ismered-e

azt az embert, aki megpróbálta megszerezni a napot?

csak egy dolgot kell megjegyezni pedig. vannak dolgok, amik akkor szépek, ha távol vagyunk tőlük.

az mindig

gyanús, ha az embernek a főnöke kinyalja a seggét, nem?

viszont pillanatokat rakosgatni meg hülyeség. gondoltam már rá, hogy akkor ezt megőrzöm, meg erre emlékezni fogok.. de akkor nem marad hely az újabbaknak egy idő után. tudom.

egyébként minden rendben. próbálok olyan lenni, aki csak a mosttal foglalkozik. hogy most jó. szerintem simán sikerülhet.

csak annyi pont, amennyit a tartalom megkíván.
érted vagy nem érted, mindegy az most.
indulj el.
talán követlek.

hihetetlen fényeket produkál ma délután a napocska.
meg kicsit visszatért belém a spontaneitás.

és autózni éjszaka, megvilágítva a rádszakadó hópelyheket, hangosan énekelni először massive attack, majd régi madonna dalokat közben.. szóval az nagyon jó.

i see you on the street and you walk on by
you make me wanna hang my head down and cry
if you gave me half a chance you'd see
my desire burning inside of me
but you choose to look the other way...

van hogy a fény tükröződik. ha kicsit belebambulsz a zuhanó hópelyhekbe, mindenfélét látsz. alakokat, szavakat, képeket.. csoda ez.

és hidd el, hogy egyedül is jó. csudás. a hiány meg úgyis mindig benned lapul, de talán csak mert nem vagy hajlandó foglalkozni magaddal. pedig lehet, hogy jól kijönnétek.

egy lépés, kettő. szeretem a lépéseket. a lépések hangját. olyankor mindig történik valami. valaki elmegy, valaki érkezik. valaki itt marad.

ja és még az is történt tegnap, hogy hazafelé sétáltam álmosan a szódából (megittam egy pohár bort éhgyomorra és tökéletesen elszívta minden energiám), és rámköszönt a ház előtt, ahol lakom, a skapinyecz eszter, aki osztálytársam volt a gimiben (padtársam is az első évben). furcsa lány volt. annak idején, kellett írni verset a padtársunkhoz osztályfőnöki órán (a módszer, hogy jobban megismerd kedves osztálytársad, gondolom), és én disztichonokban írtam neki egy nagyon hosszú verset, emlékszem.

szóval jött egy fiúval kéz a kézben és köszönt. és megálltam, és örültem neki.
nem volt egyszerű neki sosem. féltették a szülei (tökéletes példa a rossz nevelésre), olyannyira, hogy még 17 évesen is csak a házuk körül bringázhatott, sőt, a szalagavató bulira fél 11-re jött érte az édesanyja. sosem tudtam rávenni semmilyen rosszaságra, pedig igazán megtettem mindent, ami tőlem telt.
aztán nem ment más városba egyetemre és én azt gondoltam itt a vég, az eszter sosem szabadul akkor.

és most itt volt, és már egy éve itt van, ügyvédbojtár, vagy jelölt, vagy mi a fene. és él a párjával, és szerintem semmilyen hatással nem volt rá ez az elszakadás dolog. de kedves volt, és cseréltünk számot, és mondtam neki, hogy boldog születésnapot, mert emlékeztem, hogy most volt neki, amin még meg is hatódott picit.

na ilyenek vannak néha. akkor.

és akkor a fénytelen teleknek is vége lesz egyszer, tudom ám. abban a pillanatban, ahogy a langyos szél elhozza manjd az első szagfoszlányt, abban a pillanatban kinyílik minden.

nem tudom te voltál-e, aki ruhákat adott a fákra az erdőben. mindenestre kedves dolog, hogy véded a természetet. cserébe talán felfogsz valamit a fotoszintézisből, és a rügyek neked nyílnak majd tavasszal. egyszerű. minden fa te vagy. minden levél.

bennem megtalálsz minden mosolyt.

hát azért ez csuda jó egyébként. a cd játszóban asia lounge, mellettem kávé és még cigim is van. nem sok mondjuk. a hasam ugyan fáj, de hajlamos vagyok eltekinteni ettől.

az élethez azt hiszem türelem kell és egy kis humorérzék. alapvetően. ha ezek megvannak, nagy baj már nem lehet. meg kedvesnek kell lenni. az nagyon fontos, tessen hát megjegyezni jól.

mint a gyerekek persze. a rosszaságuk is kedves. mindig.

ma reggel

itthon maradtam, mert fájdalmaim vannak:) lehet, hogy bemegyek még, de az is lehet, hogy nem. sosem lehet tudni az ilyent.

este meg néztem a cápa 3-at, hú, az nagyon rossz volt. pedig gyerekkoromban olyan nagy hatással volt rám ez a dolog. azóta nem érzem magam biztosnágban a tengervízben:) de ez mellékes most megint.

tél van basszus. a macska a radiátor előtt alszik. szeretnék néha macska lenni.

ma takarítottam. nagyon. jó érzés volt azért.
tegnap is kellemes nap..

van hogy nem tudok mit mondani. nem itt, itt biztos tudnék idétlenségeket, meg mindent, hanem úgy egyáltalán. van, hogy nincs szó.

este a halálsoront néztem, kicsit zavarnak az ilyen filmek, viszont arra pont jók, hogy elhatározzam, hogy jó leszek. gyerekes dolog ez is. és nem tart sokáig, legalábbis az agyamban nem. és lehet, hogy pont ez a jó, nem? mindegy is azért.

meg találtam egy csomó mindent. a digitális fényképezőgépemet például. meg írásokat is, képeket. jó az ilyen egyébként. kellemes.

reggel

főztem. nagyon korán. és jó volt.

aztán itt jó híreket kaptam, de végül kicsit egyedül leszek, miközben nem is.

és közben igyekszem nem belelépni abba, amit mások elém szarnak.

azt például

nem tudom, hogy ha nincsen az embernek munkája, akkor miért nem mehet haza. azt viszont már megértettem miért játssza mindenki azt, hogy igen lassan dolgozik. hiszen, ha készen vagy délre, akkor a nyakadba varrják valaki más munkáját. ahelyett, hogy jól elvégezné mindenki a feladatát ügyesen, és hazamenne hamarabb. mindig mások miatt szív az ember. na jó. nem mindig.

tegnap meg

megműtötték a nővéremet, hogy lehessen neki gyereke. én nagyon szeretném, ha lenne. olyan, akit a csillárról kell lekönyörögni.

az úgy volt, hogy mindenképp akart iratot, én meg mondtam, hogy nincs. és akkor még mindig iratot akart, és én hagytam, hogy elmondja, hogy milyen büntetések, meg rendőr, meg egyéb opciók. és aztán azt mondtam nyugodt hangon, hogy nem tudom hallotta-e az imént, de a fő probléma az, hogy nincs irat. és akkor azt mondta, hogy ebben az esetben nem tudom milyen lehetőség van, hogy rendőr, meg akármi és akkor mondtam, hogy kezdjünk neki, mert iratom nem lesz attól, hogy párszor még kéri. és akkor mondta, hogy szálljak le a legközelebbi megállóban. és akkor mondtam, hogy az tök jó, mert pont ott kell leszállnom. hát így történt.

voltam a körúton, az ellenőr elengedett, aztán nagyon hideg volt, és vettem kínait, és most megettem, és meleg van, és aludnék.

az angolok és a németek is a gyűrűk urát tették az első helyre, vicces, hogy a németeknél a biblia követi. és ott még márai is szerepel, platz 32.
zdf
bbc

hát nem tudom.

ezt a hideget pedig csak úgy lehet elviselni, ha az ember nem barátkozik vele egyáltalán.

ha nagyon lassan fordulsz, akkor rengeteg olyan részletet láthatsz új szemszögből, amit eddig talán észre sem vettél. duplikálódik a felfedezési faktor, ráadásul a helyzeted is megváltozik.

ha összeadom a fogaim, és a lábujjaim számát, akkor pont annyi, amennyi az élet értelme.

Apokrif

Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább
"Megint Isten?"
"Az hát, megint."
Sóhajt, nagyot húz és legyint:
"Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom elött dugtok!
de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól, mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben - de komolyan! - ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!"

egyébként nem lenne rossz itt bent, ha nem tudnám, hogy akkor most holnapra kell készen lennie mindennek, amire itten a fejemen ülő főnökség vár. de mindegy, ezt most nem részletezem, mert egyszerűen kikapcsolom magamban ezt az érzést, dolgozok, amíg van kedvem/erőm, aztán meg leszarom magasról. hát így.

közben aranka zenéit hallgatom, nagyon jók. bent van a főnököm is a gyermekével, aki nem tudom minek képzeli magát a nagy játékban, de rohangál. milyen jó is volt régen a tanáriban szaladgálni. meg az irodában életem első pc-jén prince of persia-t játszani, amit csak norton commanderből lehetett elindítani, mert nem volt még windows.

úgy süt a nap. olyan nagyon. és milyen jó sétálni. csak aztán végül be kell jönni ide. az offiszba.

tegnap jó napom volt. ma is az lesz, nem érdekel, hogy dolgozni kell.

egyébként meg semmit nem tudok írni. unalmas vagyok, de ezt már megszoktam azért.

fejfájós a mai, de azért szép kis nap. meg hoztam be currys-kukoricás csirkét is ebédre, hogy ne legyek éhes. tegnap készítettem, mielőtt a upc kijött, hogy legyen sok tévécsatorna otthon. ilyenek vannak.

álmomban

indonézián segítettem valami szervezettel, gyerekeket kerestünk, meg betegeket ápoltunk, és folyton mentünk, folyton.. nagyon szép álom volt, és borzasztó szomorú voltam, mikor felébredtem és realizáltam, hogy cselekvésképtelen vagyok.
és közben nem, hiszen bármikor elindulhatnék. bármikor.

But now I am jaded
You're out of luck
I'm rolling down the stairs
Too drunk to fuck

hú, igen, azt sosem feledem, a thália büfében, mikor gyakorlatilag szétszedtük a franciakönyvemet (enyémet?), és szegény daniel, meg marie-paul, meg laurent (?) és francois debuois kárára szépen összerágtuk és köpködtünk vele.. de hogy miért, mondjuk azt ma sem nagyon értem. mindegy, akkor jó volt. és ma is vicces lenne.

akkor

vegyünk nagy levegőt, mert friss a levegő odakint. és szépen húzzuk is ki magunkat, mert az is fontos, el kell, hogy jusson mindenhova a friss, oxigéntől dús vér.

mikor régész akartam lenni, kiskoromban, és sajtos uborkás szendvicset készíttettem anyámmal, ahogy bobo szerette a magazinban, akkor csupa kihívás volt az életem. valahol útközben lecsiszolódnak azok a fogaskerekek, amik képesek bármiben megkapaszkodni. egyébként most növesztem őket, azért is.

minden hülyeség, ami emberi - egyébként.

azt kellene játszani, hogy ki tud messzebb köpni, vagy nem tudom.

este voltam edzeni, és annyit kacagtam. viccesek az emberek. mondjuk én is biztos vicces vagyok, de magamat nem láttam, mert nem nézek tükörbe sose. illetve mindig, csak nem igaziba.

na mindegy, az edzés azért alapvetően jó, de majd holnap biztos átkozni fogom, mikor az izmaim majd jól lázasak lesznek.

és még az is volt, hogy néztem a szulák sót, és nem tudom. ez az ország nem ilyen. nem tudom egyelőre, hogy baj-e, hogy nem ilyen, csak azt tudom, hogy nem ilyen. nem értem meg a találkozások magazint és a sztori újságot sem.

ugyanakkor meg--
lehet elszaladok.

mondjuk

kb olyan, mintha betonból lenne a szemhéjam, meg az agyam. nyom, meg húz, meg mittomén, és kurvára nincs kedvem itt lenni, de kurvára lelkiismeretes, meg felelősségteljes hülyegyerek vagyok, hogy nem hagyom itt ezt a kuplerájt, a sok lusta köcsöggel, akik viszont kurvára leszarják az egészet és kávézáson kívül semmit sem csinálnak az égegyetttavilágon.

na jó, akkor most leírtam és megkönnyebbültem is, csak a beton érzés maradt, de az majd elmúlik nyílván idővel.

meg kimondhatná mindenki, amire gondol, sokkal egyszerűbb lenne minden, utálok hazudós szemekbe nézni, illetve mondjuk leszarom, csak nem szeretem, mikor nem néznek rám, mikor beszélnek.

és az sem jó, hogy mindig játszunk, hogy azt játszuk nem vagyunk barátok, aztán meg azt játszuk, hogy kurvajó barátok vagyunk, aztán meg nekem van több kurvabefolyásosbarátom, nemis mert nekem még a kisfaszomiscimborám.. szóval egyébként te mennyit érsz. úgy értem magadnak, mert ugye az volna a lényeg.
15 dkg, héjjastúl, plusz minusz.
és akkor még nem számoltam magammal.

sétálni kell, eget nézni. tegnap sast is láttunk, pont mikor én is sas voltam. vannak jelek. úgyis tudom, hogy tudok repülni egyébként.

azt például nem értem, hogy tudnak úgy élni emberek, hogy nincsen a szemükben fény. olyan fontos az a fény. gyermekként még megvan többnyire, tudom, hiszen van olyan, akire emlékezem. a bolondság boldogság.

csomamának hívták azt a nénit, aki miskolcon a 20 emeletes házban lakott. bolond volt, ezt már gyerekként is éreztem, de kedves, figyelmes bolond. minden nyáron, az úttörő táborban ott volt ő is, és sokat, nagyon sokat kacagtam vele és rajta.

aztán volt a bokorgyuribá, aki folyton részeg volt, de ez akkor nekem nem számított, csak az, hogy vicces. hogy nevet nagyokat, beszól, és nagyon érdekes hangja van.

gyerekkoromban mindig figyeltem a felnőtteket, hogy milyenek is ők. mindig nagyon nehezen engedték el magukat, amit nem értettem, mert mikor meg mégis elengedték, akkor felhőtlenül, fantasztikusan jól szórakoztak. azokkal nem szerettem lenni, akik merevek voltak. azt éreztem nem őszinték. nem velem, tudtam, hogy a gyerekekkel általában nem őszinte a társadalom. magukkal inkább.

például az anyukám kollegája, aki a tanáriba érkezvén, télen, levette a kabátját és kirakta a fogasra, aztán visszament a tanáriba harisnyában, az egy nagyon kedves néni volt. nem jutott eszébe a szoknya. és nem is csinált nagy ügyet a dologból.

a hullámzás egyébként is folytonos. annyit tudok csak, hogy folyamatos mozgás, folyamatos fejlődés van. ezt felismerni nem nagy ügy. énnekem a fény, a szemekben fontos. fontos, mert akkor látom merre mehetek. merre haladhatok.

a viktor

tegnap majdnem felgyújtotta a lakást. feltett a macskának főzni csirkemellett és elaludt. aztán a szomszédok dörömbölésére ébredt fel, mert a víz elfőtt és a csirke szénné égett. még ma reggel is égett gumiszag van a konyhában és az előszobában. de elmondása szerint délután csípte a szemét a füst és semmit sem látott.

na mindegy, ezt most csak leírom, mert végülis egy napló ez, ha minden igaz. haha.

A tárgyak a valóság horzsolásai.

ezzel futottam épp össze és percekig csak az a kép volt a szemem előtt, amint a valóság horzsolja a teret és tárgyak keletkeznek a nyomán.. kicsit mint cronenberg meztelen ebédjében azt hiszem..

ja és tegnap reggel kiszely tündét láttam a találkozások magazinban. akkor értettem meg, hogy minden dolognak megvan a maga helye és értelme. kiszely tünde például teljesen rendben van.

anyám meg könnyű álmot ígért.

amikor el tudod képzelni az elképzelhetetlent, akkor van fantáziád? néha észrevétlenül jutsz el azokra a pontokra, amiket egykor "kijelöltél". ami alapvetően jó. igen, nagyon jó, azt hiszem.

madonnát hallgattam tegnap és reggel is. énekeltem is hangosan.

nagylevegő

és akkor bent tartom. nem akarok semmit sem, amúgy. és mindent akarok. a világot a vállamra venni, mint atlasz, meg eldobni is a francba, szelencét kinyitni, mint pandora, meg zárva tartani, mint epiméteusz. meg ellopni a tüzet, meg nem adni oda.

ha jó helyen fekszel, könnyen elalszol.

hú, tavaly ilyenkor útkeresés volt, jól emlékszem. milyen durva azért, eltelt egy év. huss. komolyodtam. ez jó. vagy nem, ez majd kiderül úgyis.

kaptam viccből egy ámokfutók cd-t. hát nem tudom..

super lovers, tell me where you got yours
(at the super lovers store)
yoji yamamoto
im hanging with the locals

reggel a buszon gwen stefani-t hallgattam, sütött be a nap az ablakon, és mosolyogtam. most pedig talán egy picit dolgozom és aztán megszökök innen. egyszerűen nem megy. nem kell a monitor. nem.