guns n roses-t hallgat az iroda és ez akkora flash, hogy el sem tudom mondani. pörögnek a kliprészletek, a koncert részletek, a gyerekkori klubdélutánok, az unokaöcsém léggitározása az úttörőtáborban.. tulajdonképpen ez történelem.

nem tudom, ha képes lennék kiszállni a testemből, és úgy rendesen magamra nézni kintről, akkor mit mondanék magamnak. biztos beszólnék, mert nem lennék szimpatikus. hülye borsodi köcsög, ezt mondanám szerintem.

amikor nincs reakció, az elég rossz érzés. de nem a nemreakció miatt, hanem a kétség miatt, hogy vajon miért nincs.