szerda, április 07, 2004

diszájd

annak idején azért lettem játékvezető, hogy azonnal kelljen döntenem. hogy megtanuljak dönteni. aztán egyetlen meccsen működtem partjelzőként és itt véget is ért a pályafutásom.

dönteni: kell.

mindig próbáltam mérlegelni, több szempontból körüljárni kérdéseket. az is lehet, hogy itt rontottam el a dolgokat, nem tudom. nem tudom érdemes-e mégegyszer "ugyanabba a folyóba" lépni, hiszen okosok szerint ugyanabba nem léphetünk, viszont más okosok azt mondják, hogy ugyanabba a szarba igen. másfelől pedig ha valami probléma volt és nem oldottuk meg, akkor az a probléma egészen biztosan nem tűnhetett el. következtetésképp bármikor újra integethet bele a szemünkbe.
van, hogy valami nagyon jó. van, hogy valami nagyon gazdag, finom és puha, de a tudat, hogy ez a gazdagság és puhaság igazából önmagunkban gerjesztődik az kellemetlen tud lenni.
és ki mondja, hogy ezt a fajta gazdagságot és puhaságot eltérő tipusú kapcsolatban nem tudjuk megkapni.
csapongok. nem hiszem, hogy szükség van rám. illetve tudom, hogy szükség van rám, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem úgy van rám szükség, ahogy az adott szituáció lényegi értékeit meghatározzuk. amire szükség van belőlem, azt másként megnevezett kapcsolatban is tudom nyújtani, mert történetesen az illetőt nagyon szeretem. és azért szeretem az illetőt, aki, nem pedig egy, a jövőben elképzelt viszony lehetőségéért.
furcsán fogalmazok. nem is biztos, hogy érthetően.

és igenis fontos az, hogy a másik hol tart. hogy mit gondol. nem lehet önmagamban, minden mást kizárva dönteni. a kommunikáció lényege ez, hogy megkapjuk a másik féltől a fogódzókat, amik nem azért kellenek, mert nélkülük elesnénk, hanem hogy az utunk azonos legyen, vagy az irányunk legalábbis. hogy ne beszéljünk el egymás mellett, hogy ne egymás feje fölött döntsünk.

én nem hiszem, hogy ami pirosból egyszercsak fekete lett, az most hirtelen megint lehet piros. be lehet színezni, le lehet vakarni a feketét, de az már nem az a piros. nem tudom.

ugyanakkor meg boldog lennék, ha valóban lehetne őszintén szeretni, szeretve lenni és szeretni. de ha ez az őszinte szeretet nem több, mint "baráti" szeretet (ami sokszor szinte szerelem, ami értékes, olykor bármi másnál értékesebb), akkor ne nevezzük másnak, mint barátság. akkor felesleges kategóriába pakolni, mert illúziókban élni olyan, mint bezárni magunkat egy buborékba, amit az első adandó alkalommal szétpukkaszt egy csodáló, akinek megfogja a fantáziáját a buborék. pusztán jóindulatból persze. nem akarok buborékot. valóságot akarok, ami ebben a helyzetben történetesen egyáltalán nem biztos hogy az, aminek definiáljuk. és ahhoz, hogy ezt a kurva valóságot megvilágítsuk, ahhoz nem csak én és nem csak az én döntésem kell. ahhoz te is kellesz.

Nincsenek megjegyzések:

website statistics
hit counters