egyébként fejtegetek még..

akárhogy is... szeretem az embereket. filantróp vagyok. ez szerintem egyébként itt az élet egyik legelbaszottabb mondata és egyben legelbaszottabb gondolata is. mégha igaz, akkor is. de semmi baj, a közhely azért közhely, mert igaz. ugyebár. egy igazi axióma basszus.
az egyetlen hátulütője ennek a mondatnak, hogy mindig van valami olyasmi érzet, amikor elhangzik, hogy az illető mintegy felülhelyezi magát a tárgyon, vagyis feljebb érezheti magát, mint a szeretete tárgyát. ami egyébként megint csak hülyeség, azt hiszem felesleges magyarázni, hogy miért.
nem hiszem, hogy létezik mizantrópia. valakit úgyis képes vagy elviselni, márcsak azért is, mert magadat kénytelen vagy. az öngyilkosokat sem hiszem, hogy jogunkban áll mizantrópnak nevezni, mert pillanatnyi mizantrópia létezik, de mindenki megéli ezt az életben olykor.

a létezés pedig tudat. és létezésről, nem pedig életről beszélek. én-, illetve öntudat.
ha a létezést a lehető leginkább megéled, akkor adódik lehetőség fejlesztgetni a te-, és mi-tudatot. akkor van értelme. a folyamat megfordítva is lehet eredményes, de sominden függ attól, mi a cél. téged, magunkat, őket megismerve levonhatom permisszáimat magamról, mások tükrében, mások tetteire való reakcióim képleteiben kutatva tehetek szert én-képre. viszont semmi sem garantálja azt ebben az esetben, hogy azokra, akik segítettek ezen az úton ugyanúgy szüksége lesz annak az énnek, akit az út végén felfedezek. használni ér az embert. de kihasználni már kissé kellemetlen.