a pénteki frenák elég szar volt. pedig hihetetlenül oda vagyok a pali dolgaiért, amit tudtam mindig megnéztem és ugyanígy vártam ezt a mostanit is. mégis olyan érzésem volt, mintha összecsapta volna, mintha nem foglalkoztak volna semmit ezzel az egésszel. szar volt. konkértan szar. nem mondott semmit, épp ezért nem volt rám hatással, bármennyi hatásvadász elemet is tűzdeltek bele.

szombaton pedig...egyrészt életemben először csirkemájat csináltam kukoricás rizzsel, amit később a kedves goren is megízlelt, akinek köszönhetően úgy néz ki, hétfőtől otthonról léphetek majd a világhálóra, amikor csak akarok. ó igen. és aztán meg este volt egy kis eklektika, meg sok szóda, ahol marasztaltuk moszatkát (nem kellett nagyon) és ittunk, valamint galádka gyönyörű új lábbelijét (fájós lábán) csodálhatta az egész világ. nem mond ez így semmit tudom, de nem is kell, hogy mondjon. én tudom.

ameddig nem hisszük el, hogy nem vagyunk rosszak, addig semmi esély nincs arra, hogy jók legyünk. hogy boldogak legyünk. nagyon sok dolgot kell látnom, megtanulnom, alkalmaznom magammal kapcsolatban. gondolom ezzel mindenki kb ugyanígy van.

egy kedves barátnőm, aki pár napja jött haza malagáról, ma délután rengeteg írtó vicces sztorit mesélt. egész délután, miközben perceken keresztül röhögtünk, magamban azt terveztem milyen jó lesz ide beírnom majd ezeket a történeteket. aztán most meg itt vagyok és azt érzem nem megy. kiment belőlem a cuba libre. fene egye meg.