allegro ma non troppo

ezt vezénylem magamnak mindenekelőtt.

egyébként meg beázott a cípőm, amit már egy éve ki kellett volna vágnom az ablakon, de érzelmi szálak kötnek hozzá és ezért nem tudom. még jó, hogy a nyáron, mikor totálisan le voltam égve próbáltam azzal ideologizálni cd-készletem értékesítését, hogy tanulok érzelmileg függetlenné válni a tárgyaimtól. nesze neked basszameg.

egyébként olyan, mintha valami durva dolog jövetele lenne a levegőben. ez az egész odakint. az eső és legfőképp a színek. mintha mindjárt majd itt valami durvaság, valami nem várt jönne.

ja és még azt is el kell mondanom, hogy rengeteg állatból tevődtem össze. csak lehetne kicsit több hangya, hogy menjen ez a szorgos-dolgos életmód is, de még meglehet, hogy bennem van valami hangya-én is, csak egyenlőre nem sikerült megtalálni azt a pontot, ahol elő tudom hívni. mindenesetre bemegyek majd valami barlangba és akkor majd jól valami tűz elé ülök és megnézem, esetleg az árnyékom nem hangya-e, egyáltalán felismerem-e, amit tudok, sikerül-e megfordítani valami zseniálisat, de közben már, mikor elindulnék rájövök majd, hogy szerda este hülye, fáradt, patrac voltam, hülyeségeket beszéltem és gondoltam és az egésznek nincsen egy csöppnyi értelme. se. és akkor majd visszaülök a fotelbe, és rágyújtok egy cigarettára és mire kifújom a füstöt lajhár-énem felülkerekedve az összes többin lomhán dől hátra és nézi, próbálja azonosítani, amit a füst a falon árnyképként rajzol. ám erre csak egyet mondhatok és azt jól jegyezzétek meg, mert csak egyszer mondom el:

que sera, sera
whatever will be, will be
the future's not ours to see
que sera, sera
what will be, will be

(és csöndben bevallom, hogy ezt doris day mondta. vagyis énekelte. valaki írta neki, hogy mondja. vagyis énekelje. szóval én csak citálom. igen. ennyi a vallomás lényege.)