apám

felhívott ma, és holnap találkozom vele. ez nagyon érdekes. nem is tudom. mindegy is.

izomlázam van.

tele van ez a hülye világ határozatlan emberekkel. piros, illetve nem is, mégis fekete. vagy.. esetleg mégis piros? alapvetően ez nem lenne baj, ha a másik fél határozott lenne. de ha a másik fél sem biztos abban, hogy piros, akkor nagyon könnyen rá tudják beszélni a feketére..

nefrittel

megbeszéltük tegnap a sark lépcsőjén ülve, hogy pornóregényt írunk, de valamiért azt érzem, nem fog összejönni. inkább ribanckának való műfaj lenne ez. vagy a franc tudja. no mindegy.
azt a képet el kell kérnem, amin galád és én éppen tangózunk. illetve valójában csak a kép kedvéért imitáltuk. jaja.

van egy új pincér kisasszony a szódában, akinek tegnap egész este kint volt a feneke a nadrágjából és őt ez láthatóan egyáltalán nem zavarta. egyébként kedves és gyors lány, és ha a pultban van, akkor természetesen nem foglalkoztat ez a fenék kérdés, mert nem látszik a probléma. viszont két napja volt egy csávó, valami pincér fiú, aki annyira hihetetlenül béna volt, hogy már sajnáltam a többi pincért, komolyan. remélem többet nem fogom ott látni.

most meg letöltöttem jó zenéket és nem győzöm hallgatni. illetve nem tudom melyiket hallgassam, mert olyan nagyon jók. balkáni népzenék, meg bebel gilberto régebbi albumai, meg van itt még valami perui és orosz meg japán zene. felhozom magam világzenében. kicsit lemaradtam a nagy jazzragaszkodásom közepette ezekről.

anyám meglátogat szombaton. valahogy mindig olyankorra időzíti, amikor elhatározom, hogy könnyű kajákat viszek a szervezetembe bele. most feljön és főz majd 6 féle kurvafinom eledelt, aminek úgysem akarok ellenállni. ilyenek.

a szódában

a globalizmus vs antiglobalizmus témát vitattuk meg tegnap este zwack, pislner és philip morris termékek felett.

a katus kiállítása meg igazán érdekes volt, nekem a héra című képe tetszett a legjobban. és volt egy kutya is, akinek ugyancsak a héra lehetett a legszimpatikusabb, mert az alatt feküdt hosszasan.

gyerekek is voltak, zorkának a színes, cím nélküli volt a kedvence például, míg a rozi gyereke filozofikusan méregette az összeset, nem hozott elsietett döntést.

most meg bebel gilberto tanto tempo albumát hallgatom, kellemesen elálmosodtam tőle. godzi az imént itt aludt még az ölemben, de érzi, hogy lassan itthon a viktor, úgyhogy már kiült az előszobába nézni a bejárati ajtót.

ja, és a torkomból minden köhögésnél cucc jön fel, ami elég gusztustalan dolog. viszont jó érzés, mert minden egyes cucc kijövetele után mindig kicsit könnyebb leszek, azt hiszem.

violently happy..

nagyon unatkozom itthon. illetve nagyon nem, csak egy kissé.

az is furcsa

hogy mennyi élet van. ebbe mindig belegabalyodok, mikor azon kezdek el töprengeni, hogy mennyi nézőpont.

ma kiderült, hogy még mindig beteg vagyok, és hogy egész héten itthon kell maradnom, hogy kipihenjem ezt. vagy nem tudom.

viszont a séta ilyen időben csudálatos. és valahogy fel vagyok dobva mégis. persze lehet, csak a láz miatt.

bedugtam

egy zsinórt a tévébe, vagyis nem egyet, hanem kettőt és nem zsinórt, hanem drótot, és most az rtl klub fogható végre. azért kínos egyébként, hogy nincs tévé, mert pont most mikor itthon döglök.. na mindegy ez most.

björk izlandiul

énekelt jazz standardaket tartalmazó albumát hallgatom, amitől olykor észrevétlenül mosoly kerül az arcomra. jó ez azért. nagyon jó.

valahol elvesztek bennem dolgok azt hiszem.

cause love is the saddest thing when it goes away.
shirley énekli ezt most itt. ő már csak tudja.

léket kaptam.

mikor

tegnap mintha egy medencéből jöttem volna ki, olyan vizesen nekiindultam 4kor, hogy akkor én most hazamegyek, akkor a trafó KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA előtt, a rohadék, paraszt, bunkó, elmebeteg kidobók épp megvertek egy szerencsétlen fiút, amitől dühös lettem, a tehetetlenségtől pedig még dühösebb, és azt éreztem, hogy ez itt egy zsákutca bazd meg, hogy az emberek képtelen felfogni az alapvető értékeket, képtelenek megérteni igazságokat, képtelenek szeretni, türelmesen figyelni másokra. basszameg.

most meg megyek a puskinba, ahol tök régen voltam. kávézni. orsival. jó lesz.

egész nap a gyerekkori anyák napi vers jár a fejemben:

anyukám, anyukám találd ki,
hogy az én nagy kincsem ugyan ki
ki más is lehetne, ha nem te
vegyél gyorsan az öledbe!

tegnap

valahogy úgy alakult, hogy az eklektikás móka-kacagás után elmentünk egy cosmopolitan partira, mert azt mondták ott szép lányok lesznek. meg mert vicces is szerintem elmenni egy ilyen partiba.
nos, hát nem volt vicces. bár a muzsika kitűnő volt, rick astley, salt n pepa, ilyenek, mintha 13 éves volnék és szólna otthon a super channel.. de az emberek, azok nagyon viccesek voltak. az infulenzám pedig kiújúlt, úgyhogy leléptem idejekorán, bár ez nézőpont kérdése.
most meg a viktor könyörög, hogy főzzek valamit, úgyhogy megyek főzni a konyhába. rabszolga vagyok:) illetve azért nem.

ja, és a kábeltévé hiányát lassan kezdem megszokni azt hiszem.
de azt ide kell írjam, hogy a upc-nél rohadtabb szolgáltatót nem ismerek. pedig a matáv sem semmi.

pontosan ugyanolyan hűvös van a szobában, mint akkor volt.

egyébként rossz érzés, mikor kinevetik az embert, gondolom. tudom.

pedig néha az egyik van fölül, néha a másik. jó lenne, ha inkább egyensúly lenne. sokkal jobb lenne.

megint

főzök. tök jó, ha az ember beteg, mert van ideje főzni. ha még kábeltévém is lenne, akkor egy szavam sem lehetne már.

nincs kedvem a szomorúságról írni, ami bennem van.

valahogy

az orvosi rendelőkben mindig a legdurvább arcok vannak. komolyan. ott kellene kutatni. mindegy no, nem fontos. egyébként az is tipikus, hogy mire összeszedem magam, hogy akkor elmegyek orvoshoz, és erőm is van, hogy ezt megvalósítsam, akkor 50 méter megtétele után elered az eső.

minden nagyon szomorú egyébként.

tegnap kikapcsolta

a upc a tévénket. ez azért szomorú, mert felhívtam vajkot, hogy nézzük együtt a will és grace-t, ami egy kíváló sorozat.. és hát nem volt semmilyen csatorna sem, amit nézni lehetett volna. szomorú voltam nagyon.
mikor ezt elmeséltem a viktornak (aki hozott nekem aspirin c-t, meg paxiresol, meg ilyeneket, mert olyan rendes fiú ám), szóval akkor azt mondta csak, hogy perelünk. én kacagtam, mert a viktor olyan fiú, aki mindig perel. mindenért.

negyed négy

rohan az idő rendesen.
narancssárga fényben úszik a szoba.
nem tudok mit csinálni, pedig nem unatkozom.

azért rossz betegnek lenni, mert nem bírok kimozdulni még a szobából sem nagyon. pedig boltba kellene mennem, meg orvoshoz is, meg mittomén, de egyszerűen nem megy. ez van. mindösszesen.

i.m.

az áplóknak volt az a szövege, hogy:

az úr a kamrába költözött
ott lóg a hurkák között.

emelékszem akkoriban a dusik móni a büdösökben énekelte, hogy viva, viva la ebola. meg hogy a magyar lányok jobban szopnak. nem volt jó hangja, de ez nem volt probléma, mert sikítani remekül tudott.

aztán a zsolti zenekara. az nagyon jó volt, jó szövegekkel. zsolti cigány fiú volt, és csupa fasiszta szöveget írt. na jó, nem csupa fasiszta szöveget, inkább ilyen vicceseket. és volt a kedvencem, a parasztelosztó. és a bekénél nyomtuk, mindenkinek volt valami hangszere. foda tökéletesen szétmákozva szaxofonozott, szerintem ő csak így tudott játszani, ez szinte biztos.

valahol ezek a dolgok is bennem kell legyenek még. hiszen nyom nélkül nem tűnhet el semmi sem.

hát ez a reggel

csúnyán fogadott. nem tudok nyelni, mert akárhányszor nyelek, mintha apró fűrészpor darabkákat kellene lejuttatnom.. szóval vagy hányingerem lesz, vagy nem nyelek.
na mindegy, nem sajnáltatom magam, csak mondom. beteg lettem a picsába.

mindig este lesz egyszercsak, és olyankor olyan nehéz kitartani amellett, amit napközben gondolok.

este valahogy magányos az ember. a sötétben jobban látszik. az árnyékom is magamra hagy.

a metrón hazafelé

kitaláltam a legmegfelelőbb esküvői dresszt.
jesszasz, csak anyám ne lásson!!

sejehaj.
megvan a péntek és a hétfő.
most pedig hazamegyek, teát főzök és nem tudom.

csak azért is

beszélni fogok, illetve írni ide. mert éppen jó. éppen jó ütni ezt a szar klaviatúrát és leszarom, hogy értelmes dolgok jönne-e ki ebből vagy sem. tényleg.

moszat mondaná: lárifári. és akkor nem lenne apelláta.

én csak azt mondhatom, hogy tüdőgümőkór. így, egybe.

amikor még varázsceruzát rajzoltam, meg állatkertet, meg kiskakasgyémántfélkrajcárát, akkor olyan jó volt. apámnak kedvességből bed boys blue szöveget írtam 5 évesen hallásból. eképp: jórajnumen ájmömen.. jó, igazából már nem emlékszem rá pontosan.

azóta apukámnak lett hirtelen 3 másik gyermeke, akikkel ő most apukásat játszhat végre.

én meg megtanultam, mi a jó zene.

van az a homeless, aki a kutyafuttatónál szokott mindig ülni, vagy a régi zsinagóga előtt. és mindig nagyon szomorú leszek tőle, és rájöttem, hogy ő azért szomorúbb, mint a többi homeless, mert iszonyú nagy tartása van. mert soha nem kér, soha nem sajnáltatja magát. valahogy végtelen magányos lesz ettől. és valahogy mindig, mindig összemegyek, akárhányszor eljövök előtte.

aztán még azt is szerettem volna magamnak megjegyezni, hogy éjszaka már néha be akarom csukni az ablakot, mert hűvös van. direkt nem csukom még be, hátha bejön rajta valaki.
de egyedül ébredek. és a torkom megfázik ilyenkor. most is.

a minap zsosz idézett egy szöveget tőlük, amitől iheletet kaptam én is.

but there are long long nights when i lay awake
and i think of what i've done
of how i've thrown my sweetest dreams away
and what i've really become
and however hard i try
i will always feel regret
however hard i try
i will never forget

i will never forget

úszom

lassan fordulok. a víz simogat. most fejjel lefele. most a lábammal tempózva. most mélyre, olyan mélyre, amennyire csak lehet. csudajó. minden finom, minden pontosan illeszkedik, mozdulatomra lassan, tökéletesen reagál.

az nagyon rossz

mikor az ember lánya elhatároz valamit, amit aztán képtelen betartani. a sok mivanha miatt. mert mivanha. ha mégis. ha mégse. ha amiatt. ha amiatt nem. mivanha?

és nem hihető semmi sem, amit mondok, nem lehet a szavaimra építeni. és nem lehet változni. olyan nincs, hogy megváltozz, ne hülyíts. vagy ha mégis, akkor már nem érdekel.

csak megyek folyton a falnak. folyton a falnak megyek. látom, hogy ott van, mégis neki megyek. mert vagy a fal törik majd, vagy a fejem. csak valami legyen.

lelkesen mondom...

mert a basszus megkért rá.

Szeptember 22-én a nemzetközi autómentes napon óriási bringás felvonulás szerveződik a Hősök-terétől 18:00-kor.

www.hajtaspajtas.hu
www.ccb.hu
www.fontoslap.hu
www.alleycat.hu

kedves gyerekek, menjetek biciklizni!

amíg meg kellett írnom a peggy lee anyagot, kurvára nem volt erőm/kedvem belehallgatni a cd-be. most meg baromira élvezem, és sajnálom, hogy nem hallgattam ilyen sokat mielőtt megírtam volna a cikket. mindegy mostmár, de azért mondom, hogy hallgassátok peggy lee-t.

aztán még arra is rájöttem, hogy minden egyes kapálózás tökéletesen felesleges. vagy fentmaradsz a víz felszínén, vagy elsüllyedsz, mint a kavics. ez van. veszett fejsze nyele.

annyira rossz volt felébredni reggel, hogy el is határoztam, hogy péntekre és hétfőre szabadságot veszek ki.

semmivel sem jobb egyébként már ébren, mint az ébredés pillantában. aki ezt állítja, az egészen biztosan nem mond igazat.

mostanában mindig főzünk a viktorral hétvégén, és ez nagyon jó. egyrészt, mert van ennivaló, másrészt meg mert olyan hangulatos dolog. a gorennek is mondtam (mert a múlt héten kétszer is találkoztunk ám), hogy jöjjön fel főzni, mint rég, de nem jött. mindegy.

dráma

mindenütt bazd meg.

van, hogy nem tudnak tovább lépni az emberek. van, hogy kurvára nem.

pedig ahelyett, hogy a nedves, csúszos falon próbálnának felkapaszkodni, és csodálkoznának, hogy mindig visszacsúsznak.. ahelyett türelmesen el lehet indulni a hosszabb, ám biztos úton is.

hazajöttem

semmit tenni és olyan jó, hogy még sokáig csinálnám.

és ezen kívül semmi mást nem bírok mondani, mert gyakorlatilag semmi másra nem tudok gondolni.

illetve de. egy valamire tudok. csak azt nem szabad mondanom.

mangó

ismét bent van az offiszban. és mangó zseniális. igazi vizsla, nyughatatlan, homlokráncolós, szaladgálós, kéznyalogatós... zseniális.

az imént a földön birkóztunk, és aztán elfáradt és akkor meg egymás mellett aludtunk ölelkezve. nagyon megnyugtató vele lenni ám.

este a zsuzsinál nagyon jó volt. olyan csodálatos yamaha gitárja van, aminek a hangja, mintha nem is tudom mi volna. de folyton csak azt hallgatnám. a gitár húrjainak dialógját.

szóval

egészen egyszerűen hasbaszúrtam magamat. vicces ez. tényleg az. most mikor a ribanc kérdezte, hogy vicces volt-e, most gondolkoztam el.. de még mennyire.

az történt

hogy egy kedves ember küldött ide az offiszba egy futárt, és egy könyvet ajándékozott nekem, amit régóta kerestem.
ebben nemcsak az a szép, hogy meglepetés, meg hogy hirtelen és nem várt.
az benne a szép, hogy ilyen egyáltalán van.

szóval köszönöm, kedves istván.

történt egy kis baleset..

ezt az érzést

ezt most, ezt nagyon szeretem. megy le a nap, a munkahelyemen rolling stones-t hallgatunk. kifújta a számat a szél és egy picit csípi a levegő. minden barátságosabb, aranyosabb az utolsó napfénytől.

ilyenkor mindig azt érzem, hogy határtalan vagyok. hogy nem állíthat meg senki. azt érzem tökéletesen a helyemen vagyok, hogy vagyok. talán a folyton fájó kifújt szám miatt, nem tudom.

the floods is threat'ning
my very life today
gimme, gimme shelter
or i'm gonna fade away

pont. így.

i know you say
maybe some day
i need never be alone
i know i say
it's the right way
but you'll never be the one

i've been walking alone now
for a long long time
i don't wanna hang out now
with the friends that just aren't mine

while you party
you've been looking
but your search will end
you've been hanging
with the wrong crowd
you've got all the right friends

i've been walking alone now
for a long, long time
i don't wanna hang out now
with the friends that just aren't mine

diána verse.

valószínűleg

bácsfi diána is aranyos kislány volt, aki legóval játszott otthon és az úttörőtáborban tanulta az ótedrágaklementinát az utolsó napi tábortűz melletti előadásra, lelkesen. lehet, hogy ő volt klementina.

nem értem hol kerül bele a gépezetbe az az apró mag, ami aztán kicsírázván és kifejlődvén odaáig juttatja a gondolatait, hogy totális hatalomra törő mozgalom vezetője lesz, olyan elvekkel és nézetekkel, amik elmebeteg és félelmetes vágyak. a halálbüntetés visszaállítása. kivégeznék azokat, akik elveikkel ellentétes nézeteket vallanak. jézusom.

lehet, hogy diána a szomszédom. lehet, hogy egyszerre vásárolok vele a rothschilben (jó, ott biztos nem). diána simán megölne, ez azt jelenti? a vadászat istennője vadászna.

mi történik az emberekkel? és mikor történnek ezek a dolgok? apuka-anyuka beszél otthon erről folyton? vagy jó időben kapja el a tinilányt egy ugyancsak nem normális, de annyira mégis eszénél levő "tanító", hogy ne a saját nevén szervezze ezeket az embertelen és kegyetlen nézeteket valló mozgalmakat? hol van az a dimenzió, amiben ezek az emberek elveszítik az érzelmeiket, a józan eszüket? hogyan lehet elkerülni, hogy mások is arra tévedjenek?

miféle világ ez? milyen lelke van annak, aki képtelen a történelemből tanulni. aki képtelen felfogni, mi az a fájdalom, mit jelent a szó, hogy élet.

ittam egy kávét. kolumbiait.

áj lájk dö véj jú múv

ez szól a fejemben egész nap.

szürke minden. a színek elsétáltak ma este, helyet keresnek, ahol eltöltik az időt, amíg megérkezik majd újra a tavasz.

fáj a hátam. valami furcsa pózban aludtam az éjjel.
éjjel.
micsoda bolondság minden amúgy.

most, hogy

nincsnenek kimondott szavak, falom a leírtakat.

szivárog belőlem valami a sebeken át.

ja, és

tegnap még az utca legjobb kocsmájában is megfordultam, ahol egy 120 kilós, kissé latinos nő próbálta felszedni az egyik kollegámat, aki tán a felét sem tette ki súlyban. kurva sokat mesélt, arról például, hogy mennyi férfit kapott ő már meg. az egyik kollegám feltette a kérdést, miszerint a komár laci megvolt-e, mire a hölgy kissé bánatosan közölte, hogy a komár ugyan nem, de a karácsony jános, a török ádám.. és mondta, mondta a neveket. a fiúk lesújtó véleménnyel voltak ezekről a művészekről, hogy képesek voltak ezt a nem éppen esztétikus hölgyeményt ágyba vinni. egy percig sem gondoltak arra, hogy húsz évvel ezelőtt ez a csíkos ruhás, termetes asszony, talán csinos volt. talán az.

azért az est vicce az volt, mikor kértünk egy üveg bort és a pincér kihozta és közölte, hogy hiányzik belőle egy deci, nem probléma-e. nem volt probléma.

minden perc egy új esély arra, hogy mindent megváltoztass.
ezt mondta a tegnapi filmben penelopé, vagy legalábbis valami hasonlót.

nem szeretek az időn gondolkozni, mert valahogy mindig elveszek benne. csúnyán.
percek úsznak, másodpercek kavarognak, órák csimpaszkodnak belém.
emlékek múlt évből, sok évvel ezelőttről, sőt még déja vu formájában megkörnyékez a jövő is.

sisteregnek az emlékek a fejemben.

este

pedig a vanilla sky-t néztem a televízióban, és nekem nagyon tetszett. no nem olyan húdenagyon, hanem csak úgy nagyon. szép film volt.

mindent befejeztem. ez egy befejezős időszak, úgy tűnik. remélem majd jön egy elkezdős időszak is. vagy nem tudom.

sir lancelot

valószínűleg nem a róla elnevezett étterembe járna enni. nemcsak mert fém tányérról kell enni, amin csikorog a késed, vagy mert nem adnak villát, viszont kanalat igen (tényleg nem értem).
sőt, talán a tarkan zenére táncoló hastáncos, vagy a szerelmének előadó izomtalan, ám mégis folyton feszítő tűznyelő sem riasztaná el.
egyszerűen csak nem oda járna enni. sir lancelot nem. és azt sem értem, hogy én mi a francért mentem oda.

haribo roulette

ezt akartam ma futárral küldeni valakinek, de aztán mégsem tettem. most eszem őket épp. finomak. boldogságízűek.

hétfő

hülyén húzódom,
hezitálva helyesbítem helyzetem.
hiába hiányollak.
huzatos históriánk
harca hajmeresztő.
heveredj hozzám.
heverőmre.

vannak egyébként jó emberek. tök sok van.
szombat éjjel a gyöngyös például csuda jó volt.
a galádka meg egészen biztosan egy bergman film főszereplóje lett hirtelen. vagy én a nézője. nem is tudom.

csak az egészség meglegyen.

szeretném, ha lehetne tiszta lapja az embernek néha. de sajnos nem lehet. sosenem. és ez rossz ám, nagyon rossz ám.

tegnap

lementem az eklektikába viktorral. és teljesen meglepődtem, amikor az andics meghívott az esküvőjére. azt gondoltam viccel. aztán kiderült, hogy nem. ráadásul 25-ödikén lesz. hihetetlen, hogy az emberek milyen gyorsan belemennek ilyesmi dolgokba. nem tudom. kicsit felelőtlenek a mai fiatalok, nemde?

mindegy, azért az eklektikában jó volt. a kényelmes fotelben üldögélni mindig jó, és a viktor is egészen jó fej volt, bár ez mostanában egyáltalán nem ritka, sőt.

ja és tegnap kitakarítottam a szobámat (részben) és nagyon finom érzés frissen mosott ágyneműben alukálni.

egyébként pedig homokba dugnám a fejemet legszívesebben. mondjuk egy-két hónapig, addig, amíg sikerül majd a szívemnek, meg a lelkemnek legyőzni az addikciót, mert ez így nem állapot. ez így kurvára nem.

vettem virágot, meg kaját, mindjárt főzök.
ez megnyugtató, úgy rendben van a szoba most, meg én is valamennyire.
a jövő héten számítógépet fogok vásárolni, részlet fizetéssel.
ilyenek vannak.

péntek

pontosan periodikus
pillanatokban páhol
puhára pompás presztizsed.
pihenj picit.
púpjaimban párolom pépes
pomádém.
percenként puffanok
pátosszal portádra.
pusztul perspektívám.

legyen

tükörsima és feszes. vagy hullámos és laza.
tengert akarok látni, vizet. tavat. de csak látni. nézni. hosszan.

az a legjobb

hogy most üzent c, aki egykor nagyon fontos volt az életemben, hogy a szeme előtt hever a parfüm és megvegye-e. és megvette. és ez jó.

remek

agyvihart tartottam és most semmit sem fogok csinálni egész délután. ezt utálom a legjobban, mikor semmi dolog, mégis itt kell üldögélni.

egyébként nem tudom.

péntek. édes péntek.

irányítótű

tegnap egész este ezt akartam a ribancnak mondani, mert ez régen egy olyan szó volt, ami a szótárunkban sűrűn szerepelt. és milyen furcsa, hogy éveken keresztül egyszer sem jutott eszembe, mígnem szombaton, mikor otthon lomoltam miskolcon a régi cuccaim között ráakadtam dolgokra és felidéződött bennem újra.

ez a péntek valahogy nyugodt egyébként. nemsokára brainstormingot kell tartanom - hogy utálom ezt a kifejezést. és az alapvető unottság mellett egy nyugodtság faktor is bennem van. mindjárt vége. mindjárt otthon, fekve, pihenve.

többet kellene felfele fordítani a tenyerem. valamiért az ember csak akkor tartja a kezét felfelé, ha kér. pedig nagyon érdekes tapasztalás, hogy a levegőnek súlya van. és hőmérséklete.

a hetedik te magad légy.

szeretnék minden éjjel nyugodtan, nyálkicsordulósan aludni. úgy, hogy reggel egyáltalán ne vágyjam arra, hogy kikeljek az ágyból. mindig ezt szeretném. mindig.

tegnap feljött hozzám a ribancka és olyan volt, mint régen. ő ült a kanapén, én az ágyon feküdtem, néztük a tévét és mondogattuk, hogy ez nagyon jó. és tényleg nagyon jó volt.

minden héten

kb csütörtökre jutok el arra a pontra, hogy borzasztóan várom, hogy végre kialudhassam magam. most is ezen a ponton vagyok.

azzál játszom, hogy változtatom az emberek viselkedéseit a viselkedésemmel. itt a munkahelyemen. ha határozott vagyok, akkor szinte bármit megtesznek. de amint gyengülök, nyakamon a kés. érdekes.

csütörtök

csak csínján csalogat
csökkenő csörrenése
csípőcsontodnak.
csönd császára csalódottan
csócsálja csúcsos csókjaim.
cseperedj csodává.
csaknem.

nahát

ez tényleg humoros, hogy most meg igen.
mindegy, igazából nem történt semmi érdekes.

tegnap vidakatival találkoztam, akit még az egyetemen ismertem meg, illetve már az egyetem előtt is ismertem, mert a bátyjával jártam szigetre, na mindegy, ez mind nem fontos, csak az, hogy jó volt, meg hogy jöttek a brigiék, az is jó volt, bár brigit megsértettem, magam sem értem miért.
meg volt egy kiscica, aki kifliként feküdt egy ember ölében és tejet ivott és nagyon vágytam rá, hogy az én ölemben is legyen egy kiscica, de aztán tudatosan leépítettem ezt a vágyat. ilyenek.

éjjeli rötyögés viktorékkal a konyhában-- hát nem tudom.

anyám meg minden áron azt akarja, hogy legyen még diplomám, én meg nem akarom. illetve akarnék még diplomát, nem jó, akarnék még tanulni, csak nem bölcsészeset. vagy ha bölcsészeset, akkor olyat, ami engem érdekel, nem amit ők megjelölnek. mégiscsak felnőttem már, nemde?

meg apám tegnap volt 55.

van még egy csomó minden amúgy.

egyszerűen

tegnap óta nem enged postolni a blogger.
furcsa véletlenek.

egész nap szarakodik a blogger.

szerda

szédülés.
szerintem szabálytalan szépség szöszmötöl szellőként,
szusszanó szegletekben.
szeretnék széttörni, szaporán szaladni
szerezni szépet, szeretni szépet.
szokatlanul szárad szomjam,
szerfölött szótlan szerepben.
szemtelen szokások
szervezetten szerepelnek szolgálatomban.
szent szövevény.

ráadásul

az ember soha sem a választ, hanem a válaszra való hajlandóságot hiányolja igazán.

épp

csak mint a mosoly,
amit nyakam köré tekertél.
csak mint a hang,
amivel teleöntötted fülemet.
csak mint a kép,
amit szemembe égettél..

nem vagyunk valóság.
nem vagyunk kitaláció.

pont az a mezsgye,
pont az a határ vagyunk,
amit soha sem kellett volna átlépnünk.

átléptük.
és most -
nem vagyunk.

fyi

ezt a címet azért kellett adnom, mert soha életemben nem írtam le. sokszor kellett volna, de képtelen voltam. most végre leírtam.
viszont nincsen köze semmihez. ehhez a posthoz sem. illetve nyílván, valamennyire köze van az egész bloghoz. miközben egyáltalán nincs. nem neked írok. tudom, hogy olvasod, de nem érdekel.

egy verset akartam ide írni, de még nincs kész. még el sem kezdtem.

a mozdulatlansághoz az is szükséges,
hogy a fény ne mozduljon.

stáció

egy mágnes vagy. zsinóron vagy felcsüggesztve, amit mondjuk a moirák tartanak. tehát tőled független az egész.
mivel mágnes vagy, vonzódsz. és biztos a hülye fonal miatt, de olykor taszítasz. sosem tudod, hogy mikor és miért. de eltaszítod a másikat.
aztán van, hogy a másik taszít.

egyszerűen nincsen biztos. tényleg, nevetséges, de nincs. semmi sem előre látható és semmi sem kiismerhető.

ja, és mindig te vagy a hibás.

az a helyzet, hogy nehezen, de megtanultad azt mondani, hogy hibáztál. viszont most még meg kell szoknod, hogy más egyenlőre képtelen ezt kimondani. nem hogy kimondani, de felismerni is képtelen.

gondolkozol. és gondolkozol. és nem jutsz egyről a kettőre, mert a következő pillanatban a zsinór megint fordul egy picit és a másik azonnal vonzani kezd.

legalább a kurva fonal lenne egyenes.

mintha

megállt volna az idő egyébként. lehetnék akár 18 éves is, vagy 6. csak az illatok alapján tájékozódom, tudom, hogy 18 évesen bérház szag volt, a főtt étel beáramló illatát éreztem ilyentáj, 6 évesen pedig az iskola pad, a kréta és a régen mosott szivacs illata keveredett..

most illatosító szag van, hogy macskaszag ne legyen. és van más finom illat is, mindenféle. máshol vagyok.

mielőtt elindulnék, meg kell jegyeznem ezeket az illatokat.

régen aludtam már

annyit, illetve feküdtem annyit, mint tegnap. de meg is lett az eredménye, mert ma gyakorlatilag 7-től nem bírok aludni, aminek kifejezetten örülök, mert tudok tenni-venni. vagyis van mit rendezgetni ebben a lakásban, azt hiszem.

most a viktor is elment, úgyhogy rászabadultam a gépre és dalokat vadászok. ez is jó. mint ahogy minden. minden jó. pangloss mester.

hánytam, meg minden, úgyhogy most hazamegyek.

hát nem tudom. talán tényleg el kellene menni valahova.

a horizontom látszik, hogy vége a nyárnak. nem látni olyan messze. és nem tiszta. és nem tudom.

ő szép

mindig is az volt, na.

szerintem az összes rosszaságom összegyűlt a hasamban és most ott randalíroznak. olyan érzés, mintha csak milliméterek választanák el a hasfalamat attól, hogy szétfeszülve kirepedjen.

bennem

alkohol -
kívül - hideg.

nélküled.

mennyi energia, mennyi felesleges energia van olykor a levegőben. jobbra-balra-előre-hátra.

most az önbizalomra kell dolgoznom. mert ha az nincs, mások sem fognak bízni bennem.

miközben arra törekedtem, hogy megtanuljam szétválasztani és kezelni az érzéseimet, időközben észre sem vettem, hogy sikerült.

pesten

azért jó lenni. otthon is, de itt is. jó megérkezni. megérkezni mindig nagyon jó.

elolvastam odafelé a parfümöt, visszafelé meg a lét elviselhetetlen könnyűségén dühítettem fel magam. illetve abból még vár rám az utolsó száz oldal. érdekes ez az újraolvasási időszak egyébként, fantasztikus élmény. egyrészt baromi könnyen és gyorsan olvasok, másrészt pedig sokkal több dologra leszek figyelmes, mint tizenévesen. olyanokat látok, amiket előtte nem, olyanokat érzek, amiket előtte nem.

aztán meg gondolom lemegyek mindjárt a szódába, mert becsípni vágyom. vagy nem tudom mi legyen.

a nagymamám elég beteg egyébként. a nagybátyám is. a nagyok.

szóval

a kertben bambizás van a kutyákkal. csöndben nézünk bele a mezőbe és gondolkozunk. a kutyák néha elalszanak és horkolnak.

mikor előjössz magadból, mert van füled hallani a szavaid és van időd gondolkozni rajtuk, nagyon fontos dolgokra lehetsz figyelmes.

itthon vagyok

anyámnál és ez nagyon jó.

arra értem haza, hogy nagymamám is itt van, ennek pláne örültem. hihetetlen a nagyi, előre ideadta a névnapi ajándékomat.. ha nem élné meg - mondta. 15 éve mondja ezt minden ilyen alkalommal. elképesztő.

jó itt. nyugodt.

már megint

kölyök vizslás fotókat kaptam. előbb-utóbb nem fogok tudni ellenállni egy ilyen cukorságnak, és lesz egy kutyám.

most jó egyébként. illetve ez a fura érzés mindig itt van, hogy kicsit rossz is. kicsit jó is.

egyszerűen megszerezhetetlen patrick süskind: a parfüm című remeke.
a bookline-ban angolul és németül. kurvaélet. nekem magyarul kell.

éjjel

a matitól mentem épp haza és még be akartam sétálni az éjjelnappaliba, hogy vegyek élelmiszert, mikor láttam, hogy a dob utcában ül egy lány és sír. kérdeztem tőle, tudok-e segíteni, mondta, hogy nem. aztán elindultam felé mégiscsak, hogy adjak neki egy cigit, hátha.. és akkor mondta, hogy bár egy cigi jó lenne, ha tudnék.. mondtam, persze.

és akkor kérdeztem miért sír, mondta, hogy várja a barátját. késik, kérdeztem, mondta kissé. leültem mellé, és akkor kiszakadt belőle a dolog, hogy nem tud hova menni, mert otthon összeveszett a nagymamájával (akivel lakik) a szerelme miatt, aki viszont 3 órája mondta, hogy mindjárt visszahívja és akkor most itt ül és várja, hátha telefonál, vagy épp erre jön majd haza. kérdeztem, hogy mi a baj ezzel a fiúval, hogy kidobták miatta, erre mondta, hogy nem fiú, hanem lány, erre mondtam, hogy az jó, akkor beszélhet nyugodtan, mert én is buzi vagyok.

és akkor elmondta töviről hegyire a problémát, meg kiderült, hogy ott laknak, ahol én, mondtam is neki, hogy ismerős volt valahonnan. 19 éves egyébként, gogo és sztriptíz táncból él, az előző munkahelyéről kirúgták őket, mert nem akartak lefeküdni a főnökkel, ráadásul az albérletüket is épp akkor mondták fel.. szóval rájuk járt a rúd. a húga is táncol. ő 16 évesen kezdte, tök sokszor kellett menekülnie, mert hamis papírjai voltak. szóval izgalmas élet egy tinédzsernek.

próbáltam rábeszélni, hogy mégis inkább menjen haza, mert a nagymamák olyanok, hogy kétségükben, hogy az unoka nem hallgat rájuk, és nincsen befolyásuk az életére csúnya dolgokat mondanak, esetleg olyat is, hogy nem akarlak látni, meg kitagadlak, meg szedd a sátorfádat, de a nagymamák olyanok, hogy amint hazamegy hozzájuk az unoka és azt mondja elnézését mama, meg hogy rosszul vagyok, nincs hova mennem, az ős nagymama sejt elkezd dolgozni és akkor aztán gyere fiam, csinálok egy bundáskenyeret, meg finom teát lesz.

vacilált kicsit, mert mégiscsak várta volna a barátnőjét inkább és amíg ezt tette én bementem a boltba, hogy vegyek cigit, mert az enyémet nekiadtam, hogy ne várakozzon ott cigi nélkül, meg vettem neki 3bit csokit, mert azt mondta azt szereti, meg magamnak tejet és kaját. aztán visszaültem, amíg ő ette a csokit, addig én rágyújtottam megint.

mondta, hogy tervezi a húgával, hogy iskolába mennek, mert nem jó ez a tánc biznisz. hogy egy-két hónapig lehet csak bírni egy helyen, mert utána mindenütt le kellene feküdni a főnökkel, ahhoz meg neki nincsen kedve és még szerencse, hogy pesten ennyi éjszakai bár van, hogy nem gond 2 havonta eljönni a helyekről.

aztán jött egy bácsi, aki megkérdezte tőle jobban van-e. bemutatkoztunk, a bácsi istván, a lány barbi. a bácsi is ott lakik a környéken és megnyugtatta barbit, hogy azért ő még lenéz majd óránként, nehogy baj legyen. kedves volt. megnyugtató, hogy az emberek azért csak figyelmesek, na.

és akkor mondtam a barbinak menjen inkább haza. vagy valami barátjához. vagy ha annyira várni akar, akkor legalább menjen be a szódába, ott emberek vannak, meg ihat is egy sört, meg mittomén. mondta nincs pénze. adtam neki aprót, nem tudom, olyan 500 forintot, hogy egy sört tudjon venni legalább, és hazamentem.

ilyen kalandom volt az éjjel.

most

egész délután az a szám jár a fejemben, ami áltis koromban volt nagy sláger. a mint a villám című nagy sikerű (nem) tom és nicole filmhez készült a dal, a klipjében is filmrészek voltak, meg egy barna ruhás néni egy ágyon, meg fal mellett, és ő énekelt. és az volt a címe, hogy show me heaven.

szóval ezt énekelem magamban, nem tudom miért.
egyébként szép szám volt.

kicsit megriadtál

bár ez nem jó szó.

a színes buborék elpattant, és a szappanlé csípi a szemedet.

nem számít mit gondolnak rólad, egészen addig, amíg képtelenek úgy is viselkedni veled.

folyton csak arra tudsz gondolni, hogy felelősséggel tartozunk a kimondott szavakért. amennyiben pedig nem tudjuk vállalni a felelősséget, maradjunk csöndben. ha mégsem maradunk, legalább maradjunk távol. távolról nem hallatszik a beszéd. és a szájakat sem látni, ha esetleg arról akarnál olvasni.

menjünk játszótérre, hintázzunk, mókuskerekezzünk. hátha egyszercsak meghalljuk a hangot: gyere fel kislányom! vacsoraaaaaa!

medulla

a kezemben björk legújabbja és ez most elég jó.
egyébként meg az úton, az otthagyott szobából az állott szagú irodába ez szólt:

you want freedom without love
and magic without love
magic without love
yeah

hear me say
better things will surely come my way
hear me say
better things will surely come my way

ami marad

az a cigi az asztalon és az illat a párnában.
emlékek. érzések. képek.
végül én.

mész az úton. megyegetsz. mondjuk, előtted egyszercsak ott egy fa. kurvára belevered a fejedet, mert nem veszed észre, mert nem szóltak. de aztán elhagyod a fát és nincs gond. és mész előre bátran, emelt fővel, mígnem egyszercsak megint előtted van ugyanaz a fa. nem visszafele mentél, mégis ott van. ugyanúgy bevered a fejed, ugyanúgy fáj.

nem vágták ki. megérted, hiszen élő, ne ölj, így szól a parancs. de miért rakták eléd? hogyan? honnan került elő? mássz fel rá? akkor nem találkozol vele újra? menj más irányba?

a saját problémáját az ember csak saját maga oldhatja meg. kérdéses, hogy meg akarja-e oldani. ha nem, akkor ne csináljon úgy, mintha meg akarná, ha pedig igen, akkor fogjon hozzá, mert múlik az idő és a fejed egyre jobban fáj az ütközésektől. és jóllehet lassan inkább már nem is vágysz az ő erdejében barangolni. az ő fái között.

a-ból

b-be.

a mozdulás következménye a változás.
mégsem maradhat az ember örökké mozdulatlan.
ráadásul ha az is marad, az idő múlik, tehát változik.
nincsen mozdulatlan.

tegnap még tojás volt, ma meg már csirke.
tegnap még kék volt, mára már szürke.
tegnap még én voltam, mára már én vagyok.
apró, mégis szembetűnő különbség.

kergetjük egymást folyton. most te vagy a fogó/hunyó. most én.
aztán nincs megállás. soha sincs.

csöbörből. vödörbe.

elképzelhető egy újabb forma?

a mártival tegnap egyébként unikumot ittam, amit soha nem csináltam még eddig úgy, hogy ízlett is. na, a tegnap este ilyen volt. ízlett az este is. a márti felőli oldala mindenképp.

aztán meg bizonyos szempontból az ember sosem tud kilépni az árnyékból. nem baj ez. csak ne nekem vetítse magát. engem az árnyék sosem érdekelt. csak, ha természetben láttam. természetes közegben.