kedves ribanc elnevezésű barátom nagyon szórakoztatóan ír. örülök, hogy belevágtál.

csuda nap volt a tegnapi, rég éreztem magamat jól. úgy kezdődött, hogy kávéztam, egy franciahonban élő barátnőmmel, aki nagyon kedves és jó. és már ez nagyon jó volt, a beszélgetés, a sok mosoly.. aztán ribanckával eklektika, ami egyébként is mindig elég jó, de ribanccal pláne, mert ő nagyon szórakoztató ember, meg mert régen láttam, azért is. és este meg a goren papával, meg moszattal szóda volt, és a szóda is kifejezetten szórakoztató volt tegnap éjjel, valszeg a kevéske emberszám miatt, meg talán azért is, mert eleve remek hangulatban érkeztem, nem tudom.

rászoktam a humor1-re. ezt nem anniyra büszkén mondom, de az van, hogy ha választanom kell, hogy bud spencer, 50 cent, airport vagy regionális hiradó legyen az otthoni aláfestés, akkor mindenképpen inkább a humor1-re kapcsolok. ciki or nát. hír it cáms, áj kent hájd.

kényszeres bulipara illat a levegőben. szeretnék repülőszőnyeget. meg géppisztolyt. agressz orsi.

szeretnék egy használható számítógépet. egy hajszál választ el attól, hogy itthonról folyton tudjak netezni. csak olyan elérhetetlen hajszál. ámbátor kicsi.

szerintem ennél egyszerűbb és szarabb klipet a madonna nem is tudott volna csinálni. hihetetlen. most láttam az mtv-n a love profusion klipjét és totál kiakadtam. jajistenem.

egész nap csak itthon döglök és valami olyas könyvet olvasok, ami mostanában divat. ilyen szinglis, vagy hogy mondják ezt rendesen. valami egyedülálló nő, aki persze tökre nem akar egyedül lenni, és nagyon értelmes, meg csinos, meg sikeres, tehát megtehetné, hogy nincs egyedül, de közben a lelki dolgai, amikkel nem mert szembesülni, tudat alatt nem engedik közel kerülni másokhoz és aztán erre rájön és közel kerül és happy end. szóval ilyen könyveket eddig sose olvastam, mert nem tudtak meglepni, meg nem éltem meg katarzist olvasásukkor. és azt gondoltam mindig, hogy ha elolvasok egy könyvet, akkor a minimum a katarzis. aztán most itt van ez, valami pókeres címe van, talán hölgypóker. karácsonyra kaptam egy grafikai cégtől, akik nem ismernek, csak tudták, hogy fiatal vagyok, esetleg feltételezték, hogy szingli. és elkezdtem olvasni, mert baromira nincs kedvem kimozdulni, meg mert azok a könyvek, amiket felhoztam pestre már mind okoztak nekem sokszor katarzist. és tulajdonképp arra jöttem rá, hogy az ilyen könyvek az embert ösztönözhetik is akár. legalábbis én azt érzem, hogy most egy kicsit, mintha seggberúgtam volna magamat, mikor letettem. vagy nem is tudom ezt rendesen elmondani. furcsa.

egyébként a goren elvileg ma este számítógépet szerel majd nálam. ez tuti, és ezen kívül nicsen is semmilyen vágyásom. nem akarok kimenni a hidegbe, nem akarok inni és nem akarok sok embert sem magam körül. kicsit szeretném, ha lehetne nekem is téli álmot aludni, vagy egyszerűen csak nem mozdulni sokáig. nem menni. nem beszélni.

egyébként tulajdonképpen most is tökéletesen készen vagyok. csak már megszoktam ezt az érzést, hogy nincs mellettem senki. fizikális értelemben persze. vagy nem tudom. amikor kutyám volt, a béla, akkor nagyon jó volt, mert ha nem éreztem jól magam, rá mindig lehetett számítani. persze csak ha nem volt épp megsértődve rám valamiért. vagy marci, a macskám, ő is fantasztikus társ volt. csuda egy macska volt. godzillának, akivel most úgy hozta a sors, hogy tulajdonképpen együtt lakom semmi köze nincsen a macskákhoz. marci macska volt. igazi. vadászó, kegyetlen, de olykor doromboló, kedves és barátságos. hihetetlen teremtés volt, mígnem korán, túlságosan korán át nem lépett egy másik világra.
butaság nyavajognom. mindig meg is fogadom, hogy nem fogok, aztán tessék. csak egy hideg éjszaka kell hozzá, meg egyedüllét. meg szétfújt orr és szájon át történő légzés. egyszerű recept.

hidegben sétálni az utcákon jó. leszámítva a hideget. és mindig csak azon szurkolni, hogy valamiért ne maradjak majd azon a szórakozó helyen, ahova tartok. és természetesen tovább indulni. egy másik helyre. és közben végig tudni, hogy hazaérek majd. hamarosan. végül. hiszen az a cél. és érezni a füleim összes négyzetmilliméterén, hogy baszott hideg a szél. és érezni azt is, ahogy pillanatról pillanatra szárad ki az ajkam. és érezni, ahogy könnyel telik meg a szemem, ahogy beleváj a levegő. és lépkedni. és lépkedni. és otthon.

az történ tegnap a szódában, hogy sokan voltak. nagyon közel ült tőlünk egy asztal, mégis mindig köztünk mentek át az emberek. és volt egy futár gyerek, aki vagy háromszor úgy haladt át a bazinagy táskájával, hogy a lelógó zsinórjaival mindig baszottul arcon talált. engem is, meg dórit is. és egy következő alkalommal megállítottam a két szék közt, hogy vagy figyeljen oda, mert már elég unalmas, hogy mindig arcon talál, vagy menjen a másik oldalon, ahol sokkal több hely van. erre ő közölte, ha mégegyszer így beszélek vele, akkor a kezével pofon vág. ezt mondta kibaszott lazán és elégedetten visszamászott az asztalához. tényleg egyre jobban utálom az embereket. nem is értem ezt már. nagyon nem.

tegnap lenyűgöző élményben volt részem. az unokatesóm, aki elég fiatal, a fiával beszélgetett, aki olyan 8 éves. kínos helyzet állt be a családjukban, ugyanis az unokatesómnak lett egy szerelme. és most először nem csak a gyereke seggét nyalja egész nap. hihetetlen volt a beszélgetésük. borzasztó komolyan beszélt B a fiához, aki közben végig a mobiltelefonon játszott a kígyós játékkal. nem figyelt rá, de közben minden idegvégződése az anyja szavait leste mégis. az a beszélgetés zajlott le, ami ezernyi amerikai filmben. hogy te vagy a legfontosabb, és attól, hogy most kicsit változik az életünk, hogy még valaki belekerült a szívembe, a te helyed semmit sem áltozik, ugyanúgy te vagy a legfontosabb blablabla. nagyon szép jelenet volt. miközben a család egyik fele kint veszekedett a konyhában a tescokmegölikakisáruházakat témakörben pro és kontra, a másik rész pedig a bajnokok ligája arsenal - inter ismétlést nézte a ksiebbik szobában. csuda volt. karácsonyi.

karácsony első napja kipipálva. betegség - megjegyzem. ez van, megfázás rögtön, ahogy hazaérek, csak hogy jól teljen. mindegy is ez, csak most mondom itt. egyébként meg uncsi volt a nap. délig még abban sem voltam biztos, hogy fel bírok kelni az ágyból, de aztán nem volt más választás. olyan jó lenne, ha egyszer ez a pihenésről, meg a szeretetről szólna tényleg. be is fejezem, olyan hülyeség a karácsonyról postolni, nem?

egyébként meg az történt még velem, hogy szépen elraktam egy dobozba sok-sok könyvemet és ha törik, ha szakad, felviszem őket magammal pesti lakásomba, mert hiányoznak. kis rész ez, töredék, de legalább több, mint a semmi. egyszerűen ha kevés a könyv, akkor nem jó. így neveltek. könyvek között cseperedtem.

és még az is van, hogy baromi hideg van, nem tudom ott hogy áll az idő, de itt kibaszott nagy tél. zima. megyek is cigizni, meg házi pálinkát inni, meg fürdőkádba ülni.

és aki ünnepli, annak kellemes karácsonyt. türelmet. főképp.

kiábrándultam a színházak közönségéből is. szerintem egyre bunkóbbak és önteltebbek az emberek. lehetne egy kidobóemberrel járnom folyton, akinek ha szólok, hogy ezt itt, akkor azt ott azonnal leüti?

amióta először húztam tarot kártyát életemben, azóta akárhányszor húzok vagy emelek vagy "játszom" egészen biztosan a bolond kártyát húzom ki. azt mondják ez jó, de most már kezdek kicsit megrémülni ettől a következetes sorsszerűségtől.

a mai nap csak fölösleges dolgot csináltam eddig. annak ellenére, hogy volt 3 hónap amíg egyetlen napot sem dolgoztam, azt érzem, hogy hosszú ideje ez volt életem legfölöslegesebb napja. persze eddig, mert még bármi lehetséges.

azt szeretném a jézuskától, hogy idén inkább ne is jöjjön. eddig is mindig csak a kezdődő idegbetegséggel küszködő családom érkezett. megannyi pszeudojézuska. dzsízösz.

otthon maradtam tegnap este. megint adtam egy esélyt a tágra zárt szemeknek, de úgy látszik nem sokat változtam 3-4 év alatt. úgyhogy inkább olvasgattam kicsit, meg finom majonézes kukorica salátát ettem virslivel. jó is volt. goren szegény miattam iszogatott egyedül, de valahogy azt éreztem tegnap, hogy nincs erőm elindulni. szar érzés ez egyébként.

a pénteki frenák elég szar volt. pedig hihetetlenül oda vagyok a pali dolgaiért, amit tudtam mindig megnéztem és ugyanígy vártam ezt a mostanit is. mégis olyan érzésem volt, mintha összecsapta volna, mintha nem foglalkoztak volna semmit ezzel az egésszel. szar volt. konkértan szar. nem mondott semmit, épp ezért nem volt rám hatással, bármennyi hatásvadász elemet is tűzdeltek bele.

szombaton pedig...egyrészt életemben először csirkemájat csináltam kukoricás rizzsel, amit később a kedves goren is megízlelt, akinek köszönhetően úgy néz ki, hétfőtől otthonról léphetek majd a világhálóra, amikor csak akarok. ó igen. és aztán meg este volt egy kis eklektika, meg sok szóda, ahol marasztaltuk moszatkát (nem kellett nagyon) és ittunk, valamint galádka gyönyörű új lábbelijét (fájós lábán) csodálhatta az egész világ. nem mond ez így semmit tudom, de nem is kell, hogy mondjon. én tudom.

ameddig nem hisszük el, hogy nem vagyunk rosszak, addig semmi esély nincs arra, hogy jók legyünk. hogy boldogak legyünk. nagyon sok dolgot kell látnom, megtanulnom, alkalmaznom magammal kapcsolatban. gondolom ezzel mindenki kb ugyanígy van.

egy kedves barátnőm, aki pár napja jött haza malagáról, ma délután rengeteg írtó vicces sztorit mesélt. egész délután, miközben perceken keresztül röhögtünk, magamban azt terveztem milyen jó lesz ide beírnom majd ezeket a történeteket. aztán most meg itt vagyok és azt érzem nem megy. kiment belőlem a cuba libre. fene egye meg.

ma is csak egy másnap van. egész remek volt a tegnapi céges buli, sok vilmoskörte és kevés abszint jellemezte, ami az italkészletet illeti. nem táncoltam és viszonylag visszafogtam a szentimentális megnyílvánulásaimat is. és korán leléptem, illetve mondhatnám úgy is, hogy időben. és a kedves főnökömmel megállapodtunk, hogy kettő előtt nem jövünk dolgozni, ami felébredéskor kifejezetten remek érzést kölcsönzött a nap hátralevő részére nézve. krisztmasz ju nó.

olyan rossz, hogy a basszus nem ír, illetve most írt egy picit, de nem volt, jó, hogy eddig nem.

kisgyerekként sokkal határozottabb voltam. tudtam, hogy valami kell, vagy nem. illetve azt valószínűleg most is tudom, de akkor simán kimondtam kerek perec, hogy kell. aztán jött egy időszak, mikor ha nagyon szerettem volna valamit már gátlásos voltam elárulni, így ha rákérdeztek, hogy szeretném-e, akkor is csak azt mondtam, hogy felőlem... és most itt vagyok, mikor aztán már tényleg kellene tudnom mit akarok, meg kellene tudnom kifejezni amit akarok és mégis csak tátogok, mint egy hal némán és nézek megszeppent szemekkel. aztán meg rosszul érzem magam, hogy nem kapom, nem élem át.
hogy kell átmenni a hidon, egyre jobban tudom s hogy még nem mentem át az azért van bizony mert csak az megy át a hidon, aki mindent megbocsát. a folyón túl ott a felejtés és nekem nincs mit megbocsátanom. csak állok a hidon és nézem azt a pontot és majdcsak jön egy alkalom. - ezt énekelte régen a müller, amikor még értek valamit a szavak, amik kijöttek a száján. illetve lehet, hogy akkor sem, de számomra még hitelesnek tünt.

ez oly remek!

felébredtem és a kurva macska nyávogott. de aztán bekapcsoltam a tévét és holly valance state of mind című dalára rákattantam kicsit. mert jó. meg mert hangosabb volt, mint a tüzelő godzilla.

hosszú ideje most végre emlékszem az álmomra. és ez nagyon jó, mert mindig nagyon szeretném tudni, hogy mit álmodtam, de sosem emlékszem rá. kiskoromban volt egy visszatérő rémálmom. otthon voltam a bérházi lakásomban egyedül. és bármelyik szekrényajtót nyitottam ki, mindig nagy medve volt benne. nem barátságos maci, hanem véres fenevad, aki bántani akart. eleinte a szekrény visszacsukásával a baj redukálódott, de később mindig kinyitottam az ajtót (talán ellenőrizni) újra és a medvék egyre durvábbak voltak. és egy idő után már ők nyitogatták az ajtókat. aztán mindig felkeltem, mielőtt még kijött volna egyetlen medve is a szekrényből a szobába.

gesamkunstwerk.

és este tök jó volt az eklektikában moszattal majd később gorennel és barátnőjével. végre egy jó este volt, amikor nem kényszeresen jókedvem van, hanem valóban. köszönöm ezúton az érintetteknek.
lehetséges, hogy egy macska hetente tüzeljen? a miénk ezt teszi. elviselhetetlen és borzasztó. egészen biztos, hogy macskagyilkossá válok majd még ezen a télen.

a kedves sráccal, aki a dob utcai éjjel-nappaliban éjszakás meg már tök jó barátságban vagyok, egészen konkrétan van hitelem, meg folyton emlékszik, hogy nagy átlagban mit szoktam vásárolni és szinte már készíti is a dolgokat folyton. valamint szól, ha friss pékárú jött és a múltkor megkóstolhattam az új orbit rágót is az annával. fontos ez, fontos, hogy ha az ember spiccesen elindul haza éjjel, akkor az utolsó ember, akivel beszél az kedves legyen.

ma már 9 előtt pár perccel galádka jutott eszembe, ugyanis munkába jövet az aluljáróból a szárazföldre térve egy csirkelábra bukkantam. megdöbbentő élmény volt.

moloko-t hallgatok, amit egyébként is szeretek és idén nyáron azt is megállapítottam, hogy roisin murphy okozta nekem az egyik legkellemesebb koncertélményemet. vagy hogy mondják ezt szépen, magyarul. odavagyok egyébként, zseniális ez a statues album. ide is rakok majd mindjárt egy szövegrészt a populáris forever more című nótából.
szisztör, jó lenne valami pihenés, bradör, jó lenne valami nyugalom. teleszkópos szemnyúlványokat akarok. rögtön, azonnal. meg sziesztát, mint olaszországban, meg spagettit is. és tengerparti házat is, de azt annyira nem, mint az előző hármat.

Got to find me somebody
But there's nobody
To love me
And it's driving me crazy
There's nobody to love me

Somebody tell me
How could there be nobody
To love me
And it's driving me crazy
There's nobody to love me

Somebody tell me
How could there be nobody
Nobody to love me
And this life is so empty
There's nobody to love me

Endless tears
Forever joy
To feel most every feeling
Forever more

inkább multiplexbe járok mostantól, komolyan. megnéztem a swimming poolt ma a művészben, és olyan érzésem volt, mintha megalomániás, beszédkényszeres tüdőgondozottak közé kerültem volna. a mögöttem ülők egyetlen percre sem hagyták abba a beszélgetést, miközben mindenki köhögött. és kommentálták egyesek fennhangon a történteket. tisztára, mint woody az annie hallban. komolyan mondom, kihalt a mozikultura, vagy nem is tudom. nem szeretek moziba járni. pedig a film nem volt rossz, leszámítva a végét, ami megint valahogy el lett kapkodva.
lets do it. ezért a dalért mindenképpen megérte..

érzem, hogy írnom kell valami vidámat, mert a barátaim, akik néha bekukkantanak ide mindig úgy kezdik, hogy mi baj van.. úgyhogy el kell mondanom, hogy pozitív dolgok is vannak az életemben. az egyik ilyen például, ami hatalmas fénycsóvát küldött a napomba az volt, hogy megtaláltam az iroda polcán janet és allan ahlberg kis kukac könyvét. gyermekkorom másik pillére volt az ami a szívedet nyomja után. idézek belőle miközben nagyon sajnálom, hogy ábrát nem tudok idetenni...

"a közönséges kukac

minden kukacnak van egy eleje, egy közepe és egy vége.

az olyan kukac, amelynek két eleje, egy közepe van, és nincs vége, könnyen bajba jut.

az a kukac, amelynek két vége van, és nincs eleje, elunja magát.

a süket kukac ritka.

az elhizott kukac ugyancsak nem tul gyakori.

a szégyenlős kukac szinte soha nem mászik ki a szemünk elé."

imádnivaló.

a testem egészen máshogy viselkedik, mint ahogy szeretném. eleve, ami tök gáz, hogy könnyebben bedől az érzelmeimnek. egyszerűen feladja nagyon hamar. megfutamodik. hihetetlen.

egyébént meg egy kylie poszterrel nézek szembe. feket fehérneműben egy hatalmas piros szivet ölel. hasogat a fejem a látványtól. i should be so lucky..

fejemmel falnak soha.

tegnap egy elég rossz élményem volt a bárkában. megnéztem a theomachia-t és nem tetszett. egyébként sem volt jó napom, ezért estére összeállt bennem a jelszavam: beton! - érzéketlen és kőkemény. erre az állapotra vágytam tegnap éjjel. nem annyira sikerült elérnem, bár tény, hogy sikerült berúgnom. ennek köszönhetően most szétrobban a fejem és el sem tudom képzelni, hogy bármit is csináljak az ágyban fekvésen kívül.

anna elutazott, rögtön miután megérkezett. goren szerelmes, így nem nagyon ér rá. persze egyéb programokat is lehetne szervezni, tudom. de nem megy a megmozdulás. nagyon nem.

22:00 duna tv mindent anyámról. ez most feldobott.

nem szabad megállni két deciliter bornál, mert akkor álmosan mondjuk ki a hova kérdésre a nemesen egyszerű és határozott haza irányt. bort vagy semmit, vagy sokat.

szeretnék időt. szeretnék sok időt, azokra a dolgokra, amikre nagyon régen nem tudtam időt fordítani. szeretném még azt is, így karácsonyra mondjuk, hogy legyen önbizalmam, és legyen energiám is, jó sok, de legalábbis elég a nap végéig, addig, míg nem az ágyba jutok.

fene gyorsan közeledik ez az ünnep. nálunk ez mindig nagy móka, általában nagyokat veszekszik a család, amit én egy kedves unokatestvéremmel cigizve hihetetlen lélekjelenléttel szoktam kémlelni tisztes távolból. és jókat röhögünk mindig. hihetetlen egyébként, hogy a picsába tud egy családba legalább 5 kurva határozott és kemény nőt összehozni a sors? ezek ha egymásnak esnek, akkor buli van.

azt mondják itt most a munkatársaim, hogy anettka 3d-s. vagyis, hogy nem az, csak annak hirdeti magát. de hogy szereztek direkt szemüveget a dologhoz és kurvára nem volt 3d-s. ilyen ez a szombat reggeli munkanap.

pszeudoálmosság gyötör. rájöttem ma. ez az én nagy bajom.
olyan furcsák ezek a hétköznapok. furcsa elkezdeni egy új hivatást. olyan ez, mintha jól beúsznál a tengerbe és csak utána vennéd észre, hogy nem ér le a lábad, meg még sós is a víz, és az a sok hal és különben is sokkal jobban érzed magad a szárazföldön... legalábbis én így vagyok vele. na jó, ez erős túlzás, mert kezdem megszokni a vizet, meg úszni is tudok, csak a halak zavarnak igazából.

groove armada-t hallgatok és olyan kicsit, mintha egy nagy hullám lennék én magam is. belebújok a repedésekbe és a falon kúszva fel a plafonra és körbejárom a neoncsövet és tovább és máris a szellőzőrendszer és nem állok meg, csak mikor az ütem.

egy csomó remek cd-re tettem szert a napokban és ez jó. ha felfrissül a zenei színtér az életemben, akkor valahogy én is mindig kicsit gazdagabb leszek, azt érzem. van például most egy olyan hanganyag nálam, ami ilyen tribute női előadóknak és olyanok vannak egymás után keverve, mint a moloko, vagy björk, lamb, goldfrapp és más rendkívül kellemes muzsikák. ezt például most nagyon szeretem.

egyébként meg péntek van és megfosztja a péntekérzetet a borzalmas tény, hogy holnap is dolgozni kell. nem tudok örülni neki egyáltalán.

mocorgó fények a feketeségben. ezt látom, ha kinézek az ablakon. befelé is kb ez van.

egyébként tök érdekes, britney új albumát hallgatom és ciki, nem ciki, van rajta egy dal, ami baromira tetszik.

és sikerült jegyet szereznem a vagina monológokra, ami elég jó. és ki vagyok akadva, hogy a kultúráért manapság ilyen sok pénzt kérnek. csak mert ez épp egy népszerű darab.

gyerekkoromban olyan gyorsan telt az idő. lementem iskola után az udvarra és a következő, amire emlékszem, hogy anyám ordít az erkélyről, hogy menjek fel. és nyakig koszosan, mindenféle szarral teletömött zsebekkel, plezúros térddel, de boldogan és mosolyogva (és persze ugyanakkor szomorúan, hogy már fel kell menni) léptem anyám elé, ettem meg a vacsorát, fürödtem és ültem a tévé elé. milyen jó is volt az. a csiga ment a kettesen a gyerekeknek felirat felett. aztán telesport.

hova tűntem mellesleg? melyik irányba?

jósolt ma nekem egy nőci itt a munkahelyem épületében, akit rögtön le is buktattam tulajdonképpen, de ez nem baj. az van, hogy csupa jót jósolt, amitől oda kellene lennem, de most gyakorlatilag lélegezni sincsen erőm. tortát ettem, meg ebédet ettem és szétpukkadok a fáradtságtól. aludni akarok. sürgősen. nagyon.

kakukkos órához madárszarpucoló! ez milyen rohadt meló lehet - mondotta imént a főnököm. és milyen igaza van. egyébként az idő soha nem vánszorgott még ennyire lassan. csúszik itt előttem és legszívesebben taposnám, de nem merem, mert attól még lassabb lesz, még kúszósabb.. akár le is állhat.

et mihi res non me rebus subiungere conor. ez a szöveg állt évekig apám képernyővédőjén. azt gondolom sosem tudta megvalósítani igazán a jelentést. törekedni ettől függetlenül simán törekedhetett rá.

el kellene mennem szórakozni. esetleg ma este. hallgatni otthon egy kis muzsikát, és lemenni a szódába mondjuk. vagy akármi.

barátságos otp alkalmazottak, napsütés, rendkívül fokhagymás sárgaborsó főzelék, valamint csokis capuccino jellemezte eddig a napomat.

nem akarok hülyeséget mondani, ezért talán nem is kellene most írnom. azt érzem ma extra hülye vagyok.

egy kedves barátnőmmel kezdünk kibékülni, akivel kicsit nem értettük egymást az utóbbi időkben. érdeklődik magánéletem felől. találkozom majd vele, hátha ő kiderít valamit ebből a katyvaszból. hátha megtalálja a magán életem.

ez gorennek:

kitüremkedik a torkomon az életem. irritálja nyelőcsövem. vagy le kellene nyelnem, vagy ki kellene köpnöm.

tegnap megnéztem azt a hülye kontroll-t. és megvilágosodtam. egyszerűen a magyar filmeknek mostanság nincsen mondanivalójuk. nem bírnak a-ból b-be eljutni. baromire felidegesítettem ezen magamat.

egyébként meg rossz kedvem van.

mondjuk úgy, felgyújtottam a kukát a munkahelyemen. mert mondjuk így. mert így volt. de hál istennek nem esett nagyobb baj.

It's real early morning
No-one is awake
I'm back at my cliff
Still throwing things off
I listen to the sounds they make
On their way down
I follow him with my eyes 'till they crash
Imagine what my body would sound like
Slamming against those rocks

When it lands
Will my eyes
Be closed or open?

I go through all this
Before you wake up
So I can feel happier
To be safe up here with you

szombaton megnéztem a szent györgy és a sárkányt a katonában. és igazából remek volt, de később sokkal jobb lett, mikor átmentem a szódába és rendkívül mókás pár órát töltöttem ott. sok bloggerrel.

tegnap elutazott az anna, ami nem jó. illetve lehet, hogy igen, csak önző vagyok. mindenesetre aggódom, nehogy megfázzon.

és még az is történt, hogy hivatalosan is meleg lettem. édesanyám látogatott meg a hétvégén és végre a szokásos kérdéseire most azt bírtam mondani, hogy igen. és beszélgettünk egy csomót és írtó kedves volt, dehát ezt mindig is tudtam, az én anyám:) ilyenek vannak.

gör jú nó icc trú. ú ú ú áj láv júú hangulatom elég meredek.

olyan régen találkoztam gorennel, hogy már nagyon hiányzik. komolyan. úgyhogy, ha ezt olvasod, akkor csörögj rám, oszt beszéljünk meg valamit az estére, mert hiányzik a mosolykor megjelenő gödröcskéd. te.

mire nagy leszek, minimum ilyen szinten meg kell tanulnom önkifejeznem magam rajzokban, mert én is mindenképp akarok majd mesekönyvet készíteni a gyerekemnek.

egészen biztosan lesz majd egyszer egy pillanat, amikor azt fogom érezni, hogy jól vagyok teljesen egyedül is. tudom, hogy lesz ilyen pillanat, mert egyszer kell, hogy legyen. és akkor, mikor majd valahol lélegzem, mikor majd a szemeimmel tudatosan nézek egy irányba, akkor majd azt fogom gondolni milyen gyenge voltam. azt fogom gondolni, hogy megtanultam előre nézni. megtanultam. az a pillanat valószínűleg még baromi messze van. minden alkalommal, mikor eszembejut még kicsit beleremeg a gyomrom abba a tudatba, hogy nélküle kell lennem. még nem bírom, mikor egyedül fekszem az ágyba és azt sem bírom, ha nem látom az arcát, mikor felkelek. de abban a pillanatban jól fogom érezni magam egyedül, sőt, azt fogom gondolni, hogy pillanatnyilag nem is tudnék jobbat ennél az egyedüllétnél.

íjjá feszülsz, fejedet bokáddal
mintha összekötné egy láthatatlan
ideg. kezeid körömgyökerüket
eresztik hátamba megfontoltan
karomban tartom varázsijjamat
magamnak szegezlek - azonnal lősz
s riadt tekinteted testeddel egyként
remegve ernyed - nyugszik bennem
földed vagyok. házad vagyok. éjszakád.

tegnap megnéztem a dogville-t. én nagyon szeretem lars von trier-t és nicole kidman meg simán észrevétlenül megtanult játszani valamikor a tágra zárt szemek idején. vagy nem is tudom. szóval a dogville jó. nézzétek meg. komolyan.
az a jó ebben a lars csávóban (a lars névről mindig a lars ullrich, a metallica dobosa jut eszembe - brrrr), szóval az a jó benne, hogy úgy dolgozik, hogy nem csinálja ugyanazt pusztán azért, mert az előzőnél bevállt. mindenképpen tisztelendő munkamorál az ilyen. legalábbis művészeti pályán.
egy csomót beszélnék itt róla, csak nem akarok belekezdeni.

kitanultam hogyan csináljam a legjobb kávét a munkahelyemen. azt hiszem itthon vagyok. ez az a pont, amikortól azt mondom. ólrájt.

tegnap is és ma is egész nap az a kurva dzsingölbellzz járt a fejemben köszönhetően a munkahelyi ajándéknak, amit mindenki folyton vizslat. gyűlölöm a dzsingölbellzzt.

ezt még galádka kedvéért belinkelem ide, meg beírom a legkedvesebb versemet is, amit a múltkor kihagytam a felsorolásból.

Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él
épp most,
és akin múlik,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

tegnap már mikor elindultam nem volt kedvem menni ebbe a házibuliba, amiről most fogok írni. nemcsak mert baromi hideg volt, hanem azért is, mert az égvilágon semmi sem vonzott. na jó, esetleg a hidegtálak egy kicsit. mindegy, végül persze elindultunk annával, ahol aztán kezdődött a szokásos szar. amikor nincsen kedved valahol lenni. amikor tudod, hogy látszik is rajtad, hogy nincs kedved ott lenni. és amikor nem érdekel, sőt inkább megtiszteled azzal a barátodat, hogy nem titkolod: baromira nincsen kedved ott lenni. és csak nézed az órádat, hogy azért az illendőség határain belül távozz el, tehát minimum egy órát maradj ott, és azért egy pohár italt guríts le, csak a koccintás miatt, és mondj pár vicces szót. hogy mondatokat fűzz belőle az nem fontos, az másfajta házibulik szerepköre. itt most csak a szavak. és persze pár embernek be is szólsz, mert az imidzsednek eleget kell tenni, sőt még talán érdeklődsz is valami dolog iránt, ami egyébként nem biztos, hogy igazán érdekel és a végén az elnyomott unalomtól annyira feldühödsz, hogy szimplán azon képes vagy veszekedni valakivel, hogy cesaria evora nem épp a legjobb hangulatfestő zene egy házibuli esetében. cesaria istennő, remek, jegyzem meg itt zsófi kedvéért, de tegnap nem ő volt a leader a partihangulat mezején.
aztán végül felállsz, pont a legszarabb időpontban, mert korábban érkezett emberek negyed órája már leléptek, hamarabb telt le biztonsági időkorlátuk, így most vérciki, hogy az amúgy is csappanó lélekszámot személyeddel is csökkented, nem beszélve az annáról, akivel már az elején megbeszéltük, hogy együtt lelépünk a lehető leghamarabb.. szóval felállsz, és inkább nem is köszönsz el egyenként, hanem csak kifordulsz a szóbából egy sziasztokkal takarózva és drukkolsz, hogy az ajtó és a kijárat közötti út nagyon gyorsan rövidüljön lábaid segítségével, és attrocitások nélkül legyen megtehető, de nem így történik, hiszen ki más, ha nem a házigazda kell a távozáshoz a bezártnak feltételezett gangi ajtó ellenőrzéséhez...
szóval egy ilyen este után az életet mindig kicsit átértékelem. jelen esetben olyan elégséges körüli az a szám, amit mellé írnék egy ellenőrzőben.

ma pedig napfényt szívtam magamba a félemeleti dohányzó részen, ami erőt adott, viszont szinte azonnal elvesztettem valahol pár lépés magasságnál. bennem van a hiba? van hiba?

ma reggel viszont, mikor főztem a kávémat kilgore trout jutott az eszembe, az én képzeletemben egyszercsak elém állt kilogre, kéziratok voltak a hóna alatt, és valami olyan bődületesen apatikus és nyugodt arca volt, hogy utána még legalább fél órán keresztül üldögéltem a gép előtt szelíd mosollyal arcomon.

most elolvastam egy forgatókönyvet és konkrétan azt érzem, hogy minden egyes életképes sejtemet felemésztette ez a feladat. olyan érzés ez, mintha belülről egy kiszáradt lény lennék, mintha egy darabig grilleztek volna, vagy legalábbis túl sokáig hagyták volna a szerveimen a tejfölös pakolást. néha jól jönne egy fegyver, hogy igazságot tegyek, az én igazságomat, mint egy terminátor.

és a mikulásból, meg a karácsonyból is már most elegem van. kapja be az összes pszeudomikulás. hogy jézuskáról ne is beszéljek.

amikor az ember felkel éjjel és azt gondolja, hogy már reggel van és indulnia kell, és aztán egyszercsak rájön, hogy még 5 óra és még aludhat minimum egyet, akkor nagyon, nagyon nagy boldogság tölti el a kicsiny (vagy éppen hatalmas) szívét. én személy szerint gyűlölök korán kelni, ezért mindig örülök, amikor valamire felriadok hajnalban.

szerda. és egyébként meg rémesen depresszív hangulatú kedd után egészen jól kezdődik.

most, hogy az irodában legalább nyolc felől billentyűkopogást hallok, a táncos a sötétben jut az eszembe. tulajdonképpen minden monoton zajról, ami viszonylag ritmusos, csöndes környezetben, szóval minden ilyen zajról be szokott ugrani a film egyik másik részlete. annak idején hamarabb vettem meg a filmzenét, mint ahogy a filmet láttam. és a film után nem bírtam hallgatni. és eladtam. ma már bánom. érdekes ez a ritmikus zaj. allegro ma non troppo.

bennem keresgélek, benned keresgélek, benne keresgélek, bennünk keresgélek, bennetek keresgélek, bennük keresgélek.
keresgem bennélek, keresged bennélek, keresge bennélek, keresgünk bennélek, keresgetek bennélek, keresgük bennélek.

sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyet sihedernyi koromban - annak idején a tábortűznél az ótedrágaklementina fergeteges kacajokkal kísért eljátszása után mindig úgy énekeltem, hogy siheder nyikoromban. mint az a siheder, tudod, nyikoromban. azt hittem nyikorom egy szovjet város. mint leningrád vagy vagyivosztok. és tessék.

tulajdonképpen jó érzés dolgozni. sejtettem ezt mindig is, hogyha jó munkahelyen van az ember és érdekes dolgokat csinál, akkor az jó, de most ezt meg is élem.

kiskoromban mikor egyszer az apámnál voltam kaposváron, láttam egy galambot, aki hányást evett éppen. azóta gyűlölöm a galambokat, valamiért nagyon megrázott ez a dolog. na most, ahol lakom éppen, ott a tető alatt élnek galambok, akik ugyan nem hangoskodnak egyelőre, de teleszarják a párkányt, és ha nyitva hagyom az ablakot, akkor volt már példa arra, hogy berepült valamelyik a szobába is. nem jó ez, valamit tennem kellene ez ellen. persze nem akarok galambgyilkosságot elkövetni, de azért mégiscsak kellene valami határozott lépés ebből a szempontból.
régen volt a bros nevű csudazenekarnak egy száma, azt hiszem az volt a címe, hogy cat among the pigeons. a galamb szóról mindig ennek a refrénje jut az eszembe. erről a refrénről pedig azonnal a cure lovecats című nótája.

az van, hogy arra is rá kell jönnöm, hogy sokszor, mikor az ember fél, vagy stresszes, vagy nem tudom, hogy divat ezt most mondani, de hogy mikor ez a helyzet van, akkor sokkal jobban működik. valahogy minden. általában.

és nekem van valami őrangyalom. vagy csak a moirák. vagy az is lehet, hogy folyton szerencsém van, nem tudom. nem, nem én nyertem meg a lottó ötöst, egyszerűen csak valahogy haladok az úton. előre.

a játszótársam mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani? - szeretnék egy játszótársat. társat.

esőben vigyázni kell, mert az elmosott kutyaszart könnyen nézheti az ember sódernek, cementnek, vagy sárrögnek is. én péntek este simán így jártam, miután galádkától és barátnőjétől búcsúzás nélkül távoztam (ezúton elnézést kedves galádka), mert a goren kint toporgott a trafó előtt várva, hogy elinduljon a társaságomban a jaffába. az eset a jaffa és a kultiplex után és a rádió café előtt történt. annyira mély nyomot nem hagyott bennem, mint ahány sort írtam róla, de most még utóljára: kérlek titeket, esős éjszakákon figyeljétek hova léptek, mert alattomos metamorfózisba kezdenek a kutyaszarok.

egyébként levontuk gorennel a tanulságot az estéről. nem szabad elindulni. nem szabad új helyekre menni. az ember maradjon a seggén.