krézi

kamra kómának kellene hívni inkább.

menjünk le a partra, ki a kertbe. feküdjünk a fűbe, ne nézzünk a napba, folyjon ki a nyálunk, ne legyen ki a derekunk, vegyük le a zoknit, de csak ha nem nedves a fű.

aztán majd jön egy ember és azt fogja mondani ilyen az élet, esetleg még súlyosbítja azzal, hogy a magad dolgával törődj, a te kertedet istápold, meg hogy mindenki a maga szerencséjének.. és akkor az is meglehet, hogy felugrasz, mint akit hirtelen darázscsípés illetett.
de lehet, hogy csak fekszel majd tovább és hagyod, hogy sok érdektelen szarság tumora képezze benned áttételeit, hogy bevegye a váradat - véredet.

fűben fekve.