egy egészen fontos postom, amiben azokról az emberekről írtam, akik az egójukon kívül nem látnak és nem is keresnek semmi mást. másokban sem, logikusan. tükörként használnak, de csakis a képbe néznek, mindig. de elszállt. és nem akarom leírni újra.
egész kellemes ez a mai..
épp búcsúztattunk egy majdnem szülő munkatársat. és erről jut eszembe, hogy az unokatesóm terhes, úgyhogy 6 hónap múlva végre hivatalosan babázhatok és nem fognak hülyének nézni, amikor más gyerekeivel keresem a közös hangot. éljenek a gyermekek. szeretem őket. nagyon.
ésésés.. tavasz, napsütés, a fene egye meg, ez annyira csudás. olyan nagyon.
talán ma az emberek is barátságosabbak lesznek - ugye azok lesztek?
élmények tömkelege. jó ez. jó nagyon.
ma egészen konkrétan arra gondoltam, hogy kicsit vissza kellene hozni a spontaneitást az életembe. ki kellene állni stoppolni, vagy egyszerűen csak felülni az első buszra. vagy ha kocsim lenne, akkor azzal elindulni mondjuk balra. szeretnék még, másmilyen jellegű intenzív élményeket. áj níd szom eksön, men.
együtt ebédeltem a nővéremmel, meg sétáltunk, meg üldögéltünk a duna parton egy padon, meg mittomén. egészen idilli volt, még fel is töltötte a telefonomat, annyira rendes volt. aztán bejött velem a munkahelyemre és közölte, hogy el sem tudta képzelni, hogy íróasztal, meg computer, meg iratok az asztalon.. sosem vett komolyan, jól látszik ebből is.
és még az is van, hogy valami fehérje magas, vagy mittomén. nem aggódom, mert biztosan csak a betegség maradványa, de azért holnap megpróbálok elmenni újra pisilni egyet.
és vannak hangok, amiket örökké képes lennék engedni befele a fülembe..
nekünk nem szól. de a társainak csiripel.
egyébként jogos. ha hallgatsz, ha elmész, ha maradsz. a te döntéseid, rád tartoznak. repülj, szálldoss.
ez is egy reggel, úgy kell tehát bánni vele. manka kerékbilincset kapott, bence idegrohamot, nem tudom, nekem mi jöhet..:)
lecc fész it. negyed tíz, csütörtök. nem lehet ez rossz mostmár.
este kertben ülni jó. aztán fürdőben a földön is. hozzáteszem, vannak pillanatok, amikor valóban nem lehet kontrollálni az elvetemült gondolataimat.
mondom a bencének nekem mindegy, csak vidám legyen. a kérdésre, hogy milyen zene szóljon. erre itten valami nagyon pszichopata, mélabús-depressziós, peszeudo-chillout muzsikát hallgatunk és az az érzésem, hogy bármelyik pillanatban, bárki elsírhatja magát.
plz, get off máj kláud!
üres az iroda. és semmi dolgom nincs az ég világon. kintről a busz és az autók zaja érkezik a széllel, hivatlanul természetesen. de jobb így, szél nélkül rémes lenne. mozdulatlanság van mégis. pedig hallom, hogy kint zajlik a szerda. figyelem a fényt tükröződni a cd tokról. figyelem a kurzort, ahogy lépdel jobbra a monitoron, menekülve a betűim elől. figyelem, a 3-as vágányra szerelvény érkezik.
talán kellene lépnem. talán nem.
homály, hasztalanul kutatsz,
fedi el az utat, melyen járunk,
picikém,
homály, s csöppnyi keserű íz,
ennyi az élet, talán
ez az élet nekünk...
a tegnap este pedig roppant tanulságos volt. ezeket a tanulságokat még egyenlőre ízlelgetem.
addig is ide kell, hogy írjam: a gyönyör egy összetört üvegpalota. - ilyen, és ehhez hasonló ultradepressziós kellemetlenségeket hallgattunk a csókolom lenyűgöző attrakciója után. a 6-odik szám után elindultam a duna partra szétszomorkodni az életem..:)
az van, hogy a keletiben, ahol az újságot veszem mindig, ha utazom (magyar narancs, hócipő), - nem lent, hanem fent a lépcső után jobbra -, szóval ott az árus, - nem a nő, hanem a férfi -, az egyszerűen a világ legjobb eladója. igazából kellene oktatni, de nem az eladó stílusát, hanem azt a nyitottságot és lazaságot, amivel kapcsolatot bír teremteni. legutóbb is tökéletesen meglepett, mikor fizetéskor belevágott egyből, hogy nekem nem szart-e be. kérdeztem micsoda? erre mondja a nokia 3330, aminek a vége kilógott a zsebemből. és kész, nem volt mese, a pillanatnyi izé érzés, hogy mi a csudáért szólít meg ez az ismeretlen, ráadásul nem is épp túl szimpatikus alak szertefoszlott és azt vettem észre, hogy negyed órát csacsogtam és eszembe jutott a másik iksz alkalom, amikor mindez ugyanígy történt. és rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem véletlen, hogy nem lent veszek újságot, vagy kint az oldalsó vágányoknál. tudat alatt kérlek nagyon jó barátom az újságárus ember.
az a helyzet, hogy nagyon sokat kaptam régen a politika miatt. és tudatosan próbálom magamban leépíteni ezeket a dolgokat. hogy kerüljem nagy ívben az olyan helyzeteket, beszélgetéseket, amelyekben bármiféle politikai vonal előjöhet. mégis valahogy belefutok az ilyesmibe folyton. nyílván van egy álláspontom és érdekelnek az események.
és baromira tud dühíteni ez a nagy magyar szar, amiben vagyunk, nem beszélve arról, amikor legszívesebben felpofoznék egy-egy embert, hogy térjen már észre. szar ez.
és legfőképp azért szar, mert egyáltalán nem magánügy már. nem magánügy semmi olyan, aminek csakis annak kellene lennie. sem a vallás, sem a politika, sem a szexualitás... hát nem tudom.
anyám. politikus volt. szívtunk sokat. nagyon sokat. azt sem tudta sok ember külön választani. hogy anyám és én nem egy az hagyján, de hogy munka és élet.. hát nem tudom.
sokszor szeretném azt hinni, hogy az emberben szeretet van. hogy az emberekben végtelen szeretet van. hogy mindenkiben ott van, benne van. csak nem találja a kiutat. nem hangzott még el a hívószó.. hát nem tudom.
valami baj van. valami nagy baj van. valaki szétkúrta az értékrendszereket. valaki szétkúrta nagyon.
mindjárt itt van anyukám születésnapja. tavaly egészen jó volt a versírás ötlet. de idén mivel tudnám boldoggá tenni...?
ötleteket a szerkesztőségbe plz.
addig is felállni, kimenni, levegőt szívni, mosolyogni, szeretni. és ez parancs. mondom.
hihetetlen hatékony hétfő. csak hogy szépen alliteráljon itt nekem az irodalmi napomon:)
ionikusz a minore, jambusz, szpondeusszal és egy hosszúval zár. (jaj, miért kell ezt?)
na mindegy. megyek a levesbe.
most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
megalvadt szememben az éj.
ki kezdte és akarta?
mi lesz velem, s mi lesz veled?
vigasztalan szeretlek!
ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek.
mély lélegzetvétel. benttart.
próbálnék telítődni azt hiszem. most meg egyébként megint olyan érzésem van, hogy nem tudom hova tartanak a dolgaim. teljesnek érzem pillanatnyilag az életet, de a lényeg pontosan a pillanat szóban van. persze mindig is a jelenben éltem, csak most néha mégis frusztrál, ha arra gondolok, hogy a pillanatot ismerem csupán. igaz, sem jogom, sem lehetőségem nincs megismerni a következő pillanatot, csakis mikor már jelen lesz. kellemetlen ez azért.
a hétvégén gyermekekkel foglalkoztam, ami nagyon jó volt. ábika és zorka is megkedvelt. valahogy megy ez egyébként, valahogy nem kispályázok a csecsemőkkel, egészen komolyan veszem őket, amiért hálásak. beszélgettem velük, arról, hogy mi az ábra, kérdeztem őket értelmes doglokról és például ábika egészen konkrétan nézett rám és mintha válaszolt volna a kék szemeivel. igen, válaszolt. én hallgattam és megköszöntem. és felfedtem, hogy néhány helyen kicsit másképp gondolkozunk, de tiszteletben tartom az ő meglátását. igen, ábel jobban a szívemhez nőtt, azt hiszem.
plusz még van egy olyan érzésem is, hogy a sors, végzet, fátum, moirák, tök mindegy mi, de valami külső tényező úgyis intézkedik. nem kell kapálódznom, nem kell harcolnom, meg hallgatnom, meg aggódnom, meg kicsattannom. mert nem befolyásolható egy másik ember. mint ahogy magam sem vagyok az. éljenek a szuverén emóciók és impressziók. éljenek soká.
i wish: i want to stay here
i wish: this be enough
i wish: i only love you
i wish: simplicity
look at the speed out there
it magnetizes me to it
and i have no fear
i'm only into this to
enjoy
i wish i'd only look
and didn't have to touch
i wish i'd only smell this
and didn't have to taste
how can i ignore?
this is sex without touching
i'm going to explore
i'm only into this to
enjoy
teljességben lubickoló mosolyok.
a lényeg mégiscsak a haladás. egyre beljebb. egészen otthonos.
és milyen jó lenne tényleg a gyerekzsivaj.
tükröződünk egymásban. hál istennek élőn, változtathatóan és tisztán.
kör
erôt adok, hogy
megtarthass, ha elvesztem
egyensúlyomat
(egyészen, egészen komolyan.)
4-től 7 éves koromig a legjobb barátom egy cigány fiú, tibi volt, aztán 10-től 14 éves koromig egy munkanélküli cigány költő. a gyula. segítettem neki újságot árulni iskola után. ma egész nap ilyesmik járnak a fejemben, miután reggel galádkával cigányokról beszélgettünk telefonon.
még ki lehet nyitni.
és be lehet zárni.
még föl lehet kötni.
és le lehet vágni.
még meg lehet szülni.
és el lehet ásni.
a felelősségérzet mellesleg kiveszőfélben van, azt látom.
és egyesek a szabadságot egyenlőnek látják a bármit megteszek, ami nekem jó-val.
ráadásul a ne zavarjátok köreimet kifejezést úgy értelmezik, hogy csak a köreim és én vagyunk.
és mindezek tetejébe azt hazudják, hogy neked akarok jót, miközben a saját tyúkszaros elalvás előtti pár perces parájukat szeretnék elviselhetőbbé tenni.
kedves ilyen ember(ek)! lófaszt a ti seggetekbe. ha már "szabadként" mindent megtesztek, amiért felelősséget nem vállaltok, hiszen a saját köreitekben éltek, szarva másra, akkor legalább a kibaszott félelmeiteket a tettek után vállaljátok be, azt az érzést, amikor rettegtek az esetleges következményektől, vagy mikor egy pillanatra, homályosan a körön kívüli életet is megpillantjátok, hogy jééé, ott is vannak emberek..? tessék szembesülni a következményekkel. mert azok bizony a körön belülre tartoznak. én tuti nem fogom a nyakamba venni. és tessék engem békén hagyni, a kurvaéletbe.
például tegnap éjjel ittam. és bár sokkal bátrabban beszélek részegen, mégis nehezebben foglalom össze a mondandómat úgy, ahogy azt józanul tenném. de ez most mindegy is.
ennyire széles skáláját érzéseknek még nem jártam be ily rövid idő alatt. kicsit olyan ez, mintha hidegről melegre raknánk valami műszert.. árt neki. árt nekem is. szűkülök és tágulok. repedezek. de az este vége legalább a pozitív pólus volt. a teljesség maga.
még sosem fájt annyira a fejem, hogy könnyezzek miatta. most meg ez van. folyik a könny a jobb szememből. érdekes érzés.
egyszerű.
nézd meg, ki vagyok (súgtam néki)
s meglékeltem a fejemet,
agyamba nézett s nevetett.
aztán a fejem ott maradt, nyitva. kicsit ha lábujjhegyre állsz belelátsz te is. tanácstalan vagyok, bezárjam, s ha igen, hogyan..
egyébként a fájdalom most már annyira ismerős, hogy nem is akarom elűzni. mint egy barátot, legközelebb tán még hellyel is kínálom. itt van, körbevesz, szorít. mint egy kinőtt pulcsi. amit meg sem próbálsz levenni, mert reméled, hogy szép lassan kitágul a viseléstől.
hogy mégis csak kicsit azért mozdulatlan vagyok, olyan érzés, hogy tudom, ha belémdobnának egy kavicsot, nem fodrozódna most a tükröm. most lezártam a bejövő kapukat és ha mégis érkezik valami, azt befogadom némán és észrevétlenül.
most kicsit mozdulatlan vagyok. igen.
most éppen minden izmom fáj, ami tök érthető egy minden gondolat fáj este után.
utálom, ha valaki felelőtlenül tönkretesz dolgokat. ráadásul úgy, hogy valószínűleg még csak eszébe sem jut, hogy mennyi fájdalmat hagy maga után. na persze.
csak az egészség meglegyen.
beszélgettem az egyik munkás emberrel az erzsébet hídon ma, hogy mi készül. mondta, hogy lesz május elsején vízfüggöny mindkét oldalon, szépen megvilágítva. ezen gondolkoztam két hete. és nagy öröm, hogy ez most kiderült. kérdés - felelet. így szép és kerek.
az van, hogy sosem szerettem a blink 182 együttest, de most egyszerűen odavagyok a miss you című slágerükért.
a fájdalom nem, az nem új. az érzés utána nem, az nem új. a felismerés nem, az nem új.
viszont én igen, én új vagyok.
ez most, mert most meg a thália jár az eszemben, és azért nosztalgikus, mert az utóbbi években akárhányszor mentem oda, sose éreztem ugyanazt. pedig milyen jó volt, minden egyes reggel és iskola után.. a régi capuccino, nem a porból készült, ami 18 éves koromban kezdte pályafutását, mert a tulaj, az irén vérszemet kapott. hanem még az elején, az igazi, ami gyakorlatilag mindent ütött. eleinte 80 foritnért. jézusom, nagyon finom volt. és ágika, aki mocsolyásról járt be minden nap és a világ legundokabb pincérnője, az a fajta pincérnő, akinek semmiféle érzéke, semmiféle affinitása nincs nem hogy a szakmájához, de az emberekhez sem. egyetlen egy dolog tudott mosolyt csalni az arcára. a rendőrök. ha bejött egy, ágikába élet költözött, mosolygott, beszélt, kedvesen. ah, remek idők voltak, kitűnőek. nem is lehet szavakba... thália, a dériné utcában. mátyás jenő, sanyi bácsi, ági néni, és az összes megbolondult színész, a színházi próbák hangzavarába kilépni kissé bódultan, azta. köszönöm irén!
ez jut eszembe, azt hiszem a ribancék énekelték ezt a dalt a kórusukkal gyönyörűen.
viszont ahogy leírtam a kék szakállú jutott eszembe, meg az, mikor juhász tipci félrészegen tanította nekünk és hallgattuk a lemezt, és utána napokig azt énekeltem, hogy juuudiiit, meg hogy nem megyek be, kéééékszakállúúúúú... a tháliában az összes barátom idege sokat gyöngült ezektől a hangoktól. ó, azok a régi szép idők, pálinka a "zeneszertárban" érettségire készülés címszó alatt, szotyizgatás tipcivel a dvtk meccsen.. remélem odafenn is boldogan iddogál az öreg.
alkosd meg energiáid tárgyát. tárgyat energiáidból. és mikor nagyon nincsen energia, akkor vedd elő. hogy volt ilyen is. hogy lesz ilyen is. a pillanat rövid. és mindig követi egy másik pillanat.
egyszer elnyomod a cigit. egyszer lehúzod a redőnyt.. máskor rágyújtasz és beengeded a napfényt.
bennem nincsen harag. és igazából nincsen fájdalom sem. bennem.. de furcsa szó. bennem, benned, benne, bennünk, bennetek, bennük. bent. görbe, görnyedt, hajlott..
fel-fel, ti rabjai a földnek.
szám déj.. evriting vill vörk. evriting vill gó szmútli.
arra gondolok, hogy mi a francnak csinálok bizonyos dolgokat. és minek erőltetek dolgokat. miért nem hagyom, hogy menjen minden úgy, ahogy mennie kell. miért kell smst írnom vagy telefonálnom. miért nem tudok várni. miért nem tudok ülni a seggemen és hagyni, hogy történjenek velem a dolgok.
voltam már annyi minden, de mégis mindig újra ugyanabban a szerepben tetszelgek. ráadásul nem is szeretem ezt a szerepet. nem is szeretem a szerepet. de a vége mindig valami szerep.
a sarkamra kell állnom. tele vagyok erővel tulajdonképp, miért ne lehetne önbizalmam is. elképzelhető, hogy az is van. vagy ha nincs is, majd növelem valahogy. mennie kell, mert mennie kell. punk. tum.
a macska egyedül is tud kiflit. most épp az ablak előtt szunyókál édesen. elképzelhető, hogy irígylem ezért.
megnéztem az underworld trailerét. elég szar film lesz ez, de kiváncsi voltam a szép, bár műsorvezetőnek alkalmatlan görög zitára. szép. a metrón.
és most a ribanckával beszélgetek épp telefonon, aki folyamatosan azt mondja, hogy feküdjek az ágyba. mert beteg vagyok. a hüje ribanc. most letettük, mert idegesítettük egymást.
igen, az az igazság, hogy valahogy könnyen idegesíthető vagyok mostanság. elég rossz ez. véges a türelmem pillanatnyilag, pedig ez egyáltalán nem volt rám jellemző eddig. és simán bepöccenek. simán. bármire. két kar kellene. körém.
fény, lény, alien, massza, kakaó, nap, arany, ékszer, tündöklés, bukás, hintaló, perpetum mobile, mozgáskultúra, trafó, áramkör, párhuzamus, plutarkhosz, görög, aludni, szusszanás, pillanat, illanás, olaj, higany, lázmérő, celsius, c-vitamin, paprika, papp rita...
teszteltem magam, azt hiszem nem vagyok normális, hogy papp ritához jutok el és ott el is akadok.
takarítottam itthon ma kora délután, ami egészen jó érzéssel tölt el most, bár igazándiból nincsen látszatja.
meg cd borítókat is készítettem a rendelkezésemre álló vogue magazinokból, és médiawave "könyvből".
ezen kívül állandóan kávézom.
és néha félrekommunikálok.
és néha nem kommunikálok.
és néha kommunikálok.
és remek könyvet olvasok, ráadásul még levelet is írok georginak, aki londonban van és régóta nem írtam neki a megígért képeslapot.
elkerülése végett szeretném itt kijelenteni, hogy akit nagyon megkedveltem (igen, megkedveltem), azt most is nagyon kedvelem (igen, kedvelem). így tehát szeretném, ha nem arra alapozná érzéseit és értéseit, amit más szavai és gondolatai által érezni és érteni vél. ándösztend?
a francia rapnél nincsen is jobb. ez az igazság. főleg egy ilyen szép, napos délutánon. főleg ilyenkor.
betegszabin lenni jó. még sosem voltam betegszabin egyébként.
és van hogy az ember fejébe vesz valamit, ami tényleg hülyeség. de jó esetben kedves emberek időben figyelmeztetik erre.
don't drag me down just because you're down
and just cause you're blue don't make me too
although you've found beauty more than me
don't talk to me about being free
that's freedom without love
and magic without love
magic without love
hear me say better things will surely come my way
hear me say better things will surely come my way
you say the magic's gone well i'm not a magician
you say the spark's gone well get an electrician
and save your line about needing to be free
all that's bullshit babe you just want rid of me
you want freedom without love
and magic without love
magic without love
hear me say better things will surely come my way
hear me say better things will surely come my way
a don pepe boci csokit küld most ajándékba, amitől teljesen lelombózódtam, és sokáig nem értettem miért. aztán ma rájöttem, hogy mert kurva szar ez a boci csoki. pedig régen elég jó volt asszem. amikor még így nézett ki.
nálánál jobban csak a régi nestlét szerettem. meg nagyon régen a mókus szeletet és a vár csokit. és az abc-set, de azt csak a betűk miatt, mert igazából a csokit utáltam, mert kicsit nugátos volt. mégis mindig olyat kértem anyámtól, hogy meglegyen az összes betű.
kiskoromban nagyon nehezen ment az írás. illetve az írás az tök jól ment, csak nem írtam szépen. ezt ráadásul még az is nehezítette, hogy a tanítónő folyton elővette a tesóm füzetét (pont négy év van köztünk és neki is ő volt az osztályfőnöke), hogy bezzeg H. milyen szépen írt. aztán csudálkoztak, ha elment a kedvem az egésztől. szóval egészen sokáig a "külalak" osztályzatoktól kellett félnem, mert egyébként természetesen remek tanuló voltam. még gimiben is ez volt a probléma, mígnem elkezdtem tudatosan javítani az írásképemet. nyomtatott betűkkel kezdtem írni, vagy legalábbis félig-meddig nyomtatottal. és mostanra asszem egészen szép az, amit egy toll és egy papír segítségével hátrahagyok. így megy ez. tudatosan.
úgy feküdnék, belebújnék egy hajlatba, ahonnan csak úgy áramlanak az illatok, és meleg van és nagyon finom.
egész nap marilyn manson the beautiful people című dala jár a fejemben, de ami a legmókásabb, hogy nem ilen manson féle terrible-sounddal, hanem sanzon szerűen énekelve. egészen mókás, sajnálom ilyenkor, hogy nem működik otthon a computerem és nem szerkeszthetem meg eképp.
egészen jól indul ez a nap, de ezt nem szeretném elkiabálni (mégis azt teszem).
vannak emberek, akik csak szimplán annyira jók. még mikor azt gondoljuk, hogy nem azok, akkor is. és ha visszatekintünk, akkor látszik igazán. hogy minden szituáció, minden hely, ahol ők jelen vannak fényes. tündöklő.
megnéztem az e.t.-t most és hát bármennyire is más már ez az egész, mint piciként, azért el kell mondjam, hogy most is sírtam. egyszerűen ez van. megható. e.t.
egyébként a nővéreméknél dohányzom, ami elvileg szigorúan tilos, de most ők tunéziában vannak, és kétség sem fér hozzá, hogy a füst már holnap délutánra ki fog szellőzni, úgyhogy, aljas, szemét módra cigizek. ráadásul itt csak akkor töltenek időt (ebben a szobában), ha interneteznek, úgyhogy, semmi gond, azt hiszem.
és most még durvábbat hallgatok, mint délután. illetve nem tudom. guns n roses szól. csupa vicces muzsika mára. de elég jók ezek, akárhogy is. néha.
egyébként meg jackson 5-ot hallgatok és ez bár rendkívül viccesen hangzik, egészen kellemes. most. igazi húsvéti zene.
néztem a pápát a tévében, mindig csodálom, amiért így életben képes maradni:) persze ez hülyeség, hogy mindössze ezen tudok gondolkozni, ha a pápát látom, de sajnos ezen és a fehér martensén kívül más nem jut eszembe. esetleg még néha a szent margit dolgozat, amit az egyetemen kellett írnom. de ez sem közvetlenül.
tegnap este megszámoltam mennyi könyvem vár arra, hogy felszállítsam albérletembe. nem hiszem, hogy sikerülhet egyébként a dolog, talán ha lenne egy kocsim, amivel hetente lejövök.. 1003 könyvet számoltam és nem kalkuláltam bele a beköttetett folyóiratokat és újságokat. szóval lenne pár forduló.
egyébként meg pom-pom meséit olvastam az interneten, plusz letöltöttem kiváncsiságból kerouac on the roadját, de még nem jött le, úgyhogy nem is hallgattam bele. érdekes lesz mindenesetre. mint ahogy ez az egész nap csupa érdekesség volt..
megismerkedtem apám barátnőjének gyermekeivel. illetve kettővel a háromból. 13 és 14 évesek. anna és áron. elképesztően helyes gyerekek. igazából kicsit aggódtam a szituáció miatt, de amint megláttam őket feloldódtam. hihetetlen közvetlen, értelmes és szórakoztató gyerekek. apámat meg csodálom, mert úgy néz ki 55 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy apaként tudjon viselkedni. mert most úgy néz ki, szeretik, és ő is szereti őket, szóval működik a dolog. érdekes ez.
a macska mióta nem tüzel annyira kedves, egészen olyan, amiért annak idején megszerettem a macskákat. jóban is vagyunk tulajdonképpen, bár ő azt hiszem mindig is szeretett. csak nekem voltak fenntartásaim vele szemben.
kellene valami értelmeset csinálnom.
olvastátok galádka cikkét a tűsarokban? elég jó, ugyanis.
na, nem nagyon tudok mozogni most például. de várható volt ez is.
épp tegnap írtam, hogy milyen régen postoltam itthonról. most pedig tessék. ím.
kávézom és merev háttal bambulok. ez is jó ugyanakkor. és végre elintéztem a diákhitel visszafizetés dolgait. illetve állandó átutalási megbízást csináltam a bankomnál. bár anyám szerint tuti benne vagyok abban a pár száz emberben, akiknek már csak egybe lehet befizetni. ví vill szí.
és mi van még. holnap hazautazom. elég jó lesz. csak lesz, ami hiányozni fog...
úgy tűnik nem vagyok egy barátkozós (helyesbítek, mert így beleköthető a kifejezés), igazi barátságokat kialakítani képes típus. ez a mai nap tanulsága. meg még számos tanulsága van a mai napnak azért.
énbennem nem tudom mi van. próbálom jól érezni magam, mostantól tényleg ez a cél. illetve, tudom mi van bennem. ettől függően és akár függetlenül is próbálom jól érezni magam.
egyszer volt egy srác miskolcon, a dzseko. elég hülye volt szegény, valami bibi volt a fejével, ráadásul sánta is volt, meg roma. egész nap az utcát járta, és májkül dzsekszon számokat énekelt. és boldog volt. nagyon picit, legbelül mindig irígyeltem érte. sokszor beszélgettem vele. általában a legjobban vándámról és dzsekóról szeretett beszélni. akkor például azt hittem elrepül, mikor nekiadtam a dangerous kazettámat. egyetlen egyszer beszélgettem vele komolyabban, a családjáról, a gyerekkoráról. de akkor is folyton kacagott, pedig egyáltalán nem volt mulatságos. dzsekót (tibi) mindenki ismerte otthon. úgymond híres ember volt. olyannyira, hogy mikor egy tavasszal elgázolta egy vonat, még a helyi újságok is hatalmas cikkben emlékeztek meg róla. azóta sokkal kevésbé boldog város miskolc. hiányzik az utcáról az a mosoly.
don't let them fool ya,
or even try to school ya! oh, no!
we've got a mind of our own,
so go to hell if what you're thinking is not right!
love would never leave us alone,
a-yin the darkness there must come out to light.
could you be loved... then be loved...
could you be loved...wo yeah... then be loved...
reggel munkába igyekezvén láttam egy kisfiút és egy kislányt, akik épp egy oszlophoz kötötték kutyájukat, amíg betértek egy trafikba akármit venni. és a kutya szemében azt láttam, hogy ő nem tudja, hogy ez csak egy perc, hogy nem érti, hogy akiket szeret most ezt miért csinálják, de nem is ez a fontos. félelmet láttam a szemében. fájdalmat. rossz volt.
volt az egyetemen egy tanárom, akivel rengeteget beszélgettem órán vagy órán kívül, ez most tök mindegy, szóval hogy sokat beszélgettem mindenféle összefüggésekről a kulturális kontinuumban, ami most kicsit rosszul lett megfogalmazva, de nem tudom jobban. nagyon szerettem ezeket a beszélgetéseket. szerettem megismerni a kapcslatot bizonyos korszakok bizonyos "termékei" között, szerettem meglátni az addig nem is vélt hasonlóságokat. nagy kulturális felfedezések voltak ezek, amikért elképesztő hálás vagyok ágnesnek, akit szerintem utoljára két éve láttam az eklektikában, ahol történetesen egészen véletlenül én szolgáltam ki.
hiányoznak az ilyesfajta felismerések ugyanakkor. és a legdurvább, hogy igazából nem kell ehhez ágnes, meg nem kell ehhez semmi, csak a hülye buksim, vagy esetleg valami könyv, de talán még az sem. ellustít a munka. talán (többek között) ezért sem szeretem.
kaptam most egy mailt. kicsit jó lenne lefagyni. megszűnni. nem lenni. maghalni. elfelejtve lenni. nem lenni.
ordítani kellene. vagy valami ilyen energiakibocsátós dolgot csinálni. amitől lemerülök, mint egy akkumulátor. és akkor a töltődés indulhatna újra. vagy nem tudom. nem tudom.
nekimenni valami falnak, vagy szétrúgni valamit, vagy mittomén, csak fájjon.
dönteni: kellett.
más.
azt érzem minden egyes méteren, amit megteszek súlyok akadnak rám, amikhez olykor talán közöm sincs. más terhei, más parái. ráadásul van nekem elég terhem, amit cipelek. kurvaélet.
"why why why are you letting me go" she says
"i feel you pulling back
i feel you changing shape"
and just as i'm breaking free
she hangs herself in front of me
slips her dress like a flag to the floor
and hands in the sky
surrenders it all...
i wish i could just stop
i know another moment will break my heart
too many tears
too many times
too many years i've cried for you
it's always the same
wake up in the rain
head in pain
hung in shame
a different name
same old game
love in vain
and miles and miles and miles and miles and miles
away from home again...
annak idején azért lettem játékvezető, hogy azonnal kelljen döntenem. hogy megtanuljak dönteni. aztán egyetlen meccsen működtem partjelzőként és itt véget is ért a pályafutásom.
dönteni: kell.
mindig próbáltam mérlegelni, több szempontból körüljárni kérdéseket. az is lehet, hogy itt rontottam el a dolgokat, nem tudom. nem tudom érdemes-e mégegyszer "ugyanabba a folyóba" lépni, hiszen okosok szerint ugyanabba nem léphetünk, viszont más okosok azt mondják, hogy ugyanabba a szarba igen. másfelől pedig ha valami probléma volt és nem oldottuk meg, akkor az a probléma egészen biztosan nem tűnhetett el. következtetésképp bármikor újra integethet bele a szemünkbe.
van, hogy valami nagyon jó. van, hogy valami nagyon gazdag, finom és puha, de a tudat, hogy ez a gazdagság és puhaság igazából önmagunkban gerjesztődik az kellemetlen tud lenni.
és ki mondja, hogy ezt a fajta gazdagságot és puhaságot eltérő tipusú kapcsolatban nem tudjuk megkapni.
csapongok. nem hiszem, hogy szükség van rám. illetve tudom, hogy szükség van rám, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem úgy van rám szükség, ahogy az adott szituáció lényegi értékeit meghatározzuk. amire szükség van belőlem, azt másként megnevezett kapcsolatban is tudom nyújtani, mert történetesen az illetőt nagyon szeretem. és azért szeretem az illetőt, aki, nem pedig egy, a jövőben elképzelt viszony lehetőségéért.
furcsán fogalmazok. nem is biztos, hogy érthetően.
és igenis fontos az, hogy a másik hol tart. hogy mit gondol. nem lehet önmagamban, minden mást kizárva dönteni. a kommunikáció lényege ez, hogy megkapjuk a másik féltől a fogódzókat, amik nem azért kellenek, mert nélkülük elesnénk, hanem hogy az utunk azonos legyen, vagy az irányunk legalábbis. hogy ne beszéljünk el egymás mellett, hogy ne egymás feje fölött döntsünk.
én nem hiszem, hogy ami pirosból egyszercsak fekete lett, az most hirtelen megint lehet piros. be lehet színezni, le lehet vakarni a feketét, de az már nem az a piros. nem tudom.
ugyanakkor meg boldog lennék, ha valóban lehetne őszintén szeretni, szeretve lenni és szeretni. de ha ez az őszinte szeretet nem több, mint "baráti" szeretet (ami sokszor szinte szerelem, ami értékes, olykor bármi másnál értékesebb), akkor ne nevezzük másnak, mint barátság. akkor felesleges kategóriába pakolni, mert illúziókban élni olyan, mint bezárni magunkat egy buborékba, amit az első adandó alkalommal szétpukkaszt egy csodáló, akinek megfogja a fantáziáját a buborék. pusztán jóindulatból persze. nem akarok buborékot. valóságot akarok, ami ebben a helyzetben történetesen egyáltalán nem biztos hogy az, aminek definiáljuk. és ahhoz, hogy ezt a kurva valóságot megvilágítsuk, ahhoz nem csak én és nem csak az én döntésem kell. ahhoz te is kellesz.
akár még kellemes reggeli postot is írhatnék, de nem fogok.
emelkedni szeretnék, lenézni és látni. szeretném látni kivülről. szeretném tudni a megfelelő döntést. és a várható következményt.
például nem beszélni valakivel is elég szar. miközben tudom, hogy beszélni is ugyanolyan szar lenne.
minden lélegzetvétellel újabb csodák, újabb szomorúságok kerülnek belém.
éltetem magam. lélegzem.
mostanában ezek mennek:
nem tudom.
nem biztos.
mi van ha mégsem.
szerinted mi legyen?
te mit gondolsz?
talán igen.
talán nem.
persze. vagy nem?
dehogyis. vagy igen?
akárhogyisnede.
a kérdés jogos. vagy nem. ez tulajdonképpen mindegy. a kérdezőnek nyílván mindig az.
ki kellene találnom valami csillagjós nevet most már lassan.
igazából 1 perces megfigyelés után képes vagyok beilleszkedni bárhova. azt hiszem ez akár egy jó tulajdonság is lehetne.
ha lehetne valóban gondolatokat ültetni az emberbe, akkor milyen érdekes elképzelni ezernyi lombozó, virágzó gondolatfát... locsolnád őket, amíg nem vagyok otthon? hogyne, természetesen. a gondolatfa gyümölcse csakis egy esszenciális gondolat - mondjuk úgy, bölcselet lehet. tessen a napra állni, az esőre. tessen a természetben járni, a természet részévé válni, hogy nőjjön, növögessen a fácska. kertész leszek, fát nevelek..
lennék bármi, ha értelmet látnék benne.
csinálnék bármit, ha értelmet látnék benne.
stanislawtól kérdezték mindig, hogy: ért-e, lem? (jesszum, elég béna vagyok.)
megyek, megyek, megyek.. előre, előre, előre.
meg kell kérdeznem a nagymamámat, hogy mikor gyerekkoromban anyám a kórházban volt és ő vigyázott ránk, miért nem engedte nézni az izaurát.
vicces, hogy épp most mondja a főnököm, hogy úgy nézek ki, mint akinek szar kedve van.
ja és ma nemes egyszerűséggel úgy akart cigit lejmolni egy batár tag a metrónál, hogy megfogta a karom és visszahúzott. nem lacafacázott, komolyan. egészen konkrétan megijedtem és persze nem adtam neki. de most tényleg, ez milyen. mikor nem állok meg, csak intek a fejemmel, hogy bocs nem, akkor elkapja a karom és odahúz, hogy adjál egy cigit... miről beszélünk? na mindegy. csak eszembe jutott.
mint ahogy az is eszembe jutott, ami máskor is gyakran. amitől sokkal jobb lesz a kedvem. amit most nem is írok le ide.
keresd. pontosan így. keresd.
...szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek...
valahogy boldog vagyok, akármilyen furcsa is. és olyan szívesen adnám, osztanám. hogy igazából minden szép. mert mindenben ott van. valaki, vagy valami. ami szép.
érzések. csudálatosak. és kinyitom a szemem, kinyitom magam.. muszáj. áramoltatni, ki-be.. hogy éljek. hogy élj.
...nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan...
igen. azt hiszem ez aztán igen. igen.
és van olyan, hogy valaki annyira szép, hogy folyton csak néznéd, sütkéreznél abban a kivülről és belülről egyaránt áradó szépségben. és nem akarnál egy pillanatot sem múlasztani. és a mozdulatok, a létezés is csupán...egyszerűen lenyűgöző. olyan, hogy megdermedsz és belefelejtődsz és belezuhansz, és nem is nagyon vágysz sehova máshova, csak ebbe a csudálatos szépségbe.
egyébként jól vagyok.
és sosem értek dolgokat, ahogy most sem, de legalább már elengedni képes vagyok azokat a görcsöket, amiket szorítok itten a kezemben.
ezt mindenképp le kell gyorsan írnom. az történt, hogy a metrón ült velem szemben egy iszonyatosan kövér faszi. az a tipusú elhízott ember, akiről a rárakódott zsírréteg miatt nem tudod megmondani mennyi idős lehet. és volt a kezében egy tábla mogyorós tibi csoki, amit gyakorlatilag, mint egy szendvicset harapott, olyan élveteg fejjel, hogy többször azt gondoltam, valószínűleg el fogom hányni magam. és tiszta csoki volt a keze, meg a szája, meg morzsás és szemüveg és jaj. aztán elfogyott a csokija és úgy nézte a kezemben heverű princess-es zacskót, hogy egészen konkrétan féltem, esetleg megtámad, hogy megszerezze tőlem az ennivalót. majd jobbra néztem az árpád hídnál, mikor már leszállt a tömeg és ott egy idősebb pasi épp fokhagymát pucolt, majd eszegette. két megálló alatt megevett egy fej fokhagymát. elképesztő volt ez az egész.
azt mondják az nem normális, ha az ember nem beszél magáról. én nem tehetek róla, ha nem kérdeznek.. na jó, nem viccelem el. nem szoktam hozzá. amióta az eszemet tudom, mindig úgy kerülöm el ezeket a dolgokat, hogy én kérdezek. vagy ha nem is kérdezek, de legalábbis beszéltetek. egyáltalán nem szoktam hozzá ahhoz, hogy valaki valóban tudni szeretné, mi van bennem. hogy nem adja fel, hogy nem engedi elterelni a dolgokat.
könnyen megszokom. egyébként. csak folyton kell, kicsit nyitni. de folyton.
mikor anyám 4-5 éves koromban ideadta a cigijét, hogy szívjak bele, ha annyira tetszik. és állítólag utáltam. és anyám megnyugodott, hogy sose fogok dohányozni. ehhez képest 6 évesen már puha dobozos barna helikont loptunk a boltból az unokaöcsémmel. a tetőn volt egy rejtekhely, ahova dugtuk. és minden délután a legkeményebb kommandós akció a dohányzás megszervezése volt. maga a dohányzás természetesen egyáltalán nem volt érdekes. csak szippantgattuk a cigit, nem ért semmmit az egész. de az, ahogy izgultunk az erkély tetején ülve (nem azon, hogy leesünk-e a 10edikről, hanem, hogy nem jön-e fel valaki a tetőre), és ahogy próbáltuk megszüntetni a cigarettaszagot.. nagyon jó kis taszkok voltak ezek.. izgalmas, csintalan, gyermekélet.
egyszer például lusta voltam levinni a szemetet. és anyám mindenképp azt szerette volna, ha leviszem. ígyhát elindultam (a 9ediken laktunk), de mivel nem volt kedvem és csökönyös is voltam, ezért kidobtam a liftnél az ablakon a szatyrot, vártam 2 percet és hazamentem, mint aki jól végezte a dolgát. és boldog, elégedett voltam, mindaddig, míg a felettünk lakó be nem csengetett és el nem árult az édesanyámnak. ilyen, ilyen ez. de ha jól emlékszem anyám inkább röhögött, mint nem. édsanyám. úgyszeretem. nem könnyítettem meg az életét kisgyerekként, annyi szent.
beleszippantasz a cigarettába, hallod, ahogy halkan és visszafogottan lángra kapnak a papír részecskék, a dohány darabok, szemedben megcsillan a parázs fénye és szád megtelik a füsttel, melyet azonnal leszívsz a tüdődig, hogy aztán irtó lassan és kéjesen kifújd. már a levegőben kavarog ami az imént még a tested töltötte ki. füst. terjengő.
mert valóban elképzelhető, hogy igazat mondasz. hogy amit mondasz, azt én nem láthatom.
mert tudom, hogy tisztán, tisztábban látsz. engem.
szólj. ha úgy tűnik utálom.. is.
