csütörtök, november 30, 2006

tudod,

ha régóta olvasol, és még ismersz is, nyílván feltűnt, hogy akkor írok napi tizeniksz bejegyzést, ha rossz passzban vagyok. terelek. no nem úgy, csak a gondolataimat. mert ha írok, nem itt vagyok. megnyugtat. levezet.
egyébként érdekes, mert nagyon sok extrajó dolog is van. nah, mindegy is, csak filózok a fene.

hüllős

bamba vagyok most, illtve nem bamba, csak olyan, mint amilyen egy hüllő lehet. amikor hirtelen testhőmérsékletétől eltérő környezetbe pottyan.

meleges

egyszercsak rájöttem, hogy melegem van. hogy ez a baj. és akkor a wcn levettem a garbóspulcsit, meg a pólót, viszont pisiltem is, és elfelejtettem visszavenni a kapucnisat. ezért a tulajdonképpen pizsifelsőként árult, de általam atlétának hordott kék, fehét nyakú darabban jöttem ki, ám szerencsére időben észbe kaptam, és magamra húztam a kapucnisat. no nem mintha gond lett volna atlétában pötyörészni tovább.
fú, tudok ennél unalmasabb postot írni? biztosan.

felpörgős

feldobódtam, sőt, egészen felpörögtem. bejött velem ribi, és cigizés közben direkt megcsörgettük a mobilját, hogy teletubbies-os táncot lejtsünk a világ legjobb csengőhangjára. ilyenek.

emlékes

anyám azt mondta, hogy jártam 6 évesen szolfézsra, de ez az egyetlen olyan információ, amelyről még halovány emlékem sincsen. arra emlékszem, hogy voltak idétlen balett órák, meg emlékszem az első úszás leckékre is, a cselgáncsra, szóval minden olyanra, ami 6 éves korom tájékán történt, de ez esküszöm, nem ugrik be. és hogy ez hogy jött? nem tudom. valahogy spirálisan merülök bele a fekete bőrkanapéba az aulában, merthogy időm nagy részét két órája ott töltöm.

propeller

felfedeztem, hogy vannak a dohányzó udvaron ilyen propeller termések, amik a legnagyobb élményt jelentették az oviban. feldobtam egyet, asszem 20 éve csináltam ezt a mozdulatot utóljára. na mindegy, a lényeg, hogy rákattantam teljesen, az előbb a recinél is kipróbáltam, mert ott egy félemelettel hosszabb zuhanóútja van.

felkúr - lenyugtat

lényegében már nincs dolgom, úgyhogy ribike terveit kezdem most olvasgatni és kommentezni, remélem lesz majd valami olyan gondolatom, ami segítségére lesz.

súlyos beszélgetést folytattam a tesómmal, úgy lehúzott (vö: felkúrt), mint a szar, de aztán anyám felhívott, és az első szavának hanglejtésével azonnal nyugalommal vett körül. szóval anyám csodálatos, de ezt már tudod, mert mondtam.

és akkor az éjszakámról még nem is beszéltem, de nem is fogok.

dm

mikor az mp3-ak a d betűhöz érnek, az nagyon jó. depeche mode, personal jesus, condemnation, your behind the wheel, in your room, strange love... néha azon kapom magam, hogy hangosan énekelek az udvaron.

tervezés - na jó, nem

a reggelt sem így terveztem, úgyhogy legalább bent kell majd visszafognom magamat. nincs hosszú kávé, veszek egy neszt a deákon - elég zajos lesz.

belle

nos, nem sikerült betartanom a fogadalmamat. mindegy, így alakult.

akárhogy is, tudom, hogy az élet szép. és csak rajtam múlik, ha nem az. hát én lámpást gyújtok, ha rémesen sötét van, és ha vakít a fény, eltakarom valamivel. az árkot betemetem, hogy nyoma se maradjon, a hegyre pedig kötéllel mászok fel, hogy utána könnyebben menjen a mászás.
csak hogy tudd. te édes élet. jóéjt azért. mert gondolom néha azért alszol te is.

szóval így

come to me
ill take care of you
protect you
calm, calm down
youre exhausted
come lie down
you dont have to explain
i understand

you know
that i adore you
you know
that i love you
so dont make me say it
it would burst the bubble
break the charm

jump off
your buildings on fire
ill catch you
ill catch you
destroy all that is keeping you back
and then ill nurse you
ill nurse you.

vés

vakon villogva
véletlen villámokat vet
vállam vörös vonulataira.
vulkanikus veszély.
vagy vetület végülis.
vénámban várakozik -
várok - vendég vagyok velem.
van vánkosod?
vánszorgó vattavetítés
vonul végig vékony vásznamon.

feeling

ez a michael micsoda faszfej. mondjuk mi a francot foglalkozom vele. persze mindegy.

volt ma az az érzés, hogy vége van a világnak. de nem úgy, szóval nem ilyen öngyisen, mert az sosem tudnék lenni, nem vagyok az a tipus. soha nem fordult meg a fejemben ilyesmi, sosem voltam annyira önző, mert ez nyílvánvalóan önzőség, de leginkább sosem voltam annyira kétségbeesett, és annyira beszűkült látókörű, hogy ilyen az eszembe jusson.
szóval volt vége a világnak érzés, aztán volt húdejókedvem van érzés is, meg olyan is, hogy körbeölelem a vagont, meg olyan is, hogy berugom a kirakatot.

szerda, november 29, 2006

na még

szóval ma kettő előtt lefekszem, megtettem már most minden tőlem telhetőt, zuhanyoztam, ettem, és most még válaszolok a levelekre, amelyekre régóta nem. addig pont vége lesz a queer as folksnak, és én meg alszom.

a temetésen történt egy iszonyatosan banális dolog, illetve nem is nevezném így, mindegy. szóval ott volt miki bácsi. miki bácsi volt anyám szeretője éveken át, illetve anyám volt az övé, mert miki bácsinak volt egy felesége, és így utólag nyílvánvaló, hogy tipikusan az az eset, hogy elhagyom majd, csak most még, meg hogy depressziós az asszony, meg mittomén, közben meg egyáltalán nem, csak kihasználja, de ebből akkor még csak a kihasználást éreztem. meg utáltam nagyon, mert le sem szart minket, gyerekeket, pedig abban a korban került közénk, amikor még akár meg is szerethettük volna, mindegy.

szóval ott volt miki bácsi, aki már nagyon öreg. mellette álltam, de nem vele. egyedül. anyám kint volt, mert még az elején ki kellett mennie köhögni, és már nem akart visszajönni a tömegben. és akkor én eléggé sírtam, meg mittomén, és kifele jövet odajött mellém, és azt mondta: villa, te nagyon szerethetted ezt az ákost. mire mondtam, hogy dávidnak hívták, miki bácsi.

kedd-tudat

egész nap kedd-tudatom volt (ezt a kifejezést most találtam ki, asszem), szóval így. épp ezért, még délután sem akadtam ki, mikor megláttam az impresszóban ülve a két emailt, azonos timing, viszonylag nagyobb volumenű feladattal. viszont most, hogy megnéztem rendesen, kinyitottam a csatolt cuccokat, és realizáltam, hogy holnap csütörtök van, bevallom egy pillanatra beszartam. de csak egy pillanatra, mondom, ugyanis nem gond, mert semmi sem az. kicsit korábban bemegyek holnap, hogy a szokásos reggeli rituálé ne a munkaidőből raboljon el veszélyes negyedórákat, és hogy jobban essen mindez akkor, ha már készen vagyok a melóval.
súlyosan tudatos vagyok, legalábbis elméletben. azért egy picit ez is paradox.

temetős

az egész gyerek- és tinédzserkorom megelevenedett ma a temetőben. olyan arcokat láttam, akiket 15 éve nem. furcsa volt. mint ahogy az is furcsa volt, hogy kiderült, mennyire baszottul bizarr az élet. (szeretem, mindig is szerettem a bizarr szót, bár azt hiszem, nem áll jól nekem. egy francia, középkorú, kiskosztümös nő szájából igazán erotikusan tudna hangozni, főleg a végén a klassz rrrrr-ekkel.)
szóval szar ez, a halál szar, és nem azért szar, mert ijesztő, vagy fájdalmas, vagy bármi, hanem azért, mert piszkosul el tudja kaszálni az élőket (szerintem valójában ezért kaszás). kifordulnak magukból az emberek, gyengék lesznek, mint az oázó csecsemők, ami - félre ne érts - nem baj, csak mégis annyira hihetetlenül bizarr.
szerettem dávidot. én is sírtam, és most volt először életemben, hogy egyáltalán nem zavart, hogy sok ember előtt folyik a könny a szememből. biztosan ez is jelent valamit.

muti

reggel, mikor felkeltem, lementem, főztem virslit, csináltam kávét, és mivel nem volt tej, tettem bele tejszínt. anyám hív most a kezelésről.


anya: villa, egyél virslit.
én: ettem, anya.
anya: igyál kávét. ja, nincs tej, mert odaadtam a kutyáknak, de tegyél bele tejszínt.
én: ezt tettem, anya.

mindenszentek

nekem tetszik a rock steady az újra összeállt all saints-től. na.

nota bene

ez most tényleg komoly, hogy fél 3 van, és én még mindig itt nyomom a klaviatúrát? szégyenletes. azonnal indulok fogat mosni, és alszom.

update

azt hiszem, mostmár négy ember van, akivel nyugalmat érzek.

a hangulataim akkor

ez a sia dal ma teljesen, de így klipestül és az utolsó lélegzetvételestül is akár: breath me.
ez a herbert koncertfelvétel meg nagyon, de a szöveg is, meg hát dani siciliano: the audience.
a szöveg a klipben jobban kijön, ahogy a dráma is: az eredeti.
és hát bár stinget már nem bírom, és ugyan cassandra hónalja csúnyán felnyomódik, ráncosan, de ez a nóta valami csudálatos: fragile.

rar avis

olyan jó érzés, mikor az ember egyszercsak azon kapja magát, hogy egy jó beszélgetést folytat, hogy nem feszült, hogy elengedi magát, hogy érdekli, amit a másik mond, és hogy szívesen mondja ő is a mondandóját.

kedd, november 28, 2006

egybefolynak a dolgok kissé

telefonbadiktálósmilyenpapírkellmégmikorraésaztsefelejtsdel
hogyaközjegyzőkhozzákmajdkülönbenisteveszedmegtehátezazalap.

father figure

valamiért bosszantott a klip gyerekként. nem szerettem nézni. csak hallgattam. fekete-fehér volt a zene is. taxi.
most, hogy a bárszéken ülve hallgatom, telítődöm érzelmekkel, az van. tán még sírni is tudnék, ha egyedül lennék itt. iszonyúan feszült vagyok, közben mégis egyenletes - nem értem. mintha egyszerre lennék üres és telített. skizo, na igen.

a bükkben azért volt jó, mert tudott hova csordulni. mindennek meg volt a helye, és rengeteg tér volt, amit betölthettem. tinédzserkén csak a közeg miatt szerettem sétálni, mert semmi sem befolyásolt, nem hatott rám senki, nem kellett megfelelni, viselkedni, mert a természet egyszerű (természetesen)- működésében legalábbis. és őszinte.

no nem mintha annyira meg akartam volna felelni bárkinek is tinédzserkoromban.

mondom

when the pimps in the crib ma
drop it like its hot
drop it like its hot
drop it like its hot.

choice

na mi legyen? legnagyobb közös osztó, vagy legkisebb közös többszörös?

offiszos

no ordinary love. ez a szám mindig annyira merülős, süppedős, úszós, nem tudom.
írtam már, hogy most jó itt, tudom, de annyira örülök ennek. mert féltem, hogy nem lesz jó, de az lett. így.
és kitaláltam azt a kávé kombinációt is, aminek jó íze van. szóval nincs baj. nincs.
aztán meg megyek nemsokára beszélgetni, az is jó lesz. illetve az jó lesz.

közben kiderült ám, hogy a rolinak gyereke van, meg minden, szal nem meleg.

fákk

fákk. nem fákk. fákk. nem fákk.
nincs fekete cuccom a temetésre amúgy. nincs lelkierőm a temetésre amúgy.

deák

koopot hallgatok, meg mindenféle finomságot. és reggel, mikor elindultam a metró felé, a roxane szólt, aztán meg a brother can you spare a dime, adtam is egy dime-ot a néninek, akinek szoktam, mindig a király utcai lépcső alján üldögél, zöld pohara van, pont olyan, amilyenben a dobókockát kevertük anno.
és ott feküdt margit néni a mobilbolt mellett, nem dobozokon, hanem csak simán a földön, embrió pózban, és odamentem, szólítottam, meg az arcát is megsimítottam, de nem ébredt fel. nem ijedtem meg, mert éreztem, hogy él, csak gondolom, nagyon mélyen aludt.
nem tudom, lehangoló ez, de megpróbáltuk anno, nem lehetett segíteni rajta, és hiába szakad ki belőlem a szívem, egyszerűen nincs mit tenni, az van.

fény

ahogy az aulában ültem, fentről ömlött a fejemre a fény. felfordítottam az arcomat, mint egy arcmosás, olyan volt, csak valahogy végtelen. csiklandozva csorgott le a vállamon, nyomot is hagyott, de nem érdekel. a zene a fülemben pontosan úgy pulzált, ahogy a pillantásaimmal befogadtam. nem érdekelnek az évszakok. nem érdekelnek az évek. minden figyelmen kívül hagyott pillanattal én rövidülök.

bebaszós

joci, ribi meg én bebasztunk a szódában. még mindig tart. nem rossz.

the first time and the last time

hétfő, november 27, 2006

bükk

tegnap olyan volt a hámori tó, mintha a fekete lyukban végződne. nem volt vége. nem volt semmi. csak a feketeség. onnan távolabb nem volt élet. nagyon szép volt, még ha nem is maradtunk sokáig. nem tudtunk sokáig maradni, mert lefagyott a picsánk. azért pisilni pisiltünk. biztos ami biztos.

a bükkben, éjszaka, autóval utazni, olyan, mintha valakiben utaznál.
nemcsak hosszú, kanyargós is az út. persze lélektől - lélekig.

give him a call

magamtól felhívtam a tulajt, de annyira béna voltam, hogy közben kinevettem magamat fennhangon - hú, de béna vagy villa felkiáltással. mindegy, tanulom.

megvárom, míg elül a forgalom, mert kocsival jöttem ide, aztán itt nagyon nagy dugók vannak mindig. meg munkám is van tulajdonképpen.

nyugi

most nagyon kellemes, és nyugodt itt minden. először érzem azt, hogy jó itt, hogy jó itt ülni a seggemen, és nem akarok mindenképp elindulni, hazamenni, nem itt lenni. ilyenek.

holnap este meg megint miskolc. sokba van nekem ez a hitel.

cartoon

ja, és képregény sztoriboardot kell kitalálnom, és most még inkább becsülöm graffitembert baszki. gecinehéz egy csecse képregényt összehozni. hogy úgy üssön. mint pl a tibi sztorijai.

notes

kaptunk kis könyvecskét, ilyen jegyzetfüzeteset, ez tök helyes. meg gyurmaszaga van, amit most valamiért nagyon szeretek.

ja, és ami a legjobb. nem vagyok bar listán. egyenlőre.

after banking

behoztam anyám krumplisalátáját, azt falatozom épp, villával. hehe.
szóval mivan akkor? nem tudom, mi van. fura lesz ez a hét, persze mindegyik az, valamilyen szinten.
legalább a temetés ne lenne, vagy nem tudom.

sokat röhögtem fateromon, aki most, hogy kapott fogsort, folyton vigyorog. enni ugyan nem tud, nekem is adta a mogyorós csokiját, ami nagy szó, mert a csoki olyan számára, mint az araboknak a szőke nő.

banking

olyan súlyos papírmunkával jár ez a hülye hitelezés, hogy az elképesztő. és még mennyi szarozás lesz, atyagatya...
viszont van itt a szobában egy srác, aki minden nap buzizik egy kicsit, és asszem előbb utóbb lehányom, vagy megütöm. vagy megkérek valakit, hogy bassza seggbe, de rendesen. mert ez már.. na már.

buksi

jó, tudom, győzikével mindenki így meg úgy van, de azért ez gáz.

ez neked

staring at the blank page before you
open up the dirty window
let the sun illuminate the words
that you could not find
reaching for something in the distance
so close you can almost taste it
release your inhibitions
feel the rain on your skin

no one else can feel it for you
only you can let it in
no one else, no one else
can speak the words on your lips
drench yourself in words unspoken
live your life with arms wide open
today is where your book begins
the rest is still unwritten.

mrs robinson

basszus, ezredszer látom a mrs robinsont, de egyszerűen nem lehet elkapcsolni, mert csodálatos.
nem csak a sztori, vagy a színészek, hanem a képek, olyan..olyan nagyon emberi az egész. olyan nagyon valódi. élő. igaz. szép.

vasárnap, november 26, 2006

snoop

oké, live snoop az mtv-n. az egy dolog, hogy a kardmarkolatú, virágos aranymikrofon, az öltöny és a show nagyon csecse - nyílván -, de snoop mosolya az valami kurva cuki.
i just want you to know that you are really special..

a csecse szóra pár napja kaptunk rá ribivel amúgy. talán mert csecse. igen.

padlás

egy párkapcsolat kezdete olyasmi, mint mikor az ember rendet rak a padláson. kettesben. felmegyek a kedvesem padlására, ismerkedem az emlékeivel, kézbe veszem, nézegetem őket. megkérdezem egy-egy dolognál, hogy ez kell-e még, elvihetem-e vagy dobjam-e ki, folyamatosan egyre beljebb kerülök. valahogy. és ő meg az én padlásomon segít nekem a rendrakásban. ha valakit szeretek, akkor örömmel látom a padlásomon. köcsög szentimentális szombat éjjel ez a mai.

szépek

neve campbell hasonlít niki belluccira, és mindkettő nagyon jó csaj szerintem.

szombat, november 25, 2006

rend a lelkem

anyám megint kezdi eltúlozni a kapcsolatunkat. ezt gondoltam, mikor hazafelé jöttünk az autópályán, de aztán, mikor itthon a telefonszámokat írtam be a mobiljába, akkor jöttem rá, hogy ez így van rendjén.

péntek, november 24, 2006

no meet

úgy volt, hogy lesz valami meeting, de végülis elmarad, aminek nagyon örülök.
és rolika hozott nekem age of empires 3. játékot.

sans

most mit mondjak: talán inkább semmit.

velvet

nem gondoltam volna, hogy ezen a versenyen bódi sylvi és görög zita fognak fej fej mellett haladni az élen.

dávid

hajnalban meghalt dávid. nagyon fura fiú volt egyébként. anyám legjobb barátnőjének volt a gyermeke, így tök sokat voltam náluk. meg norbival járt egy osztályba gimiben. egy évfolyammal alattam.

eleinte nem szerettem vele játszani, aztán, mikor rákattantunk a számítógépekre, folyton azt akartam, hogy menjünk át hozzájuk. neki c4-e volt, nekem commodore 64-em. neki floppys, nekem magnós. az enyémen folyton állítgatni kellett azt a kurva fejet. emlékszem, tőle vettem át a sima kazettás magnóján a paperback boyt, meg a batmant is. meg programokat írtunk. szövegeseket, olyasmiket, mint a kaland, játék, kockázat regények, tudod.

márti néniék egyébként is, mindig is olyan furák voltak. nem volt hűtőjük pl éveken keresztül, és a kádban tartották a hideg vízben a tejet, meg ilyesmit. imre bácsinak meg a legeslegdurvábban jó humora volt. ehhez képest dávid csöndes és visszahúzódó gyerek volt, de bírtam nagyon.

aztán eltávolodtunk egymástól, de azért röhögtünk sokat.

mindegy, dávid most elment.

csütörtök, november 23, 2006

missy

el sem hiszem missy-t, komolyan. aúúúú.

Bet it, bet it taste like candy

I broke up wit my ex i couldnt take his sarcasm,
everytime we bone i had to fake an orgasm
moanin and groanin tried to make him feel manly
id rather use my toys, plus my hands come in handy
i finally told him that my heart was somwhere else
whenever we sexed i wished that he was somone else
that dude that approached me at the bar
the other night that be the mister right
and hot enough to melt some ice
i think im in love like beyonce be with jigga
its not his major figure that want him to be my nigga
he got that magic stick that make my little pussy quiver
juices runnin like a river slowly down my kitty litter
boy im so glad i found a nigga like you a thug like you
to make a girl say oh hope he feel as strong as my poor
heart do wit you by my side its like im drunk off boo

If you be my man only my man i wouldnt mind tastin your magic stick, magic stick.
if you dont cheat or sleep around aint nothin wrong wit tastin your magic stick,
i bet it taste like candy,
made to melt in my mouth i know you got plenty,
baby you the shit now what you workin wit candy
made to melt in my mouth i know you got plenty.

i like the way i like the way i like the way.
i like the way, you work ya stick boo the way you work it like voo doo
the way you wind and you wind and you grind dont stop the way you work
youre stick baby the way you work youre stick baby keep on and keep on and keep on keep goin.

my ex boyfriend had to go, he didnt know how to work that magic stick
but i found a guy that sure do love is so true his love is cla-hassic yeah oohhh

i could play janet and you could play j.d if you like beyonce you could play jay-z
check for them other chicks cos they not me theyre just some copy cats
theres only one missy m-to the i double ss dont test
im hard as the cushion on a bullet proof vest
but you got me whipped like slaves in the days youre cool
as the shade and ice and lemonade think i wanna marry you
baby i will carry this is necessary and on the contrary
you be mister right and mister legendary
the more i fall in love the more it gets scary

I like the way i like the way i like the way.
i like the way, you work ya stick boo the way you work it like voo doo
the way you wind and you wind and you grind dont stop the way you work
youre stick baby the way you work youre stick baby keep on and keep on and keep on keep goin.

pm

ma akarnak vinni valami meetingre, de lehet, hogy megúszom, tenksz tu máj dressz:)
még 11 sincs, de már most elmondhatatlanul unatkozom, és a köcsög mekintos miatt nem tudok kóborolni a shared folderben, hogy legalább vicces buliképeket nézzek, vagy valami.

ratyi

asszem a mellettem ülő srác ratyi, egyrészt iszonyúan segítőkész, másrészt meg kedden lelkendezett, hogy madonnát hallgatok, ma pedig a confession on a dancefloort rakta be reggel, úgy várt. kell ennél több jel?

persze ma sem volt ellenőr seholsem, gondolkoztam, hogy holnap otthon hagyom a bérletem, akkor tuti lenne, de nem kockáztatok inkább.

tényleg jó ez a netvibes, sosem gondoltam, hogy lesz még olyan, hogy egyszerre csak két explorer ablakom lesz nyitva: a netvibes, meg valami cucc, amit épp olvasok.

szerda, november 22, 2006

helyzetes

nincs itthon a viktor, szóval sutyiban feltekertem a gázt, mert mindjárt itt a ribi, jön feleségezni, és tegnap is bazira fázott, meg szerencsétlenkedett is, de ezt most nem is részletezem. a lényeg, hogy most ne fázzon szegényke. na.

hétfő óta bérlettel járok, a legveszélyesebb helyszíneken, már ellenőr-ügyileg, deák, batyi, hév, ilyenek, és még egy kibaszott ellenőr sem kérte tőlem azt a kurva bérletet.

ma egyébként hazafelé egy homeless valamit beszélt nekem, illetve kevésbé volt homeless, mint bolond, na, a lényeg, hogy nem hallottam sajnos, mert kurvára nem volt kedvem lehalkítani a zenét a fülemben.

munkás

mindjárt kész a mai munka, nem kapkodtam el, de még így is kurvára csak fél négy van, a picsába, de komolyan már.
mindegy, elvagyok azért, hülye reklámokon töröm a fejem, amiken jókat röhögök.
az a kibaszás egyébként, hogy bár macintoshoz ültettek, basztak feltenni nekem photoshopot meg quarkot.

kölcsönös

hétfőn írom alá a kölcsön papírjait, utána hátha nem lesz már annyi papírozás-szarozás. illetve majd a konkrét vásárlásnál gondolom, igen.

most meg mennék enni, de a ribi nem jön (nyilván, hisz geci messze van tőle), és egyedül annyira nem jó, pláne, hogy nem hoztam könyvet egyáltalán. de lehet, veszek újságot, és akkor majd úgy.

jesus

bassz, a ribi levelezik jézussal!

rengeteg mondanivalóm volt még reggel, sőt, éjjel is, de már nincs.

az örs vezér tér felé indultam a deákról, még szerencse, hogy az astorián már reagált az agyam a dologra.

és napok óta jeleket észlelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy korcsolyázni fogok, korcsolyáznom kell, ilyesmi.

kedd, november 21, 2006

deutschland

valami német zenét hallgat a fecó tőlem jobbra. nem egész nap, hál istennek, csak néha-néha.

one is such a lonely number

madonna singles collection ma is, igazán nagy flash, tényleg. ettől folyton meghalok. de nem úgy, hanem csak azért, mert hihetetlen, hogy 89-ben... és milyen jó volt tavaly a live aiden, picsafasz. mindegy is.

reggel voltam a momban, mert anyám azt mondta, kell munkáltatói a régi cégtől. a liftben álltam, mikor hívott, hogy mégsem onnan. na klassz. nem baj, mert kávéztunk egyet a kertben, és jó volt. meg elloptam egy bögrét, hogy legyen olyanom otthon. hiába, lopós vagyok, na.

be vagyok feszülve amúgy, görcsös vagyok, meg minden, de ez csak elmúlik majd. nem tudom. ha hétfőn aláírom a kölcsön papírjait, akkor nem lesz már több papírmunka vele? remélem, hogy nem.

most a vogue szól. és volt a true blue is, ami zseniális.

nem gond

a hétvégén rájöttem, miért nem gond semmi sem. anyám világosított fel. meg.
elmesélte, hogy mindig úgy nevelt, hogy bármi is van, nem lehet nagy gond. és hogy mondjuk el nyugodtan. és hogy még a börtön sem gond, mert utána is van élet. és hogy tényleg bármit, de bármit elmondhatunk neki, vagy valakinek, csak a lényeg, hogy ne maradjunk egyedül a problémánkkal.
anyám. szeretem. na.

hétfő, november 20, 2006

körkörös

körbe körbe karikába.
fából vaskarikát.
vasakarat.
akarásnak nyögés az eleje.
elejtett szavak.
szavatolt jövő.
picsába, folyton csak a szavak.
elegem van a szavakból.
egy időre legalábbis.

sp újra

becéző kisajkak. imádom a south parkot, nyilván egymilliószor mondtam ezt már.

top

nahát, micsoda picsa ez a valentina lány.

stefánia

annyira hüje név az, hogy stefánia szelet.
ez a nő pedig zseniális. pont.

parlamentes

elindultam a parlamentbe a megbeszélésre. átjutottam a kordonon szerencsésen, aztán elszívtam egy cigit még az egyes kapu előtt. kerestem a cetlit, amire fel volt írva, hova kell mennem pontosan, és akkor megtaláltam a bicsakot, amit ribitől kaptam. gondoltam, majd szólok az őrnek, hogy itt van nálam ez a bicsak, de nem akarok merényleni, csak nem jutott eszembe otthon, hogy kitegyem.. és akkor mondtam is, hogy nézze, itt ez a bicska, de azt mondta a bácsi, hogy a bicska nem gond, csak a lőfegyver, meg a gázspray az. furcsállottam, de aztán lefoglalt a szerencsétlenkedés, amit a beléptetőkártyám beüzemelése eredményezett.
aztán mondtam a politikusnak, mikor eljöttem, hogy behoztam egy bicskát, viccelődött, hogy halálos fenyegetettségben volt, ilyesmi - elég szar volt a humora, de érthető ilyen stresszes állásban asszem.

wish

inkább legyen már smile me a river.

nemjó

remélem lesz jobb, mert most nem jó. nem csak mert unatkozom, hanem valahogy nem jó. nem tudom. persze biztos a sok szarozás miatt is, még el sem indítottuk a hitelt, máris ezer telefon, meg papír, meg faszomtudja.

tendálós

az a tendencia... szeretném gyakrabban használi ezt a kifejezést, a tendencia jó szó, akárcsak a tandem, a tender, a tenger és a tandori.

plázás

szemben a helyi plázába kizárólag öregek, alkeszek, homelessek és leszbikusok járnak. ezt figyeltük meg legalábbis a ribivel kávézás közben. extra sokat kacagtunk, és rájöttünk arra is, hogy előbb-utóbb tehetősek leszünk, ez már holtbiztos.
este meg megyek a parlamentbe.
ja, és elhatároztam, hogy engem többet nem használ ki senkise, istenegemúgysegéljen.

elhagyós

egyszer hagytam el életemben kulcsot, az is az anyámé volt. emlékszem, kék börkulcstartón volt, akkor nem tudtam, de ma már tudom, hogy szlovákiát ábrázolta a bördarab. szlovákia alakra volt vágva. biztos kassán vette, vagy valami.
pontosan tudom, hol hagytam el, arra azonban már nem emlékszem, hogyan.
ezen kívül egyszer egy doboz piros marlborot hagytam el a 35-ösön. a farszebemben volt, én meg mindig úgy ültem a buszon, hogy láb fel, térd széknek támaszt. megtanultam, hogy óvatosan ezt.
mást nem hagytam még el, azt hiszem.

hogy ez most hogy jutott eszembe, azt csak úgy tudnám megmagyarázni, ha hazudnék valami értelmes okot.

fura

fura itt. három fiúval vagyok egy szobában. eleve fura, hogy négyen vagyunk egy szobában. aztán meg fura, hogy macintosh-sal dolgozom. fura a szék. fura a kávé. fura a dohányzó. és furák az emberek is egy picit. fura volt metrózni, és fura volt a hév. meg én is fura vagyok.

bkv

megnéztem a bkv útvonal ajánlóját. valamiért nem ajánlja azt az útvonalat, amit én preferálol. lehet, hogy a bkv-nál előre tudnak valamit a mai nappal kapcsolatban?

vasárnap, november 19, 2006

weekend's end

jó volt ez a hétvége, fúú, nagyon jó volt.
kicsikocsi is szélsebesen száguldozott velem.
holnap meg új közegbe kell beilleszkedni ismét.
megy a gőzös.
ribi anyám palóclevesét ette, én meg a káposztás sztrapacskát. közben l-t néztünk, klassz volt.
és holnap veszek bkv bérletet, bemutatom majd az akácfa utcában. ilyenek.

szombat, november 18, 2006

lakásos

nos hát, úgy néz ki, megvesszük azt a lakást, illetve most már nem rajtunk múlik, csak reménykedek, hogy holnapig, hétfőig nem rak le senki pénzt nekik, hogy akkor enyém.. tetszett anyának, tetszett a tesómnak is, és ez tök jó. furcsa azért, hogy két hónapon belül lehet, hogy lesz egy lakásom, ahova HAZA megyek.

péntek, november 17, 2006

izgulós

kicsit izgulok, mert nemsokára itt lesznek anyámék, jó lenne, ha tetszene nekik a kecó. meg előre látom, hogy a hazaúton anyám majd jajong, hogy lassabban, meg ilyenek. még sosem utaztunk együtt ilyen hosszú úton.

na, szóval ma volt az utolsó napom, kaptam egy björk postert pl, meg pár kedves emailt is.

mosogatnom kellene, de kurvára nincs kedvem a trutyiban nyúlkálni széthasadó méhfallal álldigálva.

kalicis

miközben ribi a hüje kalici (vagy mi a faszom) baktériumok okozta hányinger, jómagam pedig az első napos menstruációs hasfájás miatt szenvedtem, azt beszéltük a 112-esen, hogy egy egész metrót feldugunk neki, és hogy a néni, akinek vendéghaja van, az tutira bácsi.
aztán az astorián rájöttünk, hogy öregen majd, mikor nem tudunk normálisan lejutni a lépcsőn röhögni fogunk egymáson, és hangosan kacagva mondjuk majd a másiknak, hogy mennyire bééééééna vagy.
meg annyi vicces dolog történt még, de az a baj, hogy a nagyját mindig elfelejtem. picsafasz.

csütörtök, november 16, 2006

almás

a ribi almája elment a parkba, később vicceskedtünk, hogy most száll fel a 8-as buszra, meg ilyesmi, az enyéim meg mind leparkoltak jobbra a kanyar előtt a piros lámpánál.
nagyon sokat kacagtunk.

na, ebben megyek legközelebb buzibuliba. hehe.


ribikém, a queer as folksban csak az emmett és melanie nem szerelmes brianbe, ugye?
persze kit érdekel.
rityi ratyi ratyanat.
olyan fura dolgok járnak a fejemben, mondókák, meg ilyesmik.
de mindjárt alszom, és akkor az már egy lépés a normális állapot felé.

elbasztam az időt. illetve nem. közben meg de. de nem baj, mert most tudom, hogy reggel tényleg dolgozni fogok.
egész éjjel valami édességre vágyom.
és kurvára fázik a lábfejem.
olvasom ezt a szőcs géza könyvet, amiből írnom kell a dolgozatot a sógorom helyett, és az van, hogy tetszik. mármint a technika. hogy összeollóz dolgokat. tök vicces. a rómeó és júlia című színdarab pl a rómeó és júliából, a hamletből, az othellóból, meg még egy shakespeare darabból van összeollózva, igen klassz, tényleg.

szerda, november 15, 2006

gurulnak el a percek, az órák, azt hiszem itt sem vagyok. illetve nem én vagyok. illetve de, csak nem érzem.
sem a kezdet, sem a vég nem nehéz egyébként, ne dőlj be.

i want my madonna

köszönet arankának ezért.

a kertben a lacival megint megtárgyaltuk a "szerelmi" életét. komolyan, nagyon fog hiányozni.

a szemem egy nagy, karistoló kavics.

kedd, november 14, 2006

ezt mondom.

töppedt ikerszarkóma-hét van south parkban.
és mondjuk az milyen, hogy mindenkin töppedt ikerszarkóma fejdísz van a befejező ünnepségen.

a lilu, meg a horváth éva tök jók a csak csajokban.
de most már el kellene indulnom dolgozni.

hétfő, november 13, 2006

nahát, mena suvari a sírhant művekben (ha jól írom, mindegy, leszarom ám). szóval meglepett, erre nem emlékeztem.

végülis teljesült a kívánságom - berúgtam.
jöhet a következő?

reggel vittem pörköltöt ribinek, amit ő ebédre jól megcsinált, főzött ki rizst, meg tésztát, szóval választani is lehetett a köretek közt, igazán klassz volt. és hát gecisokat rötyögtünk, de hát ez nyílvánvaló, és nem szokatlan, ugyebár.

most meg már kilóg a lóláb, mondjuk így, szóval már csak ficergek itt bent, de minden idegesít. és azon tanakodom, hogyan írjam ki a kb 150 albumnyi zenémet úgy, hogy ne bukjak le, hogy ennyi volt, vagyis ne kérjek segítséget az it-sektől, hogy egy másik gépről dvd-íróval ügyeskedjek. mert ha cd-re kell írnom, az vagy 100 cd szerintem. nnna köszi.

nincsen értelmes gondolat bennem, tényleg. sajnálom, mert tök szar értelmetlen dolgokat írni ide, de ez van.

valamint vágyom arra, hogy gecirebebasszak valahol, de vagy két hónapig még ez sem fog menni, tekintettel a fasza anyagi hátteremre. ilyenek vannak, igen. na.

végtelenül fáradt vagyok, az van. de tényleg. és hiába alszom, meg hiába pihenek, egyszerűen elfáradtam. pedig még meg kell írnom a sógoromnak azt a kurva dolgozatot, és vár még rám pár felelősségteljes döntés. szeretnék végre súlyok nélkül lenni kicsit, picit lazán, oldottan, hogy a pillanatokat élhessem át végre megint. ilyesmik vannak, asszem.

szombat, november 11, 2006

eljött a világvége. zoltán madonna erika szí vogue koreográfiát ad elő a szombat esti lázban. senki sem gondolta ezt át, asszem.

egész nap baszottul fájt a fejem, gondolom front van, de kurva szar, hogy mikor pihenhetnék, nem érzem pihenésnek az egészet, csak végtelen hosszúságú szenvedés jellemez.
mindegy, ettem egy csomót, ha már más nem. aztán mindjárt pöttyös leszek.
és nézem kordagyurit, mert aranyos.
a jövő héten meg bazifontos döntések várnak rám. és feljön anya is megnézni a lakást, ami tetszett. ilyenek.

péntek, november 10, 2006

úhogybasznámeg, de komolyan. az ember lelkiismeretes, meg igyekszik becsületes lenni, és ez a fosadék szakma arra kényszeríti, hogy átverjen másokat, meg ne mondjon igazat, meg eltitkoljon dolgokat. faszom kivan, de tényleg.

madonnát hallgatunk. singles collection, vagyis a burning up-tól indultunk. kiderült, hogy a mogyi nem tudta, hogy a holiday és a borderline pl madonna nóták. nem hittem, hogy van olyan ember, aki nem tudja, hogy a holiday madonna dal.

csütörtök, november 09, 2006

summer of '69

oké, rájöttem, hogy ez a bryan adams dal valójában arról a nyárról szól, amikor minden éjjel '69-ezett a fiatal bryan a kanadai elhagyatott ugaron.

secret garden


in my secret garden, im looking for the perfect flower
waiting for my finest hour
in my secret garden, i still believe after all
i still believe and i fall
you plant the seed and ill watch it grow
i wonder when ill start to show
i wonder if ill ever know
where my place is
where my face is
i know its in here somewhere
i just wish i knew the color of my hair
i know the answers hiding somewhere
in my secret garden, theres

a petal that isnt torn
a heart that will not harden
a place that i can be born
in my secret garden
a rose without a thorn
a lover without scorn

if i wait for the rain to kiss me and undress me
will i look like a fool, wet and a mess
will i still be thirsty
will i pass the test
and if i look for the rainbow, will i see it
or will it pass right by
cause im not supposed to see
cause the blind are never free
even at my secret garden
theres a chance that i could harden
thats why ill keep on looking, for

i still believe, i still believe
cause after all is said and done
im still alive
and the boots have come and trampled on me
and im still alive
cause the sun has kissed me, and caressed me
and im strong, and theres a chance
that i will grow, this i know
so im still looking for

somewhere in fountain blue
lies my secret garden.

olyan kurva jó dolog egy kisbaba. csodálatos. kérdeztem tőle, bent volt-e jobb vagy kint, de pontosan tudta, hogy a kérdés teljes butaság. jó ez. jó ez az új élet dolog. én biztos vagyok benne, hogy kisbabaként még mindent tudunk. tutifix.

yes, its true, youre new.
kaptunk kajajegyet - életmentő.
csak a kezem fázik.
be kéne baszni.

rájöttem, hogy a godzi egyáltalán nem macska, de még csak nem is viselkedik úgy. az általam ismert macskák kecsesen járnak, elegánsan, még a leglustább is néha beül vadászós pózba, vagy mindent akarok látni pozícióba. a godzi nem. a godzi bicegve ballag, unottan, rázkódva, és maximum elfekszik, de nem olyan macskásan, kedvesen, szépen. mindegy, nem tudom, miért írok erről.

így, az utolsó munkanapjaim egyikén végre csurig töltöttem tejhabbal a bögrét, amit a múlt héten tanultam meg pookah kisasszonytól, akivel vicces, hogy épp most, de elkezdtünk kávézgatni. jó, még csak egyszer kávéztunk, de talán még fogunk, fene tudja. mindegy, a tejhab zseniális.

a ribi mondta, hogy abban a reklámcégben, ahol ő most pár napig dolgozik pénzt kell bedobni, ha kávét akarsz. tuti nem dolgoznék ilyen helyen, az egész fizumat elvinné a kávégép. vagy dolgoznék, de hó közepén már feltörném a kávégépet, ha nem lenne elég pénzem. úgyis lopós vagyok.

szerda, november 08, 2006

megyek aláírni mindjárt.
olyan az ég, amilyen nincs is.
kurvára geci vagyok a mesterházival.
kurvára sajnálja mindenki, hogy elmegyek.
szereztem taxicsekket.
foglalt a csocsószoba.
éhes vagyok.
leforráztam a kezemet kézmosáskor.
gusztustalan pattanás van az államon, pont a biciklisbalesetes heggen.
csodálatosak a fények.
az élet gyönyörű.
köcsög racionalizmus.

paris hilton akarok lenni. mondjuk vicces lenne.

reggel láttam a mokkában für anikót, meg a klipjét, merthogy a bereményivel és a hrutkáékkal kiadott egy lemezt, és nagyon, nagyon tetszett. nincs jó hangja, vagy legalábbis nem annnnnnnyira nagyon jó a hangja, de a szám az nagyon tetszett. szóval most vadászom, hátha fent van már a neten.

kedd, november 07, 2006

nyili-nyali és szipi-szopi.

nincs egy órája, hogy felmondtam, de már jönnek az emberek.

voltam terence-nél, mert mostantól terrence és philip vagyunk. jó ott, a kanapén bambulni a tévét.

nincs kedvem. mihez is?

ma valahogy borzasztóan korán keltem, amit bánok, mert normál esetben csak most ébrednék még. és 7:52-kor hívott egy huszas szám, amit el sem tudok képzelni, hogy képzelt, vagy ki lehetett, nyolc előtt még a cib vagy a cetelem sem telefonál, de mindegy is, nyílván nem vettem fel, menjen a faszba, aki nyolc előtt telefonálgat.

hétfő, november 06, 2006

tököm tele mindennel. vagyis nem. de közben mégis. persze tök jó, felvettek, meg mittomén, de olyan jó lenne, ha egyszer úgy minden rendben lenne. minden. egyszerre.

még mindig béna mindkét karom, de igazság szerint már nem zavar.
a ribi jön ide mindjárt, együtt megyünk a leoba, illetve ő majd egy kávézóban vár rám, és akkor ha végeztem, dumcsizunk, meg minden. mert az jó.
a fejfájásom iszonyat, de leszarom. hál istennek semmi munka.
napok óta azon gondolkozom, hogy jól megkillingelem ezt a blogot, mert rémesen unom már, hogy ennyire unalmas vagyok. egyenlőre nem tudom, hogy egyszerűen tényleg ennyire szánalmasan unalmasak a gondolataim, vagy csak korlátozom magamat, és nem írok le egy csomó mindent, mert tekintettel vagyok másokra. mind a kettő szar ügy, az viszont bizonyos.

szerdán meg életemben először lakást nézek. nem albérletnek, hanem sajátnak. még mindig nem értem ugyan, hogy ha majd megtetszik egy, akkor honnan lesz annyi csilliárd pénz, de anyám azt mondja, hogy nézzek lakást, mert lesz. és tulajdonképpen eddig mindig igazat mondott nekem. mármint anya. szóval így.
el kellene indulnom, mert délre megyek a leoba ügyvezetőigazgató vizitre. és ciki, ha megint csak egy órát leszek az irodában ma. szóval így. ilyenek. ma reggel.

már hétfő

ribivel költöztünk szombaton. illetve költöztettünk - elméletleg, de végülis nem. és rájöttünk, hogy mindent el tudunk intézni. de mindent. igaz, azóta nehezen mozdítjuk a karjainkat, de így van.
kár, hogy csak négy nap volt. hiányzik.
ma meg abigéllel találkoztam, és nagyon jó volt. bár kurvára szenvedtem volna inkább a szivacsomon, ami végre ott van megint, ahol lakom. klassz azért.
azt hittem, végre egy értelmes, hosszú postot fogok írni, de nem sikerült.

péntek, november 03, 2006

berúgtam, mert a balázs hozott hotvátországból ánizsos pálinkát.
és akkor most le is lépek a faszba. csak mondom. mert nem érdekel. semmi. sem.

csütörtök, november 02, 2006

lakást kell keresnem. erre már nagyon ugrik anyám - egyrészt. másrészt meg jó lenne valahol nyugodtan lenni. és most kivételesen nem a viktorral van a baj. hanem azzal, hogy sosem lehetek biztos abban, hogy a következő hónapban nem kell-e költöznöm. meg nem tudom. na.

kifejezetten menőkém van, ezért szenyaság a hideg szél.
mindegy, este beülünk kávézni, és az kellemes lesz.
most meg megpróbálok összerántani egy csocsó csapatot.

-

van, hogy nagyon rossz kikelni az ágyból. mindegy persze.
a tegnapi pakolásról ribi már írt. a szotyi az orromot nyalogatta szeretetből. cuki volt. szotyi zseniális macska. na.
olyan hideg szél fúj, mint télen amúgy.
és nincs kedvem elkezdeni a cd kritikákat, pedig tegnapra kellett volna már.
eh, mindegy. minden mindegy. végülis.

website statistics
hit counters