új nekem ez a sok felelősség amúgy. és valahogy meglepően határozott tudok lenni, pedig alapvetően mindig is kerültem a konfliktusokat. most valahogy azt érzem, hogy minden egyes konfliktus, amibe beleállok, olaj a tűzre, és valahogy egyre kevésbé félek a következőtől.

és közben meg olyan rohadt hideg van, hogy a séta sem esik jól. és ez most kivételesen nem a lustaságom, hiszen a séta mindig jól esett. csak valahogy azt érzem, nincs kedvem felfedezni. ami elég szomorú azért.

nem tudom. ráadásul valahol csalatkoztam a radarjaimban is, úgy értem, tök kiábrándító rájönni, hogy nem jól ismerek fel helyzeteket, vagyis valójában felismerek nemhelyzeteket. amennyiben van ennek így értelme, ugye. de tudjuk be ezt annak, hogy sok a felelősség, és tengernyi a meló. igen, most eldöntöttem, mindent erre fogok.

van az, amikor csak tűröd, tűröd és tisztában vagy azzal, hogy ez nem lesz jó, mert kurva nagyot fogsz robbanni, de akkor is azt választod, hogy csak tűrsz tovább.
na, ma robbant. jó nagyot.

nem mozdulni. egyhelyben maradni. levegőt venni. beszippantani. nem mozdulva. egyhelyben maradva.

A felnôtt életben például az is nehéz, hogy néha be kell látni, hogy valami csak az én fejemben van, és erôltetek olyan dolgokat, amiket más nem akar. De most belátom. És igyekszem abbahagyni. Nem erôltetek. Megfogadom.

végülis az agy egy tök genyó dolog. mert így folyamatosan agyonkorlátoz minket. ezt nem kéne, azt nem kéne, ezzel vigyázni kell, ezt nem illik, az azért már sok.

olyan kurva jó lenne egyszer ösztönösen nyomni végig egy napot. egy hetet. egy életet.

toporgó

amúgy ez a hideg mindent megöl. az illatokat is alig érzem, pedig az illatok talán a legfontosabbak. ugyanakkor meg abban a pillanatban, amikor belépek egy meleg helyiségbe, kibomlik, kirobban, kiömlik minden, ami rám, belém, körém fagyott és megbénít, lebénít. így a reakcióim is késve jönnek - és nem is tudok mit kezdeni velük, itt toporognak a szőnyegen.

mindenhez hozzá lehet szokni és mindent meg lehet unni. (budai közmondás)

valahogy puha a világ, még ha össze is ment kicsit. puha. 

nincsen elégedetlen énem és nincsen elégedett sem.

versenyt futok az idővel, pedig köztudott, hogy utálok futni. 

közben meg inkább visszafelé mozognék és ettől az lesz, hogy egyhelyben futok.

talán az egyhelyben futást utálom a legjobban.

vagy talán az időt. hogy múlik. ahogy múlik.

és hogy vannak ezek a korlátok, azt is eléggé tudom utálni. 

mindegy. megint tél van.