néha elkap ez a neon-sötétség kontraszt valahogy. hogy itt bent neon, és az ablakon is tükröződik, mögötte meg sötét. és most a zene is pont olyan, jó sok basszussal, meg ilyen pütty-püttyel, amit szeretek. olyan hivogató az egész, hogy gyere, gyere a sötétbe, és kicsit úgy is képzelem, hogy ha kilépek majd, akkor olyan lesz, mintha valami anyagba, masszába lépnék majd. nyilván nem. de jó érzés most ezt gondolni.

waiting

egyszer gyerekkoromban szemen dobtak egy teniszlabdával. nem véletlenül, hanem direkt. akarattal. tök érdekes volt. emlékszem, nem mertem elmondani anyának, mert az osztályából volt valaki, és nem akartam, hogy megszidja érte. meg mert igazából utána már együtt játszottunk.
furcsa, de az ok, a probléma már nem jut eszembe.

tegnap meg egészen új helyeken voltam, persze semmi izgalmas, mármint nem úgy izgalmas. csak én pl. az örs vezér terén kb. akkor voltam, mikor a forma 1-en dolgoztunk, mert onnan indult a hév, illetve mikor a metrónál voltam kicsit korrektor. meg talán egyszer a carmittal voltam ikeában, mikor juka épp lepisilte a párnáját 60-adszor.

szóval, hogy ott voltunk, egészen pontosan a sugárban, mármint a sugárban voltunk hosszabb ideig, és nem is tudom, hallottam-e olyan klassz chillout zenéket itt pesten valaha, mint amik ott mentek. olyan érzés volt, mintha valami dél-spanyol tengerparton éppen kelne fel a nap, és mondta is az éva, hogy táncolunk a parketten, először azt mondta, hogy csak ők táncolnak, mert én a mátéval heverészek valami függőágyban, de aztán mondtam, hogy erre a zenére én is egészen biztosan mozgok, meg simulok, úgyhogy képzeletében kicsit aktívabbá gondolt.

mindegy. coffee with sugar a hely neve. szellemes.

hívogató, kecsegtető idő, idő, idő, idő, idő.. ki kellene menni, sőt, ki kell menni, muszáj, mert napocska van, meg szép színek, és már annyira ezek az utolsó ilyen napok, és ki kell menni, és idő..

mindig nézem fent a dolgokat, és annak ellenére, hogy nem tudom, hanyadszor teszem meg reggel a szokásos utat az office-ba, mindig van valami újabb érdekesség. a szobrok is viccesek, némelyik annyira agresszív és kegyetlen, hogy nem is értem, de igazából az ablakok a legjobbak, meg néha, hogy a felhők pont olyan klassz ívben mennek a háztetők felett. és a feliratok, a feliratok azok nagyon.

mindig csak a hülyeségekkel foglalkozik az ember.

otthon miskolcon az a jó, hogy nemcsak díszletnek tűnik a felhő, hanem egészen olyan, mintha egy magas ugrással ki is haraphatnék belőle egy darabot. minden sokkal valódibb, igen. érdekes ez. most ha nézem, olyan, mint a windows háttérkép.

furán gondolkozom ma. mondjuk nem is egyszerrű másra gondolni, mint amire alapból szeretne az agyam.

séta lesz. szép idő, idő, idő, idő. séta. lesz.

volt most egy kis melóm, toltam közben az out of controlt, és űbersebességgel végeztem, vagy hogy mondják ezt.

apám teljesen kiakasztott. nem találok szavakat, tényleg.

és ez az eső. még nem tudom, jó eső-e vagy gonosz esetleg. ehhez ki kellene mennem, sétálnom benne kicsit. szóval akkor most ezt meg is teszem.

itthon maradtam. fekszem az ágyon, és megy a tévé. dolgozom. most még. nem vagyok itt. itt vagyok. nem vagyok itt.

amikor hirtelen ki kell szakadni valamiből, akkor olyan kicsit, mintha fizikailag is szakadás következne be. mintha hirtelen nem lenne bőrfelület rajtam, ami védi a húst, hanem ott, úgy, szabadon érintkezik mindennel, és ez a minden - illetve bármi - hideg és fura és kemény.

-

van az út. és mindenki az útra figyel. meg a célra figyel. arra figyel, hogy odaérjen. valamiért azt hisszük, hogy odaérni fontos. hogy elérni valamit fontos. ott lenni.

persze, semmi újdonság nincs abban, hogy az elejtett, és az útközben felvett, látott, megélt dolgok a fontosak. amelyekkel többek-kevesebbek leszünk mire odaérünk, vagy nem érünk oda.

ha örülünk az odaérésnek, valójában nem értünk oda. mert azt jelenti, semmit sem változtunk. mert a cél mindig is az, hogy gyarapodjunk az úton. hogy elnézzünk jobbra, balra, hogy nézzünk felfelé, hogy hasra feküdjünk, ha úgy hozza a sors, vagy fára másszunk egy almáért, vagy csak nézzük a többieket csendben.

az utazás tulajdonképpen akkor valósul meg, amikor elfelejtjük a célt..

az utazás lényege valami olyasmi lehet, hogy mozgásban jobban észrevehető az, ami állandó. ami a mozdulatlanságban észrevehetetlen.

na, tök jó ez a válság, dolgoznak a politikusok végre. leülnek egy asztalhoz, elfogadnak dolgokat, érdemi beszélgetések vannak. jót tesz ez a válság ennek az országnak.

ezt az rsb-nél találtam, kitöltöttem jól én is

Disorder	Your Score
Major Depression:	Very Slight
Dysthymia:	Slight
Bipolar Disorder:	Very Slight
Cyclothymia:	Very Slight
Seasonal Affective Disorder:	Slight
Postpartum Depression:	N/A
Take the Depression Test

mimóza

érintés előtt és érintés után

ez kurvajó

ehhez is mindig visszatérek.

sanctuary

régebbi madonnákat hallgatok, és ez annyira nagyon finom. meg a szöveg is.

is all of this pain so necessary
you are my sanctuary.

lookin for the steel.

egy csomó mindent írhatnék, de annyira nem akaródzik írnom, hogy szavam sincs. igen, alapvetően ez a baj. hogy nincs szavam. ide. legalábbis.

kutyafodrász realityt nézek az animal planeten. mik vannak.

jól elvagyok közben.

nyűg

többször is eszembe jutott, hogy kilövöm a gecibe ezt a blogot, de végül nem tettem meg, ami biztos egyfajta exhibicionizmus a részemről, franc tudja.
mindenesetre nincs kedvem írni, mert csak nyígnék. mert valahogy nem vagyok rendben, de nem tudom, miért nem teszek ez ellen. a nemrendbenlét ellen.
semmi ok egyébként, a meló megy, eljárok, beszélgetek, haverkodom, miegymás. sőt, a lakást is díszitgetem - már amennyire díszitgetős típus vagyok -, szóval minden olyan, amilyennek lennie kell, de valahogy nem jó.
egyik pillanatban társaságra vágyom, a következőben meg az is idegesít, ha csak rám gondolnak. fura ez.

és a legfurább, hogy nem tudom, mit kellene tenni. hogy mi hozna ki ebből. nem tudom úgy elkapni a szíjat, és felugrani a nyeregbe, mint általában. most valahogy nem megy. persze az is lehet, hogy le sem estem a nyeregből. na, hát ez van, hogy még csak azt sem tudom, honnan szemléljem a dolgokat.

egyszer

ha valaki irtózatosan kibaszik velem, és megcsal, tutira felmegyek egy színpadra és előadom ezt. utána majd röhögünk vele tovább, mert ennyi elég is lesz. mondjuk én alapból is szeretem alanist, de ez a szám különösen rendben van. és bár közel sem vagyok ilyesmi helyzetben, de pl kocsiban üvölteni tök jó, sőt, néha azon kapom magam, hogy az utcán is majdnem üvöltöm, csak úgy, simán, reggel munkába jövet. krézi.
a kedvenc kis részem.

cause the joke that you laid in the bed that was me
and im not gonna fade as soon as you close your eyes
and you know it
and every time i scratch my nails down someone elses back
i hope you feel it...well can you feel it

well im here to remind you
of the mess you left when you went away
its not fair to deny me
of the cross i bear that you gave to me
you, you, you oughta know.

-

s' wonderful.

pont tegnap gondolkoztam azon, hogy az albert györgyi hogy veszett el ennyire. mármint az énje ott benne. hova tűnt a talaj. na mindegy. sajnálom amúgy. bár meggyőződésem, hogy esélye sem volt kilábalni abból, amibe került. de akkor is.