all

all mine,
you have to be

so don't resist,
we shall exist
until the day,
until the day, i die.

all mine,
you have to be

gambling

barátság.
az is érdekes, mikor mindenáron önzők vagyunk. mi az értelme az elfordulásnak? az irányító, döntő pozíció megszerzése.

a játékelméletnek egyetlen egy buktatója van:
valaki mindenképpen veszíteni fog!

(és ez - már bocsánat - de egy baráti, szerelmi, akármilyen viszonyban nem értelmezhető. sem nyerni, sem veszíteni nem szeretnék. adni és talán kapni szeretnék. élni. együtt, meg, át.)

fontos volt

nyugodjék.

mindig az a vége, hogy fekszel otthon, rágyújtasz, nézed a tévét, vagy szól a zene. mindig az a vége. hogy nem bírsz aludni a cigifüsttől, s hogy reggel 19szer nyomod le a snoozie gombot. hogy a zoknid a földön hagyod és fent felejted a tescos szemetes szatyrot. hogy te vagy az. hogy te maradsz.

önkioldó

megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

talán kicsit súlyosabbak a szavak. azt hiszem bekapcsoltam az önkioldómat. az időt nem tudom mennyire állította be valaki (én?). de egyszercsak majd kattanok.

le vagyok győzve, (győzelem ha van)
de nincs, akinek megadjam magam.

ecce homo

kikapcsoló gombot akarok. legyen piros, hogy lássam hol helyezkedik el. turn off the mind please.

kiskoromban nagyon sokáig hittem, hogy képes vagyok repülni. óvoda után, míg anyukám a bevásárló szatyrokkal battyogott, én előtte rohantam karjaimmal csapkodva a levegőben. annyira bíztam benne, hogy összejön. szeretném, ha rendelkeznék még ezzel a bizalommal, ezzel az érzéssel...

tündérke-rt

van(nak) olyan tündér(ek), akik ha azt kéred varázsoljanak csillagot az égre, akkor megteszik. képzeljétek el, én találkoztam egy ilyennel. találkoztam egy tündérrel. köszönöm annak, aki így intézte. hálás vagyok, hogy megismerhettem, s hogy részese lehettem..

ad absurdum

akárhogy is, kell valami értelmes dolgot csinálnom.

most például figyelem magamat és megpróbálom meglátni, mi az, amit igazán szeretnék. mondjuk úgy, hogy ami igazán én vagyok. ez jól hangzik, nem? nem szabok határokat, kiengedem, ami kijönne. és közben figyelek. merre indul.. és micsoda.

amikor azt érzed, hogy szeretnél a része, részese lenni. az ugye mennyire jó érzés? folytonosan pedig pláne.

szombaton egyszerűen nagyon izgultam a megasztár miatt. most szombaton már nem fogok annyira.

rájöttem arra, hogy igazából csak adnom kell. amíg és amennyit tudok. kérdés nélkül. feltétel nélkül. szó nélkül.

ölelés

szükségem van.

miss

és az a legdurvább, mikor azt hiszed, hiányzik és tudod, hogy kell neked, csak mert nincs. ez az érzés téves, ha nagyon akarnád, te is jól tudnád, hogy csak valamiféle hatalmi ingerlékenységedbe kötöttél bele, csak a nem ott lét, az űr kíván kipótolva lenni. és azt is nagyon jól tudhatod, hogy amint betölti az űrt csak még jobban érzed, hogy mi az ami hiányzik és hogy mennyire. így hát kérlek ne mondd ezt, vagy legalább gondold át, mielőtt mondod. ki az, aki hiányzik? nem csak az hiányzik-e, hogy valaki ennyire jónak lát? abban az esetben, ha igen, akkor csupán ki kell békülnöd magaddal és máris meglehet ugyanaz a szituáció.
a hiány egyszerű. és mivel hiány - nem pótolható. akit igazán szeretsz, az nem hiányzik. az veled van. így hát ha valami hiányzik mégis.. az nem én vagyok.

lets face it

arcba váglak. itt vagyok ni, tessék. se jó, se rossz, seb.
megeszlek.

most hallottam ezt a jóízűt: nem lehet a szarból ostort fonni. de ha mégis fonsz, akkor ne kezdj el csapkodni vele.

na, az van, hogy itt valami céges buli lesz. az irodában. kifigyeltem, hogy a hűtőben van például vilmoskörte, tehát akár jól is érezhetném majd itt magam. de nem maradok. mégismárna. péntek estémet majd biztos itt.. nó véj.

és ez..... most... jóóóóóóóóóóóóóó:

i can fly but I want his wings
i can shine even in the darkness
but i crave the light that he brings
revel in the songs that he sings
my angel gabriel

i can love but I need his heart
i am strong even on my own
but from him i never want to part
he's been there since the very start
my angel Gabriel

bless the day he came to be
angel's wings carried him to me
heavenly
i can fly
but i want his wings
i can shine even in the darkness
but I crave the light that he brings
revel in the songs that he sings
my angel Gabriel

szeretném a másik párnán fejed homorún otthagyott nyomát látni minden reggel. megnyugtatna.

ki kell törni

"én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa."

szerencsére azért csak részben..

Kiáltvány az igeidők ellen

1. ne legyenek!
1.1. vagy legyenek, de ne olyan követelődzőn!
2. ne legyenek következményeik!
3. ne okozzanak fejfájást!
4. legyenek szívesek kevésbé szélesen elhatárolódni egymástól!
5. legyen egy közös halmazuk!
6. legyen egy szó, amely az összes igeidőt magába foglalja
6.1. vagy helyettesíti
6.2. vagy módosítja!
7. viselkedjenek humánusan!
8. tartsák tiszteletben
8.1. az emberi és polgári jogokat!
8.2. a személyi szabadságjogokat!
9. rájuk is érvényesek legyenek saját szabályaik!
10. adjanak nekünk időt!

arról van itt szó csupán, hogy igeidőzavarban vagyok, vagyunk, vagytok. múltról beszélni, mikor még nem tudjuk a jelent, és nem ismerjük a jövőt nem feltétlenül helyes. ugyanez a maradék kétféle esetben is helytálló.
az idő fontos. definiálni nehezen definiálható fogalom, nem is hiszem, hogy kell értelmezni, elég csak valamennyire érteni. de megnevezni, és bizonyos cselekvésekhez, történésekhez párosítani az ő kénye, kedve és szabályai szerint tisztességtelen feladat.
követelem hát, hogy ne követeljen. érzelmileg és értelmileg is lehetetlen bizonyos helyzetekben együttműködni vele. a magam részéről mindent megteszek, kompromisszumképes vagyok, próbálom gyakorolni a szabályait és kezelni az én fogalmi rendszereimet. cserébe pedig kérem az igeidőt, legyen tekintettel. legyen belátással. s hogy néha ne legyen.
tisztelettel.

nagyon szeretnék nem itt lenni, pihenni, feküdni, kávézni, reggelizni.
nem egyedülálló ez a vágy, tudom. csak most ezt nagyon, nagyon érzem.
jaj.

basszus, ez egy nagyon, nagyon durva reggel.

allegro ma non troppo

ezt vezénylem magamnak mindenekelőtt.

egyébként meg beázott a cípőm, amit már egy éve ki kellett volna vágnom az ablakon, de érzelmi szálak kötnek hozzá és ezért nem tudom. még jó, hogy a nyáron, mikor totálisan le voltam égve próbáltam azzal ideologizálni cd-készletem értékesítését, hogy tanulok érzelmileg függetlenné válni a tárgyaimtól. nesze neked basszameg.

egyébként olyan, mintha valami durva dolog jövetele lenne a levegőben. ez az egész odakint. az eső és legfőképp a színek. mintha mindjárt majd itt valami durvaság, valami nem várt jönne.

ja és még azt is el kell mondanom, hogy rengeteg állatból tevődtem össze. csak lehetne kicsit több hangya, hogy menjen ez a szorgos-dolgos életmód is, de még meglehet, hogy bennem van valami hangya-én is, csak egyenlőre nem sikerült megtalálni azt a pontot, ahol elő tudom hívni. mindenesetre bemegyek majd valami barlangba és akkor majd jól valami tűz elé ülök és megnézem, esetleg az árnyékom nem hangya-e, egyáltalán felismerem-e, amit tudok, sikerül-e megfordítani valami zseniálisat, de közben már, mikor elindulnék rájövök majd, hogy szerda este hülye, fáradt, patrac voltam, hülyeségeket beszéltem és gondoltam és az egésznek nincsen egy csöppnyi értelme. se. és akkor majd visszaülök a fotelbe, és rágyújtok egy cigarettára és mire kifújom a füstöt lajhár-énem felülkerekedve az összes többin lomhán dől hátra és nézi, próbálja azonosítani, amit a füst a falon árnyképként rajzol. ám erre csak egyet mondhatok és azt jól jegyezzétek meg, mert csak egyszer mondom el:

que sera, sera
whatever will be, will be
the future's not ours to see
que sera, sera
what will be, will be

(és csöndben bevallom, hogy ezt doris day mondta. vagyis énekelte. valaki írta neki, hogy mondja. vagyis énekelje. szóval én csak citálom. igen. ennyi a vallomás lényege.)

kvázi

olyan kvázi reggel volt ez is, tehát bizonyosan kvázi nap lesz. kvázi délutánnal és kvázi estével.

most épp csak annyira esik az eső, hogy az ablakon olyan nyomot hagy, mintha korbácsütéseket mért volna rá valami viziszörny. vagy poszeidon. vagy az ablak lenne vízből.

klóthó kvázi fonja csak a fonalamat jelenleg, érzem is, hogy nem elég erős a szál.

--- erről persze azonnal:
édesanyám! nem perdül a rokka,
olyan szakadós ma a szál,-
vágy nehezül rám;
mert a sudár, szép aphrodité letepert!
szeretõ, szeretõ
kell ma nekem már!
---

ma valahogy görögösben nyomom, nem tudom.

de most meg parti nagy: ne sírj nem számítok

tulajdonképpen rendben. elfoglalom magam, hogy ne legyen: mivel foglaljam el magam gondolatom.

vacsulájk

és először akkor is azzal kell tisztában lenni, amit mi szeretnénk. amit saját magunk szeretnénk. addig kéretik nem azt kérdezni, hogy és te mit szeretnél, neked hogy lenne jó, te mire vágysz... nem. magadnak kell feltenni ezeket a kérdéseket és amennyiben tudod, meg is "kell", hogy válaszold. s ha van stabil válasz, olyan, ami holnap is válasz és holnap után is az, akkor oda lehet menni, és meg lehet kérdezni a másikat. befolyásolni nem ér. sem magadat, sem mást. mert a gyenge lélek, az érzelmes én meghajol, megöleli a másik lelket, simogatja és kedveskedik neki, mert emberek vagyunk. s meg mert szeretünk. és teljesen mindegy hogy hogy, mert a szó maga értelmezhető. szeretni. mint a tavaszt, mint a kutyánkat, mint a barátainkat, mint önmagunkat - jó esetben.

összeszedem

- jól vagyok. tök jól. ezt mindenekelőtt, leszögezve mintegy.
- ennél ráadásul sokkal jobban leszek.
- sosem értem, mikor értenek.
- sosem szeretem, mikor tudják.
- sosem bírom, mikor megmentenek.

----------------------------------------------------------------------------------

egyébként megszerettem az esőt. megszerettem, ahogy folyik. az érzést. az arcomon.

az ablakon az eső lassan rajzol gyökereket, ereket, labirintust - ezt nézem épp
gyökereit mélyebbre ereszti - hiába
ereiben önmaga fut - nem jut sehova - hiába
labirintusát ugyan maga készíti - keserűen fut végig az úton - fáradt, lusta cseppben araszol, majd rohan - hiába
nem akarom, hogy rajtam vájja következő labirintusát - pedig ki kell menni lassan - hiába
az ablakon az eső lassan rajzol gyökereket, ereket, labirintust - de már inkább nem nézem

ha sem előre, s ha sem hátra

egyetlen út. egyetlen -
edzzük szárnyaink.

csak egy kis részét idézem...

... de fontos elmondanom, hogy beszarás ez a sinead...

and you should've left the light on
you should've left the light on
then i wouldn't have tried
and you'd never have known
and i wouldn't have pulled you tighter
no i wouldn't have pulled you close
i wouldn't have screamed
no i can't let you go
and the door wasn't closed
no i wouldn't have pulled you to me
no i wouldn't have kissed your face
you wouldn't have begged me to hold you
if we hadn't been there in the first place
ah but i know you wanted me to be there oh oh
every look that you threw told me so
But you should’ve left the light on
you should've left the light on
and the flames burned away
but you're still spitting fire
make no difference what you say
you're still a liar
you're still a liar

reggel például egy sétával indítottam az erzsébet téren és rájöttem, hogy minden napomat így kellene indítanom tulajdonképpen. egyrészt mert hamarabb felébredek, mint ahogy dolgozni kezdek (rosszabb arra ébredni, hogy egy monitor világít a szemedbe), másrészt meg egészen remekül el lehet gondolkozni mindenféléről a helyesebbnél helyesebb kutyákkal ismerkedve a parkban. és még lenny kravitz dalokat is lehet dudolászni, ha éppen kedvem van hozzá - és pont ez a lényeg, hogy van kedvem hozzá. a holnapi sétámhoz előre elkészített kávét is fogok vinni, termoszban (termosz hiányában egyéb, a célnak megfelelő eszközben) és talán még egy blikket is vásárolok majd, hogy megtudjam a legfontosabb bulvár híreket, az időjárást és a horoszkópot.

vaddöfakk.

petri

a jót azt nem
a jót azt nem adom
megmenthetetlenül személyes
ami jó volt

például ezt is szerettem tegnap este.

a makacsság nem feltétlenül rossz azt hiszem. nem mind makacsság, ami mellett kitart az ember. illetve nem minden kitartás makacsság. vagy hogy is mondjam.

nem megtenni azt, amit szeretnénk butaság, tudom, de megtenni azt, amit más nem feltétlenül szeretne.. hát azt hiszem az sem fenékig tejfel. az ideális körülmény a mindkét fél kölcsönös és egyszerre történő szeretése és/vagy nem szeretése. a megtevés szeretése. természetesen.

szabad-e
a mindennapi életet
nem-mindennapi szemmel nézni?

(csak hogy keretes-petris legyen)

guns n roses-t hallgat az iroda és ez akkora flash, hogy el sem tudom mondani. pörögnek a kliprészletek, a koncert részletek, a gyerekkori klubdélutánok, az unokaöcsém léggitározása az úttörőtáborban.. tulajdonképpen ez történelem.

nem tudom, ha képes lennék kiszállni a testemből, és úgy rendesen magamra nézni kintről, akkor mit mondanék magamnak. biztos beszólnék, mert nem lennék szimpatikus. hülye borsodi köcsög, ezt mondanám szerintem.

amikor nincs reakció, az elég rossz érzés. de nem a nemreakció miatt, hanem a kétség miatt, hogy vajon miért nincs.

húsz év nyúvév

az elég gáz, ha ez megy a fejemben egész nap, gondolom...

na mindegy, a lényeg az, hogy valami lélek, valami helyen, valahogy..
s valami lehetetlen s valami biztosan remegő és bizonytalanul stabil..
és feltűnően halvány de láthatatlanul rikít..
s bennem pörgettyű lukaszt miközben szinesen pörög fémes tűlábán...

egész délután jó kis jazz dalokat hallgatok itthon, mack the knife, a tisket a tesket, slow boat to china.. és csak mosolygok bután.

egyébként pedig igenis működik. vagy csak nagyon hinni akarom, az is lehet.

amúgy minden rendben.

édesanyám látogatott meg tegnap és nagyon, nagyon jó volt. az anyukám pici és gyönyörű. és úgy tud szeretni, hogy.. ááá, nincs szó. nincs.

milyen furcsán működik az ember agya.. például a múltkor néztem a keresztapa trilógiát berlinben és pont beszéltük a 3. résznél, hogy tulajdonképpen nem szép mary, michael lánya. és igazából tudtam én, valahol benne volt az agyamban elraktározva, hogy az a lány sophia coppola, az a sophia coppola, aki most legjobb eredeti forgatókönyvért oscart kapott és aki egyben rendezte is a lost in translation-t... szóval ez olyan furcsa, hogy egyszercsak ülök és épp valami szar mobiltelefonos szöveget fordítok és felnézek, ki az ablakon és összeáll a kép, ami tulajdonképp részenként meg is volt. na hát ez van most.

sophia:

HURRÁ!!!

szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratulálhassak itten ribanckának élete első diplomája megszerzéséhez. éljen.

ettől valahogy most...

(egyébként neked)

i gave you all the love i got
i gave you more than i could give
i gave you love
i gave you all that i have inside
and you took my love
you took my love

didn't i tell you
what i believe
did somebody say that
a love like that won't last
didn't i give you
all that i've got to give baby

i keep crying
i keep trying for you
there's nothing like you and i baby

this is no ordinary love
no ordinary love
this is no ordinary love
no ordinary love

when you came my way
you brightened every day
with your sweet smile

didn't i tell you
what i believe
did somebody say that
a love like that won't last
didn't i give you
all that i've got to give baby

this is no ordinary love
no ordinary love
this is no ordinary love
no ordinary love

keep trying for you
keep crying for you
keep flying for you
keep flying i'm falling
i'm falling

nem szeretek dolgozni. rosszul fogalmazok. nem szeretek bejönni egy irodába, leülni egy monitor elé és hülye neon fényben, hülye atmoszférában üldögélni, ahelyett, hogy odakint mászkálnék a szabadban. ráadásul elfelejtettem behozni a plédemet, pedig tegnap eldöntöttem, hogy a parkolóban lévő kis zöld gyepre kiterítem és ott fogok dolgozni fekve és csak majd ha készen leszek valami anyaggal, akkor jövök fel.

dráma

valahogy bennem mégis csak ott van és nem akar elmenni. valahogy nem akarja, hogy el kelljen mennie. az van, hogy amit sokszor ragaszkodásnak hívunk, az olykor egészen jól láthatóan kiderül, hogy nem ragaszkodás. nehezemre esik csinálni valamit és tulajdonképpen azért, mert nem azt akarom csinálni. egyszerű ez, azt hiszem.
dráma, dráma, dráma. dialógok, monológok, rezonőrök és díszletek. csak a súgó árkot nem találom..

tegnap este a platánban üldögéltünk és tavasz volt. mikor épp kifejtettem, hogy miért nem szeretek debrecenben lenni (mert lapos és nincsenek dombok), akkor andrea kartársnő nemes egyszerűséggel ennyit mondott: dombok nélkül nem vagy meg?
hát nem.

van olyan, hogy bizonyos beszélgetési metódusok felidegesítenek, magam sem tudom miért.

tavasz

egyszerűen mintha simogatna valami meleg víz, mintha egy nagy krémben úsznék. nem akarok bejönni, kint akarok lenni a szabadban. ez az enyém, része vagyok, nem lehet, hogy kiszakadjak, hogy ne éljem bele magam. oda ki, oda ki akarok menni, és maradni és egész felülettel érezni és vele lenni teljes. ott. kint.

diffikölt

kicst tényleg az. kicsit nehéz szétszedni, szétválasztani. szét.
mit kezdek éjszaka a karommal? hogyan mondjam el neki, hogy eltűnt a tökéletes helye.

lehetne fogalmazni, és gondolkozni rajta sokáig előtte. de nincs kedvem, vágyásom erre. énnekem olyan érdes és olyan illanó ez. valahogy nem az van, amire vágyok. persze lehet azért, mert nem is arra vágyok igazán? nem tudom én ezt, pici vagyok és goromba. nem. kedves és nyitott és szeretetteljes.

akkor szedjük össze

- nem jó. nem jó, mert nincsenek végeim. nincsenek pontjaim.
- nem jó. nem jó, mert nincsenek visszaigazolásaim. nincsenek jeleim. biztos jeleim.
- nem jó. nem jó, mert nincsenek válaszaim. nincsenek szavaim.
- nem jó. nem jó, mert nincsenek utaim. nincsenek utaink.

- jó. (viszont ide nincsenek indokaim.)

non plusz ultra

bízzál istenben, és tartsd szárazon a puskaport!

és a legdurvább, hogy persze.. hogy pontosan.

dance macabre

amikor ideírod. mert ideírnád. néha kevés, néha túl sok. válasszál baszod. keveset? többet? pont annyit?
kicsit csak, kösz, kösz elég...

helyesbítés:
visszaélni = tudni bármit csinálhatok, úgysem változik a helyzet.

+1: szétszedem az utolsó milliméterig az összes rohadt kurvaisten parasztot, aki ma nem mondja azt, hogy igyunk egy leheletnyit. (nyílván nem.)

joker

kellene egy joker lap az életben. amit így felhasználhatsz, amikor nem tudsz mit lépni. mikor nem tudod, mihez kezdj, mit tegyél. akkor csak kiraknád a joker-t és mehetnél tovább. egyszerűen.

some people call me the space cowboy, yeah
some call me the gangster of love
some people call me maurice
cause i speak of the pompitous of love

konklúzió

visszaélni valamivel, amit az ember szívből, kérdezés nélkül ad. abban a pillanatban, mikor már sokadszor, olyannyira sokszor, hogy ez az embernek szembe is tűnik, szóval abban a pillanatban fájdalmas, és dühítő, és geci kemény.
hogyan lehet reagálni rá? beszélni - tapasztalatból - lehetetlen. így tehát vagy visszaveszel, vagy elkönyveled magad mazochista fasznak.
melyik jobb? egyik se. de az első verzió mégis szimpatikusabb, mert ha már fájdalom, akkor legyen már nem effektív, és tudatosan magamnak okozott.

megyek. cigaretta kell. füst. nikotin.

én nem tudom mit idéz elő az emberben a tavasz, illetve, hogy mit, azt tudom, de hogy hogyan, arról fingom sincs. csak azt érzem, hogy mennék, mennék, mennék. mozognék.

mondjuk ehhez képest 9 órát szótlanul üldögélni az elég komoly.

tegnap este megneztuk a 3 keresztapat. eleg jo volt egyebkent. de akkor is marlon brando az igazi don.
szerintem 3 ora mulva mar uton leszek, ami azert jo, mert uton lenni a legjobb mindig. de ezt mar valami hulye kerouac nevu urge megirta:) szoval igy. most meg egy kis tejeskave, meg egy doner kebap...

ma megyek haza.
eleg jo lesz.

"Azoknak irom, akik esetleg meg nem jartak Berlinben: eleg jo ez a varos. s a legfontosabb, hogy: baromi lakhato. Szeles utcak, szep (ugy ertem tiszta) hazak es terek, sok-sok gyerek es biciklista. s ami elsore hulyesegnek hangzik, de megis nagyon fontos eszrevetel (szigoruan azoknak, akik egy napsuteses tavaszi delutan setalnak a Friedrichshain vagy Kreuzberg nevu varosresz utcain: az emberek szabadsagot arasztanak.
De a dicseretek sorat megis azzal zarnam, hogy kicseszett jo, hogy a foutak legalabb 6-8-10 (de van, hogy 12!) savosok es a legtobb utca ketiranyu, igy igen konnyu itt autoval kozlekedni, s azt hinni, hogy ugyes-okos turista vagy, aki meglehetosen konnyen elboldogul egy idegen varosban (pedig csak baromi logikusan van kitalalva es megepitve az uthalozat). S mielott az ajnarozast befejeznem: Zsuzsaval megallapitottuk, hogy azt azert a berliniek mentsegere lehet mondani (s ez a meglatas azert erdekes, mert a budapestiekrol egyaltalan nem mondhato el!), hogy az itteniek igenis hasznaljak a varosukat." (E)

eszembe jutott!
jo, jo, de addig ne ird be, amig meg nem erkezik az sms a koddal.
mar keso. sim kartya letiltva, kerjuk adja meg a puk kodot.

ez valahol a cseh hatar korul tortent, rogton miutan meregdraga autopalya biletakat adott el nekunk a szlovak hataror.
berlinben egyetlen dolog idegesit, megpedig az, hogy mindenki nemetul beszel.

megerkezesunk ejszakajan leultunk harman a kanapera, cigarettaztunk es masfel oran keresztul a coctail cimu filmet neztuk nemetul a zdf csatornan. ennel nem is akarok tobbet mondani. egyebkent baromira elveztem.

tegnap azonban (szombat) a reggeli maszatolas utan nyakunkba vettuk a varost. E-vel remek turistanak lenni, mert ot sem erdeklik a latvanyossagok, valamint az o utiterve is olyan, hogy a keresztezodesekben szetnezve donti el az iranyt, szigoruan terkep nelkul. es egyetlen eset sem volt, amikor mas iranyba mentunk volna, mint a masik.

nem vagyok hajlando turistafotokat kesziteni. viszont eleg jo kepeket csinaltam, moszatnak pl egy tuzoltoautorol, meg lefotoztam egy zsenialis talicskat es egy probababat castro-sapkaban egy haz erkelyen. ilyenek.

nemetul kovetkezetesen nem ertek s bar tuleloszokincsem talan aktivalni tudnam, egyszeruen nem vagyok hajlando egyetlen sch es mittudomen milyen csunya hangot sem kiejteni a torkomon.

azt mindenkeppen le kell szogeznem, hogy feltunoen sok ozike van a kirakatokban. pl egy (guszustalan es gyalazatos, de) kitomott oziket is lattam, raadasul semmifele nexus nem volt az ozike es a kirakat rendeltetese kozt.

egyaltalan nem tudok kapcsolodni berlinhez, annak ellenere, hogy a varost nagyon szeretem. vegtelen nyugalommal es ismeros, biztonsagos erzessel tolt el a warschauer strasse, az utcak es a hazak egeszen baratsagosak, de minden, ami el - idegen. es egy fikarcnyi vagy sincs bennem, hogy elinditsak egy vonalat, egy agat, hogy kapaszkodjak, kapcsolodjak barmihez is itt. kicsit olyan, mintha egy filmet latnek porogni magam korul, amibe erzem, es tudom, hogy nincs ertelme beleszolnom. es nem is tudok beleszolni.

az egyetlen nemet szo, amit szeretek az a gesamkunstwerk, azt is csak azert, mert ezen a nyelven fejezi ki a legjobban a szo jelenteset. es megremulok, ha arra gondolok, hogy a tonio kroger, a varazshegy, a demian, vagy rilke versei eredetileg nemet nyelven jelentettek ugyanazt, mint amit en kaptam toluk magyarul. jezus, el sem merem kepzelni, hogy hangzik nemetul, hogy "aki jobban szeret alulmarad es szenvedni kenyszerul".

mindjárt indulok berlinbe. és vezetni fogok és jó lesz. persze nem a vezetés miatt.

még egy mondat, bobby brown-tól:))
two can play that game

ülni a konyhában és pötyögni a kis gépbe a betűket. és tudni, hogy hülyeség, hogy jobb lenne feküdni, de mégis rágyújtani egy újabb cigire és pötyögni tovább.
ezt kérem szépen... nem szeretem.

ez borzasztó.

mandala + pár sor

elfelejtünk játszani olykor a sok játék közben. elfelejtjük azt a játékot, amit tét nélkül játszottunk gyerek fejjel. ami szórakoztatta az összes játékost. még azt is, aki veszített. mert valójában soha és senki sem veszített.

mandala most. s hogy miért azt nem tudom, csak ez megtetszett, megnyugodtam rénézve és gondolom más is biztos így lesz ezzel.

egyébként fejtegetek még..

akárhogy is... szeretem az embereket. filantróp vagyok. ez szerintem egyébként itt az élet egyik legelbaszottabb mondata és egyben legelbaszottabb gondolata is. mégha igaz, akkor is. de semmi baj, a közhely azért közhely, mert igaz. ugyebár. egy igazi axióma basszus.
az egyetlen hátulütője ennek a mondatnak, hogy mindig van valami olyasmi érzet, amikor elhangzik, hogy az illető mintegy felülhelyezi magát a tárgyon, vagyis feljebb érezheti magát, mint a szeretete tárgyát. ami egyébként megint csak hülyeség, azt hiszem felesleges magyarázni, hogy miért.
nem hiszem, hogy létezik mizantrópia. valakit úgyis képes vagy elviselni, márcsak azért is, mert magadat kénytelen vagy. az öngyilkosokat sem hiszem, hogy jogunkban áll mizantrópnak nevezni, mert pillanatnyi mizantrópia létezik, de mindenki megéli ezt az életben olykor.

a létezés pedig tudat. és létezésről, nem pedig életről beszélek. én-, illetve öntudat.
ha a létezést a lehető leginkább megéled, akkor adódik lehetőség fejlesztgetni a te-, és mi-tudatot. akkor van értelme. a folyamat megfordítva is lehet eredményes, de sominden függ attól, mi a cél. téged, magunkat, őket megismerve levonhatom permisszáimat magamról, mások tükrében, mások tetteire való reakcióim képleteiben kutatva tehetek szert én-képre. viszont semmi sem garantálja azt ebben az esetben, hogy azokra, akik segítettek ezen az úton ugyanúgy szüksége lesz annak az énnek, akit az út végén felfedezek. használni ér az embert. de kihasználni már kissé kellemetlen.

a nemlétező ember típusa

érdekes egyébként egyes emberek mennyire képtelenek egyének, egyediek (és azért sem egyéniségek) lenni. érdekes, hogy valószínűleg talán az intelligencia és ezáltal önbecsülés, tisztelet hiánya miatt valaki más varázslataival funkcionálnak, valaki más gondolataival gondolnak és valaki más céljait tűzik ki maguk elé. és egészen addig elhiszik az egészet, amíg meg nem érnek, fel nem nőnek ahhoz, hogy bele tudjanak nézni a tükörbe úgy, hogy ne a másik szemével lássák magukat, hanem csakis ők és a tükörkép létezzen.

az ilyen embereket nem érdemes győzködni. az ilyen emberekkel nem szabad vitatkozni, csak ingerültté tesz bennünket. az egyetlen megoldás a folyamatos tükrözés, némán. folyton látnia kell magát az illetőnek, hogy meg legyen az esélye arra, hogy egyszer meglássa valójában kivel áll szemben.

szerintem egyébként nincs is ilyen szín, amit akkor láthatsz, ha kinézel az ablakon. ez a nemlét színe, a nemlétezést ábrázolnám ilyen színekkel, ha festő lennék. tudnék esetleg festeni egy nemlétező pulit ezekkel a színekkel.

ma jókedvűen jött dolgozni a főnököm, ami egészen kellemes a nap egészét tekintve. mondtam is neki, hogy ha már itten írunk, meg kreatívok vagyunk, akkor esetleg tarthatnánk ilyen összeüléseket, amit állítólag szoktak ezen a területen. és mosolyogva mondta, hogy persze... talán még élvezni is fogom ezt a munkát idővel, fene tudja.

nem szabad elfelejtenem cd-kből kazettákat csinálni holnap reggelig.

behoztam máma a munkahelyemre a gitáromat és már látom előre, hogy a rezsővel rosszalkodni fogunk, rákenroll sztárok leszünk egész nap. jó lesz.

drága ribancom, nekem megvan az ancsurka, helyesebben a falun kottája, képzeld, anno még lemásoltam egy az egyben a matek füzetembe. frankón csináltam szép vonalakat, meg mindent, szóval kemény melóval, de meglett és itten van az albérletemben. csak mondom.

ja és az ikrek nőnapi postjában láttam a képet az asszonyokról, és azóta rá vagyok kattanva erre is, és ma akárhogy is, de kikölcsönzöm. muszáj. szerintetek spanyol nyelvű verzióban megvan? mondjuk ezt egyszerűen megnézem. most.

bazdmeg bazdmeg, nincsen is meg. csak azok, amik meg nekem is. help, i need it. can you help me, please? yes, you. igzektli.

rossy de palma is ebben játszik ugye, aki mellesleg a világ egyik legjobb alakítását mégis juanitaként nyújtotta a kikában. a legzseniálisabb mondattal: asszonyommal bárhova...

how can you just leave me standing?
alone in a world that's so cold? (so cold)
maybe i'm just too demanding
maybe i'm just like my father too bold
maybe you're just like my mother
she's never satisfied (she's never satisfied)
why do we scream at each other
this is what it sounds like
when doves cry

na most tudatosan ezt éneklem, egyrészt mert szeretem, másrészt meg el akarom hesegetni a besame muchot. drága basszuskámnak köszönhetően ugyanis ma, mikor bejöttem ide már rég nem volt a fejemben a dallam, de megnyitván mailboxomat, kedves levele várt, melyben magyar szövegét küldte a nótának és kész.. visszatért, bele a fejembe, a járatokat megtöltve, a tekervényekbe mélyülve..

nem mindenki kezelheti ám a vonaljegyemet az élet elnevezésű személyvonaton. a kurvaisten.

azoknak pedig, akiknek ez nem tetszik, fityiszt mutatok.

amióta suzie a pénteki brainstormingon kiejtette azt a két szót a száján, hogy besame mucho, azóta gyakorlatilag folyton ezt éneklem, fütyülöm, dúdolom és ezen sem a black eyed peas, sem a k's choice, sem a garbage, sem a dinah washington, de még az outkast cd-k sem tudtak segíteni, amiket azóta nyomasztottam, tuszakoltam bele a fülembe. mindegy hol és mikor, egyszercsak kitör belőlem egy bésame, bésame mucho como si fuera esta noche la última vez. nincs mese. cigizés közben, pisiléskor, vagy az újságárusnál...örökké bezáme, bezáme múcsó.

akkor is mosolyogni fogok a felhők felé, ha közben magamban régen megkéselném az összes erőt, aminek köszönhetően ez a vérdepressziós klíma itten uralmaz.

elvágyódás. ez a megfelelő szó. egyszerűen nem jó itt, nem jó most.

ennék marhapörköltet tarhonyával, vagy galuskával. ez egy vágyam. van más vágyam is egyébként. de most ez eléggé erőteljes.

azt mondják szombaton már 5-6 fok lesz. azért az már picinyt jobb:)

és sokkal jobb mosolyogni, mint nem.

és mivel tegnap előtt is mondtam, meg tegnap is eszembe jutott, most ideírom életem első fejből megtanult versét:

anyukám, anyukám találd ki,
hogy az én nagy kincsem ugyan ki
ki más is lehetne, ha nem te?
vegyél gyorsan az öledbe!

anyák napi vers volt az oviban.
ólrájt, induljon a nap.

van egy érzés mondjuk. egy olyan érzés, amit hiába szeretnél tövestül kigyomlálni a lelkedből, egyszerűen nem lehet. ott van. és ott lesz, tudod, hogy ott lesz.

bemész egy múzeumba. tudod, hogy a múzeum tök klassz és csupa olyan képet meg szobrot látsz majd bent, ami neked tetszik. viszont azt is tudod, hogy lesz egy terem, amelyiknek kulcsra lesz zárva az ajtaja. de bemész, mert szereted a képeket, meg akarod nézni, érteni őket. és mikor nézegeted a képeket, párszor elhaladsz a zárt terem előtt, kémlelsz az ajtóra, de nem foglalkozol vele. csak látod. tudatod perifériáin táncol az élmény. aztán egyre több képet nézel és mikor újra elhaladsz a terem előtt, akkor sajnálod, hogy oda nem mehetsz be. sajnálod, hogy nem lehetsz részese annak az élménynek, ami onnan keríthetne hatalmába. és egy idő után azt gondolod, hogy ez nem fair, hogy az egész múzeumot akarod, az összes élményt. és tudod, hogy te mikor bementél, akkor ezzel együtt bólintottál rá a látogatásra, a tudattal, hogy oda nem, de akkor sem tudod azt mondani, hogy leszarom azt a szobát. valahogy nem megy. még ha okos is vagy, meg érett is (?).

ha kérdezel, automatikusan válaszokat fogalmazol meg magadban. ha nem kapsz a kérdésre választ, akkor ezernyi különböző választ generálsz; jókat, rosszakat egyaránt. és vagy olyan mazochista, hogy a rosszabbakat többször gondold megoldásnak...

tegnap azt hiszem sikerült rendbe tenni végre egy olyan dolgot, ami hét hónapig eléggé kusza volt. sikerült. egészen azt hiszem. és ettől baromi boldog vagyok. vannak emberek, akik akárhogy is... fontosak.

egyébként meg... nehéz kezelni dolgokat. nehéz messziről nézni, nehéz közelről nézni, nehéz belülről nézni és nehéz kivülről nézni.

azt hiszem nincsen rosszabb annál, mikor úgy kezded a hetet, hogy a metrón, icipicit másnaposan, mikor felnézel, akkor azt látod, hogy szemben veled egy fiú valami számítógépes játék karaktereit tanulja, és rettentően hosszú, koszos körmökkel rendelkezik.

például azon aggódom, hogy nem leszek itthon a következő megasztár alatt. hihetetlen milyen függőség alakulhat ki az emberben.

ez egy szar nap, báj dö véj. pedig tök jó, mert voltam múzeumban, meg sétáltam egy csomót, és egyébként is. csak szar.

és utálom, utálom a stresszt. és ez az én életem. az enyém, az én kibaszott életem.

moszat/moszad miután postját megírta, most elolvastam és eléggé rendben van. pedig buzi vagyok, de akkor is. attól még nő. és ezt kéretik nem elfelejteni. összes kedves buzianalizátor, szimpatizáns, esetleg homofób vagy érdeklődő.

na most az van, hogy semmit a világon nem akarok jobban, mint nyugalmat. semmit a világon. biztonságot.

apámmal furcsa a viszonyom. igazából nincsen apám, csak anyám, nincs istenem, csak hazám... ez most hülyeség. apámat nem szeretem. kimondtam, pont.

megiszom ezt a vilmost még. és remélem nem hagynak postolni többet.

az is vicces, ha az ember bejön a szódába gorennel, meg annával találkozni és itt találja nefritet, aki goren laptopján szakdolgozatot ír és amíg ő pisil, addig az internetes lehetőséget kihasználva mindezt kiposztolja ide.

indulok találkozni suzieval, ami gondolom azt jelenti, hogy a többiekkel is. jó lesz. éljenek a csajok.

ülsz és nézel ki a fejedből. ülsz és vársz, mintha lenne értelme várni. mintha bármelyik pillanatban egy csapásra megváltozna a szituáció, amibe kerültél. mintha lehetne. persze tudod, hogy nem fog és azt is tudod, hogy felállhatnál, elmehetnél, de nem teszed, mert annyira bízol, annyira hiszed, hogy a meg nem történhető megtörténik, hogy az lesz, ami nem lehet.
aztán kapsz instrukciókat, amik némileg magyaráznak, de a szituáció újbóli visszatérését nem kerülheted el. és nem tudod, hogy mihez kezdj, mikor már nagyon közel kerülsz a pillanathoz.
akkor most? akkor miért? akkor hogy?

kereken egy óra beérni autóval a munkahelyemre ebben a geci hóesésben. hihetetlen.

és vannak rossz dolgok, érthetetlenek. nem rosszak, érthetetlenek. kurvaélet.

szaladnak a napok elfele. ami nem baj egyébként. és van hogy a kelleténél hülyébb vagyok. ez is egy ilyen alkalom. mellesleg.

18 perc múlva kilépek és lefejelem az első kötözködő embertársamat.

mesehős lennék. mondjuk pimpán a foltok. de csak mert visszamegy értük. mert fontosak. foltosak.

szabályos ívben közeledek az origóhoz, ahonnan hacsak nem történik valami különös, szépen ívelek majd a negatív tengelyen valami hatalmas minusz mértékek felé. és ez most az agyi státuszom jellemzése. azt hiszem el kellene mennem innen, azt hiszem ez most nagyon, most nagyon nem jó. most nem ez kell. most ez nem kell. most nem jó.

beleolvadni az illatba, elterülni a szöveteken, feloldódni a melegben, megborzongni a hangban, elveszni a tekintetben..

csak annyit akarok, amennyit megérdemlek. erdőt, füttyös gyümölcsöst. van amiért én is által mennék a tiszán. azt hiszem most összefüggéstelen vagyok. de nem zavar ez semmiképp. kéz, ujj, csípő, hát, lábfej.
nyílnék én, csak huzat van. és mire kinyílok rögtön becsap.
rés van a médiákban. in medias res. vagy az nem azt jelenti? ha és ha.
ok, talán főzök egy tripla kávét és intravénásan beadagolom.

kicsit olyan érzésem van, mintha egy hatalmas buli után most kint hevernék reggel a tengerparton, mondjuk braziliában, elképesztően álmosan, de már túl a holtponton, úgy, mint mikor azt érzed, egy nagy akvárium a világ, illetve a te világod, mert a külső zajok csak nagyon furán, szűrten és tompán jutnak el hozzád, és süt a nap, ami alapvetően remek, de kicsit bántja a szemed, és csak nézed, nézed az óceánt, míg óceánszínű nem lesz a szemed s míg a só már benne van az orrodban, de egyenlőre elképzelni sem tudod, hogy érintkezz vele, hogy intim viszonyt kezdj a hatalmas víztömeggel, egyenlőre csak nézed tiszteletreméltón, míg ő táncol, hogy megmutassa tagjait.

hát elég szar estém volt. aztán kurva jó lett a végére. kb így tudom röviden. most.

olyan volt tegnep este, ahogy mentem a sötétben az autóval, egyre "messzebb", egyre beljebb, mintha valóban egyre messzebb mentem volna, nyugodt, csöndes tisztásra, valahova, ahol nincsenek mások, ahol még a saját gondolataimat sem hallom.

az van, hogy igyekszik az ember. akárhogyis, a végén mindig igyekszik. az igyekezet pedig akkor is igyekezet, ha valóban szívből jön. legalábbis másoknak annak tűnik.

tulajdonképpen szeretem azokat az embereket, akik túllépnek a korlátaimon...

ficerem faccem. ezt geri barátunk mondotta mindig, igaz ribancka?
elmúlt a fejfájásom, és abban a pillanatban meg is világosodtam. enyém a világ. legalábbis az a része, ami hozzám tartozik. mert egy része hozzám tartozik, annyi szent.

szerintem a türele mindig végtelen.

a lámpa nem látja önmaga fényét. a méz nem érzi önmaga édességét.

tegnap eszembe jutott a moszat leköpős sztorijáról egy egészen régi történet. nem tudom hány éves voltam, olyan kilenc körül szerintem. az unokaöcsémmel, norbival nagymamámnál voltunk a játszótéren. emlékszem aznap volt az is, hogy egy bazi nagy fűcsomót akartam kitépni és a jobb tenyeremet kb 20 helyen durván elvágta a fű.. na mindegy, a sztori az volt, hogy abban a mászókában álldigáltunk és beszélgettünk, ami ilyen kör alakú, biztosan tudod mire gondolok. és rajtunk kivül ott volt egy nagyobb fiú. az a baj, hogy nem emlékszem már a beszélgetésre, csak arra, hogy egyszercsak felszívta jó mélyről a srác a turháját és az arcomba köpött. és arra, hogy amellett, hogy órákon keresztül öklendeztem a szagtól, meg az érzettől, így nem értettem, baromira nem értettem, hogy mi történt. hogy miért történt. elég rossz érzés volt. elég kicsi voltam.

valószínűleg az időjárás baszogatja a fejemet már megint, de ez most nem annyira fontos. ámde az imént kellett valahogy kibújnom a sminkelés alól és sikerült hál istennek. fotók készültek, vicceltünk is sokat tamással a fotós fiúval. ha nem nevettem azt mondta, szifilisz. akkor kicsit mosolyogtam és kattintott.

színes élet ez egyébként. sokféle színnel.

most veszekedett velem egy elég nagyot egy olyan ember, aki régen nagyon fontos volt. nem nagyon tudott kihozni a sodromból, csak ő húzta fel magát, de ez megint csak egy kevésbé fontos történet. nincs is igazán fontos történet, illetve hogyne lenne.

tejet iszom (és pipázok), ami talán elmúlasztja ezt a hülye fejfáfást, vagy nem tudom.

keresd...
ezt mindenképpen ide kellett írnom. ide akartam írni.

egyébként az is elég jó, mikor az ember vesz egy kettes kalinka vodkát a rothschildben és hazaviszi, hogy elfogyassza a kedvessel.

harmónia. elsősorban magadban, bennem.
szeretet. elsősorban magadban, bennem.
türelem. elsősorban magadban, bennem.
figyelem. elsősorban magadban, bennem.

tiszta sor egyébként. hey babe, take a walk on the wild side.
ha nagy leszek nagyon jó lesz. érzem, hogy már csak egy hajszál választ el attól, hogy minden stimmeljen. nem nagyképűsködés ez, nem bölcsességre, meg ilyenekre célzok, mert sosem leszek eléggé bölcs. csak a békére. bennem. belül kilátót építek. oda szoktam felmászni, ha nagy a káosz. hogy rálássak. hogy kitaláljak. vannak lámpásaim is. barátok. néha őket is felviszem, mert ahány barát, annyi irányba világít a lámpa és ez remek, mert látom az utat.

az ember amint kimondja, nevén nevezi a dolgokat, a dolgok rögtön elfordítják az arcukat. ezt vettem észre mostanság. azt mondod: fehér. abban a pillanatban egészen biztosan elkezd sötétedni.

egészen egyszerű pedig az élet. egészen egyszerű.

a hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést,
és nem az, aki látja a tengert.

héber tanulásom sajnálom, hogy abbamaradt. ha másért nem, hát azért jó volt az izraeli kapcsolat, mert kénytelen voltam ezerrel rajta lenni a nyelvkönyvem tartalmának elsajátításán, hiszen ő nem volt hajlandó magyarul beszélni, és társaságban pedig nem voltak hajlandók angolul. sajnálom, hogy már nehezen visz rá az energiám, mert nagyon szeretek, szerettem tanulni. de legalább az abc már rendben van. meg alap mondatok, szavak.
ez most azért jutott eszembe, mert véletlenül egy olyan sitera barangoltam, ahonnan letöltvén a karaktereket így sikerült olvasgatnom.
érdekes ez. ezt például köszönöm neked carmit. bár valószínűleg még a köszönömöt sem érted. motek.

egész nap az az arc van előttem, illetve annak az arca, aki az ördögökben sztavrogin-t játszotta, nem tudom beugrik-e ez így nektek most.. iszonyú karakteres és néha ijesztő arc.. valamiért folyton beugrik elém ez a kép és így még pluszba folyton az ördögökre gondolok. no nem nagyon intenzíven, hanem csak úgy ficergősen. egy icipicit. el kell olvasnom újra. érzem.
vagy néznem. andrzej filmjét.


ő az. lambert. és emlékeztek rá a saharából? elég jó színész. de nekem akkor is sztavrogin.

de ő csak egy. akit.

láttam valami elég durvát, amit le akartam ide írni, de kiment a fejemből (annyira hülye vagyok).

és hát. come away with me in the night.. muszáj leszek kazettára másolni egy norah jones cd-t, mert tutifix, hogy autókázás közben zseniálisan kurva jó lehet. és hát, ha berlin valóban (márpedig valóban), akkor ájnídit.

jaj hétfő. egy maci néz velem szembe az asztal másik oldaláról. mézes. elég helyes.
lassan mesélek, elég lassan.

anyámmal harmonikus lett a kapcsolatunk. eddig is az volt, de most harmonikusabb, mint valaha. egyetlen titka van ennek. akárhányszor hív, mindig a főzésről beszélek vele. már ott tartunk, hogy mikor pénteken hívott és mondtam, hogy épp főzök, azt kérdezte: te hogy szoktad csinálni? hihetetlen. mint egy jó szomszédasszony:) nagyon szeretem ám. az anyukám.