nincs tévém mától. úgyhogy, ha valakinek van olyan, amit nem használ, az kéretik jelezni.
szóval visszavittem az orsinak a kölcsön tévét, és most bejöttem a munkahelyemre, mert dolgom van. hülye vagyok én is, mondhatom. de tényleg. viszont most tök nyugodt itt minden, mert egyedül vagyok. ez igazán kellemes.

robbie

ugye viccből neveztem a robbie hasonmás versenyre, legfőképp, mert a munkatársaim csinálják és szerették volna, ha egy lány is nevez, aztán ki lehet ilyen hülye, hogy bólint: igen, én.

és akkor most az van, hogy a fókusz akar csinálni riportot majd a nyertessel, meg hát hallották, hogy lány is nevezett és nem lehetne-e azzal is. nem lenne jó a fókusznak ez a riport. nekem meg pláne. mindenesetre vicces, hogy így működnek dolgok. azt hiszem.

és akkor most ezzel elnevetgéltem a napom egy jókora részét, kezdődhet a munka végre. meg a tárgyalás nemsokára a főnökömmel a jövőmről, ami miatt nagyon izgulok.
pénzt szeretnék - nem tudom adna-e.
és nem tudom ő mit szeretne.
tegnap karen kedves felkészített, mert ő nagyon ért a tárgyalásokhoz. elméletben én is profi vagyok. csak aztán kislány leszek, zavarbajövős, félős. az meg nem jó, ha szeretnék kiharcolni valamit.

arra az elhatározásra

jutottam, hogy ki kell pihennem magam. tehát:
- munka után igyekszem nem szervezni magamnak programokat
- ha valaki látni szeretne (ritka eset úgyis), akkor felhívom magamhoz.
- ha valakit látni szeretnék, felhívom magamhoz.

olyan, mintha át akarnád ugyan lépni az előtted állomásozó akadályt, de az, akárhányszor felé emelnéd a lábad, mindig pont annyival magasodik meg, hogy éppen ne tudj rajta átlépni. aztán meglepnéd, próbálsz úgy csinálni, mintha nem is akarnád átlépni, csak épp ott ácsingózol mellette, és akkor hirtelen, egyszercsak ugrasz, de az akadály okos. nem fog menni.

aztán leguggolsz és vizsgálni kezded a dolgot. rájössz, miféle anyagokból tevődik össze és hogyan. és szépen, lassan megtanulod szétszedni.

kedves barátom, a höcsi írt pár vicces gondolatot a fénymásolóról, a fényről és a sötétről messengeren ma reggel. publikálnom kellett, mert publikálnom kellett, aztán pedig kérésére le kellett szednem, mert le kellett szednem.

úgyhogy most itt akkor már mindegy is.

szerintem

mindenkinek meg kellene vennie az új gwen stefani albumot. mert jó. és azon is meg kellene hallgatnia a hetes számot, a harajuku girls-t. mert jó.

olyan izé.. nem is tudom.. olyan egyedül vagyok érzésem van.. ritka az ilyen.. most épp mégis..

tegnap

a labrisz 5 éves születésnepja volt és sokat kacagtam. legfőképp a dizőzön, mert az nagyon helyes volt.

ma meg a matinál fél négykor betéptem és még most is kicsit gyagya vagyok. és nem tudom, menjek-e bulizni. semmit sem tudok. most még.

furák az emberek. ma nosztalgikus vagyok.

frídom

egész nap ez jár a fejemben.

all we have to do now
is take these lies and make them true somehow
all we have to see
is that i don't belong to you
and you don't belong to me

pedig milyen régen volt ez is. 90-ben. kölyök voltam. néztem a világ leghíresebb modelljeit. mekkora dal volt. és milyen jó érzés..

gondolkoztam, hogyan írjam, meg mit írjak, hogy milyen volt london, de nem jutottam dűlőre még. jó volt. nem tudom.
furcsán alakult, első éjszaka egy olyan fiúnál aludtam, akit azelőtt soha életemben nem láttam, csak az évi adta meg a számát és mivel nem volt szállásom, kénytelen voltam felhívni. kedves volt, kijött értem blackheatre, megosztotta velem a lakását, ágyát, takaróját. nagyon rendes dolog volt ez tőle.
aztán meg sétáltam folyton. nagyon jó volt egyedül. jó volt, hogy nem kellett alkalmazkodnom. sokfelé jártam, mindenütt beültem egy kávézóba, beszélgettem emberekkel, hallgattam, ahogy beszélgetnek a nénik a zöldségesben.. nem tudom. jó volt.
aztán esténként pedig találkoztam előbb georgi barátnémmal, aztán barbarával. az is nagyon jó volt mindig. valami bár, valami kávézó... voltam a candy club-ban is, az is meglehetősen vicces élmény volt.
nem tudom mit kellene írnom. de mindegy is.

akárhányszor kimondom, vagy kimondják azt a szót, hogy london, mindig a london megöl engem című film jut eszembe és a főszereplő srác arca, meg a csudaszép csizmája, amiben megy megszerezni az állást.. jaj, nagyon szeretem azt a filmet.

a tv2

egészen kellemes meglepetést nyújtott tegnap ezzel a strucc cíművel.. tényleg.

a zenekari próba meg vicceske volt. de jól ment.

mint ahogy

azt már basszka megjegyezte, kölcsön kaptam tőle tegnap éjjel a hangszerét. vicces ez, mert elsősorban normális, mondjuk úgy ritmus gitáron játszom, de most muszáj itten basszust, cég miá..
szóval éjjel egy csomót gyakoroltam, nagyon finom kis hangszer ez a basszusé. szép hangjai vannak, szépen beszél. nem vagyok egy flea, teszem hozzá, de azért nem annyira rossz, mint ahogy gondoltam, hogy lesz. ismerkedünk. na ja.

egyébként meg arra mentem haza fél 11-kor, hogy nem lehet kinyitni a bejárati kaput. több férfi ember is a segítségemre sietett, mindhiába. aztán elmentem, ittam egy kávét és mire visszaértem, valaki keményen, brutálisan betörte a bejárati ajtót, biztos baromira fázott és nem volt kedve kint szarozni. tehát hazajutottam, béke.

csepeg az idő.. mint a higany, lepöttyen és aztán szétszóródik.. mindenütt idő. vagy az idő hült helye. hiánya.

na jó

másnap.
amikor fáj a mosoly. szar szituáció, hogy kedved van mosolyogni, de a mosolykor nyilal. nem jó ez.

ha mindig mesélne nekem valaki, az olyan jó lenne. nem tudom miért van az, hogy egyszer már senki sem mesél.

most például a viktort ünnepeltük, mert átvette a doktori akármilyét, és nagyon jó volt. nem így indult a napom, de végül becsíptem, na. rég volt ilyen.
most itthon, mert már a felelősségtudat nagyobb bennem, mint a nem felelősség tudat. még írnom kell. hülyeségeket ugyan, de írnom.

ezek vannak. hülye kedd este.

meg szeretet van egyébként. és pontosan az, amire gondolsz. mert fontos. vagy.

olyan sokszor eszembe jut még a kutyám. bélánál nincsen jobb kutya, én tudom. úgy szerettem. nemcsak azért, mert szeretett. akkor is szerettem, amikor szemétkedett, meg besértődött vagy csak szimplán rossz volt.
és a kis álarcát szerettem nagyon, meg a nyolcast a hátán és a pizsama szerű lábait hátulról.
nem is tudom.

és most ez a környezet, ami körülvesz.. elfelejtjük a rosszat, nem érdekel senkit. nem akarjuk megoldani, elsiklunk felette. az meg csak nő, növöget, megeszik mindent, ami az útjába kerül, mint a kisgömböc..

kapar a torkocskám. megfáztam asszem.

tegnap az eklektikában voltam. szeretek az eklektikában lenni a barátaimmal, csak mindig kicsit hideg van.

londonban az egyik metrós bemondó néni egészen megbolondult. először csak mondta, hogy mind the gap please, aztán meg mikor nevermindolták, akkor sikítozott, hogy mind the gap.. mindenki kacagott már, sokan szórakoztak azzal, hogy a kis lábukat éppen hogy átvetették a sárga vonalon és akkor jött egy ember, aki - lehetett hallani - szó szerint elvitte a visítozó alkalmazottat. aztán pedig bemondták, hogy elnézést kérnek az iménti incidensért. jaj, sokan kacagtak, nagyon mókás volt.

lusta

vagyok. ma reggel ki kellett volna fessenek, hogy nevezhessek a robbie williams hasonmás versenyen viccből. de képtelen voltam 7kor felkelni. mindegy, asszem azért majd lesz még erre időm.

színházban

is voltam és egészen más volt.

most meg eszem. tudom, hogy nem szabad ilyenkor, de éhes vagyok, na.

be van dagadva a szemem. így nagyon rossz nézni a monitort.

utálok pakolni.
meg olyan fáradt vagyok a tegnap éjjeli idegeskedés miatt. de ezek mind, egytől egyig, nem éppen fontosak.
semmi érdekeset sem tudok mondani.
ha visszajöttem, lehet, hogy felmondok. vagy nem tudom még. esetleg pofátlanul sok pénzt követelek majd. ilyenek.

addiksön

sosem cumiztam. anyám a kezembe adta a cumit gyerekkoromban és utáltam. aztán az ölébe vett, nekem a kezemben volt a cumi, bevitt a wc-re és mondta, hogy, ha utálom dobjam bele, ő meg lehúzza. biztos nem értettem, de valahol mélyen mégis. beledobtam. lehúzta. és minden a helyére került. nem volt rá szükségem. a cumira.


ezt a módszert sokszor elfelejtem. pedig nagyon hasznos.

hihetetlen

érzés, hogy bent szopok a munkahelyemen már megint..
szeretném, ha lenne a világban egy csöpp értelem.

miért kell nekem olyan emberekkel kommunikálnom, akik képtelenek kommunikálni. nem is tudom középsős, vagy nagycsoportos-e.. istenem, szar ez.

most mit is mondjak..
furcsa nap. ha kiülök a dohányzóba, pont rámsüt és az nagyon jó érzés..

ne legyünk meggondolatlanok. viszont természetesen zárjunk ki minden lehetőséget.
és akkor én most ebédelni fogok..

biztos

kellene már szervezkednem, meg intézkednem mindenfélét az utazás előtt, de valahogy olyan érzésem van, mintha csak mondjuk szegedre mennék. és kb ennyiről is van szó azt hiszem. csak ott nem rúgok majd be egy ezresből. haha.

minden reggel, mikor elindulok a sunny afternoont meghallgatom a kinkstől.
help me, help me, help me sail away,
well give me two good reasons why i oughta stay.
cause i love to live so pleasantly,
live this life of luxury,
lazing on a sunny afternoon.
in the summertime

és aztán egyáltalán nem vagyok lazy és egyáltalán nincs sem sun, sem afternoon, de mindig mosolyogva indulok el. így megy ez.

when youre smiling..
mosoly kúra kell.
egyébként mindegy, nem hiszem, hogy bármi is számít.

pár éve még mennyire más volt minden. legfőképp bennem. most meg nem tudom.
otthon kellene maradni. nem kellene mozdulni.

éjszaka a lánchídon mindig olyan elfogódottá válok. biztos a fények, meg sirályok, meg ahogy hullámzik a víz, nem tudom. és olyankor már a higedet sem érzem, olyankor valami más van.

vicces, hogy miközben zajlik, él bennem egy érzés, az agyammal tökéletesen tisztán elemzem. mintha írnám egy lapra, hogy a szereplőm (én) hogyan reagál és közben rezonőrként meg is mondanám, hogy mit, hogy ront el. vagy csinál jól. vagy bármi.
magam vagyok. magammal vagyok.

candy club

ott voltam tegnap. hát én nem tudom, vagy kiöregedtem, vagy rossz az ízlésem.. nem volt jó. de fura, hogy úgy tűnt, mindenki másnak nagyon jó. szóval nem tudom mivel van a hiba. kivel.

viszont befejeztem a könyvet este, amit úgy szerettem és hihetetlen élmény volt, tényleg.

sőt, teljesen ráhangolódtam londonra, annak ellenére, hogy a hétvége elején volt egy ilyen mi a francnak megyek én oda érzésem.

aztán ma reggel azt éreztem, hogy hihetetlen féltékenység, vagy nem is, talán undor támadt bennem. igyekeztem leküzdeni, de nem egyszerű.. nyílván sikerül majd. csak szimplán szeretni. csak szimplán. szeretni.

gyönyörű ez. mint egy hullámvasút.. csudaszép.

figyelted már a szelet, ahogy befordul egy utcasarkon?

mondjuk

az idő szar, de a kedvem valamiért kicsattanó..
biztos a charlie is közrejátszik.. egyszerűen csuda ez a dal.

a viktor majdnem feljelentett egy éttermet, mert elfelejtették kihozni a tartárt, amit felszámoltak a kajájához.. mókás ma minden. tényleg.

bentről leskelődő áramló érzet
nincs bezárva, mégis marad.
kinyitom. bezárom.

piros, levél, ősz, héja, kenyér, föld, giliszta, horog, hajó, tenger, só, krumpli, kés, hideg, sál, mű-vész, kalap, kabát, gomb, zoknibáb, babszem, jankó.

take it easy my borther charlie
theres's always another day
there's always an easier way
there's plenty of time for tomorrow
things are gonna come your way

take it easy my brother charlie
take it easy meu irmao de cor

táncolnék. úgy. én.

rávettem 5 kedves kollegámat, hogy nemsokára elfogyasszunk egy kis becherovkát a hűtőből. nem mert alkoholt szeretnék inni, vagy nagyon vágyom rá, vagy mert megnyugtatna. hanem mert nekik, ez most nagyon jót fog tenni. tudom.

mindig van min nevetni, még jó. ez a jó. ez mindig. jó.

csak azt az érzést keresem, amikor magamtól ébredek fel, a frissen elkészült bundáskenyér és a kakaó illatára, és tudom, hogy van valaki, aki ezt nekem csinálta, azért mert szeret.
én tudom, hogy az anyáknál senki sem tud jobban szeretni.

mikor sétálok, akkor mindig kiszakadok kicsit az időből és látom kivülről a dolgokat. olyankor optimista vagyok, mert érzem, hogy mindez baromira egyszerű. olyankor tudom, hogy mi számít, tudom, hogy mi van bennem, és mi van benned és azt is tudom, hogy ez pont elég.

w.w.

"rest not, till you rivet and publish yourself of your
own personality."

akinek van a keze ügyében egy pesti est, az azonnal lapozzon annak 128. oldalára. képregény.

mostanában

csütörtökönként fellép egy csajszi az eklektikában, zongorán játszik mindenféle dalokat. semmi különös egyébként, tehát nincs ilyen iszonyú, mindjárt behugyozok jó hangja, viszont elképesztő kellemes ülni a fotelban, olvasgatni, miközben a roxanne vagy egy leonard cohen dal, vagy valami jazz standard szól.

ma már nem szeretnék inzultálttá válni. még akor sem, ha ez többnyire elkerülhetetlen.

vannak emberek körülötted és ez egyre inkább idegesít. érezted ezt biztos te is. csak az rossz, hogy van egy pillanat, amikor egyszerűen nincsen kedved emberekhez. tudod, hogy kénytelen vagy velük lenni, együtt lenni velük, de belül inkább arra vágynál, hogy ne láss senkit.
közben meg csak azért van ez az egész, mert hihetetlenül vágysz valakire, aki őszintén, és egészen veled van. nehéz ez. nagyon.

szóval, ha kimész a napra, akkor akár akarod, akár nem, szépen érezheted, amint feltölt energiával. legalábbis én ezt tapasztalom.

"az ember egyedül van, és hiába erőlködik, hiába találkozik hébe-hóba más élőlényekkel, egyedül is marad. azt hiszem, előttem már elmondták ezt néhányan. az élet örök visszatérés a félelemhez, és ellentétéhez a szerelemhez."

szóval mélyen filozofikus a hangulatom.

F.M.

ma lenne dosztojevszkij születésnapja. biztos inna vodkát, meg enne uborkát, vagy lehet csak inkább vájkálna kicsit..

szeretem egyébként. szerettem. tök rég nem olvastam, nem is jó ez így.

általában

éjjel jutnak eszembe dolgok, amiket reggelre elfeledek.
de az ágy, az megnyugtat, belefeküdni, feltöltődni..

fotoszintetizálok. csöndben.

régen, nagyon régen volt ilyen napom, azt hiszem.
pedig nem indult rosszul. és nem is fejeződött be rosszul.. de a köztes idő..
ez volna a felnőttség? furcsa ez. tökhülyeségek miatt idegeskedni folyton. és rámragasztják, elérik. nemjó. valami kellene. valaki. nem tudom.

olyan régen volt már rám könyv ilyen hatással egyébként. mint ez most, amit olvasok.

és végtelenül hosszú és üres kontinumban érzem magamat, ahol csak a koincidenciák meg a különféle erők vezérelnek..
és ezt kell csak uralni egy kicsit.
kicsit.
csak.
kösz, kösz elég..

mindig a svéd gyermekversekre lukadok ki a végén. ez minden helyzet alapesszenciája.

makány

ezt a szót olvastam az imént egy ímélben és nagyon tetszett. azóta mondogatom magamban.

mindenki gépel körülöttem. furcsa ritmusok ezek, érdekes ütemek, de mégis ütemek. megfigyelhető, ismétlődő ütemek.

most akkor össze kellene raknom magam.

nincs mit mondanom.
azt tudom, hogy a vicceskedéssel vigyázni kell.
egyébként pedig csönd van.

cégesbuli, főzőcske, brancs, szülinapibuli. valami mindig. miközben mégis csönd.

nem akarok elindulni. valahogy.

húú

először a kis erzsi, na, ő csodálatos volt. aztán a csókolom kissé nehezen jött bele és mire belejött én már a közgáz pincében voltam megnézni a zsuzsát, aki nagyon jó volt. nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy jól csinálja, csak az lepett meg, ahogy átírták a zenéket. nagyon jó, tényleg.

aztán a zsuzsiékkal vissza a gödörhöz, kis mulatság. a csókolom még pakolt valamit bent, de gondolom a koncertnek azért már régen vége volt. viszont nagyon érdekesnek láttam az éles különbséget a két helyszín közönsége, zenéje, mindene között.

pillanatra

aggódtam, hogy nem ma csókolom (a gödör siteján egyáltalán nincs feltűntetve, a mancsban meg 9edikén jelzik), de basszus, aki tudvalevőleg bizton állíthat minden ilyes információt, informált, hogy ma. és ami a legszebb, hogy előtte kis erzsi zene, amit ugyancsak remeknek találok, szóval na. alakul az este.

már csak egy gond van, hogy a zsuzsi is hívott ma a koncertjére, ami természetesen pont a csókolomkor lesz, egészen más helyszínen.

mit lehet tenni, ha valaki sunyi. ez most a nagy kérdésem. mert az nem segít, ha megkérem ne legyen az.

akárhogy is, egy finom habos kávé (tudom, tudom, hogy szinte már fetisizmus ez), szóval egy ilyen, gyönyörűséges reggeli ital, feldobja a napot. ez van.

egyébként napok óta, ha azt érzem szar munkát csinálok, mindig megdicsérnek mennyire nagyon jól sikerült. lehet változtatni kellene a hozzáállásomon. vagy értékrendemen? nem tudom.

és akkor még annyit, hogy bazsarózsa. mert ez is egy rettenetesen kellemes szó. csak mint a balzsamecet és fontsterling.

vannak táncelőadások, amiken már túl sokat kell gondolkozni. sosem értettem a céltalan művészetet mellesleg. vagy az olyan mélyen elrejtett célú művészetet, amit sohasem fejtesz meg.

mára már csak az megoldás, hogy úgy másfél óránként kiülök egy fél órára a könyvemmel és egy cigivel olvasni. csak nem tudom mi lesz, ha nagyon hideg lesz. persze nyílván akkor kabátban.

órák óta a ráspoly szó és brazovics athanáz regényalak jár a fejemben.

egyszer amúgy leestem egy fáról (mert nagy fára mászós gyerek voltam) és onnantól vette kezdetét a tériszony időszámítás. de csak azért estem le, mert letört a faág, épp ezért a tériszonyom csakis akkor éled fel, mikor nem magamban kell bíznom a magasban. fára azért még mászok manapság is. legutóbb asszem a tabánban..

csili csali csalavári csalavér.
na jocikám, ehhez mit szólsz?

came in from a rainy thursday on the avenue
thought i heard you talking softly.
i turned on the lights, the tv, and the radio.
still i cant escape the ghost of you.
what has happened to it all?
crazy, somed say,
where is the life that i recognize?
gone away...


but i wont cry for yesterday, there's an ordinary world
somehow i have to find.
and as i try to make my way to the ordinary world,
i will learn to survive.

hallgatom a rádiót

ahol arról beszélnek, mi a bosszantó a bevásárlásban.
az egyik ember azt írta smsben, hogy azt utájla, hogy sosem a jennifer aniston veszi le a sört előtte a polcról. ezt egy pillanatra viccesnek találtam.
most meg duran duran szól, amit imádtam kisebb koromban. sőt. most is nagyon szeretem.

az amerikaiak hülyék basszus. mindig tudtam.

sosem lenni. erre kell törekedni. sosem megfoghatónak lenni.

miért mindig akkor értékelnek valamit, amikor nincs. amikor hiányzik. miért a hiány értékelhető. a hiány által. miért nem akkor, amikor jelen van.

minden fáziskésésben érkezik. minden.

utálom az időt.

micsoda butaság itt agresszorkodnom. nemde?

azt gondolom, semmi értelme ennek az egésznek, azon kívül, hogy én valahol lejegyezhetem, ha úgy tetszik kiadhatom. persze képletesen, másképp, de mégis.

miközben semmit sem tudsz.

mert hidd el, hogy semmit sem tudsz a világon. erről.

régen hintából kiugrani, mikor magasan járt, vagy a porolón átfordulni a halálpörgésnél, az volt a nagy szám. most meg nem is tudom. furcsa dolgokra mondják azt, hogy ez igen.

nyálfolyós, horkolós finn ember az asztalnál, miközben csak 8 múlt még, és ébreszteni csak szuomi felkiáltással lehet, illetve pont hogy nem, mert a kedves simogatásra mosollyal válaszol, és máris szeretem. hiába a csillogó száj, ami az egykor folyt nyálra utal. hiába a horkolás. aztán elbóbiskol megint és ütlegelve kiabálva tessékelik ki, pont mikor már megszerettük.

egyébként meg pont leszarok mindent, mert pont annyira nincs közöm semmihez, mint amennyire a semmiknek köze van hozzám.

és akkor megyek, nézek valami ikszaktákat, vagy helyszínelőket, és pont jó lesz.

illetve lehet, hogy csak pont.

neruda

i have a crazy

crazy love of things.
i like pliars,
and scisssors.
i love
cups
rings
and bowls -
not to speak, of course,
of hats.
i love
all thing,
not just
the grandest,
also
the infinite
ly
small-
thimbles,
spurs,
plates,
and flower vases.

oh yes.

kellemes, kedves, vidám dallal a fülemben munkába érkezni jó. olyannyira, hogy folyton azt várom mindig, hogy valaki táncra perdüljön, mint az its oh so quiet-ben. de persze sosem, még a portás fiú sem, mikor kijön, hogy nyisson nekem teret.

semminek sincs köze ehhez az élethez, ezt érzem kábé. komolytalan minden egyes mondat és gondolat és fázis.
aztán meg úgyis minden időben jön, idejében.

végül

a krisztával mentem az eklektikába, akivel sokat mulattam.
most meg egy újabb reggel, megint iroda, megint ugyanaz a körforgás.

why oh why
must time fly
tonight..
and hush, dont you cry
when i say: i do
time oh time
give me time
tonight. tonight.

why oh why
must time fly
tonight.
and why dont you you smile
when i say: love you
time oh time
give us time
tonight.
tonight...

megyek az eklektikába, és azt hiszem kicsit berúgok majd.
mindennek ellenére. mind ennek ellenére.

a nagyi hörögve vesz levegőt, nagyon rosszul van. a biztonság kedvéért, nemcsak karácsonyra, hanem a születésnapomra ideadja az ajándékot, mert hátha addigra már nem él. a mellkasára visszahúzza a fejem, amikor fel akarok emelkedni. szeret.

anya a kertben rószát szed, megszúrja a sok tövis az ujját. este, mikor belopózom hozzá, hogy megpusziljam, megfogom a kezét és meglepődök. paradicsomba csomagolta a nagyujját, hogy kijöjjön a tüske. szeretem.

az unokatesóm hatalmas pocak tulajdonosa, benne a kis hős már csak -1 hónapos. mosolyog rám, együtt nevetünk, fogja, szorítja a kezemet. szeret.

a nővérem a sajátos humorával beszól minednkinek. melege van, kutyákról beszél, jaj, a suttogóban szegény lovacska.. szeretem.

apám büszkén hallgatja beszámolóimat és a többi cucc közé teszi a legújabb írást. szeret.


a család lehet sok, az is lehet, hogy inkább elmenekülök, annyira sok, de csodálatos azért. engem sosem érdekeltek a hülyeségek. a lényeg a kézben, a tekintetben van.