apám

felhívott ma, és holnap találkozom vele. ez nagyon érdekes. nem is tudom. mindegy is.

izomlázam van.

tele van ez a hülye világ határozatlan emberekkel. piros, illetve nem is, mégis fekete. vagy.. esetleg mégis piros? alapvetően ez nem lenne baj, ha a másik fél határozott lenne. de ha a másik fél sem biztos abban, hogy piros, akkor nagyon könnyen rá tudják beszélni a feketére..

nefrittel

megbeszéltük tegnap a sark lépcsőjén ülve, hogy pornóregényt írunk, de valamiért azt érzem, nem fog összejönni. inkább ribanckának való műfaj lenne ez. vagy a franc tudja. no mindegy.
azt a képet el kell kérnem, amin galád és én éppen tangózunk. illetve valójában csak a kép kedvéért imitáltuk. jaja.

van egy új pincér kisasszony a szódában, akinek tegnap egész este kint volt a feneke a nadrágjából és őt ez láthatóan egyáltalán nem zavarta. egyébként kedves és gyors lány, és ha a pultban van, akkor természetesen nem foglalkoztat ez a fenék kérdés, mert nem látszik a probléma. viszont két napja volt egy csávó, valami pincér fiú, aki annyira hihetetlenül béna volt, hogy már sajnáltam a többi pincért, komolyan. remélem többet nem fogom ott látni.

most meg letöltöttem jó zenéket és nem győzöm hallgatni. illetve nem tudom melyiket hallgassam, mert olyan nagyon jók. balkáni népzenék, meg bebel gilberto régebbi albumai, meg van itt még valami perui és orosz meg japán zene. felhozom magam világzenében. kicsit lemaradtam a nagy jazzragaszkodásom közepette ezekről.

anyám meglátogat szombaton. valahogy mindig olyankorra időzíti, amikor elhatározom, hogy könnyű kajákat viszek a szervezetembe bele. most feljön és főz majd 6 féle kurvafinom eledelt, aminek úgysem akarok ellenállni. ilyenek.

a szódában

a globalizmus vs antiglobalizmus témát vitattuk meg tegnap este zwack, pislner és philip morris termékek felett.

a katus kiállítása meg igazán érdekes volt, nekem a héra című képe tetszett a legjobban. és volt egy kutya is, akinek ugyancsak a héra lehetett a legszimpatikusabb, mert az alatt feküdt hosszasan.

gyerekek is voltak, zorkának a színes, cím nélküli volt a kedvence például, míg a rozi gyereke filozofikusan méregette az összeset, nem hozott elsietett döntést.

most meg bebel gilberto tanto tempo albumát hallgatom, kellemesen elálmosodtam tőle. godzi az imént itt aludt még az ölemben, de érzi, hogy lassan itthon a viktor, úgyhogy már kiült az előszobába nézni a bejárati ajtót.

ja, és a torkomból minden köhögésnél cucc jön fel, ami elég gusztustalan dolog. viszont jó érzés, mert minden egyes cucc kijövetele után mindig kicsit könnyebb leszek, azt hiszem.

violently happy..

nagyon unatkozom itthon. illetve nagyon nem, csak egy kissé.

az is furcsa

hogy mennyi élet van. ebbe mindig belegabalyodok, mikor azon kezdek el töprengeni, hogy mennyi nézőpont.

ma kiderült, hogy még mindig beteg vagyok, és hogy egész héten itthon kell maradnom, hogy kipihenjem ezt. vagy nem tudom.

viszont a séta ilyen időben csudálatos. és valahogy fel vagyok dobva mégis. persze lehet, csak a láz miatt.

bedugtam

egy zsinórt a tévébe, vagyis nem egyet, hanem kettőt és nem zsinórt, hanem drótot, és most az rtl klub fogható végre. azért kínos egyébként, hogy nincs tévé, mert pont most mikor itthon döglök.. na mindegy ez most.

björk izlandiul

énekelt jazz standardaket tartalmazó albumát hallgatom, amitől olykor észrevétlenül mosoly kerül az arcomra. jó ez azért. nagyon jó.

valahol elvesztek bennem dolgok azt hiszem.

cause love is the saddest thing when it goes away.
shirley énekli ezt most itt. ő már csak tudja.

léket kaptam.

mikor

tegnap mintha egy medencéből jöttem volna ki, olyan vizesen nekiindultam 4kor, hogy akkor én most hazamegyek, akkor a trafó KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA előtt, a rohadék, paraszt, bunkó, elmebeteg kidobók épp megvertek egy szerencsétlen fiút, amitől dühös lettem, a tehetetlenségtől pedig még dühösebb, és azt éreztem, hogy ez itt egy zsákutca bazd meg, hogy az emberek képtelen felfogni az alapvető értékeket, képtelenek megérteni igazságokat, képtelenek szeretni, türelmesen figyelni másokra. basszameg.

most meg megyek a puskinba, ahol tök régen voltam. kávézni. orsival. jó lesz.

egész nap a gyerekkori anyák napi vers jár a fejemben:

anyukám, anyukám találd ki,
hogy az én nagy kincsem ugyan ki
ki más is lehetne, ha nem te
vegyél gyorsan az öledbe!

tegnap

valahogy úgy alakult, hogy az eklektikás móka-kacagás után elmentünk egy cosmopolitan partira, mert azt mondták ott szép lányok lesznek. meg mert vicces is szerintem elmenni egy ilyen partiba.
nos, hát nem volt vicces. bár a muzsika kitűnő volt, rick astley, salt n pepa, ilyenek, mintha 13 éves volnék és szólna otthon a super channel.. de az emberek, azok nagyon viccesek voltak. az infulenzám pedig kiújúlt, úgyhogy leléptem idejekorán, bár ez nézőpont kérdése.
most meg a viktor könyörög, hogy főzzek valamit, úgyhogy megyek főzni a konyhába. rabszolga vagyok:) illetve azért nem.

ja, és a kábeltévé hiányát lassan kezdem megszokni azt hiszem.
de azt ide kell írjam, hogy a upc-nél rohadtabb szolgáltatót nem ismerek. pedig a matáv sem semmi.

pontosan ugyanolyan hűvös van a szobában, mint akkor volt.

egyébként rossz érzés, mikor kinevetik az embert, gondolom. tudom.

pedig néha az egyik van fölül, néha a másik. jó lenne, ha inkább egyensúly lenne. sokkal jobb lenne.

megint

főzök. tök jó, ha az ember beteg, mert van ideje főzni. ha még kábeltévém is lenne, akkor egy szavam sem lehetne már.

nincs kedvem a szomorúságról írni, ami bennem van.

valahogy

az orvosi rendelőkben mindig a legdurvább arcok vannak. komolyan. ott kellene kutatni. mindegy no, nem fontos. egyébként az is tipikus, hogy mire összeszedem magam, hogy akkor elmegyek orvoshoz, és erőm is van, hogy ezt megvalósítsam, akkor 50 méter megtétele után elered az eső.

minden nagyon szomorú egyébként.

tegnap kikapcsolta

a upc a tévénket. ez azért szomorú, mert felhívtam vajkot, hogy nézzük együtt a will és grace-t, ami egy kíváló sorozat.. és hát nem volt semmilyen csatorna sem, amit nézni lehetett volna. szomorú voltam nagyon.
mikor ezt elmeséltem a viktornak (aki hozott nekem aspirin c-t, meg paxiresol, meg ilyeneket, mert olyan rendes fiú ám), szóval akkor azt mondta csak, hogy perelünk. én kacagtam, mert a viktor olyan fiú, aki mindig perel. mindenért.

negyed négy

rohan az idő rendesen.
narancssárga fényben úszik a szoba.
nem tudok mit csinálni, pedig nem unatkozom.

azért rossz betegnek lenni, mert nem bírok kimozdulni még a szobából sem nagyon. pedig boltba kellene mennem, meg orvoshoz is, meg mittomén, de egyszerűen nem megy. ez van. mindösszesen.

i.m.

az áplóknak volt az a szövege, hogy:

az úr a kamrába költözött
ott lóg a hurkák között.

emelékszem akkoriban a dusik móni a büdösökben énekelte, hogy viva, viva la ebola. meg hogy a magyar lányok jobban szopnak. nem volt jó hangja, de ez nem volt probléma, mert sikítani remekül tudott.

aztán a zsolti zenekara. az nagyon jó volt, jó szövegekkel. zsolti cigány fiú volt, és csupa fasiszta szöveget írt. na jó, nem csupa fasiszta szöveget, inkább ilyen vicceseket. és volt a kedvencem, a parasztelosztó. és a bekénél nyomtuk, mindenkinek volt valami hangszere. foda tökéletesen szétmákozva szaxofonozott, szerintem ő csak így tudott játszani, ez szinte biztos.

valahol ezek a dolgok is bennem kell legyenek még. hiszen nyom nélkül nem tűnhet el semmi sem.

hát ez a reggel

csúnyán fogadott. nem tudok nyelni, mert akárhányszor nyelek, mintha apró fűrészpor darabkákat kellene lejuttatnom.. szóval vagy hányingerem lesz, vagy nem nyelek.
na mindegy, nem sajnáltatom magam, csak mondom. beteg lettem a picsába.