tegnap

este a gabó szavai teljesen elgondolkoztattak újra. nagyon ritkán szoktam ilyesmin gondolkozni, de azóta is az jár a fejemben, hogy mi van, ha egyszer meghal anyu. olyan elképzelhetetlen ez. mégis baromi közeli dolog. sosem bírtam megszokni ezt a gondolatot, maximum arrébb hesegetni és nem foglalkozni vele. mert olyan jól csinálja. amikor járni is alig van ereje, akkor is arról beszél, hogy feljön hozzám, főz nekem. nem is gondolom azt, hogy nincs jól. hogy nincs energiája.
és elképzelni sem tudom mi lesz, ha nem lesz. az én legdrágább barátom és legigazabb kincsem. a vérem. az origóm.