hát tegnap megint eklektika lett a dologból, mindig eklektika lesz a dologból, ezt már régen tudom. egyszerűen, mert jó. ott.
most meg ülök itt és tudom, hogy egész nap szinte semmi meló nem lesz és ez annyira fáradttá tesz, ez a gondolat, hogy legszívesebben elszaladnék valamerre, csak hogy ne kelljen itt, ne kelljen így..

és reggel mikor banduloktam épp fülemen lenny kravitz csudaszép hangjával, egyszercsak dudaszót hallottam, megfordultam és egy pillanat alatt felmértem a helyzetet visszafordulásomkor, hogy mivel nem volt ok dudálni és csak én sétálok az utcán valószínűleg csakis nekem szólhatott, de melyik autóból, azt nem tudtam. ezért újra odafordulván realizáltam az arany színt, meg a w-jelet és már az ablak sem volt párás, úgyhogy tudtam, hogy iván az, aki kedvesen lehúzódott. és elképesztő véletlen ez, mert szerintem sosem jön erre, de most gyakorlatilag 5 méterrel arrébb vitte a dolga, mint ahol én dolgozom, úgyhogy elhozott, és beszélgettünk, és jó volt. neki szegénynek fáj a bal könyöke. sajnáltam, mondtam neki biztosan elaludta. hitetlenkedett, mint aki még nem hallott ilyenről és mondta, hogy szerinte csontrák. megnyugtattam.