in memoriam

valahogy elfelejtitek honnan jöttetek. amivel nem lenne probléma, ha sikerülne ügyesen megszakítani minden onnan érkező emberrel a kapcsolatotokat - amire törekedtetek is egy időben -, ha nem lenne olyasvalaki, aki pontosan emlékszik rátok. ez tényleg csak azért furcsa, mert ahonnan jöttetek, ott pont nem jellemző ez a feledékenység. hát nem tudom.

azt hiszem, hogy boldog kapcsolatban élni kifejezetten nagyszerű dolog. viszont nagyon sokan nem mondhatják ilyen szerencsésnek magukat, ráadásul az emberek nagyobb százaléka nem bírja a magányt és pánik szerűen törekszik arra, hogy ne legyen egyedül. na most ez a "vadászat" nyílvánvalóan fokozottabb és kaotikusabb, ha egy hónapban összesen egy estéd (max kettő) azaz 5-6 órád van arra, hogy a lehetséges felhozatalból párt találj. ne felejtsétek el, hogy ezek az emberek nem fognak máshol ismerkedni, még ott, azon az egy estén, az alatt az 5-6 óra alatt is tele vannak frusztrációval és parával, és pontosan emiatt viselkednek úgy, ami miatt ti betegnek találjátok őket.

persze vannak betegek is. akik pontosan ettől lettek azok. és pontosan az ilyen álláspontok miatt lesz még éveken keresztül ez, hogy egy hónapban egyetlen este lesz, amikor kereshetnek. ezért nem mennek máshová szórakozni, ezért nincs önbizalmuk és ezért nem nyílik ki számukra a világ.

kurvaistenfasza.

persze nektek egyszerű. szeretve, ölelve lenni otthon, elfelejteni ugyanezeket az éveket, a keresés időszakát. ti már kijöttetek ebből. gratulálok. csináljuk ezt. másszunk fel a kibaszott kerítésen és aztán ha kapaszkodik valaki, akkor azt rúgdossuk le onnan. menjanyádbahülyebuzi.