tegnap valamiért egészen hajnalig nem bírtam bebújni az ágyba, pedig tulajdonképpen már fél 9től itthon voltam. és azt is elhatároztam, hogy most már nem akarok rákenroll sztár lenni, se filmcsillag. és azt sem bánom, hogy nem fekete jazzénekesnőnek születtem.

egyszer kiskoromban a balatonon nyaraltunk, mikor az utolsó nap hajnalán földrengésre ébredtünk. nagyon érdekes élmény volt, bár gyerek fejjel csak annyi maradt meg bennem, hogy faltól falig ér az ágy a csúszkálás miatt, meg repedezik a fal, meg rohanunk ki és mindenki hálóingben van és mindenkinek álmos a feje. és kifejezetten mókásnak találtam a dolgot. sajnálom, hogy nem tudtam tudatosan odafigyeni a dologra.

életem első verse, amit írtam így hangzik:

volt egyszer egy bólya
rászállott egy gólya
rákakilt a gólya
elsüllyedt a bólya
no te szegény gólya
nem lesz többé bólya.

és illusztrációt is készítettem ám hozzá. ha egyszer elmegyek pszichológushoz, tuti megmutatom neki.