egészen régóta

nem szaladok. ez is nagy öröm. nincsen futás, folyton hátranézve, valami elől. bandukolás van. néha egyhelyben állás. szemlélődés. felfele nézés. a homlokzatok, az eddig észre nem vett szobrok megtekintése. (jut eszembe, a minap hihetetlen vérszomjas szobrokat láttam egy ház homlokzatán, nem is tudom milyenek lehetnek a benne élő emberek.)

szóval ez van.

meg a galambok hangja, amit kellemes délutánon pont behallani az nyitott ablakon át. kati néni rádiót hallgat, az élet a szokásos zajaival reflektál. mindegyiket ismerem, ezért nyugodt vagyok.

és nincsen lehetetlen. tényleg nincs. maximum a szememet nehéz kinyitni.