tegnap rendkívül kellemeset sétáltam a napsütésben. nagyon jó volt, tényleg. az eckermannba is beugrottunk egy kávéra, aztán pedig az erzsébet téren időztünk. aztán pedig duna. korzó. mondjuk ez annyira nem részletezhető, meg nem is akarnám részletezni.
viszont a zsófival néztünk egy filmet, aminek A titkárnő a címe. és amilyen rosszul indult a dolog, annál jobban kikerekedett a végére. szóval még azt is mondhatom, hogy tetszett. igazából a film remek volt, olyan értelemben, hogy kurva jó képek voltak benne, meg színek, meg színészek. csak a sztori indult kicsit nehézkesen. no mindegy, ezzel sem akarok foglalkozni, nincs értelme.
és hát szóda, basszusbörszdéj. ami pedig igazán jó lett volna, ha nem kell eljönnöm idejekorán a helyszínről. dehát ez ilyen sajnos, ez mindig is ilyen volt. és ilyen is lesz.
gorennel nézeteltérés volt közöttünk. vagy félreértés. vagy nem tudom hogyan kell ezt megfelelő formába önteni, nem tudom milyen betűk, és milyen sorrendben takarják azt a jelentést. talán megbeszéltük. talán nem.
péntek, november 21, 2003
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése