vasárnap, február 18, 2007

zagyva

tökre nincs kedvem semmihez, még aludni sincs kedvem, ez egy ilyen állapot, úgy néz ki.

faszom norah jones-ba is, itt énekel a tévében, és kimondom az igazat, akármennyire jó is a hangja, geci unalmas minden dala, és nem is értem, miért nyomom meg kétszer a bal egeret néha egy-egy nótáját meglátva a playlistben. tök sok ilyen van, amit csinál az ember, pedig végtelenül unalmas.

a ribinek megfogadtam, hogy kiírom, hogy valamelyik nap azt álmodtam, madonna felkérte az ügynökséget, hogy mi csináljuk a következő cd-je promóját, és én kaptam a feladatot, ő meg jött, hogy ismerkedjünk, mert ezt csak úgy lehet hatékonyan, én meg iszonyú flegma voltam. hát nem tudom, de nem is fontos, mert az álmok is csak megnehezítik az ember életét alapból, és most nyílván nem erre a madonnásra gondolok, mert ez semmit sem jelent. és úgy általában, semmi sem jelent semmit, csak könnyebb azt gondolni, hogy igen.

Nincsenek megjegyzések:

website statistics
hit counters