nézőpontok. néző pontok. oké, azt hiszem inkább örülök annak, hogy a vég után kezdet jön. és valójában nem magányos az a kis apró lény, csak valahogy izolált vagy nem tudom. érintésre vágyom, szóra, tekintetre. néha meg nem. néha magányra, falakra, levegőre.

kiskoromban apám vitt mindig régészkedni és az jó volt. hegyre mentünk, olyan volt kicsit, mintha az ég felé mennénk, mintha valaminek a határán lépkednék a rögök között. és nagyon régi dolgokat találtam, kincsek voltak nekem, történelmet találtam ki a tárgyak mögé, elképzeltem az útjukat. új történetet írtam nekik a fejemben. ittam be a szavakat, amiket apám mondott, paleolitikum, meg homo neandertalis, meg kaparó és obszidián.. szép volt. azt hiszem azóta sem figyeltem meg annyira azt, ami fönt van, sem azt, ami lent van. de legalább törekedtem. és néha eszembe jut és olyankor megállok. felnézek, majd leeresztem a tekintetetem.