a látóhatárt

nézem és egyszercsak ott vagyok a dombokon, a füvet is érzem a talpam alatt, meg a forró szellőt a bőrömön. látom a sárga virágokat és még az apró méhecskéket is hesegetem..

a gondolat, hál istennek, szabad. csak az ne legyen egyszer, hogy már képtelen szárnyalni.