weekend - gasztronómiailag
szóval már pénteken egész nap nagymamám csipetkés bablevesére gondoltam. aztán szombaton felhívtam, hogy ő hogyan csinálja, nagyon élvezte, hogy megadhatja a receptet, de látszott, hogy nem szokott ilyet csinálni, ezért alapműveleteket elfelejtett elmondani. ezért felhívtam anyámat is, hogy ő is örüljön egy kicsit, és csak ezután fogtam bele a nagy főzésbe, melynek végterméke isteni lett.
tegnap tojáskrémet készítettem, hát attól is beszartam, szombat éjjel pedig almát reszeltem, mint gyerekkoromban, és baromi jól voltam tőle.
egyébként meg kezd fájni a hasam, és már szinte undorodom a munkahelyemtől. meg kellene ezt oldanom hamarosan. a fejemben már összeállt az isteni felmondólevél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése