deák

koopot hallgatok, meg mindenféle finomságot. és reggel, mikor elindultam a metró felé, a roxane szólt, aztán meg a brother can you spare a dime, adtam is egy dime-ot a néninek, akinek szoktam, mindig a király utcai lépcső alján üldögél, zöld pohara van, pont olyan, amilyenben a dobókockát kevertük anno.
és ott feküdt margit néni a mobilbolt mellett, nem dobozokon, hanem csak simán a földön, embrió pózban, és odamentem, szólítottam, meg az arcát is megsimítottam, de nem ébredt fel. nem ijedtem meg, mert éreztem, hogy él, csak gondolom, nagyon mélyen aludt.
nem tudom, lehangoló ez, de megpróbáltuk anno, nem lehetett segíteni rajta, és hiába szakad ki belőlem a szívem, egyszerűen nincs mit tenni, az van.