az van, hogy nem tudok kérdésekre válaszolni gyakran. főleg, ha én teszem fel magamnak a kérdést, akkor ezerszer nehezebb. persze ezt tudtam eddig is. blokkolok. le.

torontoban egy juan carlosnál laktunk albérletben, aki perui volt. és a kanadai adóhivatalban dolgozott. és folyamatosan szívott és zenélt. egy komplett zenekarnyi hangszere volt otthon s mikor összebarátkoztunk kicsit jobban, akkor velük együtt szívtam én is és zenélni kezdtünk. először basszusgitároztam, aztán meg ritmusgitár került a kezembe, olykor egy dob, a végén még egy fuvola is. és kurva jó volt. juan csak mosolygott hatalmasakat, illetve mindenki mosolygott és le sem szartuk, hogy mit játszunk, egyáltalán egy hangnemben vagyunk-e. nem kellett beszélni és ezerszer jobban megértettem juan-t, mint bármikor, mikor mindketten egy egészen más nyelvet beszéltünk, mint amilyet az anyukánk tanított.. ez meg most arról jutott eszembe, hogy kaptam egy emilt a juantól, és nagyon jól esett, hogy eszébe jutottam.