-

simán hónapokra elfeledkezem erről a blogról. tökéletesen. aztán valahogy szóba kerül, és újra itt vagyok, és eleve kiábrándít, hogy milyen kurva uncsi ez a legutóbbi szenvedős etap, plusz még ezt is megállapítom, hogy csak szomorúságában van kedve írni az embernek, vagy legalábbis akkor, ha valami nem jó, közben meg mégis csak van kedv, de valahogy nem olyan ez már. vagy csak a kifogásokat keresem.
mindegy. diósdon lelassult és lelassított az élet és ennek most mindennél jobban örülök.