a david letterman showban sia énekel. kurva jó ez. persze ez hálaadásos adás, de hát itt sosem adnak "élő" dolgokat.
egyébként kurva jól vagyok. remek volt a karácsony, és olyan egész vagyok, teljes, és minden jó, és ezért most mit írjak, minek nyálaskodjak itt, hogy felkúrja magát a nefi, vagy mi? hehe.
kedd, december 30, 2008
péntek, december 19, 2008
szerda, december 17, 2008
igazából vasárnaptól beteg vagyok. eleinte idegesített, most meg már unom.
egyébként az eklektikában ülök, mert a takarítónő otthon tesz-vesz, és nem szeretek láb alatt lenni.
cucuka ideadta a jiddise máme-t, amit elolvastam, és egészen lehengerelt, és meg is veszem anyámnak karácsonyra. mondjuk anyám kifejezetten liberális, és elfogadó szülő, semmi baja a másságommal, de azt valahogy indukálni kell, hogy beszélgessünk még többet olyan dolgokról, amikről nem szoktunk. persze ez mondjuk 99%-ban az én dolgom, nekem kell kezdeményeznem, de ez most mindegy, jó kis könyv, és tetszeni fog neki szerintem.
egyébként meg vagy másfél órán át kurva trópusi lepkék után kutattam a neten, olyanok után, amik így fel vannak már tűzve, és megvásárolhatók, de egyszerűen nem találok semmit. kénytelen leszek írni valami lepke szakértőnek, basszameg.
Bejegyezte: villanella dátum: 4:18 du. 0 megjegyzés
vasárnap, december 14, 2008
szerda, december 10, 2008
baszki, én csak most vettem észre, hogy a da brat számát gyakorlatilag egy az egyben lenyúlta anno a montel jordan. vagy ez köztudott volt? volt valami dealjük is? vagy hogy? mert ha nem, azért ez elég pofátlan. mindegy, mindkettő tetszett akkor is, most is, nos, hát nyilván ezért.
ja, most látom, először a montel jött ki, és van egy közös nevező a composerek között: juergen korduletsch. hacsakígynem. i love you allmusic.com
Bejegyezte: villanella dátum: 12:40 du. 0 megjegyzés
egyébként meg odavagyok.
csodálatos dolgokat élek meg és át. nem is nagyon tudok írni róluk, mert most mit írjak. de tényleg. mit.
Bejegyezte: villanella dátum: 1:19 de. 1 megjegyzés
rájöttem, hogy az apai nagymamám pont úgy néz ki, mint a boross péter. csak nőben. de egy az egyben.
Bejegyezte: villanella dátum: 1:17 de. 3 megjegyzés
kedd, december 09, 2008
végül mindig az emberek ábrándítanak ki a legjobban.
Bejegyezte: villanella dátum: 2:32 du. 0 megjegyzés
hétfő, december 08, 2008
elég jó volt a hétvége. anyám egy tündér, de ezzel nem mondok újat, asszem.
csak az a rossz a hétfőben, hogy még négy napig nem lehet addig aludni, ameddig akarok.
meg izgulok, mert elvileg ma derül ki az egyik pitch eredménye, aztán izgulok. még ha leírom kétszer, hogy izgulok, az jó lesz? mondjuk már mindegy, mert egy mondatban lett volna jó a sok izgulok.
Bejegyezte: villanella dátum: 1:43 du. 0 megjegyzés
szerda, december 03, 2008
erőteljes lámpalázam van, ami egyre feljebb szökik, vagyis kurvára izgulok a prezi miatt, és annyira nem értem, hogy ezalatt a kibaszott, lassan 5 év alatt a faszért nem tudtam még hozzászokni.
Bejegyezte: villanella dátum: 1:48 du. 0 megjegyzés
kedd, december 02, 2008
"A változó kínja a változatlan belégzése. A változó öröme a változatlan kilégzése."
Bejegyezte: villanella dátum: 6:30 du. 0 megjegyzés
hétfő, december 01, 2008
merülés van, meg jóság van, meg szépség, meg csodálatosság.
és megvettük a repcsijegyet, és az jó lesz. fúdenagyon.
Bejegyezte: villanella dátum: 5:09 du. 0 megjegyzés