most ettem, és most ledőlnék picit, picit odabújnék és picit lehunynám a szemem. és ez annyira jó érzés lenne, valószínűleg pillanatnyilag semmire sem vágyom jobban a világon.

kiskoromban nem tudtam mocorgás nélkül aludni. mindig megágyazott nekem anyám az ágy mellett is, mert nem egyszer fordult elő, hogy reggel nem talált sehol, csak később vette észre, hogy legurultam az ágy és a szekrény közé álmomban. ezért lett nekem "megterítve" a földön, rendkívül előrelátón. éveken át. olyan is volt egyszer, hogy az úttörőtáborban, ahol gyakorlatilag felnőttem, az egyik nap egy ilyen igazi tábori szobában aludtunk. anyám és a pasija lent, fent meg én. és egyszercsak legurultam, ráestem anyámra, aki felriadt ijedtében (és gondolom az érzés sem volt smafu). én azonban édesdeden aludtam tovább. mindez nem tartozik ide. csak eszembe jutott az alvásról, arról, hogy ledőlnék picinyt. már nem mocorgom. felnőttem már (szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a halál - soha sem vagyok képes nem ide írni ezután a két szó után..).