új nekem ez a sok felelősség amúgy. és valahogy meglepően határozott tudok lenni, pedig alapvetően mindig is kerültem a konfliktusokat. most valahogy azt érzem, hogy minden egyes konfliktus, amibe beleállok, olaj a tűzre, és valahogy egyre kevésbé félek a következőtől.
és közben meg olyan rohadt hideg van, hogy a séta sem esik jól. és ez most kivételesen nem a lustaságom, hiszen a séta mindig jól esett. csak valahogy azt érzem, nincs kedvem felfedezni. ami elég szomorú azért.
nem tudom. ráadásul valahol csalatkoztam a radarjaimban is, úgy értem, tök kiábrándító rájönni, hogy nem jól ismerek fel helyzeteket, vagyis valójában felismerek nemhelyzeteket. amennyiben van ennek így értelme, ugye. de tudjuk be ezt annak, hogy sok a felelősség, és tengernyi a meló. igen, most eldöntöttem, mindent erre fogok.
csütörtök, november 30, 2017
szerda, november 29, 2017
van az, amikor csak tűröd, tűröd és tisztában vagy azzal, hogy ez nem lesz jó, mert kurva nagyot fogsz robbanni, de akkor is azt választod, hogy csak tűrsz tovább.
na, ma robbant. jó nagyot.
Bejegyezte: villanella dátum: 2:41 du. 0 megjegyzés
kedd, november 28, 2017
nem mozdulni. egyhelyben maradni. levegőt venni. beszippantani. nem mozdulva. egyhelyben maradva.
Bejegyezte: villanella dátum: 9:10 du. 0 megjegyzés
péntek, november 24, 2017
A felnôtt életben például az is nehéz, hogy néha be kell látni, hogy valami csak az én fejemben van, és erôltetek olyan dolgokat, amiket más nem akar. De most belátom. És igyekszem abbahagyni. Nem erôltetek. Megfogadom.
Bejegyezte: villanella dátum: 11:26 du. 0 megjegyzés
szerda, november 22, 2017
végülis az agy egy tök genyó dolog. mert így folyamatosan agyonkorlátoz minket. ezt nem kéne, azt nem kéne, ezzel vigyázni kell, ezt nem illik, az azért már sok.
olyan kurva jó lenne egyszer ösztönösen nyomni végig egy napot. egy hetet. egy életet.
Bejegyezte: villanella dátum: 7:54 du. 0 megjegyzés
kedd, november 21, 2017
toporgó
amúgy ez a hideg mindent megöl. az illatokat is alig érzem, pedig az illatok talán a legfontosabbak. ugyanakkor meg abban a pillanatban, amikor belépek egy meleg helyiségbe, kibomlik, kirobban, kiömlik minden, ami rám, belém, körém fagyott és megbénít, lebénít. így a reakcióim is késve jönnek - és nem is tudok mit kezdeni velük, itt toporognak a szőnyegen.
Bejegyezte: villanella dátum: 3:24 du. 0 megjegyzés
mindenhez hozzá lehet szokni és mindent meg lehet unni. (budai közmondás)
Bejegyezte: villanella dátum: 3:21 du. 0 megjegyzés
hétfő, november 20, 2017
valahogy puha a világ, még ha össze is ment kicsit. puha.
Bejegyezte: villanella dátum: 5:06 du. 0 megjegyzés