egyszer mikor egy roma családnál voltam egy zempléni faluban, hogy beszélgessünk zsoltikáról, aki 7 éves volt és szerintem zseni (és régész akart lenni), szóval ott náluk, abban a viskóban, kint a konyhában életem egyik legfinomabb kávéját ittam. nem tejeskávéról van szó, sima feketéről.
és annyi mindent kaptam. mosolyokat. és érdeklődést a fiatal szülők szeméből.
zsoltikával levelezek azóta. nem gyakran, de néha eszembe jut és írok neki. nem hiszem, hogy régész lesz. de abban biztos vagyok, hogy ez nem rajta fog múlni.