barátom, ribi

ok. 27 percet beszéltem a ribivel telefonon. az élet fontos problémáiról persze. aztán oda lukadtunk ki, hogy ha ő nem talál állást, akkor majd én eltartom. persze röhögtünk, mert kő gazdag vagyok.

aztán abban maradtunk, hogy ha nekem nem lesz jobb a fizum, akkor mindketten hazaköltözünk miskolcra, anyámhoz. elképzeltük, hogy egy hónapon belül kétszáz kilóra híznunk. hogy anyám minden este kilenckor izgul, merre vagyunk. hogy arra ébredünk, hogy dalolászik reggel, és amint levánszorgunk kávézni, felolvassa az aktuális híreket a népszabiból. könnyesre röhögtük magunkat.

aztán ribi mondta, hogy ő meghalna az unokatesómért. én meg mondtam, hogy bea otthagyná a férjét, és összeköltöznének, és együtt nevelnék a két gyereket. erre a ribi azt mondta, hogy minden további nélkül ezt tenné. megint röhögtünk, nagyon tudunk ám röhögni a legszarabb helyzetekben is mindig, az a legjobb benne. szeretem.

aztán a röhögés közben mondtam, hogy úgy sétálnék. úgyhogy negyed óra múlva a házam előtt lesz, és megyünk a gödörhöz. veszünk csokit is. mert mint kiderült, ő egy egész kalácsot és sok kakaót evett meg az éjjel, én meg órák óta azon gondolkozom, hogy kieszem a viktor joghurtjait a hűtőből, vagy megfőzöm a smack levest, így fél kettőkor, vagy valami. szóval megyünk a gödörhöz csokizni, rihiröhizni, és lehet, hogy veszünk egy üveg bort is. az van, hogy a ribi meg én tudunk élni.