az jutott eszembe, amikor sétáltam a körúton, hogy marci macskám, mikor még élt, egészen kicsi korától kutyának képzelte magát. kutyákkal szocializálódott, úgyhogy megértem. aprócska korában nem nagyon látott macskát, mert a túlélési harcban a környékünkön az összes macska gyengének bizonyult a kutyákkal szemben. de marci más volt. egyrészt tekintettel lealázta az ebeket, másrészt, mikor megnőtt és már minden kétséget kizáróan kutyaként viselkedett, akkor egyszerűen nem is merülhetett fel, hogy harcoljanak ellene a kutyák, ugyanis be lett fogadva. egyszerűen. meg erős is volt, szóval ha úgy adódott volna simán lepofozott volna minden kutyát. de visszatérve marci kutyalétére. szóval sétáltam a körúton, fülemben szólt a zene, és arra emlékeztem épp, mikor sétálni mentünk a kutyákkal a mezőre a házunk mögött. elől ment a két kutya, idegbetegen rohangásztak és marci közöttük. nem volt kérdés, egyszerűen lelki metamorfozis ment végbe, vagy magam sem tudom. csatangoltak. vadásztak együtt. ha eldobtam egy labdát marci utána ment simán. elképesztő. és ahogy ez a kutyasétáltatás az eszembe ötlött egészen jól éreztem magam. a körúton. délután.