na, most hogy megtudtam azt, amiről galádka és ribanc egy ideje érvelgettek, azt hiszem sokkal okosabb lettem. szeretem az ilyen fejtörőket mellesleg. köszönöm nektek, ti hülye picsák:)

egyébként meg lágy jazz zene szól éppen és ettől olyan borzasztóan beálmosodtam, hogy ennél még reggel is frissebbnek éreztem magam, mikor elindultam dolgozni, azt hiszem.

és a non plus ultra, hogy péntek van, 16:40, a kedves beteg, én meg itten ülök apicsámon (sic!) és semmit sem csinálok az ég világon - illetve valamit igen, de azt nem itt is tudnám - szóval hülye, hülye péntek, hülye, hülye nap. ez.

a jegenyefák biztosan borzasztóan szeretnék elérni a csillagokat. egészen biztosan oda vágynak, fel, fel az égbe. tutifix. egész nap csak nyújtózkodnak, figyelem ám. segítenék. segítenék, ha lehetne. de szerintem ha beléjük szeret egy-egy csillag, akkor az éjszak tutira lelopódzik hozzájuk. simogatja őket szépen.

szeretnék lenni körülölelő, jóizű, friss levegő.

nem bírok a seggemen ülni már megint. hogy a fenébe van ez. mosolygok és mennék. mennék, mennék.

ahogy most ülök a székben, a szemközti házaknak csak a tetejét látom. antennákat, kéményt. havat a cserepeken, meg egy bazi nagy nokia fényreklámot. olyan, mintha vidéken lennék, ha kicsit még lejjebb süllyedek és a fényreklám is kiesik a látószögemből. természetesen erről is az utazás jut az eszembe. közben remek zene szól, amit a bencével megszerettettem a múlt héten és azóta ezt hallgatjuk. persze halkan, hogy nóra kollegám feje ne fájjon.

azok az évek is jók voltak azért, amikor még egy babzsák rejtélyes izgalma le tudta kötni az agyamat napokra.

visszaszámlálok. nem rontásból! csak vissza. dobszerda.

ha hó van a járdán, sokkal nehezebb kikerülni a kutyaszart. c'est la vie. a kutyaszar úgyis, úgyis megtalál.

viszont érezted már biztos, hogy egyre nagyobb felületet szeretnél érezni, még próbálod csatlakoztatni magad, még itt is, így is, ott is... jaj istenem, annyira nagyon, nagyon jó érzés.. to be connected.

DeMented Forever!

"RAGADOZZUNK EGYÜTT!"

utazni akarok akkor is.

molokot hallgatok a miles sitejáról, ami elég jó. mindig jó, de most meg pláne. most nagyon.

kellene valami olyan állapot, amiben az ember nem figyel másra, csak amire valóban akar. amikor csakis a saját határait próbálgatja a saját szempontjai szerint. kicsit jobbra, kicsit balra, előre, hátra. leginkább befele. mennék befele, ha lenne rá energiám. de azt hiszem megyek is. lassan.

mindig a sárga úton, mindig a sárga téglán. - és dorothy már csak tudja.

elmentem sétálni és jót tett. geci hideg van kint egyébként, ezt azoknak mondom, akik ma még nem tették ki a lábukat. vagy reggel utóljára. szóval vigyázat.

szeretnék töltődni. felrakni magam egy akkumulátorra és töltődni. kicsit merülök, azt érzem. nem minden szempontból, csak egy bizonyosból, ami azért fontos lenne, hogy ne így történjen...

a nővérem, mikor kicsi gyerek volt, akkor mikor a mesefilm ment és nem tetszett neki az aznap esti, akkor átment a szomszédhoz, hogy megnézze, ott mi megy. jó lenne ilyennek lenni. kicsit. megnézni hátha ott jobb. illetve feltételezni, hogy máshol másmilyen. illetve nem tudom.

tudtátok ti, hogy a tv paprika miért tv paprika? nos azért, mert tölteni való.

váffánkúló!!!!
nem nekem való ez a társadalomtípus, azt érzem. valahogy az van, hogy még csak azt sem lehet mondani, hogy olyan bazi nagy lázadó volnék, mert szívesen hozok kompromisszumokat olyan helyzetben, amikor tudom, hogy nincs sok választásom. alkalmazkodni is egészen könnyen tudok, sőt, megértem az embereket könnyen, és meg is tudom értetni magamat velük. tehát nem vagyok egy társadalmi defektus, mindjuk így. de valahogy egyszerűen mégiscsak van úgy, hogy nem működik a dolog. hogy valami egészen más dimenzióban vagyok benne, valami másfajta búrában, vagy nem is tudom.
vannak emberek, akiknek nincsen fontosabb dolog annál, hogy egy íróasztalnál üljenek. vannak emberek, akik minden örömüket abban lelik, hogy frankón kurvajelentősek egy elcseszett légyfingnyi projectben. és sajnálom ezt, sajnálom, hogy az értékrendszerük valahol rég el lett kurva, hogy nem tudják, hogy egy egészséges séta kint a levegőn sokkalta többet ad, mint a kibaszott szakma, meg a kibaszott 0-ák a bankszámlaegyenlegen.
tessék már végre élni! tessék már tapasztalni, szeretni, szaladni, érezni a bőrödön, hogy élsz, nézni bele a napba, megfogni a hópelyheket, felfele nézni, fel a házak tetejére, az égbe, belelépni a kutyaszarba és élni, élni, élni...!
bassza meg.
emberek, nem vadak, elmék vagyunk, szívünk míg vágyat érlel, nem kartoték adat.

nagyon jó hatással van egy állat az emberekre egy irodában. mindenki vidám, mosolygós és szeretetteljes.

jó lenne egy sms. haha.

egyébként az is elég jó volt, mikor bélát vittem az egyetemre vizsgaidőszakban mindig. béla cinkosom volt, mert abban az évben még nem tanultam meg tanulás nélkül vizsgázni. első év, első féléve volt. és béla gyakorlatilag 3 vizsgámon átsegített jelenlétével. imádtam. aztán mikor már nem jött ki velem, tudtam miről kell beszélnem ahhoz, hogy jó jegyet kapjak. nem kellett a segítség.

itt van bent mangó az irodában, aki egy gyönyörű magyar vizsla, és úgy néz ki, nagyon jó barátok lettünk. ugrál rám és egyre inkább bízik is bennem. például, ha azt mondom neki, hogy mangó, nem annyira jó, ha hirtelen ugrasz rám, amikor nem várom, mert félő, hogy összekoccantjuk a fejünket, ami nemcsak nekem, hanem neked is fájni fog, sőt, még akár a nyelvedet is elharaphatod, akkor látom, hogy egy pillanatra elgondolkozik, és a következő ugrásai sokkal megfontoltabbak lesznek.

lehetne sokáig benne maradni az ágyban, abban az állapotban, ahogy az ember este kerül bele? lehetne úgy, még és még és még?

szeretném az illatot, az érzést, a melegséget. szeretnélek.

egyébként meg főzni jó,és tündérkét látni is jó, főképp pedig ölelni.

a tegnap estéből azt a következtetést szeretném levonni, hogy az ember mondja el mindig, hogy mit szeretne, s hogy mi bántja. ennél többet nem hiszem, hogy szeretnék mondani, mert egyrészt már többnyire az illetékes közegben minden elhangzott, másrészt meg mert nem ide tartozik. ennyit szerettem volna én a tegnap estéhez hozzátenni.

"azt beszéltük meg, hogy írok ide a tegnap estéről valamit. de most rájöttem, hogy lehetetlenség. egyrészt már mindent elmondtam, amit akartam, másrészt továbbra is tartom, hogy a lényegi dolgok nagyrésze többnyire (háló)szobatitok marad (a helyén, ahova tartozik...)"

havazik bazd meg. én ezt már nem is értem. nem is fogom megérteni.

mindenesetre bennem valami más időjárás, valaki más időjárása. nekem itt nem fog a tél beköszönni. beköszönteni. ide aztán ne jöjjön vissza.

megyek és hóemberré változom. szent ágoston.

ez pedig annyira kúúúúúúúúúl

i wanna be high soo high
i wanna be free to know the things i do are right
i wanna be free just me oh baby
that's why i'm easy
i'm easy like sunday morning
that's why i'm easy
i'm easy like sunday morning

emlékszem a koncerten itt pesten annyira készen voltak szerencsétlenek, hogy tökéletesen játszottak. a dobos srác a rasta hajával dobolt. pici voltam még. mondtam is magamban, hogy váú.

reggeli vers az offiszban

kopogás és köhögés
suttogás és nevetés
orrfújás és telefon
napfény nincs az ablakon

klavia túra
moni tor
ne on
turns me on

e-mail, doc file, csatolás
papírcetli vagdosás
róka rege róka.

btl szagú délelőttön
őrzöm magamban
álmos izgalommal
édes álmomat.

messziről slágerek hangja száll
kávéízű számban a nyál.

hát tegnap megint eklektika lett a dologból, mindig eklektika lesz a dologból, ezt már régen tudom. egyszerűen, mert jó. ott.
most meg ülök itt és tudom, hogy egész nap szinte semmi meló nem lesz és ez annyira fáradttá tesz, ez a gondolat, hogy legszívesebben elszaladnék valamerre, csak hogy ne kelljen itt, ne kelljen így..

és reggel mikor banduloktam épp fülemen lenny kravitz csudaszép hangjával, egyszercsak dudaszót hallottam, megfordultam és egy pillanat alatt felmértem a helyzetet visszafordulásomkor, hogy mivel nem volt ok dudálni és csak én sétálok az utcán valószínűleg csakis nekem szólhatott, de melyik autóból, azt nem tudtam. ezért újra odafordulván realizáltam az arany színt, meg a w-jelet és már az ablak sem volt párás, úgyhogy tudtam, hogy iván az, aki kedvesen lehúzódott. és elképesztő véletlen ez, mert szerintem sosem jön erre, de most gyakorlatilag 5 méterrel arrébb vitte a dolga, mint ahol én dolgozom, úgyhogy elhozott, és beszélgettünk, és jó volt. neki szegénynek fáj a bal könyöke. sajnáltam, mondtam neki biztosan elaludta. hitetlenkedett, mint aki még nem hallott ilyenről és mondta, hogy szerinte csontrák. megnyugtattam.

na, azt hiszem kicsit becsíptem, mert eleonóra napot ünnepeltünk a kollegákkal és én ilyenkor mindig kurva sok pezsgőt iszom, mert sajnálom, hogy mindig kiöntik a sok-sok maradékot, mert itt az emberek illedelmesen csak nagyon picit kérnek, ami nyílván póz, meg hülyeség. mindegy, én megittam az ő részüket is, minek köszönhetően most mosolygok, mint mikor anya hozott a boltból meglepetés geszti esztit. sic! jut eszembe kedves.

no, akkor most csinálok valami rém kreatívat a rémes alkoholszagom társaságában és egészen biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom. lenne más, amit jobban, de most ez is megteszi.

bootie time bootie time across the usa, bootie time bootie time yeaeaeaaeaaeaeah
ez jutott eszembe. ford.

viszont mozart csokigolyó hever az asztalomon, kettő is, és ez eléggé feldob. meg egy telefon is feldob, meg igazából akár fel is lehetek dobva, ha akarom. ha akarom félig teli. nemigaz? hogyne lenne az.

eléggé szar most. főképp az, hogy nem tudok rájönni miért. biztos ezek a fránya anyagi parák, nem tudom.

elröpült ez a két szemét szabadnap, azt kell mondanom. simán elröpült, ráadásul rém gyorsan.
bennem valahogy lábat vetett, gyökeret eresztett a tavasz, annak ellenére, hogy pillanatnyilag nyoma sincs. nem is értem, de nem is akarom megérteni.
érzések vannak, megérzések vannak.

még mindig meló. elképesztő ez, azt hiszem. de most például jó. az előbb a grafikus fiú kiborult és kurva nagyot ordítozott a kreatív igazgatóval. jó vicc volt ez:) hajrá, hajrá. viva la revolution.

mégsem mentem haza. érdekes ez, hogy mennyire más világ ez itt. business is business you know. de tényleg. én csak egy egyszerű borsodi paraszt vagyok. lehetek hivatalos, meg udvarias, meg komoly, meg intelligens, de az alap az nem változik. én nem érzem jól magam, ha businessről kell beszélgetni. persze, tudok beszélgetni róla, akár órákig is, de szívesebben beszélek bármi másról. még akkor is, ha tegyük fel egyáltalán nem érdekel némelyik munkatársam személyisége, élete. furcsa, hogy vannak, akik meg nem ilyenek. furcsa, hogy van akinek ez a normális. vagy lehetséges, hogy ők is csak azért beszélnek erről, mert azt hiszik, itt erről kell beszélgetni. isten tudja. nem is érdekel. legalább sokat cigiznek. ennyi pozitívum. hehe.

basszus, nincsen pénzem és bazi éhes vagyok. elég szar.

egész nap gondolkoztam sok okos dolgon, apámnak köszönhetően. mert ha így meglendít valami, akkor az egész nap ural. és apám ma családfa kutatásról beszélt, meg latin mondásokat mondott és ma valahogy ez a szellem is uralt. ennek köszönhetően. a latin mondásokról most az jutott eszembe, hogy summa cum laude picsa. mennyire szerettem ezt a szöveget az elemi ösztönben! azt gondoltam ez aztán a duma. ezt a hülyeséget.

most sokat fogok írni. mert jó. imola, aki ugyancsak kollegám, az imént látogatott át hozzám. ő is szív, ő is sokáig marad ma. mondjuk ez most egyáltalán nem zavar. meg kellene még írnom két darab cikket, mert a hétvégén egészen biztosan nem fogok ezzel foglalkozni. persze inkább a blogomat írom. tipikus.

ki tiltja meg, hogy elmondjam mi bántott hazafelé menet. milyen boldog voltam, mikor felfedeztem egy horatius odában ugyanezt a kezdősort. hogy ki tiltja meg.. attila bátyám sem mindent szült maga. értitek.
tinédzserként dionüszoszért rajongtam, meg doorst hallgattam. aztán egyszercsak értékelni kezdtem horatiust az aurea mediocritas-ával. mert tulajdonképpen igaza van. mi lesz pár év múlva? szent margit legendája lesz a vesszőparipám? az is milyen durva. régi magyar szemináriumon erről írtam dolgozatot. vettem is egy antikváriumban egy kibaszott szép margit legenda kiadást, gyönyörű grafikákkal, bőrkötésben. de nem fontos ez. persze semmi sem az és minden az mégis.

találtam ropit a konyhában. azt eszem.

piros az iroda egyik fala és kintről kék színű neonfény szűrődik be. elég jó ez, ezt szeretem valahogy. ha jól figyelem, akkor 3 darab számítógép zúgását hallom, plusz még a klaviatúra ütemes kopogtatását, ahogy az ujjbegyeim érintik a billentyűket. és ha épp rágok, akkor ropogás. ennyi zajfaktor.

meg akartam nézni a való világ kiszavazó showját, mert nagyon kedvelem pandorát benne. neki szurkolok, vagy hogy mondják ezt. de erről lecsúsztam, úgyhiszem. mindegy is.
most megyek, elszívok egy cigit.

furcsa ez. ez a nap. hiányzik.
sok meló volt. és az jó, az mindig jó. ha nem unatkozik az ember. ritkán unatkozom. nem is nagyon unatkozom tulajdonképpen. csak egyetlen pillanatig. amíg ki nem találom, mit csináljak.

mennem kellene. valahova. nem tudom. megyek is.

amikor édesapámat bemutatom a barátaimnak, mindig nagyon kényelmetlenül érzem magam, mert általában dicsér. ma délben például az eklektikában moszatnak mondogatta a tutit. a dolichocephal fejformánkról, meg a gyerekkori rajzaimról, meg a mensa tagságról. miért vagyok ilyenkor zavarban, azt nem tudom. de meglehetősen zavarban voltam, annyi bizonyos.

sírásra görbülnek a felhők az ég arcán...

bullshit

ma reggel ambuláns szerepet töltöttem be a cég életében. ilyenek vannak.

este meg hosszú idő után barátok köztet néztem, és tényleg nem volt valami izgalmas, de lehet, hogy csak azért mondom ezt most, mert belémbeszélték, hogy szar. nem tudom. és főztem is egy nem túl jó mozzarellás tésztát.

és most ott tartok, hogy historia est magistra vitae, de ez is csak azért jut eszembe, mert áltiban a törifüzetünk kezdő oldalára kellett mindig felírni, hogy tudat alatt hasson ránk ezerrel. aztán elolvastam 15 évesen a történelem hasznáról és káráról címűt friderich-től és máris egészen konkrétan el tudtam helyezni magamban a dolgokat. viva la philo sophia...

bele, bele az éjszakába. most. mindjárt. jól.

csokira, édességre vágyom. és fent, a design asztalán árván hever egy somlói galuska. és nem adják. és féltem, hogy meg fog romlani. és jaj. csokit. most. jaj.

háhá - megettem a felét.

te is játszottál olyat kiskorodban, amikor a bingó sorsolás volt, hogy antal imrével egyszerre hivogattad az ismerőseidet és ismeretleneket éjfélkor? és mindegyik volt olyan hülye, hogy beleordított, hogy bingóóóóó.. és te meg bazi sokat röhögtél ezen?

jóllehet meglehetősen unom már a zöldborsófőzelék ízét, mégis immáron milliomodszor (túlzás) újra azt rendeltem. a végén egy hatalmas zöldborsóvá válok magam is. ez tuti.

tegnap életemben talán először éreztem azt, hogy beszélek valakihez, aki egyáltalán nem figyel rám és a legcsekélyebb értelme sincs az egésznek. néz, elvileg hallgat, de nem érti a szavakat. nem hallja. mintha egy bazinagy acélszobában üvöltöttem volna a falnak a mondatokat s azok visszapattantak volna bele a fejembe fájón. azt éreztem, kalodába kerül a tudatom és nem bírok haladni egyről a kettőre. hogy nem enged eljutni egyről a kettőre. mindezt ráadásul úgy, hogy az egészből semmit sem lát az illető. azt gondolja beszélgetünk. hihetetlen, hátborzongató érzés volt.

mert egy igazságban sok igazság van, de mi csak két krumpli legyünk egy krumplis zsákban és csak pofákat vágjunk és csírázzunk és csak krumpliságból vizsgázzunk, mert ott a nagy élet és ott az a lényeg, hogy rossz vagy, ha nem vagy jó...
biztosa emlékeszel erre a sziámi számra.. jó volt. elég igaznak tűnt akkor. milyen hülyegyerek voltam, atya.

egyszer mikor egy roma családnál voltam egy zempléni faluban, hogy beszélgessünk zsoltikáról, aki 7 éves volt és szerintem zseni (és régész akart lenni), szóval ott náluk, abban a viskóban, kint a konyhában életem egyik legfinomabb kávéját ittam. nem tejeskávéról van szó, sima feketéről.
és annyi mindent kaptam. mosolyokat. és érdeklődést a fiatal szülők szeméből.
zsoltikával levelezek azóta. nem gyakran, de néha eszembe jut és írok neki. nem hiszem, hogy régész lesz. de abban biztos vagyok, hogy ez nem rajta fog múlni.

egy cukorka kutyuskával utaztam ma a buszon, aki még ugyan elég pici volt, de a tappancsai olyan hatalmasak, hogy látszott hogy még legalább tripla akkorára fog nőni. és olyan esetlenül, olyan macisan járt.. hát, nagyon édes volt.

nehéz kilépni egy közegből, ahol a helyedet érzed. annyi szent. minden reggel..

buggyant. ez is egy elég jó szó.
kezdek kicsit fáradni, azt hiszem lassan haza kell mennem. nincsen mese. meskete.

ma teljesült egy kívánságom. és ezért már tök jó a nap, nemigaz? szerintem ez így van. ez nagy igazság. akárhogy is.

azt ígértem az anyukámnak, hogy pénteken hazamegyek hozzá, de egyre inkább azt érzem, hogy arra fogok vágyni pénteken, hogy ne is mozduljak. egyáltalán. nem hogy 189 kilométert utazzak. érted?! ilyenek vannak. holnap meg a nővérem születésnapja. vízöntő a szentem. akárcsak én. mégis milyen más.

most megyek.

bizonyos szemek bizonyos ívei annyira gyakran jutnak az eszembe... bizonyosan azért, mert gyönyörűek.

és cadbury cukorkát eszek, csokis-karamellásat, és annyira finom - a legkedvencebb csokim egyébként is. szóval most jó. így még azt is mosolyogva fogadtam, hogy tovább kell bentamaradni ma délután. is.

bizonyos hangok is elég meggyőzőek. vágyom arra, hogy halljam őket.

1 órán keresztül teszteltem a lara croft játékot egy telefonon. ilyenkor szeretem ezt a munkát egyébként. megállapítottam, hogy elég szar. de ezt nem fogom leírni. mert nem engednék. ilyenkor nem szeretem ezt a munkát egyébként:)
herbert-et hallgatok, a világ leggyönyörűbb hanjgú énekesnője ontja bele a fülembe a dallamot. elég jó.

tegnap újra rájöttem, hogy a liszt ferenc téri könyvesbolt kirakata a legjobb szerte e városban. elolvastam a létező összes betűt. jó volt.
aztán voltam kétszer az eklektikában. mind a kétszer jól éreztem magam, de másodszorra jobban.

ezt nagyon jó volt olvasni goren papa. köszönöm.

...kellett ezt ideírnom, mert eszembe jutott.
arra is emlékszem, amikor ribancka próbálta ezt gitározni, és konokul sose engedte azt, hogy segítsek neki. utálta, ha átvettem a gitárt és megmutattam. jézusom, hogy kiakadt mindig.

norbival, az unokaöcsémmel is meglehetősen muzikálisak voltunk. életem első instrumentális élménye (leszámítva a kisgyermekkori xylophonozást) hozzá fűz, meg az ultra szar szovjet gitárhoz, emlékszem, hogy a grease című opusz slágerének dallamára írtunk valami orosz szöveget, a refrénje az volt, hogy já hácsú veloszipíd. klafa volt nagyon. nyomtuk a basszust ezerrel:)

azért..

not an addict

breathe it in and breathe it out
and pass it on, it's almost out
we're so creative, so much more
we're high above but on the floor

it's not a habit, it's cool, i feel alive
if you don't have it you're on the other side

the deeper you stick it in your vein
the deeper the thoughts, there's no more pain
i'm in heaven, i'm a god
i'm everywhere, i feel so hot

it's not a habit, it's cool, i feel alive
if you don't have it you're on the other side
i'm not an addict (maybe that's a lie)

it's over now, i'm cold, alone
i'm just a person on my own
nothing means a thing to me
(nothing means a thing to me)

it's not a habit, it's cool, i feel alive
if you don't have it you're on the other side
i'm not an addict (maybe that's a lie)

free me, leave me
watch me as i'm going down
free me, see me
look at me, i'm falling and i'm falling.

it is not a habit, it is cool i feel alive i feel...
it is not a habit, it is cool i feel alive

it's not a habit, it's cool, i feel alive
if you don't have it you're on the other side
i'm not an addict (maybe that's a lie)
i'm not an addict...

- ezt a hülye dumát egyébként meg...

a fejfájásom dr algo piri segítségével megszűnt és most jó.

on and on the rain will fall
like tears from a star, like tears from a star
on and on the rain will say
how fragile we are, how fragile we are

szeretném, ha mindig tudnám úgy mutatni, úgy mondani, úgy csinálni. ahogy érzem. erre törekszem.

egyébként egy órával ezelőtt gyakorlatilag majdnem eltörtem a bal karomat. majdnem. ez a kulcsszó.

amikor 6 évesen elsős nagylány voltam az isiben, az unokaöcsém 5 éves volt. nagycsoportos. folyton azt csináltuk, hogy érte mentem, mint nagylány délben, hogy a mamája engem küldött és valahogy tekintélyem lehetett, mert mindig elengedték velem. és végig csavarogtuk a fél avast, egészen délután 5-ig, amikor is ő hazament, mintha mi sem történt volna. norbi a világ legjobb unokatestvére egyébként. nagyon köszönöm neki a világ egyik legszebb gyerekkorát.

van, amit nem írhatok ide, pedig szívesen tenném.

és sokminden van, amit ideírhatok, de nem akarok írni róla.

és van, amit ideírok.

most például azt, hogy ez a nap az én napom. fejfájásostul, millió munkástul. az enyém. egészben, nagyon.

a fejfájást leszámítva nagyon jól kezdődik ez a reggel. kávézás/cigizés közben a megasztár legutóbbi adását beszéltük ki a kolleganőmmel, akit nagyon bírok, most meg megérkezett bence és röhögünk azon, hogy elfelejtett leszállni a metróról, és tovább ment egy megállót. ami alapvetően nem annyira vicces, de a bencével nagyon jó együtt kacagni. főleg ma reggel.

és az estém is elég jó volt, persze csak egy idő után, valahol két csacsacsa között nem annyira, vagy előtt, nem is tudom, de aztán mindenképpen javult. összefoglalásképp mondom ezt. később úgyis tuti kifejtek. basszameg.

az van, hogy sokat éltem meg most egyszerre. nem túl sokat, csak egyszeüen sokat. az van, hogy be is csíptem. az van, hogy a szódában vagyok, és bármennyire is szeretnék nagylány, fölnőtt lenni, egy hülye kislány vagyok, és ölelésre, menedékre vágyom, biztonságra, mosolyra, rá. rád. itt és most kicsit kusza. merre. persze arra. arra.

az annával ebédeltem az imént és elég jó volt. a kaja mondjuk borzalmasan rossz volt, de az ebéd maga, az kellemes.

most meg fontolgatom, hogy hamarabb elmegyek a munkahelyemről, de félek. ez szerintem rémes, hogy az ember fél. gyorsan megtanítom magamat nem félni, és mindent elintézek. megírok még pár dolgot és aztán kemény leszek.

aztán még azt is el kell mondanom, hogy egyszer átmentem szánkóval egy kisgyereken. nagyon pici volt még (meg mondjuk én is), vagy kétéves kb. de szerencsémre nagy volt a hó és puha, ezért meg sem érezte a dolgot, mert belelapult a nagy és puha hóba.

és még azt is elmondom például (mert eszembe jutott), hogy az anyukám mindent megszámol. ez nála ilyen hülyeség, amit én személy szerint imádok. az alap, hogy mikor sétál mindig számolja hány lépést tesz meg, de például az is elő szokott fordulni, hogy borsót fejt és mikor végez egyszercsak rámnéz és azt mondja: 1372. és ilyenkor mindig eléggé lesápadok. merthogy közben tévét is néz, meg beszél. imádom.

egyébként meg most előtört belőlem egy csomó emlék, amik hozzád kötnek, te ribizli. jók voltak azért azok az évek azt hiszem. ancsurka a ládád már szekérre rakták vánkosod feltették megvan a kelengyéd.. például. aminek a saját kezűleg lemásolt kottája a matematika tételes füzetemben itt van velem pesten az albérletemben. bartók bazd meg. mekkora zongora van ebben. de mindegy is ez.
aztán meg.. most elég jó ezekre gondolni egyébként.

az imént felhívott a ribanc, hogy ki akar postolni egy sztorit rólunk, és elmesélte, mi lenne az. és felháborító, hogy egyeseknek mennyire rossz és szelektív az emlékezőkéjük. azt akarta postolni ribancka, amikor az avasi templomnál sétáltunk abból az apropóból, hogy ő hányjon. fehérbort ittunk, de azt az igazi ótvaros tablettás szart, biztosan nem kell bemutatni az ilyet. szóval keresgéltük a megfelelő spotot, amikor is megkérdezte, hogy én nem hányok-e. és akkor én azt mondtam, hogy tulajdonképpen nem rossz ötlet. na most, ezt a sztorit a ribanc úgy akarta elmesélni, hogy mindketten sugárban hánytunk, ami azért nem fedi a valóságot, mert én meglehetőset diszkréten és kulturáltan szoktam hányni. de legalábbis semmiképp sem sugárba. egyrészt, baromi ritkán fordul velem elő az, hogy alkoholtól hánynom kell. egy kezemen kb meg tudom számolni hányszor volt ilyen, azokban az esetekben sem az alkohol, hanem inkább a rászívott kannabis származék volt rám rossz hatással. mindegy, a lényeg, ha hánynom kell, akkor egyszerűen hányok. lehajolok és hang nélkül, határozottan, 2 másodperc alatt végzem el a dolgot. így tehát a sugárban hánytunk kifejezés mindenképpen megtévesztés lett volna. ezt akartam most ide beírni.

de még azt is elmondom, hogy a ribi az nagyon durván csinálja a hányás dolgot. mindig baromira sajnáltam ezért. ha ő egyszer elkezdi, akkor biza sose hagyja abba többet. sajnállak ribancka, szívből s nagyon.

horoszkópot írtam. ne higyjetek semminek kérlek. kérlek.

szóval:

"Sokan azon az állásponton vannak, hogy egyáltalán nem számít az emberen lévő ruhadarab milyensége, hiszen a lényeg, hogy betölti-e a funkcióját vagy sem. Vagy egyszerűen számításba sem jön, hogy elmerengjenek például egy pulcsi minőségén, milyenségén.

S vannak persze, akik ezt egészen másképp gondolják.
Számukra nem csak az a fontos, hogy milyen annak a pulcsinak a színe, tapintása, formája, hanem az is, hogy mennyire kényelmes az.
Így vannak olyan helyzetek, amikor nemhogy nem kényelmes egy-egy ruhadarab, de őrült késztetést érez az ember, hogy levegye (letépje magáról) mégha a másiknak az eredetileg tetszett is.
Aztán a végén persze mindig beigazolódik, hogy a legjobb mégiscsak csupaszon lenni :)"

ezt tanultam meg. tegnap.

nem ittam kávét, csak cigiztem, így tehát a nap még mindig nem kezdődhet el maximálisan, legalábbis, ami a munkát illeti.

még sosem találkoztam olyan emberrel a metrón, aki bírt volna sokáig nézni bele a szemembe. természetesen úgy, hogy én is nézek bele a szemébe. ezt a felmérés végzést egyébként mindig nagyon élvezem.

egyébként meg kicsattanó jókedvem van ismét. addig a fél óráig, amíg el nem kezdődik ugyanaz a durva taposómalom, ami tegnap, de erre általában nem gondolok.

és még valamit akartam, de azt majd csak a kávém után.

fülig jimmy sosem akartam lenni kiskoromban, pedig eléggé odavoltam ezért a karakterért. ez érdekes. egyébként sem fogott meg a légiósság, valahogy a katona-dolgok nem érdekeltek, csak az ügynökösdi.

ha élne még, megkérném írja meg a józan ész kritikáját is. és meghúznám a fülét. kan't by me love - énekelném.

az előbb megrázott egy picit az áram. egyszer meg, valamikor nyáron durván megrázott az áram. egyébként borzasztóan érdekes élmény volt. hogy így nem bírod elengedni... rossz volt, de nagyon érdekes. a kezemen maradt az áram ki- és bemeneteli helye. ordítottam is azt hiszem. de utána minden energiám belefőztem az első kávéba. lehet, hogy te ittad:) hehe.

amikor kitoppanok a kapun meg kell szoknom. ez hosszú idő, talán egészen estig tart. amikor ide beérek meg kell szoknom. ez lényegesen rövid idő. ezek szerint ha szeretem, nem engedem, ha nem szeretem, könnyen megszokom. most mi van?!

vicces volt ez a fotózás azért. és egy olyan helyen budán, mintha valami dél-franciaországi városrészbe csöppentem volna bele. szívesen laknék ott. épp ahogy a budai vár alatt lévő utcában is. és megismertem balut, a kutyát is, aki valami kaukázusi szerű eb és nagyon félős. és borzasztóan szomorú szeme van neki. gyönyörű, de nagyon szomorú.

és most pearl jam cd-t fogok átírni, mert tinédzserkoromat juttatja eszembe. remek lesz. csudajó.

and i'm only here
to bring you free love
let's make it clear
that this is free love
no hidden catch
no strings attached
just free love
no hidden catch
no strings attached
just free love

ez jár a fejemben egész nap, pedig az új norah jones-ot hallgatom közben. érdekes.

a bencével röhögcsélünk, mint mindig. elég jó így. kiröhögünk mindent. és közben vicces mondatokat találunk ki. kínunkban szintehogy. ez is egy jó móka tulajdonképpen. nemsokára mennem kell majd valami fotózásra, amihez természetesen nincsen kedvem.

olyan katarktikus élményre van szükségem, mint a karamazov testvérek, vagy az ördögök olvasásakor. vagy a varázshegynél, vagy a most és mindörökkénél, vagy az auster könyveknél, marqueznél.. olvasnom kell. muszáj. ezt. éreznem.

az van, hogy nem tudok kérdésekre válaszolni gyakran. főleg, ha én teszem fel magamnak a kérdést, akkor ezerszer nehezebb. persze ezt tudtam eddig is. blokkolok. le.

torontoban egy juan carlosnál laktunk albérletben, aki perui volt. és a kanadai adóhivatalban dolgozott. és folyamatosan szívott és zenélt. egy komplett zenekarnyi hangszere volt otthon s mikor összebarátkoztunk kicsit jobban, akkor velük együtt szívtam én is és zenélni kezdtünk. először basszusgitároztam, aztán meg ritmusgitár került a kezembe, olykor egy dob, a végén még egy fuvola is. és kurva jó volt. juan csak mosolygott hatalmasakat, illetve mindenki mosolygott és le sem szartuk, hogy mit játszunk, egyáltalán egy hangnemben vagyunk-e. nem kellett beszélni és ezerszer jobban megértettem juan-t, mint bármikor, mikor mindketten egy egészen más nyelvet beszéltünk, mint amilyet az anyukánk tanított.. ez meg most arról jutott eszembe, hogy kaptam egy emilt a juantól, és nagyon jól esett, hogy eszébe jutottam.

temegén. volt valami ilyesmi című dal régen. elég rossz volt. de ez a temegén más.

tegnap megasztárokat néztem az alcatrazban kisebb nagyobb gyomorgörcseim után/közben. és mire nekikezdtek, addigra berúgtam, plusz a gyomorgörcsöm is megszűnt, tehát tulajdonképp remek volt. és még a végén táncoltam is kéremszépen. ezek vannak. ilyenek. icc túú fánki for mí!

oké. azt hiszem nem értem. azt hiszem nem.
turn off the lights.
megyek haza.
haza.

beszélgetés megvolt. jó volt. mézeskávé is finom volt.

azt hiszem képregényszerű olykor az életem. szeretném egyszer megvenni valahol, belelapozni, röhögni rajta és tudni előre, hogy mi lesz. szeretném ezt nagyon.

apámmal kávéztam az eklektikában és most megyek a főnökömmel kávézni egy másik helyre. ilyenek vannak kérem szépen. ilyenek. kávé, kávé és kávé. és csodálkozom, hogy folyton pisilnem kell...

béna, néma.
téma, béna.
néma, téma.

butaság egyébként. rebeg, libeg, lebben. megold, felold.

a hajnal derengő fényei
hazafelé kihalt az utca
az éjszaka lassan véget ér
és valahol máshol kezdődik újra
semmiben keringő salak a föld
a néma csillagok között
hallod, ahogy éjszaka sikítok
hallod, ahogy elnyeli a csend
a csend, a csend, a csend
a csend, a csend, a csend
a csend, a csend, a csend
a csend, a csend, a csend

hálás vagyok, hogy megtaláltam ezt az oldalt.

és az is eszembe jut, hogy kedves filozófia tanárommal, meg még két barátommal karácsony és szilveszter között kb 8 éve leutaztunk a balatonra kedves filozófia tanárom házába, ami egy faház volt. 3 napot töltöttünk ott, és nagyon érdekes tapasztalás volt ez is. egyfelől bazi hideg volt. minusz 20-on fokok. konkrétan kettő darab mini konvektor volt nálunk, amivel a hálóhelyiségben fűtöttünk, de mit sem segített, emlékszem látszott a lehelletünk a szobában. és akkor előkerült egy üveg cherry brandy (az a korszak volt, amikor cherry brandyt iszik az ember lánya), bíbor cherry, ez volt a neve. és megittam másodmagammal és máris nem érdekelt a hideg. egyébként varázslatos volt, a balaton hullámai megfagytak, kint a parton olyan érzés volt, mintha az egyik pillnatban valaki megnyomott volna egy hatalmas pause gombot. nagyon élveztem ezt. és persze nem nagyon jön ez ide, csak a hideg miatt jutott eszembe, hogy ha azt a hideget kibírtam, akkor most mi a fenének izgulok, hogy nincs még vége a télnek. nem is értem ezt.

istenem, elég jók voltak azok az évek. bevágódni az autóba és menni, menni folyton. fel a bükkbe, sétálgatni, autózni. akkor... nagyon jó volt. most már valószínűleg másmilyen lenne a dolog. és ez a normális ugyebár.

az az érzés jutott eszembe, amikor nick cave koncerten voltam az erkel színházban, és üldögéltem a kényelmes széken és ment az "előadás". és elkezdődött a red right hand és annyira brutálisan megcsinálták a dob részt (aki ismeri biztosan rögtön tudja mire gondolok...), szóval mikor jött az a dob, akkor ilyen erős, vörös fény párosult hozzá, mintha összekötötték volna a lábgéppel a fényorgonát, nem tudom. és azt érezted, hogy a szíved ver olyan erősen, hogy átsüt a testeden a színe, a léte.. az nagyon klafa volt egyébként. a koncert után bementem hátul a bárba, ahol sikerült kicsit beszélgetnem a blixával, aki nem volt tökéletesen részeg, hanem csak egy icipicit. és rendkívül jó volt az akcentusa, arra is emlékszem. akkor már nem volt meg az az érzés, ami a koncerten végig kísért. take a little walk to the edge of town go across the tracks where the viaduct looms, like a bird of doom as it shifts and cracks..

megint dalszöveget fogok ideírni, sajnálom s elnézést.
egyébként meg.. odavagyok.


if you ever get close to a human
and human behaviour
be ready to get confused

theres definitely no logic
to human behaviour
but yet so irristible

theres no map
to human behaviour

theyre terribly moody
then all of a sudden turn happy
but, oh, to get involved in the exchange
of human emotions is ever so satisfying

theres no map
and a compass
wouldnt help at all
human behaviour

de hogy milyen jogon nézek szemöldökfelhúzva a kint tomboló viharra, azt nem értem. persze hogy tél van. csak hát basszus. szar ez. ugyanakkor mégis csak gyönyörű. cigiztem az imént, néztem ki az ablakon, bámultam, ahogy meghajlottak a fák a mester előtt. tulajdonképpen ez is gyönyörű.

kellene írnom egy emilt mostan, de sehogy sem visz rá a lélek. nem vagyok egy bátor teremtés valójában. csak bizonyos helyzetekben. nem, nem csak alkoholos befolyásoltság következtében. olykor anélkül is megy a bizonyos helyzet megteremtése. hátha a következő egy órában lesz 2 perc, amikor sikerül.

spaceboy, you're sleepy now
your silhouette is so stationary
you're released but your custody calls
and i want to be free

don't you want to be free
do you like girls or boys
it's confusing these days
but Moondust will cover you
cover you

this chaos is killing me
so bye bye love
yeah bye bye love
bye bye love
yeah bye bye love

crabbing.

tartozom valahova. egyébként meg. nagyszerű érzés.

az is jó lenne, ha most egy ágyon, fekve, felhúzott lábakat ölelve. szemem mondjuk csukva. az ablak résnyire nyitva és madárcsicsergés. talán nem süt a nap, de jobb is. hamarosan alszom.

a természetes elegancia pedig lenyűgöz. a nőiesség és annak tudata. vagy nemtudata, ezt még nem tudom. de konkrétan elbűvöl.

a reggeli fejfájásokra igazából egyetlen igazán hatásos gyógyszer létezik, ami tulajdonképpen mindig is ismert volt számomra, de most sikerült tudatosítanom magamban ezt az egészet. mondjuk úgy, hogy 'lesembaszom' gyógyszer a neve. egészen pontosan azt jelenti, ami. és hidd el. működik.

hát valahogy megasztár fan, illetve nem, oláh ibolya fan lettem. ez van. ez történt a hétvégén. meg persze még sok más is, tegnap este például állítólag megőrültem, pedig csak megörültem, de az ékezet sokat számít. és voltam fóton ebédelni, az is elég jó volt. de a legsúlyosabb a péntek este például, amikor is csárli angyalai voltunk szerintem, mert autóval közlekedtünk veszélyesen és beszóltunk sok embernek. és a zs felszedte szandit, aki aztán a szóda ablakán keresztül megismerte kockahast. ilyenek. tudom, hogy ez így egészen érthetetlen, de nem is ez számít. legalábbis nekem kurvára nem számít, hogy megérti-e az, aki olvassa. és ez így van jól, úgyhiszem.

és tündérvölgyben is voltam pénteken, amikor is megismertem egy bájos úrihölgyet, akit kamillának hívnak. kamilla úgy tűnik nagyon szeret engem. legalábbis ezt kommunikálja, ha jól értelmezem a másfél éves gyerekek kommunikációs módjait. na de tündérvölgy zseniális volt, mert kicsit olyan érzésem volt, mint tinédzser koromban otthon, a bükkben. rohangásztam a domboldalon, és néztem nyílik-e már hóvirág, és nagyon jó volt.

és azt a kifejezést, hogy nominális affázia, nagyon megszerettem. szeretném gyakran használni, ezért jó lenne, ha lennének olyan barátaim, akik nem emlékeznek nevekre, címekre és hasonló dolgokra.

és ma ribancéknál ebédeltem, ahol remek volt, és utána sétáltam és az is, és minden valahogy csudajó. pygmallionféle. csudi. jó.

milyen jogon rabolják el tőlem most itt azt a gyönyörű napot? ki hatalmazta fel a földet, hogy forogjon? miért terített ránk sötét leplet már megint? - megszokom úgyis. most az éjszakáért fogok rajongani, amint beleléptem egész testtel. úgyis.

nézni egy nagy mosolyt, egy szép testet.. ülni és vigyorogni és érezni magadban az erőt, az energiát, a tavaszt. annyira szeretem ezt az egészet. boldog vagyok. hogy vagyok. hogy vagy. hogy vagyunk. hogy vagytok. hogy vannak.

(ma mindenki mosolyog? úgy olvasom..)

utazni kell, nincs mese. utazni elég jó. vonattal, repülővel, hajóval, autóval - mindegy. csak utazni. oda, ahol pont ilyen az idő. sétálni, kávézókba járni. ezt szerettem berlinben egyébként. úgy voltam ott, hogy megfogadtam, hogy nem turistáskodom (persze könnyű volt, mert nem az volt az első alkalom). minden nap lesétáltam a warschauer strassén, átsétáltam a csudás téglahíd boltívei alatt, végig a skalitzeren, rá az oranienstrasséra... és minden szimpatikus kávézóban megittam egy bazi nagy tejeskávét (nagyon finom a tejeskávéjuk), és üldögéltem, tekertem a camel dohányomból a cigiket, figyeltem az embereket. aztán kifeküdtem a folyó melletti zöld fűbe, vagy belemásztam egy szökőkútba... nagyon tetszett. csudálatos volt. szeretnék most ilyet. azonnal. menni valahova ugyanezt csinálni.

szeretek főzni egyébként. meg szeretem nézni, ahogyan alszanak az emberek. no nem folyamatosan, csak mikor felébredek éjsazaka, akkor nagyon jól eső érzés nézni egy darabig. szívmelengető.

paint me over with your dreams..

egészen konkrétan kirándulást szervezek a munkahelyemen. mondom itt mindenkinek, hogy menjünk kirándulni. most. le a dunapartra. persze mindenki lelkes, de mikor majd veszem a kabátomat, tuti, hogy egyik sem fog velem jönni. én vagyok a kemény mag. vagy hogy mondják ezt? a link. weekest. hehe.

tegnap a metrón felszállt egy féllábú srác. és felálltam, hogy átadjam a helyemet. és egy 50es nő struggle for life arckifejezéssel azonnal a helyemre nyomult. és képes volt 3 megállón keresztül nézni bele a féllábú fiú szemébe, mígnem valaki leszállt, és a szabad helyre biceghetett. nagyon, nagyon furcsa érzés volt.

cilla és én

cilla (akit igazában cecíliának hívnak)
néha olyan gügye.
néha helyes,
néha egész jól ki lehet vele jönni.
néha,
néha kis dedós hozzám képest.

"mit gondolsz rólam?"
kérdeztem egyszer cillát.
tudjátok, mit felelt?
ezt:

"néha olyan gügye vagy.
néha helyes.
néha egész jól ki lehet veled jönni.
és néha...
... néha kis dedós vagy hozzám képest!"

most ettem, és most ledőlnék picit, picit odabújnék és picit lehunynám a szemem. és ez annyira jó érzés lenne, valószínűleg pillanatnyilag semmire sem vágyom jobban a világon.

kiskoromban nem tudtam mocorgás nélkül aludni. mindig megágyazott nekem anyám az ágy mellett is, mert nem egyszer fordult elő, hogy reggel nem talált sehol, csak később vette észre, hogy legurultam az ágy és a szekrény közé álmomban. ezért lett nekem "megterítve" a földön, rendkívül előrelátón. éveken át. olyan is volt egyszer, hogy az úttörőtáborban, ahol gyakorlatilag felnőttem, az egyik nap egy ilyen igazi tábori szobában aludtunk. anyám és a pasija lent, fent meg én. és egyszercsak legurultam, ráestem anyámra, aki felriadt ijedtében (és gondolom az érzés sem volt smafu). én azonban édesdeden aludtam tovább. mindez nem tartozik ide. csak eszembe jutott az alvásról, arról, hogy ledőlnék picinyt. már nem mocorgom. felnőttem már (szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a halál - soha sem vagyok képes nem ide írni ezután a két szó után..).

hát ez a muzsika tényleg elég brutális, amit most kaptam. igazából én nagyon szeretem az ilyen tipusú zenét. nem mindig viselem el, de nagyon szeretem. annak idején félelmetesen hatott rám például a hole.

"when they get what they want they never want it again
when they get what they want they never want it again

go on, take everything, take everything i want you to
go on, take everything take everything take everything i want you to

And the sky was all violet I want it again, but more violent, more violent
and i'm the one with no soul
one above and one below"

emlékszem mindenki nirvana kattant volt, de valahogy az engem annyira nem fogott meg. ellenben a hole:) na persze nem kell ezt túldimenzionálni, nem volt ez ilyen rajongó flash, csak egyszerűen bejött. decc it.

szóval ez a kellemes meglepetés, amit itten hallgatok épp, ez elég kemény csajos punk, másodpercenként ismétlődő refrénekkel, úgymint, "fresh blood, fresh blood", 3 akkorddal, és kurva jó:) ismét köszönöm, most hogy már tudom is, hogy mit. hehe.

köszönöm. megérkezett a cd, amit egy kedves pajtis hozott, és tényleg remek a muzsika.

micsodát kirándultunk tegnap, azta! jó, hát túlzásokba azért mégsem esek, de azért jó volt. tényleg jó volt.

kettő darab napja basszuska sapkája adja nekem az erőt és az önbizalmat esténként. tegnap egy nagyon picit szükségem is volt rá, de tényleg csak nagyon picit és igazából nem is a sapka adta, hanem valaki más. megnyugtatón, kedvesen.

volt egy időszak az egyetemen, amikor a faust mítoszról és ezzel kapcsolatban nyílván a bűnről és minden egyéb ilyen "paráról" írtam dolgozatot. és jártam szemináriumra ebben a témakörben, meg nyílván csupa ilyes dolgokba csúsztam bele, könyvileg és színdarab és mozi és mittomén még miféle kulturális eszközök segítségével. szóval beleástam magam nagyon. és rengeteget tanultam belőle. szerencsére nem abban a korban értek ezek a hatások, amikor az ember lánya hajlamos túlságosan belegabalyodni, egészen komolyan venni a rossz, a bűn és a büntetés fogalmát.
nekem ez baromira fontos volt. mellesleg. megismerni, közelebb kerülni ehhez az oldalhoz. tudni azt is, amit normális esetben sosem ismer meg az ember. elég sok rossz dolgot láttam. elég sok rossz dolgot tapasztaltam. és hálás vagyok mindezért tulajdonképpen. hálás, mert megtanítottak kezelni a hasonló szituációkat. kiépítették bennem az egyensúlyt. a jin-t és a jang-ot is. akárhogy is.

"az ember jóból és rosszból van
összegyúrva.
fehérből meg feketéből.
ezért van az, ha rajtakapsz
valami rossz dolgon, mindig
szürke leszek.
akkor csak állunk
egymással szemben, mozdulatlanul.

tehát távolodunk, de közeledünk is."

Mindenki pokollal táplálkozik, még akkor is, ha menny felé növekszik.

egyébként a villanelló lakás talán az egyetlen sorozat, amitől a hideg ráz a humor 1-en. vicces ez.
csokis turmixot iszom, ezt azért el szeretném mondani. csokis turmixot inni igazán nagyszerű dolog. nemcsak a kíváló íz miatt, hanem azért az érzésért is, amit végigél az ember, amíg az ital lejut a szájból a gyomorba.
fej vagy gyomor? ez jutott eszembe, gondolom beugrik, honnan. hatalmas akciófilm mellesleg.

mennék, szaladnék, annyira. a kacaj hangja felé, az illatot követve.

jójó, tudom, tök uncsi ilyeneket ide beírni, de egyszerűen itten gyülemlik bennem, mert hallgatom és ki kell ide írnom. muszáj. pontos j-vel.

i see a red door and i want it painted black
no colors anymore i want them to turn black
i see the girls walk by dressed in their summer clothes
i have to turn my head until my darkness goes

i see a line of cars and theyre all painted black
with flowers and my love both never to come back
i see people turn their heads and quickly look away
like a new born baby it just happens everyday

i look inside myself and see my heart is black
i see my red door and it has been painted black
maybe then ill fade away and not have to face the facts
it's not easy facin up when your whole world is black

no more will my green sea go turn a deeper blue
i could not foresee this thing happening to you

if i look hard enough into the settin sun
my love will laugh with me before te mornin comes

i see a red door and i want it painted black
no colors anymore i want them to turn black
i see the girls walk by dressed in their summer clothes
i have to turn my head until my darkness goes

i wanna see it painted, painted black
black as night, black as coal
i wanna see the sun blotted out from the sky
i wanna see it painted, painted, painted, painted black

elég fárasztó arra várni, hogy számítógépek lekommunikáljanak egy egyszerű folyamatot, nevezetesen, hogy a már átutalt fizetés a saját kurva számlámon megjelenjen.

de legalább közben egészen el tudom foglalni magamat. ha nem éppen munkával, akkor valami egészen mással. igyekszem nagyon. nem értelmezhető ez most, de ezt a szót találtam.

egyszer görögországban leugrottam egy ilyen bungee jumpingról, mert azt gondoltam, hogy ezzel tutira elmúlasztom majd a tériszonyom. persze a tériszony maradt, de a tanulság belekerült ide a kis fejembe.
minden mindegy. csinálni kell. ugrani kell. zuhanni kell.

ha egy picit is emlékeznék arra, mit mondhattam basszuskának tegnap az eklektikában, akkor egészen biztos, hogy küldenék neki egy smst. segítségképp. de így.. nem megy:)

az eklektika a legjobb hely, akárhogy is. de nem ezt akarom elsősorban.

a tekintetet akarom, az illatot, az érintést. a hangot akarom, a melegséget akarom és az ajak ízét.

tegnap óta folyamatosan garbage-t hallgatok, ami elég jó egyébként, mert hihetetlen magabiztossá tesz, legalábbis, ha rámnéz valaki, mikor megyek az utcán, a metrón, az tuti azt hiszi, hogy rendben vagyok. az már mindegy, hogy igaz-e ez így, vagy sem. rákenroll van basszus, kemény rákenroll.

szeretném, ha minden olyan egyszerű lenne, mint egy tányér krumplistészta. csemegeuborkával természetesen.

nos hát, kirobbanó jókedvem van. bejöttem ide (korábban) és rögtön például énekelni kezdtem. először kinkset, aztán meg most már sean paulnál járok, ami nem annyira jó, úgyhogy gyorsan felteszek magamban egy másik lemezt. aztán meg olyan idő van kint, ami elviselhetetlen. illetve rosszul mondom. az az elviselhetetlen, hogy nem bóklászok épp valahol. mennem kellene, sétálnom, szívnom magamba ezt. nagyon.

és igen. bátran elmondani mindent az nagyon jó. elképesztő jó.

eszterkém, kicsit sepregesd már össze az elméd - hangzott el tegnap ez a remek mondat egy konyhában, ahol elég jól éreztem magam.
egyébként ibolya fan lettem. még küldtem is rá egy sms-t. elég durva, azt hiszem.
most összeszedem magam itt a munkahelyen. muszáj. szokni. ezt a. levegőt.