father figure

valamiért bosszantott a klip gyerekként. nem szerettem nézni. csak hallgattam. fekete-fehér volt a zene is. taxi.
most, hogy a bárszéken ülve hallgatom, telítődöm érzelmekkel, az van. tán még sírni is tudnék, ha egyedül lennék itt. iszonyúan feszült vagyok, közben mégis egyenletes - nem értem. mintha egyszerre lennék üres és telített. skizo, na igen.

a bükkben azért volt jó, mert tudott hova csordulni. mindennek meg volt a helye, és rengeteg tér volt, amit betölthettem. tinédzserkén csak a közeg miatt szerettem sétálni, mert semmi sem befolyásolt, nem hatott rám senki, nem kellett megfelelni, viselkedni, mert a természet egyszerű (természetesen)- működésében legalábbis. és őszinte.

no nem mintha annyira meg akartam volna felelni bárkinek is tinédzserkoromban.