piros
ez a szín vesz körül ma. mondhatnám vörösnek is, csak az olyan drámai, nem? szóval piros. és zöld keretbe foglalt kék. ez az ég.
ha rosszul vagyok, mit csináljak?
talán csak maradok nyugodtan. magamnak.
volt ma valami vicces is, de arra már nem emlékszem.
azt egyébként tudom, hogy a király utca deák felé eső része olyan, mint egy háborús akadálypálya. nagyon kemény élmény végigigyekezni rajta reggel. próbáljátok ki ti is gyerekek. kettesével, kézenfogva sokkal izgalmasabb. de mindig figyeljétek a tanár nénit elől, nehogy elkavarodjatok és a szüleiteknek ne legyen kit haza vinni este. sőt nehogy mást vigyenek helyettetek haza. az is előfurdulhat. ezért fontos a tanító nénit szemmel tartani, amikor akadályososdit játszunk. indulás 9kor. hozzatok uzsit is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése