cafe con lacce

kavezoban uldogelni, konyvet olvasni mindenutt jo. itt is.

megyek is, mert ennel az elmenynel hirtelen nem tudok jobbat.

megint ugyanaz

a netcafe. nem tudom ki hogy van vele, de en azt gondolom mindenki kapja be a tokomet. barcelona meg mindig kurva jo. egyebkent.
mojitot iszom.
mint a kisujjam.
neha csapkodnek, maskor meg fekudnek a fuben.
szeretnek biztonsagot. nyugalmat.
szeretnem, ha nem csalodnek folyton. ha nem vernenek at.
szeretnek baratokat. olyan baratokat, akik nem csak mondjak. hanem azok is. persze van par. azert.

Barcelona

eleg jo. az van, hogy bejottem egy barba, ahol ki volt irva, hogy free internet, ami persze csak akkor. ha fogyasztok, ugyhogy rendeltem gyorsan a haz borabol es meg kell mondjam, veszettul finom. nem nagyon erdekelnek az erdekes latnivalok, bar teny, hogy gaudi egy zseni volt es azert a sagrada-t, meg egy ket epitmenyet megneztem, de en nem szeretem a varosnezos mokakat.
az embreket nezem, akik rendkivul szimpatikusak. termeszetesek. csodalatos ez a varos, minden erzekemet hasznalom. a szinek, az illatok, a hangok. a spanyol nyelv, mintha allando zene szolna a fulemben, olyan. szoval en inkabb setalgatnek, kavezokban uldogelnek.. na es a tengerpart..

az ember egyebkent csak alljon a sajat laban. es en vegre tudok, kepes vagyok azon allni. nagyon jo erzes, csak ajanlani tudom mindenkinek.

szoval most megiszom ezt a bort, aztan megyek az utcakra, az emberek koze.

szóval

az élet mégiscsak egyszerű kellene, hogy legyen. én holnap el barcelonába végül. sok-sok hezitálás után úgy döntöttem kell nekem spanyolország.

már tudom, hogy hol vagyok. körülbelül azt is, hogy kicsoda.

j.w.

"the punishable sin is not lust, not even adultery, the sin is not to do with sex at all. it is a failure of feeling. not an excess of passion but a lack of compassion."

the scientist

running in circles
chasing our tails
coming back as we are

nobody said it was easy
oh it's such a shame for us to part
nobody said it was easy
no one ever said it would be so hard

i'm going back to the start

nem nézni vissza

orfeusz.

nem is tudom.. elindulni, előre és nem nézni vissza. egyszerű.

amikor gyerek voltam magam dobtam be a cumit a wc-be. nem is sírtam utána. valahol bennem meg kell, hogy legyen még ez a képesség.

a balatonnál

rámtörtek a régi emlékek.

és mikor kemény vagyok, akkor veszítek a legtöbbet.

és a hiú emberek még ennél is többet veszítenek.

a gerincteleneknek viszont nem is volt és nem is lesz semmijük. 

lehet

e az égbolt barátom, kenyerem? és ha eszem belőle, a felhők vajon megülik-e majd a gyomrom? a csillagok felsebzik-e gyomorfalam?

anyukám

itt ül mellettem, rejtvényt fejt épp. mondta dolgozzam csak, addig ő itt fejteget. imádom. tényleg. valahogy feloldoz, egyetlen tekintetével. könnyűvé varázsol.

lassú

és súlyos izzadságcseppekben folynak le homlokomon a szavak. azok a szavak, amelyek megkeserednek bennem a kimondatlanság fájdalma miatt.

keretes

volt a nap, mert munkából hazafelé jövet pedig egy kis fekete spániel kölyök lett a cimborám. de most ez mindegy.

ez a meleg egészen meggyötör. még a szokásos szóvicceken sem tudok kacagni. és jónéhány embert elküldtem ma a kurvaanyjába.

holnap pedig jön anyukám, akit beviszek majd a munkahelyemre és ettől őszintén szólva egy picit félek. hogy mit fog szólni. az emberekhez, a környezethez.. ilyesmi. elég kritikus a drága. ezért (is) szeretem. ilyenek vannak. semmi különös. semmi konkrét.

a bácsinak

a deák téren most két új kiskutyája van, akik két hetesek és foltosak. az egyik a lábánál aludt, a másik meg az ölében lefetyelt egy pohárból vizet.
a bácsi azt mondta elmehetnék tévébemondónak, és hogy havi ötszázmilliót kérjek érte. furcsa, ennek a korosztálynak a tévébemondónál nincs hatalmasabb karrier.

a látóhatárt

nézem és egyszercsak ott vagyok a dombokon, a füvet is érzem a talpam alatt, meg a forró szellőt a bőrömön. látom a sárga virágokat és még az apró méhecskéket is hesegetem..

a gondolat, hál istennek, szabad. csak az ne legyen egyszer, hogy már képtelen szárnyalni.

műzlit

kb 2 éve ettem utóljára reggelire, ám most imola megvendégelt valami csokis-ropogóssal. elég jó volt.

tegnap egy kollegám eképp szólt: "engem még a képzelt barátaim is kiközösítenek." - szomorú ez.

munkára fel.

hagyom hogy magával lendítsen az alkalom atmoszférája.

ne legyen bennetek kegyetlenség...

...és irgalmasság se legyen bennetek..
 
ti jók vagytok mindannyian,
miért csinálnátok hát a rosszat?
 
néha ugy vagytok a rosszal,
mint az ópiumot szívó a pipájával.
ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,
aztán pedig irtózik önnönmagától is.
mert miért isztok pálinkát tej helyett?
hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
 
ti jók vagytok mindannyian,
hisz mindnyájan örültök a jónak
s fontoljátok meg amit mondok:
nem sánta az, aki
együtt lelkendezik a csúszkálókkal.               

ego sum

azt hiszem jelen esetben a parazita, az élősködő szó is tökéletesen ábrázolja a képet.
add ide az energiád. azt meg leszarom, hogy neked nem marad. csak tölts fel. töltsd fel az egóm. 
 

az történt

hogy a mazsola meghalt szegény. manka meg sír. sajnálom. tényleg.

mazsola

a tengerimalac is itt van most a munkahelyemen. beteg szegény. úgyhogy most felvidítom. már fél órája pátyolgatom ám. összebarátkoztunk.

húkör

and you ain't nothin' but a hooker
sellin' your fuckin' soul
 
kőkemény kurvaistenfasza.
 
tulajdonképpen az egész élet. fogd vissza magad fiam, persze közben élj a mának, hiszen kétszer sosem ugyanabba a folyóba, de légy jó mindhalálig, aztán pedig ucsitszja, ucsitszja, ucsitszja, mert a történelem az élet tanítómestere és a jó pap különben is holtig tanul. a halál ellen pedig köztudott, hogy nincs orvosság, ám ez a világ a világok lehető legjobbika.
 
nem lehet mindent leszarva, mert én nem tudok annyira önző lenni. egyszerűen nem megy. és egyedül sem megy, pedig a kurva nagy haverkodás egyenlő az egyedülléttel. értékeket szeretnék. átértékelhetetlen, örök értékeket.  
  
http://dali.karelia.ru/images/works/1943_01.jpg

közeledik

felém, lassan, súlyos léptekkel, visszavonhatatlanul. de mivel lassan, ezért nincs aggodalom, nincsen félelem. várom, bevárom és közben szokom.
 
egyébként rákenroll muzsika szól a fülemben és kezdek megőrülni, azt hiszem.

fátyol

ez a helyes kép a fátyol. hetek óta egy nagy fátyol van rámborítva. libben, meg minden, de nem eléggé. nem látok át rajta. nem jut be levegő és nem is nagyon megy ki. tompítja a hangom és tompítja a hangokat. fátyol.

rengeteg

érv szól amellett, hogy korábban járjak be dolgozni. sokkal kevesebben vannak a metrón, valamint a péksüteményesnél sem kell sorban állni. ez már meggyőző. de remek élmény az is, hogy nincs bent senki fél 9 előtt a munkahelyemen. csak a takarítók szöszmötölnek a konyhában. ha még az is lehetne, hogy amennyivel korábban jövök be, annál hamarabb menjek el.. hát az nagyon jó lenne, azt hiszem.
 
egyébként ma is ilyen fürdős nap lesz, olyan, mikor a levegő, mint melegvíz csúszkál majd a bőrömön.

legyen

nyugalom és kevésbé meleg időjárás.
 
a hétvégém tulajdonképpen remek volt. bizonyos szempontból mindenképpen.
csak ne lenne minden vasárnap után egy hétfő.

hájh szkór

mikor arra felé repültél, amerről a szellő hozza azt a friss, vágott fű illatot, akkor gondoltál-e arra, hogy éppen annyira szereted ezt, mint reggelente az éjjel még vizes bőrének illatát?

és eszedbe jutott-e leszállás közben, hogy mennyire fel tudott dobni egyetlen halk akkord?

minden bennünk van. minden előhívható. furcsán paradox, hogy mikor akar magától előjönni az élmény.

a tengerben sem a víz az érdekes. nem is, értem miért.

a gomböntő

kanalában ülve egészen kerek a világ.
 
még bármi lehetek.

lájf iz lájf

recsegés szagú ez a délután.
felálltál, elindultál és most nem tudod mit jelöl az a távoli fény.
nehezen szokta meg a sötétet szemed és most bántja minden, ami nem takar.
takaród engedi elnyújtózásod, de csak addig, amíg a lábad ér.
feletted a lámpa régóta kialudt már.
alattad megmozdul a föld.

összegabalyodva

bőr bőrt keres, mágnesként vonz, de nem taszít, forró fészek ölem és ölelő fészkem.

látomásom egyedül áll, ó de kár, hogy csak én látom, és de kár, hogy más.

a makkos pisztolynál nincs is jobb fegyver fejemben létező képes regényeim hőseinek eltávolítására.

buborékol

bennem az elmúlt napok lenyomata.

csak a végén szétpukkan minden buborék.

valamikor

pedig könnyűek voltunk és vidámak. emlékszel, te is szaladtál mosolyogva, öntudatlanul. te is néztél az égre csodálkozva, hogyan lehet valami ennyire szép.

bőrödre írt hitvallásod csak számmal tudom elolvasni.

erezeted végtelen útjai.

belülről fokozatosan csepereg bennem a felismerés. pedig nézni szeretek inkább, látni. tisztában vagyok az érzésekkel, ha nem ismerem fel, az csak azért lehet, mert húzom még az időt.

fussunk versenyt. ne időre.

bíbor

cseresznye színű lukat éget tudatomban az utolsó gondolat, ami mindig a legnehezebb, legsúlyosabb és legfájóbb.

mikor a fonalat fontam nem gondoltam előre, hogy ne csak hosszú, erős is legyen a szál.
a bíbor nyugtat tulajdonképp.

csak mint a tudat, mely a lukon keresztül szép lassan kipotyogtatja a további súlyos dolgokat.

its been a hard day's night..

zsírszegény

ez a hetem, kevés benne a kalória. a vilmoskörték c vitaminján kívül kevés dologgal találkozom, de ez nem is baj, mert ilyen időszakok kellenek.

amikor a kutya néz téged és szeméből ömlik a szeretet, akkor nincs más - megsimogatod.
amikor megsimogatod, a kutyának is jó és neked is.
amikor jó, akkor hunyd le a szemed.
amikor lehunyod egyész testfelületeddel és elméddel is része vagy az univerzumnak.

én egyébként értem. és ha nagyon akarom, akkor megértem. csak néha játékot kell készíteni mindenből - ebből is. gyermek vagyok, ez nem vitás.

nem számít, hogy ki nevet a végén, te csak gazdálkodj okosan, és folymatosan védd meg a tábort..

kisgyerek II.

ennek a barátomnak azt válaszoltam, hogy vagy a sötétség, vagy az egyedüllét maradt.
mire ő azt írta, hogy csak mennie kell tovább nagy bátorsággal.

én azt hiszem ez a kisfiú csakazért is boldog lesz. legfőképp mert egyenlőre nem ismeri az ellenkezőjét.

a szél néha önkénytelenül is divatosra fújja az ember haját.

a nap pedig divatosan barnára pirítja a bőrödet.

néha önkéntelenül jól vagyunk. figyeljünk erre oda. ezekre a jóllétekre. ebben a jólléti társadalomban. és csak hogy lezárjam, mert azt érzem ide illik (mindenhova illik):
kurvaistenfasza.

megölték

a fákat az udvaron. dimenziójukat vesztve fekszenek. megalázottan.

amnézia

tulajdonképpen jó érzés, amikor nem egészen tiszta a kép.

vajon mondtam? vajon néztem? vajon láttam? vajon voltam?

hátha nem mondtam. hátha nem néztem. hátha nem láttam. hátha nem voltam.

hátha mondtam. hátha néztem. hátha láttam. hátha voltam.

hátha vagyok.

kisgyerek I.

a kisfiú nem maradt a sötétségben egyedül. - ezt az smst kaptam kb egy órája.

disarm you with a smile
and leave you like they left me here
to wither in denial
the bitterness of one who's left alone
ooh, the years burn
ooh, the years burn, burn, burn

i used to be a little boy
so old in my shoes
and what i choose is my voice
what's a boy supposed to do?
a killer in me is a killer in you
my love i send this smile over to you

az én

hannibálom nem elefántokkal kel át a hegyeken, vagy nem kel át a hegyeken az elefántjaival.

az én napoleonom nem viszi el oroszországba az embereit, hogy megfagyjanak még több hatalomért, vagy megfagyasztja az embereit, de nem akar több hatalmat.

az én vezérem bensőmből vezérel. vagy nem vezérel. vagy nem bensőmből. vagy nem az enyém.

fejjel menni a falnak nemcsak a fejnek fáj.

krézi

kamra kómának kellene hívni inkább.

menjünk le a partra, ki a kertbe. feküdjünk a fűbe, ne nézzünk a napba, folyjon ki a nyálunk, ne legyen ki a derekunk, vegyük le a zoknit, de csak ha nem nedves a fű.

aztán majd jön egy ember és azt fogja mondani ilyen az élet, esetleg még súlyosbítja azzal, hogy a magad dolgával törődj, a te kertedet istápold, meg hogy mindenki a maga szerencséjének.. és akkor az is meglehet, hogy felugrasz, mint akit hirtelen darázscsípés illetett.
de lehet, hogy csak fekszel majd tovább és hagyod, hogy sok érdektelen szarság tumora képezze benned áttételeit, hogy bevegye a váradat - véredet.

fűben fekve.

reggel

tudatosan magamba töltöttem vagy 3 deci tejet, de egyenlőre nem érzem a legjobb megoldásnak. most megyek és ásványvizet juttatok a szervezetembe. valami kell a sejtecskéimnek a túléléshez.

I just don't know what to do with myself
I don't know what to do with myself
movies only make me sad
parties make me feel as bad
cause I'm not with you
I just don't know what to do

piros

ez a szín vesz körül ma. mondhatnám vörösnek is, csak az olyan drámai, nem? szóval piros. és zöld keretbe foglalt kék. ez az ég.

ha rosszul vagyok, mit csináljak?

talán csak maradok nyugodtan. magamnak.

volt ma valami vicces is, de arra már nem emlékszem.

azt egyébként tudom, hogy a király utca deák felé eső része olyan, mint egy háborús akadálypálya. nagyon kemény élmény végigigyekezni rajta reggel. próbáljátok ki ti is gyerekek. kettesével, kézenfogva sokkal izgalmasabb. de mindig figyeljétek a tanár nénit elől, nehogy elkavarodjatok és a szüleiteknek ne legyen kit haza vinni este. sőt nehogy mást vigyenek helyettetek haza. az is előfurdulhat. ezért fontos a tanító nénit szemmel tartani, amikor akadályososdit játszunk. indulás 9kor. hozzatok uzsit is.

késő van már ne menj haza
most vibrálva száll a lélek
mézet izzad az éjszaka
a falon robbanó képek

csak szelíden és csak vadul
ez a bajkál-amur-l'amour.

olyan

mintha valaki bennem lépkedne. most épp mezítláb, puhán és biztosan, kiszámíthatóan és jólesőn. de néha bakancsot húz, sőt előfordult már, hogy tűsarkúban tiport..

bennem valószínűleg utak vannak, terek. igyekszem ellátni útjelző táblákkal a kereszteződéseket, mert nem szeretnék megélni egy karambolt.

simogató zene szól. ölébe bújnék az asztal alatti pc-nek.

berúgtam

jó is ez.
elegem is van.
francba. francba.

igazából

annyira unalmas a munkás élet (nevezzük így, bármilyen szar is), hogy már az olyan dolgok is feldobnak, mint egy cégen kívül megtartott meeting. holnap reggel a két szerecsenben kezdek. és ami jó, hogy ennek baromira tudok örülni. presszó kávé, narancslé. két szerecsen.

most meg indulok mindjárt a szimplába, aztán onnan a szóda udvarba, mert ott jobb. meg olcsóbb is. kiszámoltam.

ja és kedves georgi, ha épp olvasnád ezt most, köszönöm a csudaszép levelet. rengeteget röhögtem rajta, mikor hazaérve olvasgattam a csúnya, zöld színű kanapén. és hamarosan írom a választ. csakazértis.

ja és most olvasom

ezúton hadd gratuláljak neked 'nyumi'.
kérlek...megy ez. megyeget.

ez belém ragadt

a várfalon.

szőlőből bor, ha született,
a borból könny, ha született,
belőlünk, mit tudsz, mi lehet?
szorítsd a keze-kezemet.

nincs itt

az offiszban két munkatársam, legalábbis az én szobámból kettő. pont az a kettő, akikkel kevésbé jövök ki. ami mondjuk túlzás, mert tök jól kijövök velük, csak épp picit sem egyezünk. na mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a bencével olyan jó dolgozni. egész nap szól a zene, meg beszélgetünk, meg nagyon jó. és ez most egy tök hülye post lett. de nem nagyon érdekel.

aztán meg az van még, hogy szállást keresni tök fárasztó. jó, mondjuk annyira nem. csak picit. viszont annak eléggé.

tegnap éjjel

séta közben megint "megváltottam a világot".

rengeteget kell tanulnom, rengeteget kell olvasnom. tapasztalnom.
meg kell tanulni elengedni dolgokat, meg kell tanulni kivül állni, akár a legdurvábban intenzív érzelmek hullámzása közepette is. el kell, hogy tudjam engedni. önuralom, figyelem, értelem.

a svéd a cél.

otthon voltam

a várfalon ültem, mint régen és nagyon jó volt. máshogy volt jó, mint régen. teljesség volt. pihenés. nem akartam máshol lenni. ott akartam lenni abban a percben. tökéletes volt.

bilifüle

ribancka oly remekül fogalmazol. a kérdéseid viszont nem egyszerűek. azt hiszem mindig is csak a pillanatok számítottak/számítanak. és azt meg tudom, hogy azok az emberek, akikre nem rátalász, hanem utalva vagy, azok amint az utalás megszűnik eltűnnek. ezt te is nagyon jól tudod. ritka eset, hogy valaki örök. illetve azért van, aki örök. juhászgyula is megmondta.

én nem sajnálom ezeket a dolgokat. viszont megértem, hogy te igen. de ez csak nosztalgia drágám, semmi több. egészen biztos, hogy nem tudnánk már előállítani azt a szituációt, amit a geri erkélyén, a sörház utáni hajnali órákban. feszengés lenne csak. beszélnénk a régi időkről, nem a pillanat lenne ott. csak a már elmúlt pillanat.

mondom mindig - előre kell nézni. és én tudom, hogy neked valami úgyis össze fog jönni, mert nagyon keményen bánik veled az élet. akár a kecó a szolgával, akár más. de egyszer még hátradőlsz majd kezedben egy szexlappal és egy ananászlével a nyugalomban. a harmóniában. ez teljesen biztos.

vannak

gerinctelen, beteg emberek. ez tény, ez sajnos nem fog változni már sosem.

tegnap este pedig megint csak egy elszomorító dologba futottam bele, minek kapcsán eldöntöttem, hogy szarok bele mindenbe. nem fogja az estémet elbaszni valaki kisebbségi komplexusa. kurvaistenfasza, mondom.

és azt hiszem a dupla vodka - narancs kombináció a szóda udvarban tökeletesen segít feloldani az embert. csak javasolni tudom. igaz, kb 16 éves korom óta nem fanyalodtam erre, de nem rossz. hev fán.

életvidám

az életvidámságnak nem feltétele, hogy vidám legyen az élet, igaz? csak hogy vidám legyen az, aki éli..

basszus

én ilyet még nem nagyon láttam ám. leszállok a metróról és jövök kifelé, hirtelen szarszagra lettem figyelmes. megszokott nyugalommal néztem le a cipőmre, de nem léptem szarba, hál istennek. aztán felnéztem és 3 lépcsőfokkal előttem egy faszit pillantottam meg, aki össze-vissza szarta magát. de én még ilyet nem láttam. világos nadrág volt rajta és térdig szaros volt. ehhez a viszonylag kellemetlen szituációhoz képest paradox módon nyugodtan lépdelt (inkább totyogott) fölfelé. a mögötte sétáló emberek a döbbenet arckifejezésével kémlelték a jövőt. a faszi ahelyett, hogy igyekezett volna a pláza valamelyik illemhelyén javítani a helyzeten, hatalmas lélekjelenléttel megállt a lámpánál és rágyújtott. mintha mi sem történt volna, miközben mögötte öklendeztek az emberek..

holnap reggel

már nem kell felkelnem, csak erre tudok gondolni most, mikor begyógyult szemeimmel a monitoron matatok.

tegnap

azt mondták kicsit változtassak. illetve nem mondták, csak azt a következtetést vontam le, hogy kicsit változtatnom kell.

úgyhogy ez lesz. próbálkozás, váltás.

ma meg utak vannak. talán azonos irányba, de főképp külön.

olyan

mintha valakik belülről fújnák fel a hasamat, egyre jobban feszül, baromira fáj és egyszerűen érzem már, hogy másodperceken beül szétszakad.

i put a spell on you cause youre mine.

határozottságra vágyom.

pont.

pont olyan

az idő, amit szeretek. ribancka vágyálmáról az jutott eszembe, hogy nekem ilyenek nincsenek is. illetve, ha nagyon elgondolkozom rajta, akkor gyorsan csinálok magamnak, de hogy így nincsenek bennem alapból.

persze tudom, harmóniát szeretnék és nyugalmat. szeretetet, figyelmességet. de igazából azon sosem gondolkoztam, hogy milyen körülmények között. mondjuk dominika is jó lehet. beszéltük is a ribivel, hogy együtt veszünk házat és akkor az év hat hónapjában ő lesz lent nyumival, a maradék hatban meg én. szigorúan maximum két napot leszünk fedésben. de talán még annyi idő alatt is összakülönböznénk:)

eszembe jutott a kriszti, régi, miskolci barátnőm. gyakran eszembe jut mostanság. ha tudja valaki, hogy lehet kideríteni egy ember lakhelyét úgy, hogy a nevét tudjuk, meg azt, hogy palermoban él, házas és talán orvosi egyetemre jár, akkor az kérem ossza meg velem ezt a tudást. régebben írtam az olasz nagykövetségnek, de ők elküldtek a gecibe. pedig azt hazudtam, hogy osztálytalálkozót szervezek, meg minden. elég profi volt. mégis. ez még az unió előtt volt, tehát lehet, hogy most már bedőlnének egy ilyenenk, nem tudom.

a krisztának egyébként gyönyörű hangja volt.

brigi

lediplomázott ma, doktor lett a drága. találkoztunk, pedig nem egészen így terveztem az estémet. de jól sült el, tényleg. pici nosztalgia, pici tanítás, pici updating..

a rózsabokrok megnyugtatnak és elrepítenek. bizonyos beszélgetések után az ember felkavart lelkivilága csakis a rózsabokrok hatására képes egy hangyányit megnyugodni.

megyek és alszom. álmomban az van, amit én akarok. legalább ott. legalább jó.

nagymama

palacsintázójában a sajttól olyan büdös van, hogy beszarás. és a dolgozók elég bunkók. a batthyányin. este. vigyázat.

és most kiteregetek.

egészen jókat beszélgetünk

a viktorral mostanában. furcsa ez a fiú egyébként.

és hihetetlenül álmos vagyok egész nap. észrevettem, hogy amikor nem akarok figyelni bizonyos dolgokra, problémákra, akkor életbe lép ez az álmossági automatizmus. furcsa ez.

egyébként ha beleszeretsz vaninna kedves, ne aggódj. azt hiszem sokkal több kincset kapsz, mint amekkora a fájdalom utána. bármekkora is a fájdalom. benne és magadban csodálatos dolgok születnek.

olyan zene szól

amitől úgy érzem magam, mintha az almost famous-ből lennék egy szereplő és valamelyik város felé utazva megálltunk volna az út mentén, égne a tűz, körötte ülnénk, feküdnénk és valaki a repedt gitárján játszana, énekelne és a többiek egyenként csatlakoznának hozzá.

ma

kedd van. mit kellene ma csinálni.. nem is tudom.

egyszer aludni is kellene. de nem menekülésből, hanem azért, mert jó.

nem tökéletes

a cure benne maradt, és blikk helyett népszabadságot vettem, tehát a reggeli erős kezdésből gyöngécske lett és még itt is kellemetlen, ahogy veri szét a markológép a házat, érezni, amint remeg a talpam alatt a föld.

minden

olyan törékeny egyébként. ilyen ez az élet. folyton figyelni kell, óvatosnak kell lenni. vagy lehet, hogy nem kellene, egyszerűen nem kellene odafigyelni arra, hogy min megyünk, kin megyünk keresztül, nem tudom.

indulás előtt még bárhogy alakulhat a nap. aztán az első arc, akivel találkozom mindent eldönt. de befolyásolható a nap egy jól kiválasztott cd-vel. a discmanemből sürgősen ki kell vennem a cure-t, amit tegnap éjjel tettem bele véletlenül. louis armstrong ilyenkor mindig segít. ive got the world on a string..

a szóda udvar

kiváló hely. tegnap este elhatároztam, hogy leiszom magam és ennek tökéletesen megfelelt, bár ez nem újdonság, hiszen minden hely, ahol alkohol vásárolható, erre alkalmas. viszont baráti társaságban az egész sokkal kellemesebb. egyszóval remek.

jó utat kívánok ezúton galádkáéknak egyébként. vigyázzál a retikülödre kedveske.

és most elindulok dolgozni mindjárt. hogy mennyire nincs kedvem, azta.

viccesen

néz ki az ég. esni fog. bennem is.

mondhatnánk

hogy minden egész eltörött, de nem tudom, hogy volt-e valaha egész.

dirib-darab.

egy sniccerrel a kezemben ülök egész délután. vagdosok. jó kis mechanikus meló. kurvaistenfasza.

mi a francnak

vagyok még itt? de most komolyan?

felállok, felveszem a cipőm, megfordulok, kimegyek, kinyitom az ajtót, lesétálok a lépcsőn, átmegyek a chipes-szaros záron, aztán még két ajtó (ami a melegben nyitva van), 3 lépcső és az utcán leszek. ezt kellene. nem itt ütögetnem a rohadt klaviatúrát.

és hát

boldog születésnapot a világ legjobb ribancának.

nincsenek

kontúrjaim. előbb-utóbb körül kell rajzolnom magamat.

eddig ideális

a napom. korán keltem, hogy el tudjak menni a bankba. és tényleg korán keltem. sikerült. annyira, hogy még ágyban fekve volt időm kávézni, meg cigizni, meg ilyenek. szóval így történt, aztán volt a bank (végre megjött a fizum is (kedves illetéktelen! a meghívást akkor most tudnám..), aztán egészen pontosan 2 perccel érkeztem hamarabb, mint, ahogy kell az offiszba. hátde mikellmég?

egyébként meg már nem vagyok annyira kiakadva a tegnapi görög triumph-on.

fölnőtt

azt hiszem a fölnőttek gyermekkorukban is fölnőttek voltak, éppúgy, ahogy a gyermekek fölnőttként is gyermekek.

valahogy

sosem jön össze az, hogy ilyenkor elmenjek valahova, kifeküdjek a napra, vagyis az árnyékban olvasgassak. régen, mikor még otthon laktam nagyon szerettem ezt. a kertben heverészve európa zsebkönyvek sorozatot falni. néha anyám kikiabált, hogy menjek be enni.. csuda jó volt. most meg..

a macska legalább napozik.

pride

elvileg fél órája tart a vonulás. hívtak a vajkiék is, meg mata is, de nincsen kedvem menni. jó most itthon, egyedül. zenéket töltögetek és honfoglalózom. régen volt ilyen.

tavaly elég jó volt azért, rengeteg ismerőssel futottam ám össze, többek között a hülye varróval, aki természetesen csak dolgozott ott. kedvelem ám őt.

a macska nagyon rendes, most, hogy nincs itthon a viktor. úgy alszik, hogy eldugja a fejét. nem nyivákol, nem követel. harmóniában vagyunk, mi ketten.

éjjel

van. francia sanzonokat hallgatok a viktor számítógépén. ő elutazott, nem lesz itthon holnap sem. ez elég jó.

elmosódnak a határaim. érzem. nem jó érzés. nagyon nem.

páruszki

eto otto toto.
kto eto?
eto otto toto!

fransze
álo iszi franszoá düboá, zsö vudre párlé á dániel.

itáliánó
mámmá enrta in kucsína.

inglis
máj ném iz villa. áj lív in bjudapeszt.

magyar
kurvaistenfasza.

igen, igen. kicsit összevissza, kicsit kapkodós, kicsit nemtudom.
de már itthon, úgyhogy akár ki is tudom pihenni.
szkúzi.

tegnap

este a gabó szavai teljesen elgondolkoztattak újra. nagyon ritkán szoktam ilyesmin gondolkozni, de azóta is az jár a fejemben, hogy mi van, ha egyszer meghal anyu. olyan elképzelhetetlen ez. mégis baromi közeli dolog. sosem bírtam megszokni ezt a gondolatot, maximum arrébb hesegetni és nem foglalkozni vele. mert olyan jól csinálja. amikor járni is alig van ereje, akkor is arról beszél, hogy feljön hozzám, főz nekem. nem is gondolom azt, hogy nincs jól. hogy nincs energiája.
és elképzelni sem tudom mi lesz, ha nem lesz. az én legdrágább barátom és legigazabb kincsem. a vérem. az origóm.

annyira

gyorsan megy az idő. július másodika van, hihetetlen ez. péntek. valahogy meg kellene fogni, valamit kellene csinálni. de valahogy nincs erőm.

mint mikor széllel szemben. árral szemben.

ráadásul

süszti olyan teremtés, aki bizony igenis kiáll az igaza mellett. aki nem hagyja elfutni a dolgokat. sok ember tanulhatna tőle kiállásban és egyenességben. sok ember. te is.

végre eső

szeretem most ezt az esőt. kifejezetten örülök neki. örülök, hogy nincs nagyon meleg, nincs fülledtség.

itt a munkehelyem mellett építkezés van. néha olyan érzés, mintha mindjárt leszakadna az emelet. hang az nincs. csak el kezd remegni a föld. mint régen siófokon.

süngombóc

süszti édes kis teremtés, azt hiszem többet kell találkoznom vele. sünlandiából származik, de szeretne eljutni sünniába. nem fogad el bárkit utitársának. és képtelen egyhelyben maradni, aludni is csak úgy tud, hogy közben mozgó járművön tartózkodik, hogy érezze, amíg ő tétlen, addig is halad valamerre.

süsztit nagyon szeretem.

a windows

egy hülyeség.

a bizalmatlanság is az.

apám

régen mindig azt énekelte, hogy:

engem mán, nem tutujgat senki
nem becéz, nem mondja kiscicám..

soha, soha nem tudta tovább a szöveget. csak ezt a két sort. nagyon idegesített.

majdnem sikerült olyan dolgot vásárolnom a plázában, amire ugyan nagy szükségem van, de tök felesleges. mindegy, a lényeg, hogy kezdem megtanulni, hogy ne vegyek meg dolgokat, ha nincsen pénzem.

ennyi

az egész egyébként. rohadtul unalmas is lehetne akár. az élet.
sarkamra nem állnék, mert kényelmetlen az. én a talpamon szeretek. báj dö véj.

piros

ilyen színű a szemem ott, ahol fehérnek kellene lennie.

ez csak a felhőcsúszás miatt lehet. a szemembe csapódott a felhőpor.

makacsul unalmas nap ez a mai egyébként.

felhő

felhőcsúszó versenyt kellene rendezni, felmászni mindenkinek egy-egy felhőre és indulhatna is a móka. hatalmas kacagások közt csúszizhatnánk és nem kellene aggódni az esések miatt, mert a felhők köztudottan puhák. mint a vatta.

álmomban egyébként autók ütöttek el.

lehetne

kívánni? csak egy napra? csak pár órára?