anya

tudom, hogy folyton anyámról ömlengek, de csak azért, mert róla csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. itt volt tegnap, egy csuda volt. persze más miatt is, de most ez a post anyámról szól.

állati csinos volt, eleve. leszállt a vonatról, és vonzotta a tekintetet. egyszerűen lenyűgöz, hogy betegen, túl sokmindenen ennyire hihetetlenül erős és sugárzó és csudálatos.

elvittem a konferenciára, és nagyon büszke voltam rá.

nem is tudom leírni, pedig annyira akarom. hogy milyen hihetetlenül életre való, erős és tudatos. és gondos. és olyan furcsa, hogy nem csak én gondolok rá olyankor, amikor nyígok, hanem pl a ribi is, hogy hát a faszt nyígok, mikor itt az élő példa, hogy a dolgokat csinálni kell, meg hogy lehet jól csinálni.

anya egy tündér. és nem tudom, hogy fogom meghálálni neki mindezt. és írtóra félek, hogy egyszer csak felhívnak majd, hogy már nincs. nem sokszor gondolok rá, mert tudom, hogy örökké élni fog. szeretném. mindig. őt.