ezüstös. pikkelyes.

péntek éjjel annyira kiakadtam a velem lakó apró állatokra, hogy utánajártam a dolognak. miskolcon is laktak velünk, még a bérházban is, de a kertesházban is szoktam látni a wc-ben őket. de sosem jártam még utána, kik ők, biztos, mert sosem zavart nagyon. most is csak mert ez már az enyém ez a lakás. na.

meg is találtam a neten hamar, hogy ezüstös pikkelykének hívják őket. nincsenek sokan, illetve lehet, hogy sokan vannak, én csak 1-2-t szoktam éjjel látni elszaladni a konyhában vagy a fürdőben. de akkor is. nem akarok velük együtt lenni, na.

szóval megtaláltam, kik ők, és elkezdtem módszereket keresni, hogyan lehet őket eltávolítanom innen. persze nem nagyon volt sehol semmi, írtam is három rovarírtó mesternek emailt, hogy akkor mit javasol, tudok-e egymagam tenni valamit, vagy hívjak-e szakembert, és ha szakember, akkor az mennyiért, tudod. sőt, egy honlapon még az üzenőfalra is beírtam (hihetetlen amúgy, tök jól futó honlap, egy rovarírtó mesteré, és folyamatosan frissül, nagyon durva "chat" alakult ki az üzenőfalán, klassz).

na de, ami meglep, hogy ezek a rovarírtók basszus kedvesek és segítőkészek. egy kálmán nevű már szombat hajnalban válaszolt, tanácsokkal látott el, amit meg is fogadtam, vagyis tegnap éjjel raiddel fújtam a vonulási és elvonulási helyüket, ami eredményes lett, úgy tűnik.

és! ma reggel újabb levél várt kálmántól, kedves kolleginának hív, és érdeklődik, sikerült-e, sőt még viccel is, hogy kenyerét reméli, nem veszem majd el, haha. kedves, tényleg. azért azt még megkérdeztem tőle, hogy ezzel a fújós modszerrel meg lehet-e szüntetni a teljes populációt, vagy ez egy minden estés tradícióvá kell majd alakuljon..

így valahogy. én meg a pikkelykék. meg a kálmán.