szombat, május 19, 2007

perfect

hát nem tudom, érdemes-e részletezni ezt a napot, vagy egyszerűen csak azt írjam, klassz volt.
anyám vidáman érkezett, csuda volt.
most a másik szobában fekszik, átment, hogy akkor ő alszik, de miközben ezt írom, percenként eszébe jut valami, pl: ezt a mosógépet meg csináltasd meg, mert szerintem maximum 3000-ért beszerelik. ilyenek.
szóval először kávéztunk, aztán elkezdtünk főzni, és ribikét mégis áthívtam nagy nehezen. aztán anyámat beregisztráltam a wiwre, amire azonnal rákattant, még a főzés sem érdekelte annyira, mint máskor. evés után nekiesett a dolognak, ismerősök keresése, satöbbi, és ha ilyen inspirációja van, azonnal tudja kezelni az egeret is, érdekes. hihi.
ribi közben elment, én meg csatlakoztam hozzá, és elmentünk a rádayra, anyut otthon hagytam a laptoppal, és abból, hogy nem írt smst, tudtam, hogy minden rendben.
a jaffa teraszon a csatornaszagban kitaláltuk, lehívjuk a katit, és nagyon jó volt az is, de a legjobb a dunaparton volt, földönfekve ribi szoknyája alatt nézni a dunát, meg a törökholdat, és a fényes felhőket, meg mindent, a nyugalmat legfőképp.
aztán vissza haza, szörpike és újabb adag kaja után cigózni a világ legcsendesebb gangján, simogató melegvízű szellőben. anyám persze wiwezett közben.
most, 10 perce sikerült rávennem, hogy adja vissza a laptopot, hadd nézzem meg a levelezésemet, ilyesmi. szinte fel volt háborodva, végülis jogosan, mert miért ne netezhetne egyszer az életben ő, nem pedig én.
most a másikban. néha szól hozzám, néha köhög egy kicsit. szeretem ám. eléggé, na.
mint ahogy ezt az életet is, mert váratlan pillanatokban válik tökéletessé minden, mutatja meg a leggyönyörűbb arcát, ilyesmi. de hisz tudod, miről beszélek. láttad már te is.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

mese volt az alkony, nem is volt talán.

villanella írta...

na igen. olyasmi volt, ami igazából nem is volt. igaz.

website statistics
hit counters