nem bírok a seggemen ülni már megint. hogy a fenébe van ez. mosolygok és mennék. mennék, mennék.

ahogy most ülök a székben, a szemközti házaknak csak a tetejét látom. antennákat, kéményt. havat a cserepeken, meg egy bazi nagy nokia fényreklámot. olyan, mintha vidéken lennék, ha kicsit még lejjebb süllyedek és a fényreklám is kiesik a látószögemből. természetesen erről is az utazás jut az eszembe. közben remek zene szól, amit a bencével megszerettettem a múlt héten és azóta ezt hallgatjuk. persze halkan, hogy nóra kollegám feje ne fájjon.

azok az évek is jók voltak azért, amikor még egy babzsák rejtélyes izgalma le tudta kötni az agyamat napokra.