ja és még az is történt tegnap, hogy hazafelé sétáltam álmosan a szódából (megittam egy pohár bort éhgyomorra és tökéletesen elszívta minden energiám), és rámköszönt a ház előtt, ahol lakom, a skapinyecz eszter, aki osztálytársam volt a gimiben (padtársam is az első évben). furcsa lány volt. annak idején, kellett írni verset a padtársunkhoz osztályfőnöki órán (a módszer, hogy jobban megismerd kedves osztálytársad, gondolom), és én disztichonokban írtam neki egy nagyon hosszú verset, emlékszem.

szóval jött egy fiúval kéz a kézben és köszönt. és megálltam, és örültem neki.
nem volt egyszerű neki sosem. féltették a szülei (tökéletes példa a rossz nevelésre), olyannyira, hogy még 17 évesen is csak a házuk körül bringázhatott, sőt, a szalagavató bulira fél 11-re jött érte az édesanyja. sosem tudtam rávenni semmilyen rosszaságra, pedig igazán megtettem mindent, ami tőlem telt.
aztán nem ment más városba egyetemre és én azt gondoltam itt a vég, az eszter sosem szabadul akkor.

és most itt volt, és már egy éve itt van, ügyvédbojtár, vagy jelölt, vagy mi a fene. és él a párjával, és szerintem semmilyen hatással nem volt rá ez az elszakadás dolog. de kedves volt, és cseréltünk számot, és mondtam neki, hogy boldog születésnapot, mert emlékeztem, hogy most volt neki, amin még meg is hatódott picit.

na ilyenek vannak néha. akkor.