ribancka

pontosan leírta azt, ami a levegőben van.
én csak azt tudom, hogy nincs már semmi új. még a bölcsesség fogam eljövetelére sem várhatok, mert azok is megérkeztek már régen.
valahogy nincsen út, homályos a cél, kicsit visszafog az ősz mindig. egy utolsó színeset álmodik még nekünk aztán magunkra hagy. nem jó.

az irodában a szobám falának a színe piros. és nagyon szép, amikor 5 körül megvilágítja a gyengülő nap.. olyakor szeretnék én is szín lenni. szines lenni.

aztán kimegyek a metróba és tudom, hogy minden újra fakó.

semmit sem találok, amit gyerekkoromban használtam. ezért kellett volna kicsit felnőttebbnek lennem, hogy ne csak úgy elhagyjam a dolgokat, hanem rendben tegyem a helyükre őket. így most keresgélhetem a spontaneitást és a féktelen jókedvet. ezek vannak. ilyenek.