kurvára elegem van már a kabátból, kesztyūbōl és lábujjfázásból, szóval örülnék, ha végre befejezōdne ez a kibaszott tél.
tegnap norbival kávéztam, és totál meglepett, hogy valamikor idōközben észrevétlenül felnōtt ez a hülyegyerek. jó lenne, ha megint közelebb kerülnénk egymáshoz, mint gyerekkorunkban, csak attól tartok, ōt is elkapta a családi vér. majd kiderül. majd kiderül.
ma sokkal jobb már. egyrészt szerda van, másrészt süt a nap, aztán a neska írt, hogy holnap ad pénzt, plusz letudtam az egyik sürgetō cikket is, szóval ma már minden kellemesebb.
és mivel meghallgattam adele lovesong feldolgozását, az is elvarázsolt valahogy, úgyhogy ez a nap megmentette a kō alatt heverészō pincebogarak árnyéka mögé bújt hangulatom.
a tiffanyban a kávé biztos íze és melegsége egy olyan pont, amirōl semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó lemondani.
egy 24 fōs meetinggel indult a reggelem, mit mondhatnék egyebet. 24 jól öltözött bankár, szívem szerint elböfögtem volna magam. de nem. felnōttem, bassza meg.
pénteken kipukkadtam. végem volt valahogy, elgyengültem, és jól esett gyengének lenni.
szombat és vasárnap zéró energia, kis vasárnap esti hisztivel - néha tényleg nem tudom, mi van bennem.
ki kellene találni valamit, ha lehet, gyorsan. vagy ne akarjak nagyot, vagy akarjak, de akkor csináljam is.
lementek filmért, én meg heverek. igazából folyton hevernék, nagyjából máshoz nincs is kedvem.
ma olyan megbeszélős vagyok, nagy nehezen rávettem magam arra is, hogy elmondjam a lollónak, miért nem mesélek magamról, és tuti, de tutifix, hogy szarul jövök majd ki belőle, és majd jön az énkérekelnézést, mert a fene fog itt hosszasan magyarázkodni. ha nem értik, akkor ne értsék. engem tényleg annyira rohadtul nem érdekel. nyitok. vagy benéz, vagy zárjuk be és kalap.
nem tudom, mikor voltam utóljára ennyire lepukkanva szellemileg. nem gondoltam, hogy attól, mert nincsen partnerem a munkában így ki lehet készülni. annyira unalmas vagyok, hogy már fel sem tudom dobni magam. hogy tudnék így feldobni bárkit is. persze igyekszem. de hol tudnám visszafolyatni magamba a kiszökō energiát? hogyne, persze, otthon töltōdöm, de több kell. minden reggel egyre fáradtabban ébredek.
ez a fusi jókor jött. de ez így tutira nem maradhat, mert ezen a helyen pont úgy járok, mint a bazsalikom a hideg lakásban.
ha nincsen inger, nincsen kedv. ha nincsen kedv, akkor meg nincsen energiapótlás.
nem az a szar a felnōtt életben, hogy öregszünk. nem is szar a felnōtt élet, ha jobban belegondolok. az energia hiánya a kibaszás, de sosem gondoltam, hogy létezik olyan szituáció, amelyben nem találok egy képzeletbeli mini konnektort, amire rácsatlakoztathatom majd az aksimat.
ha elkezdesz odafigyelni arra, milyen ingerek érik a füledet, simán meg is tudsz ōrülni.
folyamatos szopatás, zavaró zajok sokasága, nem is értem miért csodálkozom az egyre nagyobb számú gyakorló elmebetegen köröttünk.
a soknál csak egy van, ami több. a nincs.
az van ezzel a való világgal, hogy megszerettem. nézem, mint egy emberkísérletet, és arra jöttem rá, hogy olyan a csoport leosztás ott, mint a politikában. fideszesek versus nemfideszesek. esküszöm. pont úgy viselkednek és kommunikálnak. hit versus élet.
letöltöttem egy applikációt, amin keresztül rém egyszerūen tudom írni a blogom - kiváncsi vagyok, milyen hatással lesz a blogra, mármint többször támad-e kedvem írni. például.
fusizom újra. alapból szar lenne, de imádom, hogy végre azt csinálom, amihez értek.
ha oktatásügyi miniszter lennék, bevezetném talán már áltiban az önismereti órákat. konkrétan vagy pszichológusokkal lenne heti egy alkalom minden gyereknek, vagy egyszerűen csak előadások arról, hogy miért kell megismerni magunkat, meg hogy miért szükséges megtanulni egyedül lenni, etc.
öreg vagyok én már, ma is óriásfejfájás, pedig tegnap esküszöm, alig ittam.
