

muzsika

szóval most megint tanulok gitározni, és kurvajó. azt szerettem az éneklésben is, hogy az a 60 perc az arról szól, amiben jól érzem magam. a zenéről, egy-egy kedvenc dalomról. végre nem érzem azt, hogy fárasztok valakit, amiért lelkesen papolok arról, amiről a legjobban szeretek lelkesen papolni.

ma madonnát tanultunk, majd meghaltam, olyan nehéz volt, de imádom, hogy sikerül, és olyan, mintha egy 25 éves álmom válna valóra, ami kurva jó érzés.

ez most egy ilyen bejegyzés, semmi extra, csak ezt le kell írnom, hogy emlékezzek majd arra, milyen iszonyú szerencsés vagyok, hogy az életem szerves része lett a zene.

péntek, február 08, 2013

mondom


gyerek

miért tűnik el a gyerek, azt nem tudom, hogy így miért mondja mindenki azt, hogy meg kell komolyodni, fel kell nőni. miért ne lehetne mindezt úgy, hogy marad az a jófajta gyerek bennünk, miért jelenti a felnőttség azt, hogy nem maradhatunk játékosak, kíváncsiak, érdekesek, spontánok és kalandosak? miért lenne egyenlő a felnőttkor a kiszámíthatósággal és hasonlósággal. a komolysággal. ki határozta meg ezeket a dolgokat, vagy hogy van az, hogy ebbe így kollektívan, hallgatólagosan mindannyian beleegyeztünk?

csütörtök, február 07, 2013

pillanat

miért kellene látnom a jövőt, miért akarom látni, ugyebár. a kérdés jogos.

ha valóban csak azzal foglalkoznánk, ami a pillanat, sokkal kevesebb stressz lenne. sokkal, sokkal kevesebb.

kedd, február 05, 2013

megingathatatlan

az a rossz, amikor a gondolataival marad az ember. mondjuk már annyira nem vészes, sokkal ritkábban törnek elő a mélyről a képek, amelyek vonszolják magukkal az illatokat, hangokat, néha olyan elbaszottul hitelesen, élőn, hogy még a tapintást is érzem az ujjaim hegyén.

de azt tudom, hogy nincs értelme elmenni, elütni az időt, a gondolatokat, elkerülni ezeket az emlékgejzíreket, mert egyszer csak úgyis kitörnek, sokkal inkább hagynom kell, hogy megtörténjen, aminek muszáj megtörténnie, és hogy egyre csak apadjon a forrás, gyengüljön az energia, ritkuljon a kitörés.

meg hát mindenből kurvára tanulok. abból is, ahogy figyelem, hogyan hat rám ez az egész. az analízisen már túlvagyok, a múlt elemzése kipipálva, maradt a hatás, az effekt elemzése, a viselkedés lekövetése. mert meg kell tanulni kezelni ezt is.

szóval, nem, nem vagyok már a padlón. nem is voltam a padlón, ez egy téves megfogalmazás. inkább csak azt mondanám, hogy elvesztettem a gyökereket, mint amikor titokban elvágják a szálakat, amelyeket szép lassan szőttél, szőttetek, aztán kurvára nem találod a helyed, nem találod a részedet.

nincs ezzel gond, leszedegettem a kis fonalakat, és leültem. mindig is tudtam, hol a helyem, hol és ki vagyok. a legfontosabb dolgokat bitroklom továbbra is, egyik közülük az alapvető optimizmusom. és hitem. rendben vagyok. megingathatatlan vagyok. és ez a tudat azért valahol boldoggá tesz.

hihetetlen egyébként, mennyire el tudja hinni az ember azt, hogy örökké tarthat egy állapot.

olvadás

23 nap és március. valahogy a márciusra raktam rá most azt a felelősséget, hogy akkor megold mindent. nem mintha lenne probléma, mert valójában már minden mindegy. valahogy úgyis lesz, mindig van valahogy, olyan nincsen, hogy sehogy sincs. és általában minden jól van, mert a lényeges dolgok mégis csak azok, hogy az ember létezik, meg érez, meg a szülők, szerettek jól vannak, és punktum. ha hirtelen náci lennék, na az probléma lenne, de nem ez a helyzet áll fent, ráadásul az idő barátom, és az idő szépen lassan rendbe tesz.

szóval 23 nap, és jön a március. kicsit úgy érzem magam, mint a fagyasztóból kivett húsdarab, ami kibaszott lassan olvad a konyhapulton.

szombat, február 02, 2013

-

mint amikor rálépsz a hóra és az összemegy, elfolyik, elillan.
alakot vált, halmazállapotot, színt.
a változásban sosem maga a változás ténye a fájdalmas.
hanem a hirtelen más-állapot.
hozzászokni. megismerkedni vele. alkalmazkodni hozzá.
görcsösen érteni akarom, ezzel lopva az idõt az új állapot megismerésétõl.
késleltetem az alkalmazkodást.

a szerelmet nem lehet hirtelen beszüntetni.
az továbbra is tárgya irányába igyekszik, lendületlenül.
a szerelem bátor és egyenes.
megfékezhetõ, de nem titkolható.
a szerelem erõs, öntudatos és határozott.
őszinte.
a szerelem nem hazudik. azt sem tudja, mi az a hazugság.
a szerelem szerelembõl táplálkozik, és hiányában szépen lassan elapad.
ez az, ami egyszerre megrémít és megnyugtat.

egy kincs birtoklása veszélyes, az ember sebezhető olyankor.
elvesztése bánat és megkönnyebbülés.

a szerelem biztonsága csak akkor létezik, ha kölcsönös. máskülönben sebezhetõ, gyönge, bizonytalan lénnyé válik a szerelmes ember.

micsoda illúzió, hiszen ugyan azok vagyunk. semmit sem változunk, semmi sem változott.

website statistics
hit counters