mégsem mentem haza. érdekes ez, hogy mennyire más világ ez itt. business is business you know. de tényleg. én csak egy egyszerű borsodi paraszt vagyok. lehetek hivatalos, meg udvarias, meg komoly, meg intelligens, de az alap az nem változik. én nem érzem jól magam, ha businessről kell beszélgetni. persze, tudok beszélgetni róla, akár órákig is, de szívesebben beszélek bármi másról. még akkor is, ha tegyük fel egyáltalán nem érdekel némelyik munkatársam személyisége, élete. furcsa, hogy vannak, akik meg nem ilyenek. furcsa, hogy van akinek ez a normális. vagy lehetséges, hogy ők is csak azért beszélnek erről, mert azt hiszik, itt erről kell beszélgetni. isten tudja. nem is érdekel. legalább sokat cigiznek. ennyi pozitívum. hehe.

basszus, nincsen pénzem és bazi éhes vagyok. elég szar.

egész nap gondolkoztam sok okos dolgon, apámnak köszönhetően. mert ha így meglendít valami, akkor az egész nap ural. és apám ma családfa kutatásról beszélt, meg latin mondásokat mondott és ma valahogy ez a szellem is uralt. ennek köszönhetően. a latin mondásokról most az jutott eszembe, hogy summa cum laude picsa. mennyire szerettem ezt a szöveget az elemi ösztönben! azt gondoltam ez aztán a duma. ezt a hülyeséget.

most sokat fogok írni. mert jó. imola, aki ugyancsak kollegám, az imént látogatott át hozzám. ő is szív, ő is sokáig marad ma. mondjuk ez most egyáltalán nem zavar. meg kellene még írnom két darab cikket, mert a hétvégén egészen biztosan nem fogok ezzel foglalkozni. persze inkább a blogomat írom. tipikus.

ki tiltja meg, hogy elmondjam mi bántott hazafelé menet. milyen boldog voltam, mikor felfedeztem egy horatius odában ugyanezt a kezdősort. hogy ki tiltja meg.. attila bátyám sem mindent szült maga. értitek.
tinédzserként dionüszoszért rajongtam, meg doorst hallgattam. aztán egyszercsak értékelni kezdtem horatiust az aurea mediocritas-ával. mert tulajdonképpen igaza van. mi lesz pár év múlva? szent margit legendája lesz a vesszőparipám? az is milyen durva. régi magyar szemináriumon erről írtam dolgozatot. vettem is egy antikváriumban egy kibaszott szép margit legenda kiadást, gyönyörű grafikákkal, bőrkötésben. de nem fontos ez. persze semmi sem az és minden az mégis.

találtam ropit a konyhában. azt eszem.

piros az iroda egyik fala és kintről kék színű neonfény szűrődik be. elég jó ez, ezt szeretem valahogy. ha jól figyelem, akkor 3 darab számítógép zúgását hallom, plusz még a klaviatúra ütemes kopogtatását, ahogy az ujjbegyeim érintik a billentyűket. és ha épp rágok, akkor ropogás. ennyi zajfaktor.

meg akartam nézni a való világ kiszavazó showját, mert nagyon kedvelem pandorát benne. neki szurkolok, vagy hogy mondják ezt. de erről lecsúsztam, úgyhiszem. mindegy is.
most megyek, elszívok egy cigit.